A hivatalos bejelentés ugyan még várat magára, a Chamonix-ban múlt héten rendezett Világkupa-forduló egyik edzésen hatalmasat bukást elszenvedő Mario Scheiber az osztrák közszolgálati televíziónak adott interjújában egyértelműen fogalmazott a folytatást illetően. Szerkesztőségünk boldog lenne, ha mostani cikkünkben elkiabálnánk a mindössze 27 éves sportember kényszerű visszavonulását, ám – úgy hisszük – a szavaknak súlya van, az alábbi beszélgetés ilyenformán magáért beszél.
Emlékeztetőül: Scheiber 2011. január 27-én esett hatalmasat a „La Verte” nevű lejtő leggyorsabb szakaszán, az ugratót követően a levegőben elvesztette az egyensúlyát, majdnem 360 fokot pördült és a pályát övező védőhálóba csapódott. Rövid ideig eszméletlen volt, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol jobboldali kulcscsont- és orrcsonttörést diagnosztizáltak nála. A szükséges beavatkozások végeztével barátjához, az egy héttel korábban a kitzbüheli pálya ikonikus pontján, az ún. „Mausfallé”-n horrorisztikus bukást elszenvedő Hans Gruggerhez, Innsbruckba szállították. A hét elején hagyhatta el a kórházat.
- Scheiber Úr, miként van egészségileg?
Elmegy. Hétfőn engedtek ki a kórházból. A vártnál tovább kellett ottmaradnom, mivel a fejemen elvégzett MR- vizsgálat kimutatta, hogy az agyam jobboldala még lassabban működik a kelleténél. Az idegsebész biztosított róla, hogy semmi komoly. Viszont abszolút nyugodtnak kell lennem. Őrületes szerencsém volt. Hatalmas volt az a becsapódás.
- A koponyát-agyvelőt érintő traumáról Hans Grugger balesete óta nem szívesen beszélünk.
Ez azért csak enyhébb kimenetelű volt. Hála Istennek, csak rövid ideig voltam eszméletlen, pár perc múlva ismét észnél voltam. Állítólag azonnal ráismertem az orvosra és a trénerre. Még mindig nem emlékezek semmire, ami a bukást követő pillanatokban, órákban történt velem.
- Hogyan érzi magát mentálisan?
Ez egy nehéz téma. Jelenleg egészen jól elvagyok, mert otthon vagyok a családommal és a kedvesemmel, a sportra pedig még véletlenül sem gondolok. Most csak ez számít. Nem tékozlom a versenysportra gondolataimat. (Németesek előnyben: Was da passierte, ist ein Schmarrn.) Már megint a kórház, már megint annyi a szezonomnak, a visszatérésemet követő második szezonban megint összetörtem magamat. Ezt mentálisan nehéz megemészteni. Habár bukásom közben nagyon-nagyon sok kis „angyalka” volt velem, s szerencsére már nem történt velem semmi komolyabb baj.
- Hatalmas pech, hogy két héttel a világbajnokság előtt esett. Siránkozik e lehetőség után?
Világos, hogy ez lett volna a következő feladatom. Sőt, Garmischban különösen jól ment volna, ott csaknem mindig jeleskedtem. Szép emlékek kötnek oda. Egészen nagy esélyeim voltak egy sikeres vb-szereplésre. De mit érek azzal, hogy az elvesztett éremesélyen búslakodok, úgysem hozza vissza. Számomra most az a fontosabb, hogy ismerőseimmel normálisan el tudok beszélgetni, hogy nem viselek magamon semmiféle maradandó károsodást, hogy egyáltalán élek.
- Foglalkozik a visszavonulás gondolatával?
A felvetés magáért értetődik. Igazán még nem foglalkoztat, már nem csinálok belőle érzelmi kérdést. Tény, olyan konkrétan, mint most, még nem gondolkodtam a visszavonuláson. Viszont nem sürget az idő. Hagyok magamnak egy-két hónapot, hogy meglássam, hogy újra teljesen egészséges leszek, s csak akkor döntök majd arról, hogy szögre akasztom a sisakot, avagy továbbharcolok. A legrövidebb időn belül elszenvedett számtalan sérülést nehezen tudom kiverni a fejemből. Találok-e ehhez még egyszer valamiféle motivációt, na, erről jelenleg fogalmam nincs.
- Az elmúlt években sikerült.
Minden nagyon nehéz volt, de valahogy csak sikerült összeszedni magamat és visszatérni a küzdelembe. Ezúttal azonban teljesen más a helyzet. Ehhez jön Hans (Grugger – szerk.) balesete, ami a padlóra küldött. Azóta ott a félsz bennünk. Az egész csapat elbizonytalanodott. Mindenki örül, ha egészséges otthon feküdne, nem pedig az intenzívosztályon. Én még inkább tudom, mennyire veszélyes ez a sport, és meg tudom becsülni, hogy én csak apró „gyomorcsikarást” szenvedtem el, mindenféle komolyabb fejsérülés helyett. Ezt jelnek tekintem.
- Majdani döntéshozatalában milyen szerepet kap Grugger balesete?
Már két évvel korábbi sérülésemkor megkérdeztem őt, hogyan lehet motivációt keresni ilyen helyzetben. Aztán megbeszéltük, hogy soha többé nem sérülünk meg újra, vagy ha mégis, akkor azonnal megyünk és mindent feladunk. Bármikor is jönnek ezek a sérülések, vége a dalnak. Aztán ebből nem lett semmi. Mindketten újra megsérültünk. Ő súlyosabban, én kevésbé. Ez megterheli az ember idegeit. Mert a sportember pályafutása után is normális életet szeretne élni, gyerekekkel és családdal, nem kizárólag a sportért élünk, hogy aztán már semmink se maradjon. A sport gyönyörű dolog, amíg nem történik semmi baj. Nálunk viszont alig múlik el bukás sérülés nélkül. Ez most az idegeimre ment.
- Milyen tervei vannak sportkarrierjét követő időkre?
Még semmi. Az elkövetkező hetekben, hónapokban fogom megfontolni, hogy folytassam-e, illetve, amit azután tenni fogok, csinálhatok. Ezzel még nem foglalkoztam tüzetesebben. Mindenekelőtt egyszer végre alaposan megpróbálom kikúráltatni magam. Amit aztán teszek, még túl korai beszélni. A sport utáni időkre még addig is eszembe juthatnak a dolgok.
Mario Scheiber 1983 márciusának elején született a keleti-tiroli Lienzben, amely város korábban két olimpiai bajnokot már adott Ausztriának, Josef Stiegler 1964-ben, Fritz Strobl pedig 2002-ben szerzett olimpiai aranyat hazájának. A helyszín tradicionális résztvevője – Semmeringgel felváltva – a Világkupának, így senkit nem ért váratlanul a kis Mario döntése, miszerint csatlakozik a közeli Sankt Jakob síegyletéhez. Nem sokkal később felvételt nyert a tiroli szövetség válogatott keretébe.
1998 novemberében, vagyis 15 éves korában indult először FIS rendezésű versenyeken. Hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy valamennyi számban kiemelkedő eredményeket érjen el, első éveiben még nem tűnt biztosnak, hogy majdan a gyorsasági szakágak felé orientálódik, 2000-ben példának okáért lesiklás és Szuper-G mellett szlalomban is junior osztrák bajnokságot nyert, majd egy év múlva a világbajnokságon legjobb eredményét (12. helyezés) épp műlesiklásban érte el. Ugyanebben az évben az Európa Kupában is bemutatkozott, de hosszú hónapok teltek el, míg a jóval nehezebb mezőnyben is megállta a helyét, mondjuk pontszerzés formájában. Közben a nemzetközi ifi mezőnyben már körvonalazódott tehetsége, a 2002-es Tarvisióban rendezett vb-n ezüstérmet szerzett lesiklásban, három századdal egy bizonyos Aksel Lund Svindålt megelőzve.
Ugyanahhoz az olasz lejtőhöz köthető az első dobogós helyezése, stabil pontszerzései jelezték, sokat lépett előre. A rengeteg munkának az első édes gyümölcse kétségkívül a 2003-as Briançonnais-i vb-hez köthető, ahol a Szuper-G-ben szerzett bronzérme mellett (későbbi pályafutását előrevetítve századokon múlt a győzelem), Daniel Albrechttel holtversenyben nyerni tudott óriás-műlesiklásban. Junior-világbajnokként indulási jogot szerzett a Hafjellben esedékes Vk- fináléra, ahol nem vallott szégyent, továbbjutott, a második futamban viszont kiesett. Megkoronázandó remek szezonját, március végén osztrák bajnokságot nyert Szuper-G-ben, először és egyben utoljára.
A következő szezonra már az osztrák A- keret tagjaként készülhetett. Ennek örömére decemberben megszerezte első EK- győzelmét az olaszországi Tonalén, amit aztán további három dobogós helyezés követett, a két gyors számban szakági harmadik, összetettben pedig az ötödik helyen zárta a szezont, aminek köszönhetően a következő idénytől a Világkupán is rendszeresen számításba vették. (Tonale után nem sokkal, 2004 januárjában Alpe de Siusin győzött még „óriásban” egy FIS- versenyen. Az elsőre lényegtelennek tűnő adat pikantériája abban áll, hogy ez volt Scheiber pályafutásának utolsó győzelme.) 2004 decemberében, negyedik Világkupáján már dobogón találta magát, Beaver Creeken zárt harmadikként Szuper-G-ben, a szezon vége felé még Kvitfjellben és Garmischban ezt megfejelte két második hellyel lesiklásban. Újoncként mindkét számban a legjobb 10 közt zárt, vagyis minden adott volt, hogy a visszavonulás előtt álló Maier- Eberharter- Strobl triász után biztosítsa az osztrák hegemóniát a gyors számokban.
Kitűnően sikerült felkészülése legvégén, a söldeni idénynyitó után, 2005 novemberében keresztszalag-szakadást szenvedett az egyik óriás-műlesikló edzésen, ami miatt a teljes olimpiai idényt ki kellett hagynia. Az elúszott szezon nem szegte kedvét, kivárta a sorát, újból belevágott a felkészülésbe. Bombaformában tért vissza: második versenyén rögtön dobogón állt, „természetesen” a második fokán, 6 századdal verte a jelenlegi vb-címvédő John Kucera. A szezonban – sokmás mellett – még egy második és két harmadik helyezés került a vitrinbe (mondanom se kell, itt sem másodpercek döntöttek), sőt, óriás-műlesiklásban és szuper-kombinációban is szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, aminek eredményeképpen a kilencedik helyen zárt összetettben. Ezzel a teljesítménnyel helyet követelt magának az Åre-i vb-keretbe, újoncként nem is vallott szégyent, nyolcadikként zárt – legjobb osztrákként – lesiklásban, 11. helyet szerezte meg Szuper-G-ben.
A 2007/2008-as idényt ugyanott folytatta, ahol az előzőt abbahagyta: sorjáztak a stabil TOP-10-es helyezések helyezések, de a győzelem ízét továbbra sem tudta megízlelni. Beaver Creeken kettő századon múlt a hőn áhított siker, Kitzbühelen pedig mindkét számban századra azonos időt teljesített valamelyik riválissal, a második és a harmadik helyen, de ott sem múlt többön a triumfálás, mint egy-másfél tized. Már nem volt sok hátra az idényből, amikor március 8-án, 25. születésnapján eltörte a karját az egyik óriás-műlesikló edzésén. (Scheiber mindig is különös becsben tartotta ezt a szakágat, mindennel azon volt, hogy felküzdje magát ebben is a világ legjobbjai közé.) A következő idényre való felkészülés zaklatottan haladt, bakteriális fertőzések támadták. Majd amikor végre ismét versenyen is kipróbálhatta erőállapotát, nem váratott magára az újabb tragédia: a Lake Louise-i Szuper-G-n esett hatalmasat. Súlyosan károsodott térdében a porszövet, megsérült a meniszkusza, komoly fájdalmai miatt úgy döntött, kihagyja azt az évadot is.
Az interjúban már emlegetett nagy fogadkozás is ekkor zajlott le Scheiber és Grugger közt, neki néhány héttel később, Wengenben, egy EK lesikló edzésen szakadtak el térdszalagjai. Az olimpiai érem révén megtalálta motivációját, így harmadszor is a visszatérés mellett döntött. Nem mutatott túl épületes formát Söldenben és Lake Louise-ban (40. és 41. hely), így megnövelte edzései számát az amerikai túrán, a Beaver Creeken zajló lesikló edzésen bal lábának térdén sérült a porcszövet, de nem olyan súlyosan, néhány hét múlva újra versenyezhetett. Nem is akárhogy, két erős TOP-10-es helyezés után dobogóra állhatott Grödenben, kicsivel több, mint egy tizeddel kapott ki Osborne-Paradistól. Bormióban is megismételte (minden részletében), de sícipő kötésében szabálytalanságot találtak a bírák, így utólag kizárták a versenyből. Ezzel együtt is ő érkezett a legjobb formában a tavalyi vancouveri olimpiára az osztrák lesiklók közül. Szuper-G-ben nem tudott versenyre kelni a legnagyobbakkal, lesiklásban viszont komoly éremesélyei voltak, de az utóbbi évek legszorosabb vetélkedéséből, vagy, ahogy mondani szokás, aszázadok harcából megint ő jött ki rosszul, 12 századdal lecsúszott a dobogóról. A szezonfinálén, az idei vb-nek otthont adó Garmischban még eggyel szaporította második helyeinek számát, kettő századdal, de megint gyorsabb volt nála valaki, jelesül Carlo Janka.
Csodálatosan kezdődött számára az idei, s könnyen lehet pályafutásának utolsó szezonja. Háromszor zárt a legjobb 5 közt az észak-amerikai versenyeken, közte volt egy második hely Lake Louise-ból. Életében először az ő neve állt az Összetett Világkupa tabellájának élén. A folytatás már kevésbé volt mondható sikeresnek és örömtelinek, három kiesés után (az egyik grödeni edzésen bukott) egy wengeni 9. hellyel hangolt a nagy becsben tartott kitzbüheli hétvégére. A fényponton, a szombati lesikláson újra legjobbját nyújtotta, sokáig úgy tűnt, hogy ez a dobogóra elegendő lehet, ám ekkor érkezett 28-as rajtszámmal Adrien Theaux, s szertefoszlottak az álmok. Az elúszott dobogó persze egyáltalán nem foglalkoztatta, barátja életmentő műtéten esett át, ő pedig saját bevallása szerint elkezdett félni a rajtállásban. A folytatást innentől ismerjük…
Közhely, mindenki tisztában van vele, hogy ezek a sportolók a világ legnehezebb lejtőin egészségüket, életüket teszik kockára egy-egy jó eredmény elérése érdekében. A mi szórakoztatásunkra, hiszen nem véletlen, hogy rendre százezrek látogatnak ki Kitzbühelbe, de a többi lesiklást is többtízezren tekintik meg a helyszínen, gyakran milliók a tévéképernyők előtt. Bármennyire hosszúak, erőt próbálóak, brutálisan ezek a pályák, mégis legtöbbször tizedek, sőt, századok döntenek a győztesek és a vesztesek kilétéről. Szabó Gábor sokszor kimondta az igazságot: ezen a szinten, amit Scheiber is képviselt, legtöbbször csak a vakszerencse hozza meg a döntést sportoló és sportoló közt. Legendás és derékba tört pályafutás közt…
A ti véleményeitek