A férfiak tornájának drámai végkifejlete mellett nem lehetett panaszunk a női curlingesek érmekért folyó csatározásaira sem – leszámítva éppen a döntőt, ahol az eddig a mezőnyön hatalmas meglepetésre átgázoló dél-koreai csapatból kifogyott a gőz, és igazából semmilyen ellenállást nem tudott tanúsítani az első felnőtt aranyérmét így az olimpián megszerző Anna Hasselborg-féle svéd csapattal szemben. 

Kontinensek viadala

Az elődöntők pikáns párosítást hoztak, hiszen az egyik ágon az őszi Európa-bajnokság döntősei, a másikon pedig az ázsiai-csendes-óceániai zóna bajnokságának döntősei csaptak össze ismét egymással: Svédország az Eve Muirhead által vezetett Nagy-Britanniával, Dél-Korea pedig Japánnal találkozott, így az is biztos volt, hogy az ázsiai meglepetéscsapatok közül egyikük még messzebbre viszi, és döntőt játszhat majd.

Bár a többség a svéd-brit találkozóra helyezte tekintetét az egy időben, egymás mellett zajló elődöntőkön, viszont mégsem ez szállította a nagyobb érzelmi hullámvasutat. Hasselborgék simábban nyertek, mint arra számíthattak, mert bár a svédek a kezdettől fogva őrizték lépéselőnyüket, Eve Muirhead hetedik end végén elkövetett hibája, amikor egy túl rövid dobással három pont lopást engedélyezett a skandinávoknak, végleg feléjük billentette a mérleget. Az Európa-bajnokok kilenc end után, 10:5-ös állásnál kénytelen-kelletlen kezet nyújtottak, így eldőlt, hogy legfeljebb már csak megismételni tudják a Szocsiban megszerzett bronzérmüket.

A másik mérkőzésen eközben Dél-Korea és Japán ázsiai rangadója elnyúlt egészen az extra endig. Pedig a 10. end utolsó köve után néhány másodpercig már zengett a stadion a hazai szurkolók örömétől, és a koreai csapattagok söprűi is a levegőbe emelkedtek, amikor a guard mellett elsikló utolsó kő kiütötte a ház közepéből a japán követ. Néhány másodpercig valóban úgy tűnt, hogy a japánok játékszere csúszik távolabbra, amivel Kim Eun-jungék megnyerték volna a mérkőzést, ám aztán mintegy megtáltosodva a koreai játékszer mégis pár centivel távolabb osont a kör középpontjától, így váratlanul már Satsuki Fujisawáék örülhettek, hogy lopásukkal kiharcolták a hosszabbítást, míg a hazaiak arcáról leolvadt a mosoly. Hihetetlen érzelmi hullámvasút volt, ahogy pár pillanaton belül mindkét csapat tagjai végigzongoráztak az öröm és a csalódottság közötti skálán.

A mérkőzés tehát 7:7-es állással folytatódott, noha befejezőként a koreaiak helyzeti előnye megmaradt. Az extra endben a japánok jól taktikáztak, sikerült sokköves állást kialakítaniuk, így a koreaiaknak ismét egy precíz dobásra volt szükségük a ház közepébe. Ennek az endnek az utolsó pillanataira is bőven maradt izgalom, ám komoly söprőmunkával sikerült eljuttatniuk a kövüket a pontot érő helyre, így az érmet soha még világbajnokságokon sem nyerő Dél-Korea végül kiharcolta, hogy olimpiai döntőt játszhasson.

Muirhead nem akarta húzni

Előbb azonban még jött a bronzmérkőzés, ami szintén komoly téttel bírt. Japánnak első olimpiai dobogója volt a cél, a briteknek pedig a négy évvel ezelőtti helyezés megismétlése, amit előzetesen is minimális elvárásként tűztek ki maguk elé Muirheadék, ha már a szkeletonos Lizzy Yarnold mellett ők voltak a brit olimpiai küldöttség másik legfőbb reménységei.

A találkozó ennek megfelelően fokozott óvatoskodással kezdődött, az első félidőben nem mentek bele bonyolult endekbe a csapatok. A 2. és a 4. endben a britek rá tudták kényszeríteni a japánokat, hogy csak egy pontot írjanak, ugyanakkor ezzel sem mentek sokra, mert Muirhead viszont a rombolással telő 1. és 3. end végén ugyanazt a hibát követte el: nem tudott kipördüli a házból az ütése után, hogy nullázzon és jobb folytatásban bízva továbbvigye a kalapácsot, ehelyett mindkétszer megírta ő is az 1-1 pontokat. A szünet előtt egy újabb sovány brit pontszerzéssel 3:2-es állás alakult ki.

A folytatásban a japánok próbálták elérni, hogy a meccs során valaki végre két ponttal is megnyerjen egy endet, de a 6.-ban és a 7.-ben sem sikerült, így azokat lenullázták, majd a 8.-ban, amikor végre megnyílt erre a lehetőség egy egyszerű draw képében, Fujisawa túl rövidre mérte azt, így mégis maradt nekik az egy pont, 3:3-ra egyenlítettek.

A kilencedik endben több taktikai opció is állt a britek előtt, hogy miképp sáfárkodjanak a pontszerzéssel és a befejezés jogával, de a végére az egy pont megszerzésére korlátozódtak a lehetőségeik. Muirheadnek ehhez egy raise-takeoutot kellett volna precízen végrehajtania, hogy kiüsse a rivális követ, ami végül nem jött össze, így a japánok egypontos lopásával és előnyével fordultak az utolsó menetre – az állás viszont így sem volt tragédia a briteknek, hiszen továbbra is befejezőként kellett a két pontra törekedniük.

A mérkőzés legösszetettebb játékát hozta a 10. end, amelynek végjátéka igazán érdekes helyzetet teremtett. Utolsó dobása előtt Muirhead csapata egy kővel állt pontszerző helyen, és ha nem nyúlnak hozzá a bonyolult álláshoz a házban, akkor kiegyenlítenek és extra end következhetett volna. A skót skip azonban mindenáron el akarta dönteni a találkozót, és bevállalt egy nehéz ütést annak érdekében, hogy két pontot is írjon. Nem jött be a kockázat, sőt, japán lopás lett a vége, így Fujisawáék a világbajnoki ezüst után egy olimpiai bronzzal két év alatt másodszor lepték meg a világot, Muirheadék pedig csalódottan, érem nélkül utazhatnak haza.

„Északon akarok élni és meghalni”

Ilyen előzmények, és az egész olimpiai curlingtornák alakulása után mindenki nagy várakozásokkal tekintett előre a döntőre, ahol Dél-Korea arra készült, hogy feje tetejére állítsa a sportág erőviszonyait, hasonlóan ahhoz, amit a férfiaknál az USA csapata vitt véghez. Sajnos azonban a döntő színvonala alaposan elmaradt a várakozásoktól, és a csoportkörök kilenc mérkőzésén csak japán ellen veszítő, majd az elődöntőben nekik is visszavágó házigazdák csak árnyékuk voltak korábbi önmaguknak. Vagy éppen a végére fulladt ki a lendület, vagy a történelmi siker terhét nem bírták a vállukon, de a csarnokot megtöltő szurkolóiknak igazából nem is volt sok lehetőségük arra, hogy egy-egy szép ütést követően örömujjongásban törjenek ki.

Kim Eun-jungék rendkívül pontatlanul játszottak, szinte egyszer sem sikerült tökéletesen elbújtatni a köveiket, fontos ütések után nem egyszer a saját kövükkel is kipördültek, és még a guardok építésével is akadtak gondjaik. Anna Hasselborgékat eközben semmilyen körülmény nem zavarta meg, minden hibát kihasználva tankönyvszerűen tették a dolgukat, és külön kiemelendő a lead posztján játszó Sofia Mabergs teljesítménye, aki az értékelés alapján 100%-os teljesítménnyel abszolválta a döntőt, vagyis minden kövével pontosan azt hajtotta végre, amit a skip kért.

A koreaiak csak háromszor egy pontot szereztek, és már a félidőre is 4:1-es hátrányba kerültek, miután skipjük egy-egy elmért raise-takeouttal és double-takeouttal két endben is lopást engedélyezett. A kegyelemdöfést a 7. endben vitték be a svédek, amikor a kalapácsot végre a kezükbe kapva három pontot írtak, a 9. end végén pedig 8:3-as állással a hazai kedvencek kezet nyújtottak és elfogadták a vereséget.

Ha ez az utolsó mérkőzés nem is vetett rájuk jó fényt, nem szabad elfelejteni a semmiből az esélyesek közé növő dél-koreai csapat egész tornán nyújtott teljesítményét, akik ezüstérmükkel az ország első dobogós helyét szereznék a világbajnokságok és az olimpiák tekintetében. Az egész hetet mosolyogva végigjátszó Japán harmadik pozícióját hasonlóképpen ünneplik hazájukban, a két csapat pedig együttesen Ázsia valaha volt legjobb curlinges teljesítményét produkálta, hiszen sohasem állhatott még világverseny dobogóján két onnan érkezett csapat is. 

Svédország eközben Kanadát is átugorva az olimpiai női curling történetének legsikeresebb nemzetévé vált, s a harmadik arany megszerzését az előző kettőért felelős élő legenda, Anette Norberg is a helyszínről nézte.

Az Anna Hasselborg, Sara McManus, Agnes Knochenhauer, Sofia Mabergs és a tartalékjátékos Jennie Wahlin által alkotott csapat még mindig viszonylag új jövevénynek számít a nemzetközi curling élvonalában, és az elmúlt években fájdalmas módon már lecsúsztak néhány nagy torna megnyeréséről, felnőttként szerzett első aranyérmük azonban most a legjobb helyszínen, az olimpián adatott meg nekik. A csapat három tagja legutóbb a 2010-es junior világbajnokságot tudta megnyerni, most viszont ismét énekelhették a svéd himnusz fenti alcímben olvasható refrénjét.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az eddigi legfordulatosabb, legemlékezetesebb olimpiai curlingtornákat szállította a pjongcsangi olimpia, kezdve a debütáló vegyes párossal, amelynek megnyerésével Kanada megőrizte a becsületét a később rájuk leselkedő történelmi mélypontok ellenére is. A férfiak tornáján az Egyesült Államok, míg a nőknél a három nagy ázsiai nemzet erős szereplése pedig remélhetőleg hozzájárult ahhoz, hogy egyre szélesebb körökben váljon ismert sportággá a curling, na meg ahhoz, hogy a heteken belül kezdődő világbajnokságokon már még több csapattal számolhassunk a végső győzelemre is esélyesként.

Az olimpia a vasárnapi záróünnepséggel véget ért, de curlingből még bőven kapunk ebben a szezonban, hiszen március 17-én startol a nők, 31-én pedig a férfiak világbajnoksága!