Az utolsó napokhoz érkezve sem szűnnek a váratlan eredmények a meglepetések olimpiáján. A férfiak curlingdöntőjén Dávid legyőzte Góliátot, az elmúlt években magukat halomra nyerő Niklas Edin-féle Svédországot ugyanis térdre kényszerítette az esélyesek között előzetesen egyáltalán nem emlegetett, de az elmúlt napokban ihletett formában játszó Egyesült Államok.

Azzal együtt, hogy a curling egy rendkívül kiszámíthatatlan sportág, a nagy tornákra általában úgy készülhetünk, hogy a csapatok felét emlegethetjük győzelmi esélyesként, míg a másik fele inkább a tabella alsó felébe predesztinált, és esetleg az elődöntőig juthat el valamelyikük, ha erőn felül teljesít. Ilyen sikernek tekinthetjük az Egyesült Államok bronzérmét a 2006-os olimpiai férfitornán, de ennél jobban csak a legritkább esetben kavarodnak fel az erőviszonyok. Idén is a kanadaiak, a svédek, a norvégok, a svájciak és a britek voltak várhatók a legjobb pozíciókba, ezen a különleges tornán azonban több helyen is borult a papírforma, a szombati döntő végén pedig az USA himnusza csendült fel, amire férfi curling világversenyen 1978 óta nem volt példa.

Kanada itt is érem nélkül maradt

Miután két továbbjutóhely sorsa is hajszálokon múlt a Round Robinban, eldőlt, hogy az elődöntőben Svédország Svájccal, Kanada pedig az Egyesült Államokkal fog összecsapni.

Az európai találkozó alakult simábban, Niklas Edinék visszavágtak Svájcnak a csoportkörben elszenvedett fájóan nagyarányú vereségért, méghozzá hasonló stílusban. A svédek attól fogva kontrollálták a meccset, hogy a negyedik endben négy pontot is írtak, Peter de Cruzék ellenben egyszer sem tudtak egynél többet szerezni kalapáccsal, így végül már nyolc end után, 9:3-as állásnál kezet nyújtottak, elfogadva, hogy legfeljebb csak a bronzmérkőzésen teremhet nekik babér.

A másik találkozó már ránézésre is simának tűnt, elvégre az erőviszonyok ismeretében az ember úgy érzi, Kanada 10-ből 9,5-szer képes legyőzni az Egyesült Államokat, ebben a sportágban ugyanis egyértelműen az északiak uralkodnak, míg az USA az esetek nagy többségében csak a farvizükön evez a világversenyeken. Intő jel lehetett azonban, hogy a két csapat extra endig nyúló csatáját már a Round Robinban is az esélytelenebbnek tartott John Shusterék nyerték, ráadásul Kanada a többi ellenféllel szemben sem mutatta azt az átütő formát, amit várni lehetett volna tőlük.

Akár azt is mondhatjuk, hogy Kevin Koe-éknek végül sikerült ugyanolyan mélyponton zárniuk a tornát, mint amilyenért a végig alulteljesítő női csapatukon folyamatosan köszörülte a nyelvét a kanadai közvélemény. Megesett ugyanis velük az a hallatlan csúfság, hogy egy tornán belül, három nap alatt kétszer is vereséget szenvedtek attól az ellenféltől, akiktől nekik semmilyen körülmények között nem lenne szabad: az Egyesült Államoktól. A sokáig kiegyenlítetten, pontszegényen zajló találkozón a 8. end hozta el a döntő pillanatot, amikor befejezőként Koe utolsó köve el sem csúszott a házig, így átengedve Shusteréknek a kétpontos lopást, az ebből származó előnyt pedig köszönték szépen, és meg is őrizték a végéig az amerikaiak – akik a döntő elérésével legjobb olimpiai eredményüket biztosították be. A 2006-os bronzérmes csapatban már szintén játszó Shuster és a most csak a cserepadon ülő Joe Polo pedig garantáltan kétszeres olimpiai érmessé avanzsáltak ezáltal, amit rajtuk kívül csak három ember, a norvég Torger Nergard, a kanadai Kevin Martin és a svájci Markus Eggler mondhatott el eddig a férfiak mezőnyében.

Előbb azonban jött a bronzmérkőzés Kanada és Svájc között, az utolsó szalmaszál a juharleveleseknek ahhoz, hogy megmentsenek valamit a félresiklott csapattornákból. Kevin Koe-ék azonban itt sem álltak a helyzet magaslatán, a svájciak két korai, egypontos lopása után már futniuk kellett az eredmény után, az utolsó endben pedig nem tudták megírni a két pontot ahhoz, hogy hosszabbításra mentsék a találkozót, így összességében öt vereséget elkönyvelve a tornán a negyedik helyen végeztek. Több szempontból is történelmi mélységekbe került ezzel a kanadai curlingsport: nemcsak azért, mert a férfiak eddig minden olimpián legalább ezüstérmesek lettek, nem is csak azért, mert a férfiak és a nők is címvédő nemzetként estek el még az éremtől is, hanem leginkább azért, mert 1979 óta, amióta a férfiaknál és a nőknél is minden évben megrendezik a világbajnokságot, sohasem történt még olyan, hogy mindkét nemnél érem nélkül maradjon Kanada. A 2018-as pjongcsangi olimpia tehát az első alkalom, hogy ilyesmi előfordult. Hozzátesszük, minden sportág minden domináns szereplőjénél el kell jönnie egyszer a visszaesésnek, és az a tény, hogy egy olimpiai 6. és 4. helyezést nemzeti tragédiaként gyászol Kanada, csak tovább nyomatékosítja, hogy mekkora tényezők is ők ebben a szakmában.

Most azonban Svájc érdemelte ki a kalapemelést, hiszen a Peter de Cruz vezetésével felálló, még mindig fiatal csapat a tavalyi vb és Eb után most az olimpián is bronzérmet szerzett, ezzel tovább nyomatékosítva, hogy az ország egy újabb együttessel érkezett meg a világelitbe. Nem mellesleg de Cruzék már a negyedik teljesen eltérő felállású svájci csapat, amely érmet szerzett az olimpián, ami tovább nyomatékosítja, hogy az alpesi országban a merítési lehetőség világszínvonalú curlingesekből alighanem csak Kanadától marad el.

A legnagyobb csoda viszont még csak most jött

Svédország és az USA készülhetett a szombat délutáni fináléra, amely párosítás ugyan nem volt olyan hangzatos, mint egy svéd-norvég vagy svéd-kanadai álomdöntő lehetett volna, de a laza, már-már nemtörődöm amerikai stílust megtestesítő, piros sapkájukkal és világos nadrágjukkal kitűnő John Shusterék egyre meggyőzőbb játékát látva azért benne volt a szenzáció illata a levegőben. Persze az még inkább, hogy sima svéd győzelmet látunk, elvégre a hatszoros Európa-bajnok és kétszeres világbajnok Niklas Edin csapataival oly sok döntőt tett már izgalommentessé azzal, hogy a kezdettől fogva rá tudta kényszeríteni akaratát ellenfeleire.

A tét viszont mindkettőjüknek ugyanakkora volt, hiszen meglepő módon Svédország és az USA egyaránt egy olimpiai harmadik helyre tekinthet korábbi legjobbjaként. Az előző svéd generáció nagy alakjának, a most edzőként a férfi és a női csapatot is segítő Peja Lindholmnak három próbálkozásból egyszer sem jött össze egy nagy eredmény, és Edinék négy évvel ezelőtti bronzérme eddig a csúcs, ráadásul az akkori svéd összeállításból három ember is kicserélődött.

A tömött csarnokban, rengeteg hangos amerikai szurkoló előtt szokás szerint óvatos tapogatózással indult a mérkőzés: az első blank end után viszonylag egyszerű séma szerint tudott mindkét csapat megírni 2-2 pontot, majd a negyedik endtől kezdve bonyolódtak bele az igazán kombinatív, sokköves játékokba. Edin utolsó két dobása nem volt teljesen precíz, és végül még az egy pont sem jött össze a svédeknek befejezőként, a szoros állást követő mérés az amerikaiak lopását állapította meg, akik ezzel átvették a vezetést. Az ötödik end végén két guard közötti szűk résen próbálták egymás után küldeni a köveket a csapatok a ház közepébe, de itt Shuster hibázta el utolsó dobását, ezzel megnyitva az utat a svédek két pontja előtt. Félidőben 4:3-as svéd vezetésnél mehettek az edzői tanácsokat hallgatni a csapatok.

Jött a hatodik end, ahol a klasszikus guard mögötti bujkálásból végül kihozták a két pontot az amerikaiak, ezzel ismét feléjük dőlt a mérleg nyelve, de ekkor már mindenkinél javában ment a fejszámolás, hogy ki hányszor kerülhet még sorra befejezőként, ilyen szoros állásnál ugyanis gyakran ez lehet a döntő. A hetedik menetben aztán ismét egy kombinatív játékba mentek bele a felek, de miután Edin utolsó előtti dobása elsuhant minden kő mellett, örülhetett, hogy a végén egy double-raise takeouttal megírta az egy pontot és 5:5-re egyenlített.

A döntő, drámai fordulatot aztán a nyolcadik end hozta el. Míg a svédek a lehető legtöbb pont megszerzése érdekében guardokat építettek, az amerikaiak több kővel is befoglalták a házat. Edinék viszont aztán rendre nem tudtak kellően elbújni közöttük, így az utolsó kövekre fordulva Tyler George és John Shuster képesek voltak kiütni azokat. Edin joggal sütötte le a szemét, amikor saját utolsó dobása úgy állt meg, hogy az amerikaiak egy dupla kiütéssel az összes svéd követ eltávolíthatják a házból. A mérkőzés legfontosabb dobása következett, John Shuster keze pedig nem remegett meg, csak az öt sárga kő maradt a házban, a megapontszerzéssel az USA 10:5-re módosította az állást, és gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést a saját javára.

Niklas Edinék hátralévő percei rémálommá váltak, ekkora hátrányban és a mérkőzés ilyen késői szakaszában a kapaszkodni próbáló csapat már reményvesztetten rakja a guardokat, hátha az ellenfél nagy hibát vét a kiütési kísérletkor. Shusterék nem tették meg ezt a szívességet, a svédek két pontot írtak a kilencedik endben, az egyenlítéshez pedig az utolsóban lopniuk kellett volna hármat, ami egyébként is ritkaságszámba menő tett, és pláne az egy olimpiai döntő utolsó endjében. A svédek becsületből addig játszottak, amíg matematikai esélyük maradt, de utolsó kövét Edin már egy trükköt bemutatva, elrugaszkodáskor egy 180°-os kört leírva dobta el, majd felállva már nyújtotta is a kezét az ellenfélnek.

Egészen döbbenetes módon tehát az Amerikai Egyesült Államok nyerte meg a férfiak olimpiai curlingtornáját, az az Egyesült Államok, amely legalább három évtizede egyetlen világbajnokságra sem érkezik győzelmi esélyesként. Van ugyan négy vb-címűk, de a legutolsót még 1978-ban szerezték, amikor a mai sikernemzetek közül sem mindenhol vették még véresen komolyan a curlinget. Az az Egyesült Államok nyert, amely a legutóbbi két olimpiát John Shuster vezetésével az utolsó és az utolsó előtti helyen zárta. Az az Egyesült Államok, amely eggyel több vereség esetén már a Round Robinon sem jutott volna túl, és 5:4-es győzelmi arányával csak éppen jobb volt a közepesnél. Viszont az az Egyesült Államok, amely három nap alatt kétszer legyőzte Kanadát, amely példátlanul összeszedetten játszott a továbbjutása után, és amely a döntő nyolcadik endjében öt pontot írt a világ egyik legjobbjának számító Niklas Edin ellen.

John Shuster, Tyler George, a testvérével vegyes párosban hatodikként végző Matt Hamilton, John Landsteiner és Joe Polo olimpiai bajnokok az USA színeiben, az pedig csak tovább növelte az arcukra kiült mosoly méretét, hogy a csarnokban megtartott díjátadó során tévedésből a női aranyérmeket akasztották a nyakukba.

És hogy mi a legszebb az egészben? Az, hogy talán az idei olimpiai curling legnagyobb meglepetését még nem is láttuk, hiszen vasárnap közép-európai idő szerint éjjel 1 órakor Svédország női csapatának is egy előzetesen nem éremesélyesnek gondolt együttes, a házigazda Dél-Korea lesz az ellenfele. Lehet, hogy nem John Shusterék nyaka az egyetlen váratlan hely, ahol azok a női aranyérmek landoltak ezek a hétvégén.