HTML

Síparadicsom

Köszöntünk a Síparadicsomban! Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről? Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben! Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz: siparadicsomblog@gmail.com

Facebook

A ti véleményeitek

Négy év után ismét Kamil Stoch a nagysánc bajnoka!

2018.02.17. 18:40 :: adammalysza

Megvédte címét és ezzel harmadik olimpiai bajnoki címét szerezte Kamil Stoch a férfiak nagysánc egyéni versenyében egy hihetetlenül kiélezett versenyben, rosszabb szélviszonyok között is legyőzve Andreas Wellingert, aki ezúttal a normálsánc aranyérme után egy ezüstöt vihet haza, míg a bronzérmet a kisebbik sánc után ismét Robert Johansson szerezte meg.

A normálsáncos versenyekkel ellentétben ezúttal végre az időjárás is kedvezett az ugráshoz az Alpensia síugró központban, így enyhe szélben, jó körülmények között kezdődhetett el az első sorozat. A zsűri a 23-as beülőből engedte el a mezőnyt, az első komolyabb ugrást pedig ezúttal a tizenhetedikként ugró Evgeniy Klimovtól (24.) láttuk, aki először elérve a K-pontot 125 métert repült. Alex Insam (22.) azonban rögtön megelőzte az oroszt egy 127,5 méteres ugrással, majd Mackenzie Boyd-Clowes (127,5 m 23.) is éppen ekkorát ugrott, megérkezve a második helyre. Kevin Bickner (20.) ugrott ezután 129,5-et, megszerezve ezzel a pillanatnyi első helyet. A kvalifikáción harmadik, a normálsáncon pedig 7. helyet szerző Ryoyu Kobayashitól (7.) többen vártak ma is jó ugrást, amit a fiatalabb Kobayashi-fivér elsőre hozott is és 135,5 méterrel toronymagasan vette át a vezetést.

Michael Hayböck (2.) 140 méterrel azonban még a japánt is jelentősen túlszárnyalta, természetesen ezzel ő is az élre tudott bejönni. Tilen Bartol (19.) ugrott ezután 130,5 métert, amivel a 3. helyre jött be, ám Maciej Kot (17.) 128,5 méterrel rögtön egyel hátrébb is tolta a szlovént a rangsorban. Simon Ammann (10.) is jól ugrott és 133,5 méterrel bejött harmadiknak, majd Peter Prevc (8.) repült 134 métert, ezzel ugyancsak a harmadik pozíciót megszerezve. Karl Geiger (14.) ezek után 132 méterrel az 5. helyre tudott megérkezni, majd Jernej Damjan (18.) következett, aki azonban 130 méterrel ugyancsak nem volt veszélyes az éllovasokra.

A normálsáncon ötödik helyezett Stefan Hula (12.) következett ezután, aki már csak a 22-es beülőből indulhatott, ahonnan 132 méterig jutva a pillanatnyi 5. pozíciót foglalta el. Andreas Stjernen (6.) ugrott ezt követően 134,5 métert, amivel Hayböcköt ő sem tudta megszorítani, a második helyre azonban be tudott jönni. Markus Eisenbichler (16.) első ugrása kevésbé volt erős, 130 méterrel mindössze nyolcadik volt a rangsorban.

Dawid Kubacki (5.) következett, aki 134,5 méterig vitorlázva Stjernent megelőzve bejött másodiknak, Junshiro Kobayashi (26.) viszont akárcsak a normálsáncon, most sem szárnyalt igazán, mindössze 122 méterig jutva komoly reményei nem maradtak a jó eredményre. A japán után Stefan Kraft (13.) következett, aki elsőre 131,5 méterrel az egyre szorosabbá váló üldözőbolyba érkezett meg.

Hatan voltak hátra ekkor az első sorozatból, közülük elsőként a normálsáncon bronzérmes, a tegnapi kvalifikációt pedig megnyerő Robert Johansson (4.) ugrott, és egészen a zöld vonal közelébe elvitorlázva 137,5 méterrel másodiknak tudott bejönni.

Következett a normálsáncon ugyancsak érmes, a verseny előtti edzéseken ugyancsak villogó Johann Andre Forfang (9.), aki most azonban nem ugrott tökéleteset, és 133 méterrel csak hetedik volt. Az utána érkező Daniel Anre Tande (15.) ugrása sem volt az igazi, 131 méterrel mindössze tizenkettediknek érkezett meg.

Következett a normálsánc bajnoka, Andreas Wellinger (3.), aki 135,5 méterrel a vezetést ugyan nem vette át, de másodiknak azért befért, és ami egy jó kiinduló pozíciót jelentett számára a második sorozatra. Richard Freitag (11.) már kevésbé tudta tartani a lépést a honfitárssal, mindössze 130 méterig jutott ugyanis, ami csak a pillanatnyi 10. helyre volt elegendő. Ezzel már csak a VK-éllovas címvédő, Kamil Stoch (1.) volt hátra az első sorozatból, aki a vezetéshez szükséges távolságot jelző zöld vonal közelében landolt, és mivel volt egy kis hátszele, valamint kiemelkedően magas, 19,5-es stíluspontokat kapott át is tudta venni a vezetést!

Stoch előnye az első ugrások után 3,4 pont volt a meglepetésre a második helyen álló Michael Hayböck és kereken 5 egység Andreas Wellinger előtt, akit csak fél ponttal lemaradva követett Johansson a negyedik helyen, és mögötte sem voltak nagy különbségek így izgalmasnak ígérkezett a csata az érmekért.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatot ismét a 23-as beülőből kezdtük, az első K-pont feletti ugrást ezúttal Taku Takeuchitól (22.) láttuk, aki 125,5 m méterig jutott, ezzel felülmúlva az utána érkező, összességében egyelőre a várakozások alatt teljesítő honfitársát, Junshiro Kobayashit (122 m 24.). Takeuchit végül Mackenzie Boyd-Clowes (21.) tudta letaszítani az élről, aki 126 métert ugrott, és vezetett az első tízes csoportot követő technikai szünetben is.

Kevin Bickner (20.) 124 méterrel éppen át tudta venni a vezetést a kanadaitól, Tilen Bartol (17.) viszont a sorozatban elsőként elérte a 130 métert is, ezzel övé volt a pillanatnyi elsőség. A szlovén honfitársa, Jernej Damjan (130,5 m 16.) fél méterrel még őt is túlugrotta, ezzel ő állt az élre, majd Maciej Kot (19.) következett, aki 129,5 méterrel a 3. helyre érkezett meg a szlovénok mögé. Eisenbichler (14.) ugrott ezután 130,5 métert, ami elég volt a vezetéshez is, de csak időlegesen, Daniel Andre Tande (4.) ugyanis másodjára jócskán javított az első körös ugrásához képest és 138,5 méterrel csaknem 18 pontos előnnyel vette át a vezetést.

Sokkal Karl Geiger (7.) sem maradt el a norvég mögött, 137,5 méterrel azonban csak a 2. helyre tudott bejönni. Stefan Kraft (18.) következett, aki pechjére kapott némi hátszelet, ilyen körülmények között pedig mindössze 125,5 métert ugrott, amivel elúszott az esélye a jó eredményre. Tandet ezt követően Stefan Hula (129,5 m 15.) sem tudta veszélyeztetni, ahogy a széllel ugyancsak balszerencsés Richard Freitag (9.) sem, aki 127,5 méterrel csak a 3. helyre jött be, így norvég vezetés mellett vártuk az utolsó tíz ugrást a mai versenyen.

A finálét Simon Ammannal (13.) kezdtük, aki 130,5 méterrel negyediknek jött be, majd Johann Andre Forfang (5.) következett, aki viszont 134,5 méterrel és a hátszélre kapott pluszpontokkal be tudott jönni Tande mögé, a második helyre. Peter Prevc (10.) ezzel szemben hasonló körülmények között csak 127,5 métert ugrott, és Ryoyu Kobayshi (10.) is csak 128 méterig jutott másodjára, ami Prevccal azonos pontszámmal az ötödik helyre sorolta őt ekkor a rangsorban. Andreas Stjernen (8.) 131,5 métert repült, amivel ő is csak negyediknek tudott bejönni, majd jött Dawid Kubacki (10.), aki egy rontott ugrással viszont mindössze 126-ig jutott, ezzel pillanatnyilag hármas holtversenyt kialakítva a 6. helyen.

Robert Johansson (3.) ezzel szemben 134,5 métert tudott repülni, ezzel hosszú idő után letaszította Tandét az élről. Hárman voltak ekkor hátra, akik közül elsőként Andreas Wellinger (2.) érkezett, és kihasználva, hogy a körülmények éppen kedvezőre fordultak, 142 méterig vitorlázott, amivel átvette a vezetést. A forgatókönyv eddig a német szempontjából kísértetiesen emlékeztetett a normálsáncra, ahol végül ugye ő nyert, ami ezzel az ugrással most sem tűnt elképzelhetetlennek, de ketten még azért fent voltak a toronyban, akik megakadályozhatták ebben. Ezt Michael Hayböcktől (6.) talán kevésbé vártuk, hiszen az első sorozat utáni második helye az idei szezonja alapján azért meglepetés volt, és másodjára nem is ugrott akkorát, bár 131 méterrel azért bejött ötödiknek, amivel ugyan érmet nem nyert, de az előzmények ismeretében egy erős hatodik hellyel fejezte be végül a versenyt.

Kamil Stoch (1.) maradt már csak ezzel, akinek messze nem voltak olyan jó feltételei az ugráshoz, mint Wellingernek, így hiába volt némi előnye, fel volt adva számára a lecke, ha meg akarta tartani a vezetést. Stoch másodjára 136,5 méterrel ugyanúgy egy hajszállal a zöld vonal előtt landolt, mint az első körben, a stíluspontjai azonban ismét nagyon magasak voltak és a szélkompenzáció is kisegítette valamelyest, így egészen addig nem lehetett tudni, hogy ki lesz a bajnok, amíg ki nem írták a pontokat. Miután a lengyel és a német tábor is tövig rágta a körmeit végül Stochék örülhettek, ugyanis a lengyel 3,4 pontot megőrizve előnyéből megvédte címét és Sochiban aratott két győzelme után harmadszor is olimpiai bajnok lett!

A lengyel klasszis ezzel vitathatatlanul beírta magát az ötkarikás játékok legnagyobbjai közé, hiszen a síugrók között egyéniben egyedül Simon Ammann gyűtött több aranyérmet (4) az olimpiákon , illetve Matti Nykänennek van még Kamilhoz hasonlóan 3. Ezen kívül egy másik illusztris társasághoz is csatlakozott Stoch, hiszen Birger Ruud, Jens Weissflog, valamint a már említett Nykänen és Ammann után ő az ötödik síugró, aki két különböző olimpián egyéniben aranyérmet szerzett.

Ezzel együtt Andreas Wellinger második egyéni érme sem kis teljesítmény, aki két szám után egy arannyal és egy ezüsttel a legeredményesebb síugró eddig ezen az olimpián,  Robert Johansson személyében pedig egy újabb többszörös érmest avattunk, hiszen a norvég már a második bronzérmét nyerte.

Végeredmény:

Hely Versenyző Ország 1. sorozat 2. sorozat Pontszám
1. Kamil STOCH 135.0 136.5 285.7
2. Andreas WELLINGER 135.5 142.0 282.3
3. Robert JOHANSSON 137.5 134.5 275.3
4. Daniel Andre TANDE 131.0 138.5 273.1
5. Johann Andre FORFANG 133.0 134.5 271.6
6. Michael HAYBÖCK 140.0 131.0 267.7
7. Karl GEIGER 132.0 137.5 267.6
8. Andreas STJERNEN 134.5 131.5 267.3
9. Richard FREITAG 130.0 127.5 260.0
10. Dawid KUBACKI 134.5 126.0 258.0
10. Peter PREVC 134.0 127.5 258.0
10. Ryoyu KOBAYASHI 135.5 128.0 258.0

Részletes végeredmény

A síugrók számára egyetlen szám van még hátra az olimpián, a nagysáncos férfi csapatverseny, amelyre hétfő délután kerül majd sor.

Az olimpia további síugró programja:

Február 18. vasárnap
12:00 Hivatalos edzés (3 sorozat) - férfiak HS142
Február 19. hétfő
12:15 Próbasorozat - férfiak HS142
13:30 Férfi nagysánc csapatverseny - HS142

A képek forrása: zimbio.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr3913677278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása