Női 15 km:

Szombaton rendezték meg a nők 2x7,5 km-es üldözéses versenyét. A fő esélyesek Björgen és Kowalchyk voltak. Utánuk viszont több ember is odaférhetett a dobogóra, többek között Longa, Johaug, Kalla, Follis, Saarinen, Roponen, Steira. Az oroszoktól és a németektől pedig már jó ideje nem láthattunk sehol értékelhető eredményt, így tőlük nem is volt várható semmi. Én személy szerint közülük már a verseny előtt is Johaugra és Saarinenre gondoltam, mint potenciális dobogós, mivel sejthető volt, hogy a női üldözéses versenyekhez hasonlóan itt is brutális tempóban fogják lezavarni a már a klasszikus stílust is, így akik ebben a versenyszámban nincsenek a legjobbak között azok olyan hátrányba kerülhetnek, ami végzetes lehet. Így is történt…

A klasszikus stílus egy 2,5 illetve egy 5 km-s körből, míg a szabad stílus 2 darab 3,75 km-s körből állt. A ködtől a verseny jó részében gyakran csak a nyugodt tájat lehetett nézni, de az már a rajt után világos volt, hogy Björgen nem kívánja ellazsálni a távot. Ehhez mérten rögtön az élre állt, és már az első igazi emelkedőn szétszakította a mezőnyt, ami olyan jól sikerült, hogy 2500 méter után már tulajdonképpen csak 10-en maradtak együtt (Björgen, Johaug, Steira, Kristoffersen, Kalla, Haag, Rydqvist, Kowalchyk, Saarinen és Longa), akik közül látszólag többen is csak nagy erőfeszítések árán tartották magukat.

Ezután mintha csak egy váltó verseny lett volna, Kowalchyk előrement a norvég helyett, és szépen befejezte, amit Björgen elkezdett, így 4,7 km-hez érkezve tulajdonképpen már csak ők ketten, illetve Johaug pályázhatott éremre. Hátrébb, említésre méltó esemény nem történt, mivel a leszakadók között csak az lehetett a kérdés – Kalla és Saarinen kivételével -, hogy ki fér még be a 10 közé. (Itt jegyzem meg, hogy számomra nagy meglepetés volt, hogy a német Nicole Fessel ennyire jól tartotta magát végig.) A klasszikus rész ezután már nagy fordulatot nem hozott, ha csak azt nem nézzük, hogy az első 7500 méter vége fele az újra élre álló Björgen tempójától a lengyel kicsit megrogyott, de azt a néhány másodperces hátrányát tulajdonképpen a léccserével eltűntette. Mögöttük a kérdés pedig a korábbiakon kívül csak az maradt, hogy mekkora hátránnyal fognak beérkezni.

A szabad stílus is szinte végig teljesen nyugodtan folyt, Björgen, Johaug és Kowalchyk egy határozott tempót diktálva haladtak, mögöttük Kalla próbált feljebb zárkózni, illetve leszakítani magáról Saarinent, valamint Steira gondolta úgy, hogy megpróbálja a lehetetlen. A svédnek csak utóbbi, míg a norvégnak – talán a későbbiekre is gondolva – semmi sem sikerült.

Elöl az okozhatott egy kisebb izgalmat, amikor Johaug 10 km környékén az élre állt, és egy erős tempót síelve megpróbálta a csoport másik két tagját – vagy legalább a lengyelt – leszakítani, de, ahogy várható volt erre esélye sem volt. Aztán úgy másfél km-rel a vége előtt a vártaknak megfelelően elindult Björgen, hogy bebiztosítsa a második aranyérmét. Ebben úgy érzem nagy része volt a másik norvégnak is, aki sokáig, ha nem is szándékosan, vagy szabálytalanul, de láthatóan feltartotta Kowalchykot, aki így vele együtt viszonylag hamar 20 méteres hátrányba került, ahonnan már esélye sem volt nyerni, viszont Johaugot le tudta magáról rázni, így az utolsó 500 méterre szinte már ki is alakult a végeredmény.

A dobogóra csak boldog versenyző állt fel végül, Björgen hazai közönség előtt nyert, Kowalchyk hozta a kötelezőt, itt minden más bravúr lett volna tőle, míg Johaug sok esélyesebbnek tartott versenyzőt megelőzve lett bronzérmes haza pályán. Kalla lett a negyedik, míg Saarinent végül egy nagyobb boly utolérte, így csak 8. lett. Érdemes még megemlíteni a korábban felhozott Fesselt, aki 6. lett, míg a talán kevésbé neves svéd, Rydqvist 7. helyen ért célba.

Végeredmény:

Férfi 30 km:

A férfiak üldözéses versenyét 3x5 km-es klasszikus stílusú, valamin 4x3,75 km-es szabad stílusú pályán rendezték. Itt a nőkkel ellentétben egészen más verseny volt várható, valószínűbb volt a kényelmesebb tempó, és egy sokkal több emberből álló sprint a végén. Előzetesen úgy gondoltam, hogy klasszikus stílusban orosz, vagy svéd, illetve néhány kisebb ország futója próbálkozhat szökéssel, szabad stílusban pedig gyakorlatilag bárki, aki a hosszú hajrában hisz. Ettől függetlenül a fő favorit közül kevésbé volt elképzelhető, hogy bárki más nyerhet, ők pedig előzetesen nálam ők lehettek: Cologna, Northug, Hellner, Legkov, Vylegzhanin, Di Centa, Piller Cottrer vagy valamelyik francia. (Én személy szerint nem is értettem Szabó Gábort, aki szerint akár 25 versenyző is nyerhet, mivel egy világbajnokságon egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a fent felsoroltak közül legalább néhányan ne figyelnének oda annyira, hogy ne közülük nyerjen valaki. Persze a meglepetés mindig benne, de én úgy gondolom, hogy még az 50 km-en is max 10 embert lehetne mondani, nagyon maximum 15-t.)

A verseny a vártaknak megfelelően nem kezdődött olyan nagy iramban, mint a női verseny, bár a tempó volt annyira erős, hogy itt is viszonylag hamar a mezőny negyede leszakadjon. Az elején kb 4-5 km-en keresztül Johnsrud Sundy vitte a tempót, majd a klasszikus stílus felénél elkezdődött egy verseny, ami elég érdekesen fejeződött be. Richardsson, aki a 15 km-es klasszikus stílusú versenyen jó eséllyel pályázik az aranyra gondolt egyet, előreállt, majd pedig belekezdett egy borzasztó erős tempóba, amit sokan nem is bírtak tartani, sokan pedig látványosan küzdöttek. Köztük volt az egyik nagy esélyes Hellner is, akinek tudvalevő volt, hogy ez lehet a gyenge pontja. Richardsson nagyjából 2 km-t ment elöl, amikor egyszer csak hátra maradt Hellnerhez, és az látszott, hogy őt vigyázza, hogy a lehető legkisebb legyen utóbbi hátránya.

(Alapjában véve ezzel a taktikával nem is lenne baja az embernek, ha nem lenne tisztában vele, hogy egy erősebb tempóban Hellnert ebben a stílusban simán le lehet szakítani, márpedig ezt a svédeknek is tudniuk kellett volna, így érthetetlen, hogy akkor egyáltalán minek kellett Richardssont előre küldeni.)

A fent említett esettől eltekintve a klasszikus stílus ezután már viszonylag nyugodtan zajlott, mindössze Hellnerék ingáztak a főmezőny végén, egy másik potenciális top10-es versenyzővel Gjerdalennel együtt.

A léccseréhez kb 30 ember érkezett együtt, bár Hellnernek és Richardssonnak 20 mp volt a hátránya, de a sor végétől csak 10 mp-re voltak. A csere előtt még Legkov hóban landolása volt említendő esemény, de lényegesen ő sem vesztett ezzel. A klasszikus stílus meglepetése volt még az olasz kiváló futása, mivel szinte mindig volt 2 ember az első 5 környékén.

A szabad stílus elején először a norvég Roethe próbálkozott szökéssel, de Cologna követte, majd az első kör vége előtte Harvey indult meg, aki viszont el is tudott szakadni, és körülbelül 2 körön keresztül tartotta a 8-16 mp közötti előnyét. A különbség mindig attól függött, hogy a mezőnyt ki vezette, mert amikor Cologna állt előre, akkor általában nőtt, mikor viszont Vylegzhanin, akkor erőteljesen csökkent. Itt érdemes még megemlíteni, hogy Hellner már az első szabadstílusú körben visszaért a mezőnybe. Az esélyesek közül Northug szinte végig a mezőnyben bújt, de látszott, hogy tudja mit csinál, a meglepő viszont Legkov volt, aki magához méltatlanul szinte folyamatosan a mezőny hátsó részében tartózkodott.

Az utolsó előtti kör kezdetéig szinte semmi nem történt, Harvey elöl ingázott, de látszott, hogy hátul egy megindulással hamar utolérik, míg a mezőnyben hol egy olasz, hol Vylegzhanin, hol Cologna vezetett. Mielőtt megkezdték volna az utolsó 3750 métert az orosz 4 mp-re felhozta a mezőnyt, így pedig szinte biztossá vált, hogy Harvey nem fog tudni hazaérni. A kör megkezdésekor aztán a semmiből felbukkant Gjerdalen, mögötte Northug, akik pillanatok alatt eltüntették azt a néhány mp-et is, illetve életet leheltek az addig sem túl passzív norvég közönségbe. Erre azonban szinte rögtön válaszolt Clara, majd pedig a másik kanadai Kershaw, de mindketten csak az ideiglenes vezetést vette át. Feltűnő volt, hogy itt sem Legkov, sem Hellner, sem Piller Cottrer nem volt a közvetlen élmezőnyben.

2 km-rel a vége előtt Di Centa állt az élre, akit aztán Vylegzhanin előzött meg, akit Northug követett, Hellner pedig ekkor már a top10-ben volt. Hatalmas meglepetés volt, hogy a fehérorosz Dolidovich szinte végig a legjobb 5-ben volt ekkor. Az utolsó előtti emelkedő előtt aztán felbukkant Hellner a harmadik helyen, és ugyanott, ahol a sprintben újra megpróbált megindulni, azonban sem Vylegzhanin, sem Northug nem hagyta, hogy még egyszer megcsinálja ugyanazt, így ők ketten értek fel elsőnek. A lejtő utáni síkon Hellner még megpróbált kibújni, de az utolsó emelkedő előtt Northugnak sikerült az élre állnia, az pedig sejthető volt, hogyha ő elől van, akkor megverni nem lehet. Az emelkedőn sikerült is elsőként felszáguldania, Hellnert pedig Vylegzhanin is megelőzte. Az emelkedő utáni egyenesben a meglepetés orosz Chernusov is elment a svéd mellett. Az első három hely pedig már nem is változott, a teljesen elfáradó Hellnert viszont még a bombameglepetés Dolidovich, és a – bár kevésbé, de szintén – nagy meglepetés inkább klasszikus stílusban jeleskedő Johnsrud Sundby is megelőzte.

A női versenyhez hasonlóan úgy gondolom itt is mindenki tökéletesen elégedett volt a dobogón, sőt azt hiszem, hogy a legjobb öt minden tagja boldogon tért nyugovóra. Akik csalódást okoztak számomra, az a többek között 19. Legkov, 24. Cologna, akik közül előbbi látványosan passzív volt az egész verseny alatt, utóbbi pedig valószínűleg ennyit tudott.

A végeredmény: