Elmondhatom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt a versenyt élőben végignézni, és minden síelés után csak kicsit is érdeklődőnek ajánlani tudom, hogy egyszer menjen ki és élvezze. Igazi ünnep, magával ragadó.

Sajnos hiába terveztem, hogy a képeket a verseny alatt folyamatosan megosztom a facebook-on, ennyi embert már nem bírt sávszélességgel a helyi mobil szolgáltató, 3G szinte egyáltalán nem volt, edge csak néha ugrott be. Olyan lassú volt, hogy választanom kellett: a versenyt élvezem, vagy a telefonomat bámulom. Hát én az elsőt választottam.

Előzmények:

Igyekeztünk korán odaérni, a jegyeink szerint 14 órától tudtunk bemenni a területünkre, így 13 órakor már kerestünk jó parkolhelyet  amely így nagyon kényelmes is volt, valamint a verseny végén nagy szolgálatot jelentett. Jegyeink a red  west zone-ba szóltak, amely előzetes várakozásunkkal szemben nem a tribün, hanem a pálya melletti rész. A 19 EUR-s bekerülési ár nem mondható igazán soknak, de tavaly még csak 10 EUR volt, panaszkodtak is a helyiek emiatt.

A város futcája már pezsgett, és kellemes meglepetésünkre magyar zászlót is árultak -  azt elfelejtettük megkérdezni, hogy látták a rajtlistát, vagy mindig teljes a repertoár. (Ugyanis versenylátogatásunk elsődleges célja Farkas Norbert magyar versenyző megfigyelése volt, aki hosszú idő után először képviselte az országot.) Arrra mindenesetre jó volt a zászló a kezünkben, hogy minden második büféből magyarul köszöntek ránk,  honfitársaink a téli szezonban megoldják a magyar munakanélküliség problémáját. Akik meg esetleg olasznak nézték a zászlót, azokkal meg gyors barátságot lehetett kötni a magyarázkodás közben. Mindenesetre mindenki nagy meglepetéssel és örömmel hallgatta, hogy lesz magyar induló is.

Néhány forralt bor után a tömeggel vártuk az érkező versenyzőket a VIP bejárat mellett, akik 15-16 óra között jöttek a számukra leválasztott területen. Kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy mindegyik legalább 1 lécét maga cipelte, a táskájával együtt. (Nem árt tudni, hogy az igazán nagyok 3-4 léccel mennek fel a rajtba, melyek párja 10-15 kg, de ezeket a waxmesterek szokták cipelni. A hátukon a táska meg még legalább ilyen nehéz a sok egyéb cuccal együtt).

A tribünökön kívül a nagy tömeg a pálya mellett áll, hosszú tömött halomban, szinte végig a pálya hosszán. Ennek a következménye, hogy a híresen meredek versenypálya mellett a logikusan hasonlóan meredek oldalon kell felfele mászni a kijegesedett hóban. Nagy élmény volt, vicces jelenetekkel  sokan a kezükben tartott több teli pohárral együtt csúszkáltak fenéken vissza. És ez az elfogyasztott alkohol mennyiségvel egyre több emberrel, egyre érdekesebben zajlott le. Ugyan a szervezők vájtak a hóba lépcsőfokokat, de ezek olyan nagyok voltak, hogy fellépni lehetetlen volt, négykézláb másztunk fel. Így mire felértünk, a hideggel problémánk semi nem volt  de konstatáltuk, hogy italért úgyis le kell majd menni.

A Planai-on:

Mire felértünk 16 órára, már javában folyt a pályanézés.

Akik esetleg nincsenek annyira otthon egy verseny szabályaival, azokkal szívesen megosztom: a pályában a versenyzők nem mehetnek le rendesen lendülettel, hanem úgymond megnézhetik, ami azt jelenti, hogy szépen ruccsolva,  oldalazva  lemennek, lesétálnak rajta és megjegyzik. Ennek az eredményét szoktuk látni a rajt előtti percekben a közvetítések során, amikor idiótának tűnő módon maguknak mondják végig a pályát, kezükkel mutogatva , hol jön átcsúszó, könyök, fordító stb. Futamonként 50-60 kapuval számolva mindenki számra világos, hogy ehhez komoly koncentráció szükséges, hiszen verseny közben döntési lehetőségre már ezred másodpercek maradnak. Érdekes volt az is, hogy a Világbajnoksággal ellentétben itt már nem volt rangsorolás, azaz a legmagasabb rajtszámú is a top 10-el együtt nézte a pályát.

A versenyzők a pályanézésről leérve lepihennek, majd az alacsony rajtszámúak indulnak is vissza a rajtba, ahol természetesen léccsere következik:  a waxmesterek a pálya és időjárási viszonyoktól függően más lécet adnak a lábukra.

Amint eltűntek a versenyzők, megjelentek a pályamunkások ezrei, és bizton mondhatjuk többen voltak, mint maguk a versenyzők. Nagyon profin kezelik, minden kapura jut lapátos ember, aki minden versenyző után igyekszik rendbeteni a kaput, és ezzel szép lassan ereszkedik lejjebb -  de helyette jönnek felülről. A dupla kordon között pisztolyos rendőrök  - nehogy a felajzott osztrákok esetleg Ivica Kostelicira támadjanak?

A pályát már hetekkel előtte lezárták, és tömörítették a havat, állítlag az utolsó napokban rengeteg ember taposta keményre a havat. Beszórják a havat valamilyen anyaggal, amely a viszonylagosan melegebb  minusz 1-2 fokos  időben is segít a gyors átfagyásban. És a pályanézés lezárultával óriási tömlőkből iszonyú mennyiségű vizet nyomtak még rá, az előbb említett sóval együtt. Ezzel érik el, hogy tükörjég legyen a pálya vonala. Talán ez ijesztően hat, viszont a versenyzők inkább örülnek neki, mert ez biztosítja, hogy a magasabb rajtszámú versenyzők is viszonylag standard körülmények között jöhetnek.

A hó szinte folyamatosan esett, hol jobban, hol kevésbé, a túrt havat azonban a pályamunkások igyekeztek félretolni. A legérdekesebb pályamunkás a FIS nagyhatalmú elnöke, Günther Hujara,  aki minden munkában tevőlegesen is részt kíván venni, így előttünk is elcsúszott a lapátjával egyetemben.

Az osztrákok tökéletesen szerveztek mindent: bejutás előtt a Gösser osztotta az egyik oldalon Gösser reklámos másik oldalon osztrák zászlót, amely lengetéskor a zöld Gösser bevillanásával sokszor magyarnak tűnt :)
Mi a magyar zászlóinkkal üde színfoltot képviseltünk, és mindenhol azonnal megnyíltak az emberek, kérdezősködtek. Elértük azt, hogy mire Farkas Norbi megjelent a pályán komoly szurkoltábora volt a környéken, és a hangzavar megközelítette az osztrák versenyzőknél megszokottat - no természetesen csak a szűk környezetünkben. A kis tűzijátékok és petárdák viszont kizárólag az osztrák versenyzőknek jártak, sokszor füstfelhőbe borítva a versenypályát is.

Mint minden ilyen nagy sporteseményem a speaker szerepe óriási  zenével, hergeléssel eléri azt, hogy mire elindul a futam, az egész pályaszél táncol, ordítozik és persze bereked. Ahol mi álltunk, az nagyjából a 2. részidő mérés magassága, és onnan a pálya fele belátható volt, a felső részre meg a lenti kivetítőn láthattunk rá.

Mondani sem kell, hogy az osztrák versenyzők érkezése mindig külön örömünnep, és szegény Ivica Kostelic az utóbbi napok nyilatkozataival a helyiek kedvence ellen nem hozta meg a pozitív hozzáállást: ha csak kiejtették a nevét, hangos fújolás nyomott el minden mást,  hiába kérte a speaker a közönséget.

Magáról a versenyről számokban, értékelésben repens már részletesen beszámolt, így ezzel versenyeznem teljesen felesleges s lehetetlen is  (:)) A mi kis különítményünk kedvencei, a svédek nem is szerepeltek rosszul, de szlovák barátaink Adam Zampa kiesésétől sokkal csalódottabbak voltak, mint mi Norbiétól, hiszen tőle már lassan világkupa pontszerzést várnak, Norbinak meg ez volt a debütálása.

Nagyjából a román Barbutól kezdődött az a csapat, akiket a napi versenyekből jobban ismerünk személyesen, de sajnos onnan jelentősen meg is nőtt a kiesők száma. Végül Farkas Norbiból semmit nem is láttunk, mert az első 60 után elég sűrű ráindítás volt, a speaker sem nagyon követte, kik érkeznek, és Norbi előtti brazil versenyző nem jött el, így DNS-t kapott (did not start). Mi meg számoltuk, hogy most jön a brazil, utána Farkas Norbi, és mire visszanéztünk a pályára, ott esett ki Norbi éppen a felettünk lévő könyöknél -  a kiesők jelentős része ezt a kapukombinációt nem tudta megoldani.

Farkas Norbi elmondása alapján az első 3 kapu kicsit zaklatott volt még, ezután azonban a felső meredek résznél szépen elkapta az ütemet, és nagyon jól érezte magát,  azonban az első 3 kapu hibája az első részidő 3 sec-es hátrányában meglátszott. 2. részideje pedig már sajnos nem is volt.

A versenyzők a rajtban egy felhúzott sátorban melegednek, és TV-n nézhetik közben a versenyt, illetve el vannak látva minden földi jóval. Ez egy jelentős eltérés a többi versenyhez képest, ahol a hóesésben mindenki igyekszik a lehet legkevesebb időt ott tölteni, hogy minél kevésbé fagyjon át.

Az elfutók általában a szervező ország, helyi reménységei, vagy hírességei. Most a hírességet az osztrák Marlie Schild képviselte (vajon tudott tanácsokat adni férjurának?), a tehetségeket pedig az 1993-as Mario Karelly és az 1992-es Helmut Kainer volt,  mindketten az osztrák Eurpa Kupa csapat tagjai technikai számokban, várhatóan néhány éven belül bejuthatnak a Világkupás keretbe. A helyzet fintora, hogy egyikük sem tudta teljesíteni hiba vagy kapukihagyás nélkül a futamot

A rajtban is több ezer ember figyeli a versenyzők minden mozdulatát, ás a célban meg a teljes tribün figyel.

A kiesett vagy a 30-on kívüliek közvetlenül a célban nézik a 2. futamot, és akinek megadatott, honfitársait várja a neki megfelelő vérmérséklettel -  Ted Ligety-t például nagy hógolyóözön árasztotta el.

Mivel este 9-re az idő jelentősen lehűlt, a hó egyre jobban esett, és a szél is egyre jobban erőrekapott, a szabadban töltött 9 óra kellőképpen megtette hatását: majd megfagytunk.Ekkor várt még ránk a nagy tömegben való fenéken lecsúszás a hegyoldalról, mely legalább átmelegített bennünket. Leérvén a főutcára, ott a buli, zene nemcsak a színpadon, hanem a teljes városban még jó néhány órán át tartott.

Szóval ugyanazzal tudom befejezni, amivel kezdtem -  aki teheti egyszer látogasson el, nem fogja megbánni.