Olimpián, de bármelyik világversenyen sem ildomos különbséget tenni, lefitymálni egyik sportágat a másik javára, az aranyérem és az olimpiai bajnoki cím bármelyik sportban ugyanannyit ér. Mégis ki kell mondanunk, hogy alpesi síben két szakág van, aminek bajnokaira évtizedek múltán is emlékezni fogunk, ez pedig a két legősibb diszciplína: a lesiklás és a szlalom. Ezt az alapigazságot előbb Carlo Janka fogalmazta meg az óriás-műlesiklásban aratott győzelmének „ünneplése” közben, kihangsúlyozva, irigykedik Didier Défagóra, szívesen cserélne vele, ha tehetné. Ezt megelőzően Bode Millertől is azt hallottuk, életének két álma maradt, amiért ezt a szezont még bevállalta: az olimpiai arany bármiben és egy érem a számára oly ellenszenves műlesiklásban! Utóbbit nem valósította meg…

 

Ezt még a bevezetőben el kellett hintenem, így érezhető talán, miért vagyok egy kicsikét csalódott a verseny után, még ha a győztessel szimpatizáltam, mondhatni szurkoltam is neki a Világkupában…

 

Hamisíthatatlan arcát mutatta Whistler a záró versenyén. Átmeneti halmazállapotban hullott a csapadék, hol hó, hol eső formájában, ráadásul a korábbiaknál is erőteljesebben süvített a szél, az első 10 sízőt követő ködről már ne is beszéljünk, nézőként újfent vakságra ítéltettünk. Nem mindennapi versenyre volt kilátás már csak ezért is. A pálya állaga idővel természetesen profi síelésre alkalmatlanná vált, de a szervezők ezúttal kitettek magukért, nem a külső körülmények döntötték el az érmek sorsát.

 

 

Az első futam pályáját a kanadai edző, Dusan Grasic (szerintem nem használja a szláv ékezeteket, de majd repens úgy is kijavít, ha mégis.:)) tűzte, meglehetősen nehézre sikeredett. Elég sok, 66 kaput helyezett el a rendelkezésére álló 610 méteren, ráadásul igencsak szorosan, s mivel nagyon alacsony rádiuszú volt a pálya (180 m szintkülönbség), ilyetén kockáztatás nélkül sokra nem lehetett vinni, előre sejthető volt, olimpiáról lévén szó, rengeteg lesz a kieső. Nos, még annál is többen pottyantak ki az első körben…

 

A szuper-kombináció olimpiai bronzérmese, Silvan Zurbriggen nyitotta a versenyt, komolyabb hiba nélkül le is jött, de sebessége nem volt az igazi, alig maradt csak 1 másodpercen belül az éllovassal szemben, ettől még bőven lőtávolon belül maradt. Ivica Kostelić rögtön megverte bő 3 tizeddel, mindegyik szektorban megverte, lent viszont apró bizonytalanság miatt kicsit vesztett, nála is a tempó lehetett volna erősebb is, de igazából ezt a nyugodalmas, ugyanakkor közel hibátlan menetet szoktuk meg Ivicától.

 

A címvédő Benjamin Raich valamennyi részidője gyengébb volt a horváténál, jóval erőteljesebben nekiesett a pályának, jöttek is a hibák, tempójának köszönhetően a pályavégi lankás részen nagyobb lendülete maradt, így jött be 4 századdal Ivica elé.

 

Julien Lizeroux stílusától minden szempontból távol áll ez a fajta pálya, végig Zurbriggennel volt nagy csatában, néhány századdal mögötte ért be, de egy bevállalós menettel még innen is lehetett keresnivalója. Nem úgy a regnáló világbajnoknak, Manfred Pranger ugyanúgy kiesett, mint 4 éve, a szinte vertikálisra tűzött gyors szakaszon tévesztett kaput.

 

A másik két osztrák sem kényeztette el híveit. Hirscher még végül is 10 között végzett belátható hátránnyal, a VK-t vezető Reinfried Herbst viszont csúnyán elrontotta futamát, noha ki nem esett, de 1,44-es lemaradásból már valószínűtlennek tűnt a dobogó is.

 

A legjobb 7 helyre sorolt szlalomos után sem állt meg az élet, egy jó futamra még többen képesek lehettek és voltak is. Elsőként Manfred Mölgg kozmetikázta az óriás-műlesiklásban mutatott fiaskót, bár 85 századot kapott, de az 5. hellyel láthatóan meg volt elégedve. Nem beszélve Mitja Valenčičről, a szlovén meg átvette a vezetést, bevállalós, reszkírozós menetet elérte a célját, 9 századdal befért az osztrák elé. Azért nem kellett olyan nagy jóstehetségnek lenni, hogy ezt a pozícióját egy hasonlóan erőteljesen menettel aligha fogja majd megtartani…

 

Mattias Hargin és Steve Missilier a szoros középmezőnyben foglalt helyet, André Myhrer ugyanakkor bőven másfél másodpercen belül maradt, ez még az a tartomány, ahonnan fel lehet ugrani a dobogóra.

 

Giuliano Razzoli a 13-as rajtszámmal érkezett, minden korábbinál nagyobb tempóban és tökéletesebb síeléssel. Hibát találni nem lehetett menetében, a stopper sem hazudtolta meg szemünknek, 43 századdal állt az élre. Nem volt kicsi ez az előny, de messze nem jelentős, igazából nem volt mit tartalékolnia másodjára, akkor is csak hasonlóan erős teljesítménnyel maradhatott élen.

 

Michael Janyk megszokott közepes első futamot zárt, de nála még bízhattak a hazaiak, hátha éremért harcolhat egy ellenállhatatlan ismétléssel. Hiába volt túl élete óriás-műlesiklásán, Neureuther ugyanott búcsúzott az olimpiától, mint előzőleg Pranger, majd gyors egymásutánban Ted Ligety és Lars Elton Myhre is. Bode Miller álmainak is hamar vége szakadt, 2-3 kapu után befejezte olimpiai szereplését, ami így is messze várakozáson felüli, három érmet vihetett haza, ebből egy aranyérem.

 

Millerék után a köd teljesen beborította a pályát, nagyon nehéz dolguk volt a versenyzőknek, bár nem lehet csak ezzel magyarázni a rengeteg kiesést. A legjobb 15-be csak két, magasabb rajtszámmal induló sportoló fért be, Ondrej Bank ismét kiemelkedőt alkotott, 37-essel, 9 tizedes hátránnyal bejött a szenzációs 6. helyre, a Torinóban remeklő japán küldöttségből Szaszaki Akira ment remekül, a 14. helyről várhatta a folytatást.

 

A TOP30 további részében több érdekes nevet is találhatunk. No, nem éppen Kilian Albrechtre, Axel Bäckre, vagy a briliáns mentést bemutató Jens Büggmarkra gondolok. A mostanság pontot alig látó Maxime Tissot a 16., Trevor White a 17., Julien Cousineau a 19., Alekszandr Horosilov a 27., Nolan Kasper a 29. (ezzel is ő lett a legjobb amerikai, Jimmy Cochran ugyanis kieséssel felérő rontást követett el), Stefan Georgijev pedig a 30. helyről folytathatta. Vagyis két bolgár volt a legjobb 30 között!

 

A 102 indulóból mindössze 54-en értek célba, a kiesőknek tehát se szerük, se számuk. Kiesett még az ismertebbek közül Urs Imboden, Bernard Vajdič, Deville, Brad Spence, Trejbal, Mark Berthod, a torinói 4. Minagava, két norvég: Haugen és Karlsen, vagy Mitja Dragsič és a finn Romar. Hibás kapuvételig Krytof Krýžlt utólag zárták ki. Sajnos Bene Márton is a kiesők népes táborát gazdagította, így nem tudhattuk meg, legerősebb számában vajon fel tudja venni-e a versenyt a középmezőny hátsó fertályával, s el tud-e szakadni a futottak még síelőktől?...

 

A mezőny üde színfoltjai közül a szenegáli Leyti Seck, aki óriás- műlesiklásban partiban volt Benével, sem élte túl az első futamot, hasonlóan a ciprusi, az azeri és a kirgiz delegálttal. A kínai Lei Li, a marokkói Azzimani, Hohenlohe herceg (52., 14,30-as hátránnyal), Kwame Nkrumah- Acheampong – ismertebb nevén a „Hópárduc” – viszont célba ért, utóbbi a remek 55. helyen, az albán Erjon Tolát még meg is verte.

 

 

A kiesések hatására tehát egy ritkán látott vendég, Stefan Georgijev (25.) nyitotta a második futamot, mindent megtett, hogy szép eredményét megtartsa, de még így is előrelépegetett néhány helyezést. Nolas Kasper (24.) és Horosilov (23.) betagozódott eléje, ahogyan azt kell, bár ennél több különbséget várnánk köztük. Büggmark (22.) volt az, aki hosszabb ideig vette át a vezetést, de ő is csak azért, mivel az orosz versenyző jött utána, Bäcket kizárták, Thaler pedig kiesett.

 

Ezt követően egymásnak adták az első helyet a versenyzők. Előbb az utolsó világversenyén szereplő – osztrákból lett – bolgár, Kilian Albrecht (20.) ért célba, nagy örömére, majd a várakozások alatt szereplő Zrnčič-Dim (19.) vette át a vezetést, hogy aztán rögtön átadja azt a szebb napokat is látó Marc Gininek (15.). Mermillod-Blondin (21.) előző jobbra sikerült szlalomját persze alulmúlta, Viletta pedig ugyan elérte a célvonalat, de utólag őt is diszkvalifikáltak a versenybírók.

 

Az első igazán erős időeredményt Julien Cousineau (8.) produkálta, az 51,07-et sokáig egyáltalán nem tudták megközelíteni, aminek következtében a kanadai szorgosan szökdelt előre a tabellán. Jansrud (17.) elrontotta futamát, habár az óriás-műlesiklás ezüstérme után kedvét egész biztosan nem rontotta el, Trevor White (31.) még nagyobbat hibázott, kis gondolkodási idő után újraindult, jól tette, valóban nem tévesztett kaput. Maxime Tissot (16.) inkább helyezése tartására törekedett, bejöttek számításai, Missiliernek nagyobb tervei voltak, ő viszont nem érte el a tribünt. Szaszaki (18.) is talán utolsó komolyabb versenyén erőlködött, de előrébb nem tudott jutni. Hargin (14.) sem váltotta meg a világot, mint ahogy Reinfried Herbst sem. A poszt szerzője biztosra vette kiesését, ehhez képest teljesítette a távot, de hát az eredmény azzal ért fel: mindössze a 10. helyen zárt a verseny – ha lehet ilyet mondani szlalomban – elsőszámú esélyese. Herbstre kis túlzással a kutya sem volt kíváncsi, az ORF ekkor éppen a hódeszkások döntőjét közvetítette…

 

Ott sem örülhettek az osztrákok, Karl ugyanis nyerő helyzetben, a verseny utolsó méterein rontott, de ő legalább érmet szerzett. Az osztrák férfiak a példátlan szégyentől kímélték volna meg hazájukat, de már csak ketten maradtak. De még előttük Janyk (13.) gyengélkedett, elmaradt tehát a várva-várt áttörés a második futamban.

 

André Myhrer (3.) tette meg a kanadai helyett, 9 tizeddel utasította maga mögé Cousineaut, vagyis még nála is jóval gyorsabb volt, 50,73-mal a 2. futam legjobb időeredményét teljesítette, amivel bejelentkezett minimum az éremért. Hirscher (5.) semmilyen szinten nem tudott konkurálni ezzel a tempóval, hiába tűzte edzője a pályát. Viszont 44 századdal bejött mögéje, s egy darabig úgy tűnt, akár még a dobogó sem elképzelhetetlen számára. Lizeroux (9.) másodjára sem tudott összetenni egy normális menetet, így a franciák biztosan érem nélkül maradtak. Zurbriggen (11.) pedig egyszerűen túl óvatos volt, ezt alaposan megszenvedte, nemhogy érmet nem szerzett, még a legjobb 10-ből is kipottyant. Bank (11.) sem szerette volna tönkretenni mindazt, ami felépített az első futamban, a svájcit így is megelőzte a cseh.

 

Öten várakoztak odafent, közeledett tehát a döntés pillanata. Elsőként Manfred Mölgg (7.) érkezett, nagy rössel, leért ugyan, de két helyet visszaesett. Ivica Kostelić (2.) élete utolsó esélyét ragadta meg, már ami az olimpiai aranyat illeti. Valamennyi időmérésnél jóval gyorsabb volt a svédnél, a végére elfogyott a lendület, a kristálytiszta síelés gyümölcseként 28 századdal átvette a vezetést. Benjamin Raichon (4.) állt vagy bukott az osztrák mundér, de az olimpiai címvédő már a középső szakaszon leadta minimális előnyét, Myhrerrel volt eszement versenyben, a végén 4 századon múlott, mint kiderült, a dobogó, az érem…

 

Mitja Valenčičtől (6.) komolyan senki nem várhatta el, hogy felállhat a dobogóra, ehhez képest is remekül ment, a kiváló 6. helyre nyert besorolást, az idei zágrábi versenyt nem számítva soha életében nem állt ilyen magasságokban. Giuliano Razzolin (1.) is óriási nyomás nehezedett, de az olasz fiatalember egy pillanatig sem rezzent meg, ugyanazt a tükörsima síelést mutatta be, mint pár órával előbb. Noha az utolsó szektorban kapott Kostelićtől, 16 század így is maradt, ami az olimpiai bajnoki címet jelentette saját maga és országa számára.

 

Több, 30-on túli is meglovagolta a lehetőséget, VK-ban pontot érő helyen ért célba Cristian Javier Simari Birkner (26.), a brit David Ryding (27.) és Andrew Noble (27.), a moldáv (inkább francia) Christophe Roux (28.) valamint a szlovák Jaroslav Babusiak (30.) is. Ami a mezőny végét illeti, maradt a „nagy hármas” a helyén, vagyis Hohenlohe herceg a 46. (+28 sec), a ghánai a 47. (+ 43 sec), az albán pedig a 48. (+64 sec) helyen.

 

 

Giuliano Razzoli már 26 éves kora ellenére 2006-ban robbant be igazán a köztudatba, korábban krónikus hátfájdalmai és nagy lábmérete (47-es) miatt nem nagyon jöttek az eredmények. 2006-ban már rendszeresen szállította a jó eredményeket az Európa-kupában, 3. lett a szakágiban, továbbá megnyerte az olasz bajnokságot szlalomban. Következő évben bemutatkozott a Világkupán, a kitzbüheli versenyen megszerezte első pontjait, az ezt követő szezonban már a dobogó is összejött, Zágrábban 43-as rajtszámmal ünnepelt a harmadik fokán. Egy év múlva, idén januárban ugyanott aratta pályafutása első győzelmét. Alberto Tomba 1988-as diadala óta ő az első olasz, aki nyerni tudott olimpiát szlalomban. Olimpiai teljesítménye magáért beszél, győzelme jogosságát nem érheti kritika, még ha ezzel sajnos a mezőny egyik nagysága vesztett újra, immáron harmadszor aranyérmet az olimpián. Ivica Kostelić ennek ellenére hazája történetének második legeredményesebb téli olimpiai sportolója, de testvére árnyékából csak nem tudott kilépni. André Myhrer az olimpia menetrendszerű meglepetése, egyetlen VK- győzelmét még 2006-ban aratta Beaver Creekben, azóta nem akartak jönni az eredmények, az olimpián, amikor kell, legjobbját nyújtotta. Így előzte meg kevéssel Raichot, amivel történelmi mélypontra került a férfi szakág, egyetlen érmet sem gyűjtöttek Raichék, de az alpesi sí mérlegük (1 arany, 2 bronz) is messze-messze elmarad előzetes várakozásaikról, igényeiktől.

 

Az olimpiai alpesi síversenyek ezzel befejeződtek, de mi a szezon hátralévő versenyeiről is tudósítani fogunk, jövő hétvégén Kvitfjell és Crans Montana következik a sorban.

 

Végezetül Razzoli győzelme - olasz rádiós kommentárral: