Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 méter:
Vasárnap hajnalban kezdetét vette a rövidpályás gyorskorcsolyázók harmadik versenynapja, melynek legjobban várt száma kétségtelenül a női ezerötszáz méteres versenyfutás volt, lévén három magyar hölgyért is szurkolhattunk. Közülük a hatodik futamban induló Darázs Rózsa volt a legpechesebb, aki sokáig vezette a saját derbijét, végül azonban csak a negyedik helyen finiselt. Később a szabályok szigorú őrei (a versenybírák) még ezt a (továbbjutást ugyan nem érő) helyet is elvették tőle. Kicsit több szerencséje volt Heidum Bernadettnek, aki egy gyenge kezdés után hamar visszatalált az élbolyba, ahol a kanadai Valérie Maltaisszal vívott óriási csatát a továbbjutást érő harmadik helyért, melyet végül pár ezredes előnnyel (egy célfotós befutó után) a hazai versenyző zsebelt be. A triumvirátus legszerencsésebb tagja, a sokak által legjobbnak tartott Huszár Erika volt, aki saját versenyében a harmadik helyen végzett, így kvalifikálta magát a hajnali négykor kezdődő elődöntőbe.
A nagy nevekkel tűzdelt elődöntőben Erika sokáig csak „megbújt” a mezőnyben, pár körrel a befutó előtt azonban három nagyágyú, köztük az olimpiai bajnok Wang Meng is elesett, Huszár pedig átvette a vezetést, és a bolgár Evgenia Radanovát megelőzve első helyen kvalifikálta magát az ezerötszáz méteres táv döntőjébe, ahol hét világklasszissal kellett összemérnie a tudását.
A várva – várt nyolcas döntőben a hármas pályáról startoló Huszár Erika viszonylag nyugodt startot vett, az első kanyarban a hatodik pozícióban fordult el. Az első helyen ekkor a tizenkilenc éves kínai Zhou Yang haladt, egy körre később azonban a koreai különítmény (Byul és Park) letaszította Őt a trónról. A későbbi győztes természetesen nem hagyta magát, és az amerikai Reutterrel karöltve visszavágott a koreai kettősnek. Erika eközben a hetedik helyen haladt, később pedig a bizonytalankodó Park hibáját kihasználva fellőtte magát a harmadik helyre. Ezt a pozíciót sajnos csak pár pillanat erejéig tudta megőrizni, ugyanis Zhou és a poraiból feltámadó Park, Byul kíséretében újra kibérelte az első három pozíciót. Ez az állás az utolsó két körben már mit sem változott, így Kína második rövidpályás aranyát szerezte, Magyarország pedig négy év után ismét olimpiai pontot zsákolt, Huszár Erikának köszönhetően.
Lentebb a legjobb európaivá avanzsáló Huszár Erika nyilatkozatát olvashatjátok, aki nem mellesleg 2:19:251-el az eddig érvényben lévő olimpiai csúcsot is túlszárnyalta.
"Nagyon-nagyon sokat dolgoztunk mindannyian, igazából az, hogy én vagyok a pontszerző, érdem, de ebben a csapatban még vannak emberek, akik képesek ugyanerre. - mondta a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján a négy éve, Torinóban ezen a távon negyedik helyen zárt magyar versenyző. - Azt hiszem, már a B döntő is eszméletlenül jó eredmény lett volna, a döntőben aztán megelőztem két embert, ráadásul olyan idővel, amire még álmomban sem mertem gondolni, nos, ezek alapján azt hiszem, büszke lehetek magamra."
"Az előfutamból mindenképp tovább akartam kerülni, viszont a középdöntők beosztását nézegetve egyértelmű volt, hogy egyik sem könnyű. - elevenítette fel a versenyt. - Ugyanakkor legutóbb már a Világkupán is jól ment az 1500, azaz egy pillanatig sem voltam úgy vele, hogy á, ez nem az én világom, hanem úgy mentem neki, igenis, van keresnivalóm. A válogatott edzője, Telegdi Attila is azt mondta, arra koncentráljak, hogy az utolsó két körben tudjak robbantani, ott ugyanis úgy be tudok gyorsulni, ahogy csak kevesen. Erre figyeltem végig, akár kilöknek, akár nem, maradjon erőm az utolsó két körre. Egyébként az elődöntőben ki is löktek, ennek ellenére maradt annyi erőm, hogy tudjak robbantani. Az pedig ezen a szinten bőven benne van, hogy a legjobbak kockáztatnak, mindent elkövetnek a továbbjutó helyek megszerzése érdekében, és esetleg el is esnek most is ez történt. A folytatásban aztán igyekeztem a realitás talaján maradni. Úgy mentem neki a döntőnek, hogy bármi megtörténhet, de alapvetően a kanadai és a bolgár lány az, akit meg tudok fogni, ha végig higgadtan, energiatakarékosan versenyzek, nem megyek bele a lökdösődésbe, elvégre aki végig dulakodik, annak vajmi kevés energiája marad a hajrára már persze a koreaiak kivételével, mert ők külön szinten állnak. Egyszóval az volt a lényeg, történjék bármi, beosztom az erőm, a végén robbantok, hogy legalább az említett két riválist megelőzzem, ami sikerült is."
VÉGEREDMÉNY:
Hely |
Versenyző |
Ország |
Idő |
1 |
Zhou Yang |
Kína |
2:16:993 |
2 |
Lee Eun-Byul |
Dél Korea |
2:17:849 |
3 |
Park Seung-Hi |
Dél Korea |
2:17:927 |
4 |
Katherine Reutter |
USA |
2:18:396 |
5 |
Cho Ha-Ri |
Kína |
2:18:831 |
6 |
HUSZÁR ERIKA |
MAGYARORSZÁG |
2:19:251 |
7 |
Evgenia Radanova |
Bulgária |
2:19:411 |
8 |
Tania Vicent |
Kanada |
2:23:035 |
Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 méter:
Magyar szempontból csak a hölgyek árnyékában csúszkálhattak az ezer méteren egymásnak feszülő korcsolyázok urak, akik között szintén szurkolhattunk honi versenyzőnek, a torinói Olimpia egyik hősének, Knoch Viktornak a személyében. A pécsi sportoló sajnos nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket, ugyanis saját versenyében csak az ötödik helyen finiselt, Yuri Confortola, Sjinkie Knegt, Jack Whelbourne és az orosz Semion Elistratov mögött, így ismét búcsút inthetett a továbbjutásnak. Az ötszáz méteren még rajthoz álló Viktor, az összetett versenylista huszonegyedik helyét szerezte meg. A döntőbe hosszas küzdelemsorozat után az ezerötszázas versenynem bajnoka Li Jung Szu, annak honfitársa Li Ho Szuk, a gyorskorcsolya egyik legnépszerűbb alakja Apolo Anton Ohno és a hazaiak kedvenc testvérpárja, a Hamelin fivérek kerültek. A hajnali ötkor kezdődő A döntő rajtját Charles Hamelin kapta el a legjobban, öccsét François-át és Ohnót megelőzve. Négy körrel a vége előtt a két koreai sztár begyújtotta a rakétákat, és letaszították a trónról kanadai ellenfeleiket, akiket később Ohno is „felfalt”. A győzelem sorsa végül a két keleti versenyző között dőlt el, Li Jung Szu javára, aki így az ezerötszáz után az ezer méter aranyérmét is hazavihette. A második helyet a Torinóban is ezüstös pozícióban végző Szuk szerezte meg, harmadikként Anton Ohno ért célba, aki ezzel hetedik ötkarikás medálját gyűjtötte be, Vancouverben pedig az 1500-on szerzett ezüst után a másodikat.
VÉGEREDMÉNY:
Hely |
Versenyző |
Ország |
Idő |
1 |
Li Jung Szu |
Dél Korea |
1:23:747 |
2 |
Li Ho Szuk |
Dél Korea |
1:23:801 |
3 |
Apolo Anton Ohno |
USA |
1:24:128 |
4 |
Charles Hamelin |
Kanada |
1:24:329 |
5 |
François Hamelin |
Kanada |
1:25:206 |
A rövidpályás gyorskorcsolya „házi” éremtáblázata:
Hely |
Ország |
Arany |
Ezüst |
Bronz |
Összesen |
1 |
Dél Korea |
2 |
2 |
1 |
5 |
1 |
Kína |
2 |
0 |
0 |
2 |
2 |
USA |
0 |
1 |
2 |
3 |
3 |
Kanada |
0 |
Szólj hozzá!Címkék: olimpia magyar sportolók short trackA bejegyzés trackback címe:
https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr91777892
Kommentek:A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban. Nincsenek hozzászólások. |
A ti véleményeitek