Köszöntünk a Síparadicsomban!
Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről?
Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben!
Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz:
siparadicsomblog@gmail.com
staropramen:
Jakov Fakról sok mindent el lehet mondani de azt ,hogy szlovák lenne azt nem.
1987. augusztus 1én... (2018.02.10. 19:35)Kiknek érhet egy lövés olimpiai aranyat?
Amikor 2008 márciusának végén megszokott pókerarcát feladva, könnyes szemmel közölte rajongóival, vége, nincs tovább, újabb legendáját vesztette a manapság mindinkább osztrák háziverseny benyomását keltő síugró sport. Más kérdés, hogy teljesen képtelen volt elszakadni szeretett sportjától, hiszen a finn válogatott mellett a teljes elmúlt idényt végigdolgozta különböző szerepkörökben. Hosszú, sikerekkel kikövezett pályafutása sosem volt teljes, egy relikvia hiányzott gyűjteményéből, s ez végül nem hagyta nyugodni Ahonent. Az olimpiai aranyért szánta rá magát a visszatérésre, pontosan egy év kihagyás után újra edzésbe állt.
(Olimpiai előzeteseink sorát a magyar küldöttség esélyeit boncolgató irásunkkal zárjuk.)
Janne Petteri Ahonen 1977. május 11-én látta meg a napvilágot az északi sísport fellegvárának számító Lahtiban. Már 7 évesen beiratkozott a helyi klub síugró-egyletébe. Minden álma az volt, hogy utolérhesse nagy példaképe, a négyszeres olimpiai bajnok és hatszoros világbajnok Matti Nykänen eredményeit.
Célkitűzéséhez kivételes tehetség párosult. Sorra, magabiztos fölénnyel nyerte hazája korosztályos bajnokságait. 13 évesen ugorhatott először Lahtiban, a nagysáncon. Első nap már elérte a 100 métert, másnap két méterrel túlugrotta az aktuális sáncrekordot (128 m-rel).
Nem is csoda, hogy nagyon fiatalon, már 15 évesen kipróbálhatta magát a FIS- Világkupában, azóta ideivel együtt 17 szezon versenyzett végig. Első győzelmét rögtön a következő évben, tehát 1993-ban meg is szerezte a legendás engelbergi nagysáncon.
Korosztályából abszolút kiemelkedett, 1993-ban és 1994-ben megnyerte a harrachovi illetve breitenwangi junior vb-t, mind egyéniben, mind csapatban. Az 1994/1995-ös szezonban robbant be igazán a síugró-elitbe, kiváló helyezések egész sorát érte el, dobogóra állhatott többek közt Planicán, Engelbergben és Szapporóban. Élete első Négysáncversenyén a 3. helyen végzett. (Garmischban pedig nyerni tudott.)
A következő évadban is meg tudta ismételni harmadik helyezését összesítésben. A tauplitzi sírepülő vb-n a felnőttek közt is dobogóra állt, begyűjtött egy ezüstérmet. A Thunder Bay-ben megrendezett síugró vb-n viszont nem jött ki számára a lépés, két 9. hellyel térhetett haza. Az 1996/1997-es sorozatot ugyan csak a 8., a 4H-t pedig csak a 18. helyen zárta, bizonyára mégis emlékezetes maradt neki ez az év, hiszen ekkor nyerte meg ugyanis Trondheimben első világbajnoki címét normál sáncon.
Az 1997/1998-as szezon az naganói olimpia jegyében zajlott le, mindent annak rendelt alá. Mégsem állhatott fel a dobogóra, igaz normál sáncon csak centik választották el attól. Egy 4. és egy 37. helyezéssel zárta élete első olimpiáját.
Az 1998/1999-es esztendő örökké emlékezetes marad mind a sísportok szerelmesei, mind Ahonen rajongói számára. Hallatlanul izgalmas szezon volt, a sportág négy klasszisa csapott össze egymással, s minimális különbséggel végül Martin Schmitt győzött, megelőzve Ahonent, Funakit és Kaszait. Janne nyerni tudott Chamonix-ban (normálsánc), háromszor Harrachovban (mindannyiszor óriássáncon), Engelbergben (óriássánc) és Zakopanéban (óriássánc). Pályafutása során ebben az évben nyerte meg először a Négysáncversenyt a tőle megszokott kiegyensúlyozottsággal.
A következő szezonban a pályafutása zenitjét élő Schmitt verhetetlennek bizonyult, rajta kívül a sísport fenegyereke Andy Widhoelzl is megelőzte összetettben. Ebben az is közrejátszott, hogy sérülés miatt december közepéig pontot is alig tudott szerezni, így a szezon további részében gyűjtött kiváló helyezései sem voltak elegendőek egy jobb végeredmény eléréséhez. Vikersundban bronzérmes lett a sírepülő vb-n.
2000/2001-ben az 5. helyen végzett VK- összetettben. Janne ezúttal futamgyőzelem nélkül maradt, ötször végzett a második, egyszer a harmadik helyen. A hazai rendezésű, lahti vb-n se jött ki számára igazán a lépés, egyéniben egyszer felállhatott a dobogóra (óriássánc - 3. hely), s szerzett egy 6. és egy 7. helyet normálsáncon. A csapatverseny nem hozott ezúttal sem szerencsét, helyezetlenül zárt. A 4H-ban viszont még ebben a gyengébben sikerült évadban is brillírozott, szerencsétlenségére Małysz eksztázisban ugrott mind a négy versenyen.
A 2001/2002-es évad, nincs mit szépíteni, pocsékra sikeredett. Mindössze a 15. helyen végzett összetettben, 4H-ban pedig csak a 24. lett. Folyamatos sérülései és betegeskedése miatt nem tudott minden versenyen elindulni. A Salt Lake City-i olimpiára azért felszívta magát, a finn csapat tagjaként (Matti Hautamäki, Veli-Matti Lindstroem és Risto Jussilainen oldalán) begyűjtött egy ezüstérmet, egyéniben egy 4. (normálsánc) és egy 9. helyet (óriássánc) szerzett.
Innen csak felfelé vezetett az út, pályafutása legszebb évei következtek. A 2002/2003-as szezon még inkább Małysz és Hannavald küzdelméről szólt, Ahonen Widhoezl mögött végül a 4. helyen végzett, mégis nyert három vk-viadalt (Engelberg – óriássánc, Innsbruck – óriássánc, Planica – sírepülés), Kuusamoban a második, illetve a harmadik (óriássánc), Oberstdorfban (óriássánc) szintén a harmadik helyen végzett. A Négysáncversenyen ugyanakkor sikerült a duplázás. A Val di Fiemme-ben megrendezett vb-n tagja volt a győztes finn csapatnak.
A következő évadban beindult a henger. Hatalmas küzdelemben megszerezte Janne első Világkupa összetett győzelmét, mindössze 10 ponttal maga mögé utasítva Roar Ljøkelsøjt. A 4H-ban az 5. helyen végzett. Planicán, a sírepülő vb-n két ezüstérmet szerzett (egyéni + csapat).
A 2004/2005-ös szezonban tarolt Ahonen! Megnyert mindent, amit csak lehetett, tucatnyi versenyen bizonyult legyőzhetetlennek. Majdnem 300 pontos előnnyel nyerte a világkupát, és simán behúzta harmadik 4H-diadalát, csupán Bischofshofenben taszították le az élről. Az oberstdorfi vb-n is szépen teljesített, óriássáncon egyéniben világbajnok lett, csapatban ezüstérmes, normálsáncon egyéniben bronzérmet szerzett, csapatban pedig a negyedik helyen végzett.
Ezt a fantasztikus idényt kis híján világcsúccsal zárta, Planicán, a második versenyen egy méterrel tovább repült, mint Romøren, aki az előző nap állította be a máig érvényes rekordot (139 m). Azonban nem tudta kitartani ugrását, rontott kísérletét viszont nem érvényesítette a FIS.
Törvényszerű volt, hogy egy ilyen tökéletesnek mondható szezont követően kisebb hullámvölgybe érkezett. Persze minden viszonyítás kérdése, ugyanis a Négysáncversenyt negyedszer is megnyerte, beállítva ezzel a legendás német síugró, Jens Weissflog rekordját. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy holtversenyben tudott győzedelmeskedni az egyszezonos versenyzőnek bizonyuló cseh Jakub Jandával osztozkodva. A Kulmban megrendezett sírepülő-vb-n csapatban a dobogó második fokára állhatott fel, míg egyéniben a nyolcadik helyen végzett. Pályafutása második olimpiája sem róla szólt. A finn csapattal Pragaletóban szerzett ugyan egy ezüstérmet, egyéniben azonban nem állhatott fel a dobogóra, normálsáncon a 6., óriássáncon a 9. helyen végzett.
A 2006/2007-es év közepesre sikeredett, mind a 4H-ban, mind összetettben a nyolcadik helyet sikerült megszereznie. A legjobb helyezése egy negyedik hely volt Vikersundból (sírepülés). A Szapporóban megrendezett vb-n az erőteljesen visszaeső finn csapattal bravúrnak számított 4. helyezése. Egyéniben óriássáncon a 6., normálsáncon a 14. helyen végzett.
Visszavonulása előtti utolsó szezonjában a rekorddöntést tűzte ki célul, az összetettben képtelenség volt tartani az új osztrák generációt képviselő Morgensternt és Schlierenzauert, de a 3. helyre így is felkapaszkodott, megelőzve jó pár tehetséges fiatalt, mint például Hildét, Jakobsent, vagy Küttelt. A Négysáncversenyen viszont beírta magát –nagy valószínűséggel egy életre – a sporttörténelembe, amikor 20 pont előnnyel megverte Morgensternt, és megszerezte ötödik 4H-diadalát! Az oberstdorfi sírepülő vb-ről egyéniben egy bronz-, csapatban egy ezüstérmet vihetett haza.
Visszatérésének fő motivációja az olimpiai aranyérem volt, hiszen ez az egyetlen siker, ami Ahonen pályafutásából még hiányzik. Az érintett szavait idézve: „Ha most nem tennék még egy próbát, talán egész életemben bánnám a döntést.” Elhatározásának megfelelően csak a kiemelt versenyekre összpontosított idén. Formája futamról futamra biztatóbb. Kuusamóban még csak csapatban szerepelt régi fényében, Lillehammerben majd Engelbergben megkapaszkodott a legjobb 10 között, a Négysáncversenyen pedig – elsősorban kiegyensúlyozott teljesítményének, három napi dobogójának köszönhetően – az összetett 2. helyén zárt. Az utolsó két egyéni versenyen (Tauplitzben és Zakopanén) is a bővebb élmezőnyben végzett. Ami az olimpián illeti, a két egyéni versenyen van igazi esélye az éremszerzésre, illetve a hőn áhított aranyéremre, még akkor is, ha az Ammann- Schlierenzauer páros idén kiemelkedik a mezőnyből. Csapatban hatalmas bravúr lenne a dobogó, tekintve rajta kívül csak a meglehetősen hullámzó Olli számít igazán potens síugrónak, a többieknek idén a selejtezővel is meggyűlt a bajuk.
Végül néhány gondolat erejéig emlékezzünk meg a magánéletéről. Nyolc éve él boldog házasságban Tiia nevű feleségével, szerelmük gyümölcseként 2001-ben születtek meg Mico, 2008-ban pedig Milo nevű fiaik. Személye tovább élteti a finnekről alkotott sztereotípiát, merev, szűkszavú egyéniség, aki nem veti meg alkalomadtán a szórakozást sem. Imádja a gyorsasági autóversenyzést, a Team Eagle Racing színeiben 2004-ben megnyerte a finn, majd a skandináv bajnokságot is. Nagy rajongója Kimi Räikkönennek, hozzá hasonlóan imádja a jégkorongot is. Szintén jellegzetes finn módi, hogy él-hal a metálért, különösen a Vieraileva Tähti nevű formációhoz áll közel, melyet volt és jelenlegi síugrók alkotnak (többek közt Jussi Hautamäki, Olli, Happonen), alkalomadtán ő is odaül a dobok mögé.
Ahonen karrierjének, de valamilyen szinten az egész síugrósport árnyoldalaira is fény derült a finn klasszis 2008 őszén kiadott memoárjából. "Feltételezem, néhányan gyűlölni fogják a történeteket, és ez így van jól" – áll a könyv előszavában. A kiadványban őszintén beszélt egyebek mellett a 2005-ös planicai szezonzáró versenyről, a rekordkísérletéről, rontott ugrását a macskajajjal indokolta, amit az előző esti – Risto Jussilaninennel elfogyasztott – 24 doboz sör okozott. Sérülésének dacára határozottan megtiltotta a kórházi kezelést… De a norvég válogatott finn edzőjéről is szólt. Mika Kojonkoski ugyanis, még a testtömegindex- szabály bevezetése előtt, megkövetelte az egészségtelenül alacsony testsúlyt, aminek következtében heves rosszullét környékezte meg a síugrókat, különösen igaz volt ez a testalkatilag nehéz ugrónak számító Ahonenre.
Janne azonban leszögezte, az olimpiai aranyért cserébe kész elébe állni minden megpróbáltatásnak…
PORTRÉ
Név: Janne Ahonen
Ország: Finnország
Született: 1977. május 11.
Junior vb: 4x világbajnok (1993, Harrachov, 1994, Breitenwang, mindkétszer egyéniben és csapatban is)
Felnőtt síugró vb: 5x világbajnok (1997 Trondheim, 2005 Oberstdorf egyéniben; ill. 1995 Thunder Bay, 1997 Trondheim, 2003 Val di Fiemme csapatban), 3x vb-ezüstérmes, 2x vb-bronzérmes
A ti véleményeitek