Borús égbolt, élénk szél, enyhe havazás. Ilyen körülmények közt kellett bizonyítaniuk a világ legjobb óriás-műlesiklóinak Beaver Creekben! A pálya állapota azonban mindvégig kifogástalan volt, de a helyszín misztikája ezt meg is követeli a szervezőktől, tegyük gyorsan hozzá! Az óriás-műlesiklás győzteseinek névsora magáért beszél: Von Grüningen, Maier, Kjus, Miller, Blardone, Albrecht és Raich.

 

Az olasz edző tűzése az egyébként is emberpróbáló pályát csak tovább nehezítette. Rendkívül meredek kezdést kimondottan lankás rész követ, ahol rengeteg időt lehet veszíteni, hogy az ezt felvezető kitörésen nem tudnak magas sebességgel átmenni, az alsó rész pedig a technikai sízés szimbóluma, makulátlant ott csak a legnagyobbak képesek síelni.

 

 

Svindål kezdte a versenyt, nem síelt rosszul, azonban különösen az alsó részben akadt némi bizonytalanság, de a 8. pozícióból nem tűnt számára reménytelennek a második futam. A 2006-os győztes Blardone gyenge napot fogott ki, nem találta az íveket, kis híján el is búszúzott a folytatásból, végül célba ért, a középmezőnyben… A címvédő Raich ellenben eszement sízést mutatott be, a célban közel egy másodpercet vert a norvégra. Grange-nak túl meredek volt ez a lejtő, nem tudott érvényesülni, Jankának annál inkább fekszik a pálya, 25 századdal kerül Raich elé, azonban a kritikusnak számító éles fordítónál legalább ennyit ott is hagy. Mindezt a mondhatni hibátlan Raich ellen! Hihetetlen dominancia…

 

 

Ted Ligety sem tud vele mit kezdeni, pedig minden idegszálával erre törekedett, szó nem érheti a ház elejét. Egyszer ki is billent, kaputól nem messze ért csak földet, nagy nehézségek árán bevette, Svindålt azért megverte, a dobogó elérhetőnek tűnt. Cuche tiszta meneten volt túl, de a svájci inkább a szűkebb kapuk mestere, márpedig ez messze volt tőle, így másfelet kap. Hirscher is bevállalósan kezd, túl is csúszott, pechére a legrosszabb helyen, így olyan tempóveszteséggel volt kénytelen átmenni a lankás részen, hogy hátránya 2 másodpercnél is több lett. Az őt követő Jansrud szintén tiszta, energikus meneténél már a látási viszonyok romlására és a kissé megerősödő (majd nem sokkal később ismét elcsendesedő) havazásra is foghattuk az 1,60-as hátrányt, feltűnő hiba nélkül erős tempó mellett is elég sokat kapott az alsó részen. Ugyanez a jelenség játszódott le Richard, Reichelt és Fanara esetében is. Davide Simoncelli és Romed Baumann századra azonos időt repesztett, kisebb hibáik ellenére befért Svindål elé, hasonlóan egy másik osztrákkal, Schörghoferrel.

 

 

Az elálló havazás és a kisebb szünet segített Défagónak, ő volt az első, aki nem veszített az alsó részen, mindössze 77 századdal kapott ki honfitársától, ergo ő tudott egyedül 1 másodpercen belül maradni Jankához képest. Szereplése kellemes meglepetés, ellentétben pl. Berthod-val, aki lagymatag futama közepén beakad síléce az egyik akadályba, így kiesett, hasonlóan Görgllel, az osztrák nem volt ott fejben, kvázi saját maga döntött a kiállás mellett, ilyet se látni sűrűn… Manfred Mölgg ellenben sokunkra ráhozta a frászt, amikor fennakad az egyik kapun, majd métereken át tartó csúszása után lábát fájlalta, de szerencsére saját lábán hagyta el a helyszínt. Komoly baja csak nem lehet…

 

 

A továbbiakban is sok volt a kiesés, mindközül Miller miatt sopánkodtak a legjobban a kilátogatók, már fent is hibázott, de egészen tisztességes részidővel ment tovább, a pálya kritikus pontján már ő sem tudott túljutni. Heel esete is kuriózum a magam nemében, a dél-tiroli team-je idő előtt „ordította át” a rajtvonalon, így pár méter után félre is állhatott… Jól szerepeltek a franciák, De Tessieres a 10., Mermillod Blondin pedig a 15. helyről várhatta a folytatást, viszonylag magas rajtszámokkal. A kiesők névsora nagyrészt a papírformát igazolta, bár Innerhofer búcsúja azért keserű pirula lehet az olaszoknak, Christof idén nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Lizeroux-t pedig az 52-essel induló Ondrej Bank ütötte el a pontszerzéstől.

 

 

Délutánra ismét kellemes, mínusz 11 fokra esett vissza a hőmérő higanyszála, tetejében a svájci edző talán még nehezebb pályát állított össze, így a kihívás ismét adott volt, hű a hely szelleméhez. Hazai fronton Jake Zamansky nyitotta a sort, nem erőlködött, kellenek neki a pontok, ezt észben tartva a biztos célba érést tekintette célnak. A norvégok kiválóan szerepeltek a 2. futamban, elsőként Haugen ereszkedett le, befért a legjobb 20 közé, s tekintve ez még csak a 2. Vk- versenye, elégedett lehetett teljesítményével (Söldenben is pontokat szerzett.) A nagy visszatérő Bank ezúttal nem rontott, így a norvég mögött ő is értékes pontokat gyűjtött. Jean- Philippe Roy vette át a vezetést, egészen a Richard- Schiepatti párosig. Két gyenge olasz futam (Ploner olasz bajnoki címét máig nem értem…) után érkezett Viletta, aki a tőle megszokott kiváló 2. futammal, míg Grange másodjára már nem tudott célba érni.

 

 

Kjetil Jansrud 1:13,83-mal megfutotta a legjobb időt, mindenki másra legalább 4 tizedet verve, mindent beleadott a norvég, többször hátulra is került a súlypontja, de bejött a számítása. Blardone eleve gyenge részidővel kezdett, majd el is hagyta a pályát, ez eddig nem az olasz óriás-műlesikló éve. Ezt követően olyan versenyzők érkeztek, akik közt tizedek- századok voltak csupán, tehát egy-egy erős futammal komoly előrelépéseket lehetett tenni, igaz ez persze ellentétes irányban is.

Cuche egyáltalán nem ment rossz időt, Kjetil mögé került, mind a 2. futamot, mind az összesítést tekintve, egészen addig, míg Reichelt egy remek alsó szakasszal 4 századdal eléje nem került. De Tessieres nem tudta és szerintem nem is akarta megismételni az első „öngyilkos” futamot, így néhány pozíciót visszaesett, de ez a 13. hely – a tavalyi Val d’Iseres-i kifutott eredményét nem számolva – élete legjobbja.

Thomas Fanara ellenben bevállalta a kockázatos menetet, vesztére, a kitörés után ugyanis hatalmasat bukott. Rámászott a jobbos kapura, majd a meredek lejtő miatt katapultált, egyenest a hálóba, hátra esett. A nézők felhorkantak, tényleg csúnya esés volt, szerencsére miután kiszabadították a háló fogságából, kiderült: kutyabaja…

A kényszerszünet jót tett Svindålnak, aki mesteri alsószakaszt bemutatva bő 2 tizeddel átvette a vezetést. Visszatért a néhány napja még pesszimistán nyilatkozó kétszeres összetett Vk- győztes, két norvég az élen!

Mindez Ligety sízéséig nem is változott, Schörghofer, Baumann és Simoncelli egyaránt átlagos meneten volt túl. Az amerikait aztán kellően felspannolták a rajtnál, a tőle megszokott különleges íveken irtózatos tempóban haladt, az egyik éles kanyarnál az utolsó pillanatban mentette meg futamát, ez pont elég volt, hogy nagyjából 2 tizeddel Svindål megverje. Défago kevésbé volt agilis, de a 8. helyezés tőle kiváló „óriásban”.

 

 

Mint várható volt, ez a verseny a norvéghoz képest 1 másodperces fórban lévő Raich- Janka duó közt dőlt el. Előbb az osztrák indult 92 százados előnyből, az éles kanyarokat ragyogóan hozta, szemmel látható hibát nem követett el, így 46 századdal az élre állt. Janka azonban valami egészen fenomenális síeléssel búcsúzott Beaver Creektől, megduplázva előnyét 47 századot vert az osztrák klasszisra. Svindål hajlongott előtte, rászolgált erre az ifjú trónkövetelő!

 

 

 

Carlo Janka tehát megszerezte pályafutása 5. Világkupa- elsőségét is, óriás-műlesiklásban Val d’Iseres után másodszor diadalmaskodott. Három egymást követő nap három különböző számban legutóbb 42 éve a háromszoros olimpiai és hatszoros világbajnok francia Jean- Claude Killy győzött, 1967. március 10-12. között Franconiában lesiklásban, szlalomban, majd óriás-műlesiklásban nem talált legyőzőre. Érdekesség, hogy 10 évvel később New Hampshire fővárosában látta meg a napvilágot egy bizonyos Bode Miller…

Az osztrákok Hermann Maier 1999-es, szintén Beaver Creekben bemutatott mesterhármasát is idesorolják (óriás-műlesiklás, lesiklás, Szuper-G), három futamot ugyanazon a helyszínen, zsinórban még Marc Girardelli (1989, Wengen, két lesiklás+ kombináció) Aksel Lund Svindål (2007, Lenzerheide, lesiklás, Szuper-G, óriás-műlesiklás) tudott nyerni.

 

Raich 31, Svindål pedig nyolcadik szakági dobogóját ünnepelhette.