Gyakran hangsúlyozzák, hogy a curling az egyik legfiatalabb olimpiai sportág, hiszen csak 1998 óta része az ötkarikás programnak, viszont amikor a férfitornáról van szó, ez nem teljesen igaz. Olyannyira nem, hogy bizonyos tekintetben a curlinget a legrégebbi számok egyikének is nevezhetjük, hiszen már a legelső, 1924-es téli játékokon is rendeztek ilyen versenyt a britek, a svédek és a franciák részvételével. Igaz viszont, hogy onnantól 74 éves szünet következett 1998-ig, így a britek lassan egy évszázaddal ezelőtti sikere ma már csak egy bosszantó anomália a statisztikákban, na meg persze azt is jelenti, hogy Kanada mellett Nagy-Britannia is mindkét nemben olimpiai bajnoknak nevezheti magát.

Persze nemcsak 1924-hez, de 2014-hez képest is jelentősen átalakult a mezőny. Három nemzet cserélődött ki a tízcsapatos mezőnyből: az oroszok, a kínaiak és a németek helyét az olaszok, a japánok és a dél-koreaiak vették át, de a férfitornán résztvevő 50 játékosból csak 13-an voltak ott Szocsiban, és összesen is csupán 17-üknek van egyáltalán olimpiai tapasztalata.  

Attól tartunk, már nagyon közhelyes lenne Kanadáról azt ismételgetni, hogy ők a címvédők a férfiaknál is, meg hogy ezúttal is fő esélyesnek számítanak. A 43 éves Kevin Koe már egy rutinos, kétszeres világbajnok skip, noha csapata félig újnak számít még az olimpiai színtéren, csak a most az első és a harmadik köveket dobó Ben Hebert és Marc Kennedy volt ugyanis tagja a 2010-es bajnokcsapatnak – és egyik akkori társuk, John Morris idén már duplázott is a vegyes páros megnyerésével. Persze a curling is van annyira kiszámíthatatlan sportág, hogy senkinek ne lehessen előre érmet akasztani a nyakába, elsősorban pedig a skandináv csapatok ismerik az ellenszerét Koe-ék köveinek.

Kanada elsőszámú kihívói, sőt, talán lealacsonyító is Niklas Edinékkel szemben, ha ilyen jelzővel illetjük őket, és nem azzal, hogy az egyenrangú esélyesként emlegetjük őket. Az olimpiai megnyitón Svédország zászlóját vivő Edin nemcsak az európai színteret dominálja hatszoros kontinensbajnokként, az utolsó négy kiírást zsinórban megnyerve, hanem 2013-ból és 2015-ből két világbajnoki címe van, amit nem kanadai férfiak csak elvétve mondhattak el magukról ebben az évszázadban. Talán túlságosan is az ő neve körül forog a svéd férficsapat, de ez abból is fakadhat, hogy a 2014-es játékokat követően egy szinte teljesen új különítménynek állt az élére, amellyel ugyanúgy folytatta a sikerhalmozást, viszont ez lesz az első olimpiájuk közösen. A (modernkori) svédek eddigi legjobbja olimpián némi meglepetésre csak a 2014-es harmadik hely, de Edinék ingadozni nem akaró formáját ismerve kevesen fogadnának arra, hogy ezen nem fognak javítani idén.

A másik karakteres skandináv csapat Thomas Ulsrudé, amely a legrutinosabbnak is számít a mezőnyben. A tarkanadrágosok örök fiatal skipje a maga 46 éves korával az egész pjongcsangi olimpiai játékok harmadik legidősebb sportolójának számít, a vice-skip Torger Nergard pedig a világ valaha élt összes curlingesének legtöbbet látott olimpikonjává válik most, hiszen egyedülállóan már ötödik ötkarikására készül. Ebből a mostani mellett az előző kettő történt Ulsrud oldalán, míg 2002-ben és 2006-ban még a Pal Trulsen-féle csapat tartalékosa volt. És ezáltal nevezheti már magát csapatából egyedüliként olimpiai bajnoknak is, még ha az ominózus 2002-es tornán nem is kellett játszania egyetlen percet sem. Az éremesély náluk is megvan, bár annak fényében, hogy a világ közvetlen élvonalába tartoznak, az utóbbi években az Edinék és a mindenkori kanadaiak elleni mérkőzéseik túl sokszor dőltek el az ellenfél javára.

Fennáll a veszélye, hogy egy időre ez az olimpia lesz a dán férfi curlingesek utolsó lehetősége egy nagy eredményre, miután a Eb mezőnyében egy egészen hallatlan mélyrepülést bemutatva egészen a legalsó, C divízióba csúsztak vissza, ami a következő néhány évre megfoszthatja őket a világbajnoki szerepléstől, és így az olimpiai kvalifikációs pontoktól is. Ezért áldoztak fel mindent ezen olimpia érdekében Rasmus Stjernéék, akik egyébként a 2016-os világbajnoki ezüstérmesek, ami jól kontextusba helyezi, hogy mekkorát zuhant mindössze másfél év alatt Dánia az európai porondon. Tavaly már ott sem lehettek a vb-n, és végül olimpiai kvalifikációs tornára kényszerültek, de azon viszonylag könnyen gyűjtötték be a két kijutó hely egyikét. A négy évvel ezelőtti hatodik helyezettek akár meglepetést is okozhatnak, akkori alapcsapatuk pedig csak annyiban változott, hogy bekerült a lead posztjára Oliver Dupont, aki a női mezőnyben versenyző Madeleine és Denise Dupont öccse, nem mellesleg pedig az orosz női csapatot irányító Viktoria Moiseeva jegyese...

A skótoknak az országon belül nem kell harcolniuk azért, hogy ők képviselhessék a brit színeket az olimpián, elvégre csak fent északon űzik világszínvonalon a sportágat, a skót csapatok között azonban ádáz csata zajlott a kiválasztásért. A Szocsiban már-már az elvárások feletti ezüstérmet szerző David Murdochék joggal bízhattak abban, hogy miután a tavalyi vb-re ők jutottak ki, a pjongcsangi útra is őket jelöli ki a skót szövetség, végül azonban ők is és a nagy házi rivális Tom Brewsterék is hoppon maradtak, a választás ugyanis nyáron a legnagyobb feltűnést keltő fiatal csapatra, a Kyle Smith-féle alakulatra esett, Murdoch pedig ennek nyomán be is jelentette egy ideje már érlelődő visszavonulását. Smithék ekkor még nem rendelkeztek komoly eredménnyel a felnőttek között, de a novemberi Eb-n egy ezüstéremmel elhallgattatták a kétkedőket. A csapat marketingértéke sem lehetett utolsó szempont a brit olimpiai szövetség számára, Kyle és Cameron Smith mellett ugyanis egy másik testvérpár is tagja az ötfős felállásnak: a harmadikként dobó Thomas Muirhead és a tartalékként nevezett Glen Muirhead. A vezetéknév nem véletlenül ismerős, ők ugyanis a skót női curling szinonimájává vált Eve Muirhead testvérei, ők hárman pedig így a brit olimpiai küldöttség leghíresebb családjává váltak. Bár az aranyremények főként a hölgyek vállát nyomják, a fiúkban is benne lehet egy nagy eredmény a legfőbb világporondon, ha nem izgulják el.

Az Egyesült Államok itt is Kanada árnyékában érkezik az észak-amerikai kontinensről, ennek fényében pedig meglepő lehet, hogy a csapatnak olimpiai érmes tagjai is vannak már: a skip John Shuster még leadként játszott, amikor az USA elég komoly meglepetést okozva bronzérmes lett Torinóban. Azóta már a 2016-os vb-n is összesöprögettek egy harmadik helyet, immár a jelenlegi felállással, de ettől még merész kijelentés lenne őket most is az éremesélyesek közé sorolni.

Korábban csak egyetlen olimpián voltak ott – a hazai rendezésűn 1998-ban, azaz a mostani az első alkalom, hogy önerőből kvalifikálták magukat. Yusuke Morozumiék rutinos világbajnokságra járók, az elmúlt öt évben folyamatosan megmérettették magukat a legjobbakkal szemben, viszont általában az ázsiai bajnokságban is van, aki eléjük kerül, így ebben az elképesztően erős olimpiai mezőnyben nem is szabad csodákat várnunk a japánoktól.

A csendes esélyesek? Svájcban néhány év interregnumot követően egy fiatal csapat emelkedett ki Peter de Cruz irányításával, aki skipsége ellenére a második köveket dobja. Eddig kevésbé vették ki a részüket a rivaldafényből, mint mondjuk Edinék vagy Ulsrudék, ám mégis eleveztek egy ezüst vagy egy bronzéremig azon két vb és három Eb mindegyikén, amelyeken jelenlegi felállásukban elindultak. Ennek fényében pedig kötelező ezúttal is az éremesélyesek között kezelnünk őket, ami rájuk is férne a négy évvel ezelőtti, részben a jelenlegi felállás tagjait is maga között tudó csapat kiábrándító nyolcadik helyezése után. A múltban Svájc három teljesen különböző összeállítással is tudott már olimpiai érmet szerezni, és talán csak idő kérdése, hogy de Cruzék is csatlakozzanak ehhez az elit csoporthoz.

Hasonlóan a japánokhoz, Olaszország is csak a hazai olimpián volt eddig résztvevő, most pedig a kvalifikációs tornán, utolsóként vívták ki maguknak a koreai indulás jogát. Egyetlen személy, méghozzá a skip, Joel Retornaz volt már ott abban a 12 évvel ezelőtti csapatban is, és 7. helyével nem is kellett szégyenkeznie. Figyelembe véve, hogy az olasz curlingben azóta sem következett be a látványos szintlépés, és a csapataik az Európa-bajnoki A és B csoport között ingáznak, mindenképp biztató lépés, hogy a férfiaknak most sikerült kijutniuk az olimpiára, és a női csapat is csak a lehető legvékonyabb hajszállal csúszott le erről.

A nőknél kihangsúlyoztuk azt a figyelemreméltó tényt, hogy a dél-koreaiak önerőből is kivívták volna a részvétel jogát, a házigazdák férficsapatáról azonban ez nem mondható el. Az ország persze nem teljesen ismeretlen a férfiak curlingtérképén, legutóbb 2016-ban voltak ott a világbajnokság vert mezőnyében, a jelenlegi felállásuk viszont az. A Kim Chang-min által irányított különítmény 2017 során ismertette meg magát a szélesebb közvéleménnyel, először azáltal, hogy megnyerte az ázsia-csendes-óceáni bajnokságot, majd pedig azzal, hogy első ázsiai csapatként a döntőig jutott egy grand slam eseményen, ahol rendszerint Kanada legjobbjaival van teletűzdelve a mezőny.

 A curling csapattornái február 14-25. között zajlanak a gangnongi csarnokban, amelyek alakulásáról folyamatosan beszámolunk majd cikkekben és Facebook-oldalunkon. A női mezőny esélylatolgató cikke ide kattintva lelhető fel.