Az egyetlen Európán kívüli helyszínre, a távol-keleti Sapporóba utazott elmúlt hétvégén a Világkupa elitje, akik közül az a Daiki Ito szerzett nagy örömöt „maroknyi” szurkolótáborának, aki élete első, majd újabb győzelmével mattolta a mezőnyt, mellyel megerősítette top10-es helyezését! A két nap alatt Anders Bardal, Andreas Kofler és Kamil Stoch örülhetett még dobogós helyezésnek, közülük a lengyelek új kedvence egy ezüst- és egy bronzéremmel is gazdagodott. A hétvége meglepetésembere a norvég Vegard-Haukoe Sklett lett, aki az egész sapporói hétvége legnagyobb ugrását bemutatva (138,5 m.) egy 4. és 5. helyezéssel tudta megörvendeztetni hazája szurkolóit és persze saját magát is!

Daiki Ito adatlapja.doc Sapporo HS134 adatbank .xls

A sapporói Okura sánc büszkélkedhet máig a legtöbb Világkupa rendezéssel (45), ennek ellenére hosszú évek óta (akár mondhatnám azt is, hogy kezdetektől) a legkisebb látogatottsági számmal bír, hiszen versenyein átlagban a 150 fős nézőszámot sem haladja meg, pedig Japánban nagy hagyománya van (volt) a síugrásnak! Igazi nagy sikereiket utoljára a 90-es években élték meg, amikor olyan nevek szereztek dicsőséget hazájuknak, mint Noriaki Kasai, Kazuyoshi Funaki, Hideharu Miyahira, Takanobu Okabe, Hiroya Saito és Masahiko Harada! Hihetetlen, de közülük hárman (Kasai, Funaki, Okabe) még ma is versenyeznek, pedig életkoruk alapján már rég a visszavonulás mellett kellett volna dönteniük. Szerencsére a japán ugró szívós fajta, legtöbben már nem az eredményekért, sikerekért, hanem a versenyzés öröméért sportolnak még ma is és ezért minden elismerés megilleti őket!

Nos, a japán síugrás idén egy jubileumi évfordulóhoz ért, hiszen 40 éve annak, hogy egy japán ugró először tudott nyerni síugró versenyt, ráadásul nem is akármilyent! 1972 feb. 3. mérföldkő a japán síugrósport történetében, hiszen az első ázsiai, ráadásul japán földön megrendezett téli olimpiát egy hazai ugró nyerte Yukio Kasaya személyében! Ő volt az első japán síugró, aki versenyt tudott nyerni, s ha már nyert, rögtön az első egy olimpiai arany volt, pedig ha a Japán Sí Szövetség azelőtt egy hónappal nem hívja haza síugróit a Négysáncverseny fináléja előtt, többek között Kasayát, akkor valószínűleg első sikerüket már hamarabb, nevezetesen a Négysáncversenyen érik el, hiszen fura módon az addig 4-ből 3 versenyt megnyerő abszolút domináns Yukio sikerével ért volna véget a szám szerint 20. Négysánc turné, melyet az olimpiai kvalifikáció miatt kellett megszakítania, amit Sapporóban rendeztek! Akkor a négysánc győzelem olyan könnyen nem pottyant még síugró ölébe, mint az akkor szakaszgyőzelmek nélkül nyerő norvég Ingolf Morkéba! A sapporói olimpia hőse, akkor nem csak Kasaya volt, hanem honfitársai, Akitsugu Konno és Seiji Aochi is, akik a normálsáncon megrendezett verseny dobogósai voltak. Ehhez hasonló bravúrt még egyszer, a ’99-es ramsaui VB-n tudott elérni a japán csapat, akkor Funaki, Miyahira és Harada végzett a dobogón ugyanebben a sorrendben! Az olimpia nagysánc versenyén már nem termett több babér számukra, viszont az Okura sáncon szintén egy olyan ugró nyert, aki se azelőtt, se azután nem tudott komoly eredményt felmutatni pályafutása során, ő pedig nem volt más, mint a lengyel Wojciech Fortuna, aki nem mindennapi körülmények közt nyert és szerzett hatalmas dicsőséget hazájának! Többek között erről és a lengyelek első és egyetlen olimpiai bajnokának életéről egy külön cikkben emlékezem majd meg hamarosan!

A japán síugrás viszont koránt sem a sapporói olimpia miatt erősödött meg! Bár ezután nem sűrűn hallhattunk róluk, kb. mintegy 20 évig, mégis sikerült Japánba csábítaniuk az akkor még edzői karrierje előtt álló Vasja Bajcot, aki a spanyolok (!) trenírozását  hagyta ott a japánok kedvéért! A pár hete 50. születésnapját betöltő szlovén szaktekintély jött, látott és győzött, felélesztette poraiból a japán síugrósportot és sikert sikerre halmozott velük! 26 évvel a sapporói olimpia után újból Japánban rendezték a téli olimpiát, ezúttal Hakubában, ahol Bajc egyik tanítványát, a ma is még versenyző Kazuyoshi Funakit tette olimpiai bajnokká, nem különben nemzeti csapatukat is, amelyben Funaki mellett Harada, Saito és Okabe voltak még a siker fő letéteményesei!  Később, 1997-ben Haradát, míg 1998-ban és ’99-ben újból Funakit segítette aranyérmekhez, előbbit világbajnoki aranyhoz, utóbbit pedig a VB cím mellett - ami anno Kasayának nem sikerült – Négysánc győzelemhez, mely egyetlen turné győzelmük lett egyben a japánoknak! Bajc számos egyéb érmet, győzelmeket szerzett „fiaival” az összetett Vk-ban is, melynek felsorolásától most eltekintenék, hiszen sorolhatnám igen hosszan! A japán csapat a századfordulón aztán mély válságot ért meg, Bajc pedig egy rendkívül sikeres ázsiai korszakot maga mögött hagyva tért vissza Európába! A japán csapat azóta sem ért el olyan sikereket, mint anno mesterükkel, Bajccal!

És hát most elérkeztünk a jelen korhoz, a hétvégi sapporói versenyekhez! Ez a helyszín 40 éve olimpiai bajnokot adott az ázsiai országnak Kasaya révén, most ismét japán síugró sikerétől hangos a világsajtó! Bár akkora siker nem született, mint anno a ’72-es olimpián, de mindenképp egy lélektani gát szakadt fel a japánoknál Daiki Ito dupla sikerével, melyek egyúttal első Vk sikerei is egyben! Utoljára japán ugró itt Sapporóban 7 éve, 2005-ben nyert Vk versenyt! Akkor rendkívül szerencsés körülmények közt tudott nyerni a ma már 15 megnyert Vk versenynél tartó Kazuyoshi Funaki, aki a borzasztóan szeles idő által egy körössé rövidült versenyen tudása legjavát adva 135 m.-es ugrással nyert Thomas Morgenstern előtt és itt a csattanó a végén: ugyanúgy egy tized ponttal nyert anno, mint most Ito Bardal ellen! Az élet valamelyest ismétli önmagát, hiszen míg Harrachovban élete első győzelmét szerezte Richard Freitag, ott ahol édesapja, Holger is közel 30 évvel korábban, addig most az újabb hazai japán győzelem is szoros végeredményt hozott úgy, mint anno 7 évvel ezelőtt! Funaki akkori sikerét egyébként nagyban köszönhette a Walter Hofer versenyigazgató vezette zsűrinek, hiszen akkor sokan úgy vélték 15. Vk győzelme szimplán a zsűri nagyvonalúságának eredménye, akik így próbáltak üzletpolitikai szempontból több nézőt csalogatni az Okurayama sáncra! Ha így is volt tervük nem sikerült! Azóta is ugyanolyan érdektelenség övezi a Vk versenyeket, mint akkoriban, pedig 40 évvel korábban az olimpiai döntőn több mint 50 ezer néző tombolt kedvenceikért.

Bár Ito előtt Funaki nyert utoljára az Okura sáncon, de a japánok Vk győzelemnek örülhettek már 3 évvel ezelőtt is, akkor hatalmas meglepetésre a legidősebb Vk résztvevő nyerte a kuopiói versenyt (ráadásul Ammannt és Malyszt megelőzve), ő volt Takanobu Okabe, aki akkor 38 év 4 hónaposan győzött és ezt a rekordot a mai napig is ő tartja! Azóta évek teltek el, de Okabe még mindig versenyez és nem is mutat hajlandóságot arra, hogy abbahagyja a versenyszerű sportolást, ami már a japán síugrók sajátossága lett, hiszen Kasai, Funaki és Higashi is ugrik még az idősebbek közül, de Harada, Miyahira sem fejezte be aktív pályafutását anno fiatalon! Okabét hétvégén egy év kihagyása után újból Vk versenyen üdvözölhettük, de sajnos nem szerzett pontot. Én személy szerint szorítok az „öregért”, ugyanis jelenleg 199 Vk versenynél és 3971 Vk pontnál tart, a kettős jubileumra viszont alighanem a következő szezonig várni kell (ha még addig nem dönt másképp), a csapatba kerülés most igen távol áll tőle! Bár Okabe jelenleg a legidősebb Vk szereplő a maga 41 év 3 hónapjával az idei Vk szezonban, de az abszolút rekorder nem ő, hanem az osztrák Walter Habersatter, aki 22 évnyi pályafutással a háta mögött közel 47 évesen (két hónap híján) fejezte be aktív karrierjét Bischofshofenben!

Az 1982/83-as idényben volt az első ilyen minimális különbség az első és második helyezett között a Négysánc garmischi állomásán, akkor az osztrák Armin Kogler oldalára billent a mérleg nyelve Steinar Braatennel szemben, pedig a norvég ugró 103,5 m-es ugrásával még sáncrekordot is döntött, de az első körös ugrása egy kicsit szolidabbra sikerült (99 m.), amivel veszített az osztrákkal szemben! Az utolsó hajszál különbség pedig éppen a tavalyi szezon kuopiói versenyén fordult elő Ville Larinto és Matti Hautamäki között, kik közül a fiatal Ville nyert szintén hazai közönség előtt úgy, mint most Ito! Egyébként 3-szor nyert minimális különbséggel norvég ugró, 2-szer osztrák, finn és most már japán is, valamint egyszer egy svájci sportoló!

A sapporói hétvége egyértelmű hőse az a Daiki Ito volt, aki a japán csapat fiatal generációját képviselve szerezte meg 151. Vk versenyén első győzelmét, majd másnap duplázva egyben 9. Vk érmét (3 ezüst és 4 bronz) is! 7 éves hazai nyeretlenséget szakított meg ezzel a győzelemmel, aki elmúlt versenyein bombaformában versenyzett, leginkább extra nagy ugrásaival tűnt ki, melyeknek köszönhetően egyre jobb eredményeket ért el.

Eddigi pályafutását tekintve Daiki 10 évvel ezelőtt, 2002 jan.-jában első hivatalos versenyén máris bronzérmet tudott szerezni Sapporóban a Kontinentális Kupa keretén belül. Egy hónappal később a schonachi junior VB-n már ezüstérmes lett, nagy hajrát vágott le a fináléban, ugyanis a 10. helyről küzdötte fel magát egészen a második helyig, csak Janne Happonen tudta megakadályozni a még nagyobb bravúrszerzésben. Másfél hónap sem telt el, s már a Világkupa faluni állomásán debütálhatott, ekkor még nem szerzett pontot. 2004-ben szerezte első győzelmét a COC keretén belül, Planicán lett első Jure Bogataj-jal „társbérletben”. Ez a győzelem két év szünet után újbóli Vk részvételt eredményezett számára és Hakubában első Vk-beli pontszerzése top10-es eredményt hozott (9. lett), innentől kezdve pedig oszlopos tagja a japán csapatnak. Az ekkor még mindössze 19 éves Daiki Lahtiban első csapatbronzát is megszerezte a nagy „öregek” (Higashi, Miyahira és Kasai) oldalán. A 2005-ös bischofshofeni versenyen mai napig tartó sáncrekorddal (143 m.) szerezte meg első Vk érmét, bronzérmes lett a 9. helyről! 2006-ban Sapporóban javított egyéni legjobbján, 2. lett csupán fél ponttal lemaradva Roar Ljökelsöytől a mezőnyt több mint 20 ponttal maguk mögött hagyva (hosszú évek után tudott két japán ugró ismét a dobogón végezni, Ito mögött Takanobu Okabe lett a 3.). Összetettben a 2004/05-ös szezon sikerült neki a legjobban, a 13. helyen végzett. A 2007-es sapporói, majd a két évvel későbbi libereci VB-n is bronzérmes csapat tagja lett Tochimoto, Okabe és Kasai oldalán. 2010-ben érte el legnagyobb sikerét, amikor Grand Prix bajnok lett 3 szakaszgyőzelmet is szerezve! Az idei Vk szezont egy csapat- és egy egyéni ezüsttel kezdte, majd bronzot szerzett újévkor Garmischban. Sírepülő versenyen is otthonosan mozog, egyéni legjobbja 223,5 méter, melyet tavaly ért el Vikersundban. Idén a bad mitterndorfi sáncon pedig első sírepülő érmét is megszerezte, második lett Bardal mögött! Most visszavágott, pont ő ellene nyert szombaton!

Sapporóba rég nem látott szép számmal utaztak ki nevesebb ugrók is idén, a top10-es ugrók közül csupán Gregor Schlierenzauer nem tette tiszteletét a Távol-Keleten, az Osztrák Sí Szövetséggel egyetértésben az elmúlt hetek fáradalmait pihenhette ki, hogy aztán megújult erővel folytathassa a Vk küzdelmeket a sapporói versenyek után. Ezzel a kivételes lehetőséggel pedig ellenlábasai, Kofler, Bardal és Morgenstern próbált élni, hogy nagyobb előnyre tegyenek szert vele szemben, legfőképp Kofler szeretett volna jól kijönni ebből az egészből, hiszen minimális előnyét most növelhette volna, ami részben sikerült is neki!

A nagyobb nevek közül a hiányzók népes listáját szaporította Schlierenzauer mellett Simon Ammann, Martin Koch, Janne Happonen, Denis Kornilov, Martin Schmitt, Johan Remen Evensen, Matti Hautamäki, Björn Einar Romören és természetesen a súlyos bukása után még mindig lábadozó Tom Hilde is.

A szombati verseny kvalifikációját a norvégok második legjobb formájában lévő versenyzője, Vegard-Haukoe Sklett nyerte, aki torony magasan kiemelkedett a selejtező mezőnyéből, hiszen úgy, mint Zakopanéban most is a legnagyobb távolságot érte el, 137 m-es ugrása az egyetlen 130 m fölötti ugrás volt, nem beszélve arról, hogy a K-pontot is mindössze csak 3-an tudták elérni a 49 fős mezőnyből! A második helyet a hazaiaktól Taku Takeuchi (128,5 m), míg a harmadikat egy szintén norvég ugró, Andreas Stjernen (122 m) szerezte meg. Sklett egyébként 1,14 m/s-os szembeszelet fogott ki, ami a legnagyobb volt a versenyen, természetesen ehhez a legmagasabb kompenzációs pontlevonás is dukált (-13,3).

A szombati versenyen mondhatni érvényesült a papírforma, bár az osztrákok dominálják az idei szezont is, de ha japán helyszínre kerül sor, akkor nem lehet lebecsülni a hazai ugrókat sem, hiszen igen jól szoktak saját sáncukon szerepelni! Most ez felemásra sikerült, ugyan az első körben 2 pontos vezetésre tett szert Ito Stochhal szemben, viszont a többi japán ugró közül csak hárman tudtak a fináléba bekerülni, közülük Kasai 17., míg a kvalin 2. helyen végző Takeuchi csak a 26. helyről fordult a következő körre, Yumoto pedig 27. helyen állt még ekkor. A nagy „öregek” közül Funaki és Okabe sem tudott továbbjutni, így be kellett érniük most egy körös versenyzéssel. 134 m-es ugrásával Ito a második legnagyobb ugrást érte el az első körben, nála csak Freitag volt jobb, aki 137 m-ig repült, de mivel páros lábbal telemark nélkül tudta csak megfogni az ugrását, így nem volt meglepő az alacsony stíluspont (48,5), ami a továbbjutók közül a legalacsonyabb volt, nem beszélve a kompenzációs pontokról sem, hiszen 2,1 m/s-os szélben érte el ezt a nagy távolságot, amiért az egyik legnagyobb pontlevonást is kapta (-24,6) a versenyzők közül.

Az első sorozatban meglepő volt az osztrákok mérsékelt teljesítménye, pedig a verseny előtti próbaugrások alkalmával semmi sem utalt arra, hogy gyengébben teljesítenek majd. Kofler és Morgenstern sem tudott mit kezdeni azzal, hogy őket kevésbé segítette a szembeszél, mint a többieket, pedig egy 0,57 és 0,73 m/s-os szélre ugrott 117,5, valamint 114 m.-es ugrások igen kicsiknek minősültek, így Kofler a 18., míg Morgenstern a 23. helyről  fordult a második körre. Rajtuk kívül még Loitzl tudott tovább lépni, ő a 25. helyen. Hayböck, Zauner és Fettner is egyaránt kiesett.

A norvégok szolgáltak egy kis meglepetéssel, hiszen a legjobb közülük ekkor még nem Bardal volt, de még Sklett sem, hanem Anders Fannemel, aki mindezidáig egy Vk versenyen vett részt. Az első körben a 10.-ként rajtolt és 131 m-es ugrásával mind végig vezette is a versenyt, amíg Itóra és Stochra nem került a sor, de így is a vezető Itóval szemben csak 5 pontos lemaradása volt, a fináléban pedig jó esélyekkel pályázott arra, hogy akár egy aranyat is nyakába akasszanak, de ha azt nem egy éremszerzés mindenképp benne volt a pakliban! Csapattársai közül Bardal a 4.,Sklett a 9., Velta a 11., míg Stjernen a 22. helyen fordult. Utóbbi ráadásul pár hete a COC keretén belül 2-szer is nyerni tudott itt, így hát a norvégok igen jó szereplésben reménykedhettek.

A második sorozatban a beülőket nem nagyon változtatgatták, a 7-es és a 8-as volt a két sláger a zsűrinél. Sokaknak sikerült első körükhöz képest javítani, ugyanakkor ennek ellenkezője is igaz volt. A japánok örülhettek leginkább a végeredmény tükrében, Takeuchi javított a legtöbbet 129,5 m-es ugrásával, aki így 8 helyet javítva a 18. helyen végzett. Kasai annak ellenére, hogy kisebbet ugrott első ugrásánál (122,5 m) két helyet is előrébb tudott lépni, ezt leginkább annak köszönhette, hogy volt pár olyan ugró, akik második körükben jóval önmaguk alatt teljesítettek. Daiki Ito sokszor volt már a győzelem kapujában, hiszen a verseny előtt 7-szer is volt már éremszerző, most viszont nagy lehetőség előtt állt hazai közönség előtt, hogy élete első győzelmét megszerezze, ami sikerült is neki.

Ha hajszálon is, de egy tized ponttal bizonyult jobbnak a norvégok jelenlegi legjobbjánál, Bardalnál, aki kettejük párharcát tekintve a két ugrás alapján 5 méterrel ugrott többet ellenfelénél, viszont a kompenzációs pontok megtették hatásukat, így csak „centik” hiányoztak a győzelméhez! A norvégok ettől függetlenül nem panaszkodhatnak, ugyanis Sklett a fináléban az egész sapporói hétvége legnagyobb ugrást produkálta 138,5 m-ével, amivel csupán másfél méterre volt az aktuális hivatalos sáncrekordtól, melyet egykor honfitársa, Roar Ljökelsöy állított föl még 2006-ban.

Sklett formája sokat javult az elmúlt hetekben, Zakopanéban, a sapporói kvalin, valamint ezen a versenyen is egyaránt a leghosszabb ugrásokat produkálta, ennek pedig most meg is lett az eredménye, csupán egy ponttal maradt el az éremszerzéstől, viszont így is egyéni legjobbjának örülhetett, mivel 4. lett egy helyet javítva korábbi bad mitterndorfi 5. helyezésénél. A másik norvég, aki örülhet teljesítményének az Fannemel. Ő ugyan 3. helyről várhatta a folytatást, de csupán 125,5 m-ig repült, így a 7. helyen végzett. Mindenesetre ő is egyéni legjobbját érte el csapattársához hasonlóan, hiszen élete 2. Vk versenyén szerepelve végzett újból top10-es helyen (legutóbb 2009-ben 10. volt Lillehammerben).

A németek csak Freitagban és Freundban bízhattak egy jó eredmény elérésében, ami csak félig valósult meg. Míg Freitag a top10-ben (8. lett) végzett, addig Freund az egész verseny legnagyobb helyezés rontásával (19 helyet esett vissza!) csak a 27. helyen ért célba, mindezt 130,5 m-ére ugrott 104 m-ének köszönhette. A lengyelek közül Stoch pályázott a leginkább egy dobogós helyezésre, ami össze is jött neki, a szezon során 5-ször végzett a dobogón, most a 3. helyen végzett. Az osztrákok közül mindenki javított, de leginkább Morgenstern és Kofler, előbbi 132,5 m-ig repült, mellyel 7. helyet javított és a 16. helyen végzett, ennek ellenére nagy csalódásként élhette meg ezt a helyezést. Kofler 129,5 m-en landolt, mellyel ő is javított, a 18. helyről jött föl a 9.-re. A szezon legrosszabb Vk szereplését élték meg most az osztrákok ezen a versenyen! A szlovénektől Sinkovec (11. lett, korábban 14. volt) és Judez (23. lett, korábban 25. volt) is legjobb egyéni Vk helyezését érte el, míg a svájci Grigoli debütált a pontszerzők között, korábban nem jutott még el a Vk második köréig, Ammann hiányában a svájciak legjobb helyezésüket tudhatják magukénak.

Az első sapporói verseny dobogósai: Bardal (2.), Ito (1.) és Stoch (3.)

Teljes végeredmény: http://www.fis-ski.com/pdf/2012/JP/3145/2012JP3145RL.pdf

A másnapi verseny, ami magyar idő szerint hajnali 2 órakor kezdődött előzetesen egy selejtezővel indult. Ott Sklett már nem lehetett a legjobb, mivel az előző napi 4. helyezésével kivívta a jogot a minősített tagságra, így prekvalifikációs lett. A legjobb ugró Taku Takeuchi volt a hazaiak legnagyobb örömére, aki 130,5 m-es ugrásával a legnagyobb távolságot és messze a legjobb teljesítményt nyújtotta, 8 ponttal volt jobb a második helyezett cseh Hlavánál. A harmadik helyen ketten is osztoztak, a lengyel Kot és a norvég Stjernen.

Daiki Ito önmaga számára történelmi jelentőségű előző napi versenye után ismét jó eredményben bízhatott és az első körben elért 127,5 m-es ugrásával dobogós helyről várhatta a folytatást, a 6 pontos hátránya Stochhal szemben nem tűnt ledolgozhatatlannak, ismerve Ito képességeit egyáltalán nem volt lefutott a verseny kimenetele. A japánoktól Takeuchi most azért jobb pozícióban állt (13.), mint szombaton, Watase örülhetett még a továbbjutásnak, viszont mind három „veterántól” (Kasai, Funaki, Okabe), valamint még további 4 ugrótól el kellett, hogy búcsúzzon a pár száz főt számláló japán szurkolótábor (Ito győzelme valamit lendített a látogatottságon), így az elmúlt évek viszonylatában nem volt valami fényes a japánok szereplése, aztán Ito a végén javított a statisztikán.

A fináléban aztán helyre állt a világ rendje, legalábbis a japánok szempontjából. Mielőtt az utolsó három ugróra került volna a sor a cseh Koudelka dobogós helyen állt, aki rendkívül kiegyensúlyozottan versenyzik a szezon kezdete óta, pedig volt egy idő, amikor azt hihettük, hogy vége a szezonjának, amikor a harrachovi sáncon nagyot bukott. Szerencsére egy héttel később már újra versenyzett és ugyan azon a szinten folytatta, ahol azt abbahagyta. 14 versenyén csak 3-szor nem került be a top10-be, a legjobb 15-ből is csak egyszer csúszott ki. Most is egy negyedik helyezéssel rukkolt elő, amivel összetettben megerősítette top10-es helyezését. Kofler volt az, aki szinte egyedüliként a Vk mezőnyben nem retten meg nagy hátrányban sem, nagyon magabiztos, nem ismer lehetetlent. Sok esetben bizonyította, hogy második ugrásával képes a megújulásra, 135 m-ével most a dobogót vette célba, ami sikerült is neki. Igaz, ehhez kellett az is, hogy Freitag hibázzon, aki csupán 120 m-ig repült. Kofler ezzel a bronzéremmel pályafutása 30. Vk érmét is szerezte egyben, valamint átlépte a 6000. Vk pontját is (6021). Csapattársa, Morgenstern viszont rontott, 123,5 m-ével a 9. helyen végzett.

Már csak Stoch volt az, aki útját állta egy esetleges újabb győzelemben. A lengyelek ásza aztán megismételte első körös ugrását (131,5 m), ami most kevésnek bizonyult a vezetéshez, csupán 2 ponttal kapott kevesebbet, mint Ito. A japánok legjobbja így duplázni tudott, amire utoljára 1999-ben volt példa, akkor Kasai nyert mindkét willingeni versenyen.

Daiki Ito: „Természetesen mindig nagyszerű nyerni, de mindezt a Világkupában első alkalommal és ezen felül hazai közönség előtt az valami hihetetlen érzés! Megpróbáltam nem gondolni egy esetleges győzelemre, próbáltam a feladatomra minél jobban koncentrálni, nem éreztem magam nyomás alatt itt Sapporóban, ahol a feltételek mindig nehezek. Szeles idő volt, ettől féltem a leginkább! Természetesen nagyon, nagyon boldog vagyok. A hétvége előtt nem gondoltam volna, hogy itt, Sapporóban kétszer is nyerhetek!”

Stoch teljesítményére attól függetlenül, hogy nem nyert nem lehet panasz, hiszen összesen 140 ponttal utazik haza, csak Ito tudott többet szerezni nála, méghozzá a maximális 200-at. A norvégok közül most Sklett volt a legjobb, aki 131,5 m-es ugrásával az 5. helyre hozta föl magát a 11.-ről. Bardal viszont felverekedte magát a 14. helyre, hiszen 132 m-es ugrása 11 pozíciót javított helyzetén. Fura ezt kimondani, de három nála jóval fiatalabb honfitársa is jobb volt ezen a napon. Sklett után Fannemel a 10., míg az első körben még a legjobb norvégként versenyzett Velta a végén 11. lett, de Stjernen sem szégyenkezhet a 16. helyével. A legnagyobb rontást a versenyen a szlovén Sinkovec és a cseh Janda követte el, akik K-pont körüli ugrásaikkal egyaránt 9 helyet rontottak helyezésükön, előbbi 18., míg utóbbi 19. lett a versenyen. A „nap embere” címet Prevc szerezte meg, miután a szombati gyengébb teljesítményének köszönhetően kikerült abból a kegyből, hogy minősített ugró lehessen. Prevc 129,5 m-es ugrásával a 16. helyről tornászta föl magát a 7. helyre, aki legjobb nem minősítettként végzett ezen a helyen.

Összegezve a hétvégi versenyeket mindenképp elmondható, hogy a japán túra egyértelmű nyertese Daiki Ito lett, aki duplázásával talán több nézőt tud majd ezentúl kicsalogatni az Okura sánchoz, persze ez nem több tízezres tételre (nézőszámra) értendő, hanem pár ezresre, ami az elmúlt évek látogatottsági viszonylatát tekintve nem kis bravúr lenne! A másik nyertes – ha lehet ilyet állítani – az Schlierenzauer, hiszen legfőbb vetélytársai közül csak Kofler tudott egy kissé meglépni tőle, de nem annyira, mint azt ő remélte. A valamivel több mint 100 pont pedig nem tűnik behozhatatlannak annak fényében, hogy van még pár repülő verseny is a szezonban, amiben egyértelműen jobban muzsikál csapattársánál!

Teljes végeredmény: http://www.fis-ski.com/pdf/2012/JP/3146/2012JP3146RL.pdf