Harrachov HS142 adatbank.xls      Vk csapatversenyek.doc   (2010/11 és 2011/12)

Az egyéni verseny után (mely szintén osztrák sikert hozott Schlierenzauer révén) most a csapatokra került rá a sor, hogy megmérettessék magukat egymással, kik közül toronymagasan az osztrákok számítottak a legesélyesebbeknek! Az osztrákok jól kezdték a szezont, Kuusamóban (ami a rossz időjárás miatt egykörösre rövidült) hatalmas fölénnyel, több mint 100 ponttal bizonyultak jobbnak a japán és orosz csapatnál. Az osztrákok összeállítása az akkorihoz képest egy ponton változott csak, Wolfgang Loitzl lillehammeri gyengébb szereplése miatt maradt ki a Csehországba utazó keretből, helyére az a David Zauner került, aki egy hosszú sérülés után első harrachovi egyéni versenyén nem sokkal szorult le a dobogóról (megint „csak” 4. lett!).

A japán csapat meglepetésre igen jól kezdett, az első három sorozatban Kobayashi, Takeuchi és Tochimoto is sorra szállította a 130 m fölötti ugrásokat és ekkor még mindig hátra volt Ito, aki előző nap második helyen végzett egyéniben. Aztán általános meglepetésre ahelyett hogy megadta volna a „kegyelemdöfést” a nagyoknak egy irtózatosan nagyot betlizett, csak 113,5 m-re repült, közel 20 m-rel produkált kisebbet társainál, mellyel így nem csak hogy a vezetést nem vették át, de még a dobogóról is lecsúsztak, csak az 5. helyről kezdhették második körüket. A németek is szövögethettek volna merészebb álmokat, ha épp a csapat egyik legjobbja, Freund (121,5 m), valamint Mechler (124 m) nem hibázik, míg a másik két csapattárs, Neumayer (137 m) és Freitag (140,5 m) is extra nagyot ugrott, utóbbié ráadásul az egész versenynap legnagyobb ugrása is volt egyben!

 E két nagy ugrásnak köszönhette a német csapat, hogy a harmadik helyen állhattak, csupán tíz ponttal elmaradva a norvégoktól és húszra az osztrákoktól, így egészen nyíltnak tűnt ekkor még a verseny. A szlovének bár jól kezdtek az első sorozatban Damjan révén (124 m), hiszen a 3. helyen álltak még ekkor, de ezután fokozatosan visszaestek és csak a 6. helyről várhatták sorsuk jobbra fordulását a fináléban. Bár Prevc ugrotta a legnagyobb távolságot (130 m) tőlük, mégis jóval kevesebbet ért Damjan ugrásánál, hiszen egy igen jelentős szembeszelet fogott ki, melynek köszönhette hosszabb ugrását és ami egyúttal az egész verseny legnagyobb pontlevonását (-15,4) is eredményezte egyben.  

A cseheknél érződött legjobbjuk, Roman Koudelka hiánya, aki előző nap bukott a tréningen, Jan Matura és Lukas Hlava tudta csak őket versenyben tartani, mindenesetre a 4. hely nem volt rossz állás számukra. Az oroszok, akik Kuusamóból egy meglepetés bronzzal tértek haza most nem villogtak olyan jól, ezt alátámasztotta az a tény is, hogy az első kör legjobbja a veteránkorú Kalinitschenko volt, egyedül csak ő volt képes 130 m fölé ugrani. Egy újoncot is felavattak azért csapatukban, hiszen Alexander Sardyko, aki nem rég orosz bajnoki címet szerzett most első alkalommal vehetett részt Vk versenyen, kevés sikerrel, Vassiliev mellett ő volt a másik gyenge láncszem csapatukban. A lengyelek is épp hogy bevánszorogtak a második körbe, hiszen mindössze 4,5 ponttal voltak csak jobbak a jóformán Ammannra épülő svájci csapattal szemben, akiktől a „kicsik” (Deschwanden, Grigoli, Egloff) nem teljesítettek olyan rosszul, mint azt előzetesen várni lehetett. A lengyelek két húzóembere természetesen Stoch és Zyla volt, mindketten 130 m. fölötti ugrást hajtottak végre, nekik volt köszönhető, hogy nem estek ki, Kubacki és Hula hibáját nem tudták azonban kellőképpen kompenzálni. Végül nem jutott a második körbe a svájci, olasz, francia és talán már nem is annyira meglepő, a finn csapat sem, akiktől egyedül Happonen nyújtott kiváló teljesítményt (136 m), Hautamaeki, Muotka és Koivuranta is messze a K-pont alatt ért földet!

Egy olyan csapat tudott most nyerni, melyből hiányzott egy Evensen, egy Jacobsen, ugyanakkor érett, rutinos versenyző benyomását keltő fiatal tehetséggel erősödött Vegard-Haukoe Sklett személyében. Nem csak csapata, hanem az egész verseny legjobb teljesítményt nyújtó versenyzője Anders Bardal volt, aki 268 ponttal meg is nyerte volna a versenyt, ha az egyéni lett volna! Az osztrákok végül 10 megnyert egymást követő verseny után voltak kénytelenek fejet hajtani a szimplán most jobb napot kifogó norvégok előtt, akik utoljára 2010 márciusában (Lahti) tudtak versenyt nyerni épp az osztrákokkal szemben. Az osztrákok sorozatban egy GP (2010-ben), 5 Vk (a 2010/11-es szezon összes csapatversenyén), 2 világbajnoki és 2 GP (2011-ben) versenyt nyertek, mely máig a legtöbb csapatgyőzelem zsinórban 1982 óta (ebben az évben vezették be a csapatversenyeket!). A „vereségtől” függetlenül le a kalappal az osztrák csapat előtt, hiszen nagyon szép szériát tudhatnak maguk mögött és természetesen ezentúl is legfőbb esélyesként várhatják majd az elkövetkezendő csapatversenyeket, hiszen Alexander Pointner variációs lehetőségei jóval nagyobbak egy ütőképes csapat összeállítását illetően, mint vetélytársaiké.