Gregor Schlierenzauer adatlapja.doc

Ami előre sejthető volt az bekövetkezett, csak nem úgy, ahogy arra számítani lehetett! Az előjelek ismét Morgenstern győzelmét mutatták, hiszen az egyéni és csapat versenybeli aranyak után néhány tréning ugrása alapján is a legjobb teljesítményt nyújtotta. Most is a verseny egyik legjobbja volt, de a szerencse elpártolt tőle, mindössze 3 tizednyi ponttal szorult le az első helyről és esett el az újabb világbajnoki aranytól. Az osztrákok remek sorozata egyébként egy héttel ezelőtt kezdődött, akkor a nőknél Iraschko söpörte be első aranyukat, majd Morgenstern egyéni győzelme után csapatban is a topon voltak. Schlierenzauer mostani diadalával az osztrákok eddig az összes megszerezhető aranyat begyűjtötték és előre borítékolható újabb csapat sikerük a még hátralévő nagysáncbeli versenyen. Ráadásul mindkét egyéni versenyen az ezüstöket is ők szerezték Kofler és Morgenstern jóvoltából. Ez a jelenlegi osztrák csapat – azt hiszem nem árulok el vele nagy titkot - nagyon erős, hiszen a VB-n szerzett aranyaikon, érmeiken kívül az összes csapattag az idei Vk szezonban újból (vagy első ízben) megkóstolhatta a győzelem ízét, természetesen nem csak csapat versenyeken, hanem egyéniben is, hiszen 14 győzelmet szereztek eddig a 23 Vk versenyen (Morgenstern 7, Kofler 3, Koch 2, Schlierenzauer 2).

Gregor Schlierenzauer. Van olyan síugrófan tán, aki e nevet nem ismeri? Biztosan nincs. Bár neve épp nem a legkönnyebben megjegyezhetők közé tartozik, mégis manapság olyan hírnevet szerzett magának a sportágon belül, ami példaértékű. Junior világbajnoki címekkel kezdődött karrierje még 2006-ban (egyéniben, csapatban egyaránt). Mindössze 16 éves volt, amikor bemutatkozhatott a Vk-ban, épp itt Oslóban, akkor még a régi Holmenkollenen és a 24. helyen végzett. Első győzelmére sem kellett sokáig várnia, a következő szezon 3. versenyén, Lillehammerben már őt ünnepelték. Annyira belejött ebbe, hogy meg sem állt 34 nyert versenyig. Az örökranglistán már a 4. helyen áll olyan nevek mögött, mint Nykänen, Malysz és Ahonen. Az első összetett Vk győzelmére két évvel ezelőtt került sor, amikor is rekordot rekordra halmozott. Sikerült az egy szezon alatti legtöbb Vk pontot (2083) összegyűjtenie, a leghosszabb győzelmi sorozatot (6) megvalósítania és a legtöbb Vk verseny győzelmet (13) és érmet (20) is megszereznie. 108 Vk rajt alatt 55 érmet szerzett és 6500 pont fölött jár már. A Vk-ban 9-szer, míg a GP-n 3-szor volt győztes csapat tagja. Szinte mindent megnyert már rövid pályafutása alatt, de egyedül a Négysánc győzelem hiányzik még. Legutóbb egy váratlan sérülés miatt úszott el. Északi turnét kétszer nyert (2008, ’09), Grand Prix-t és 4 nemzet GP-t (2008) pedig 1-1-szer. A vancouveri olimpián minden számban érmes helyen végzett, egyéniben mindkétszer ezüstérem, csapatban pedig már arany medál csillogott a nyakában. Ez már a 3. világbajnoksága és 4. aranyérmét szerezte és ez volt az első, melyet nem csapatban ért el. Gregor sírepülő specialista is, hiszen 10 versenyt nyert meg, köztük 2008-ban egyéni világbajnok lett Oberstdorfban (csapatban pedig 2-szer, 2008 és ’10). Az új Vikersundbakkent sikeresen tesztelte, 2 győzelmével és új nemzeti rekordjával (243,5 m.) nagy örömet szerzett hazájának. Jelenleg 10 sáncon tart rekordot, legutóbb épp a Midtstubakken hódolt be neki (110 m.). Schlierenzauer szemtelenül fiatal még, mindössze 21 éves, s ha az elkövetkezendő években ilyen tempóban fejlődik sikeresen ostromolhatja a még fennálló, meghódításra váró rekordokat!

Sajnos ez a világbajnokság néhány kiemelkedő sportoló pályafutásának végét is jelenteni fogja. Mint az köztudott volt a VB előtt a svájciak két évvel ezelőtti világbajnoka, Andreas Küttel jelentette be visszavonulását. Most, hogy a nagy sánc versenyen is túl vagyunk további két sportoló döntött hasonlóképp. Az egyik a németek egyik legjobbja, Michael Uhrmann, aki 1994 óta szerepel folyamatosan a Világkupában, 273-szor rajtolt és 14 érmet szerzett, ebből 2-szer nyert versenyt, ezenfölül közel 5000 pontot gyűjtött össze a szezonok alatt. Legnagyobb sikerei közé tartozik a 3 junior világbajnoki címe (csapatban: 1995, ’96, míg egyéniben: 1996), a 2001-es Lahtiban szerzett világbajnoki-, valamint a 2002-es salt lake city-i olimpiai csapat aranyak. Továbbá a 2005-ös oberstdorfi VB-n egy ezüst-, míg 2001-ben (Lahti) egy bronzérmet szerzett, valamint a 2010-es vancouveri olimpián egy ezüstérmes csapat tagja is lehetett. 2005-ben bronzérmes volt az Északi turnén, 2006-ban pedig szintén, csak akkor többedmagával a bad mitterndorfi sírepülő VB-n. Az idei szezonban 146,5 m.-es sáncrekordot állított föl Klingenthalban, az idei VB-n pedig normálsáncon újabb bronzérmet gyűjtött be a csapattal.

A másik nagy veszteség nem más, mint a földkerekség egyik legnagyobb síugró ikonja, a lengyel Adam Malysz, aki már korábban, a világbajnokság előtti hetekben is sejtelmes célzást tett pályafutásának befejezésére. Sajnos az akkori kósza hír mára valósággá vált, egy hihetetlenül gazdag sportpályafutást hagy maga után a lengyelek (és egyúttal más náció) kedvence! Ez a tény egy korszak végét jelenti, mellyel Lengyelország (és a világ) a téli sport történelem egyik legnagyobb egyéniségét, versenyzőjét veszíti el. Malysz 1995-ben kezdte karrierjét a Vk-ban, első versenyén, Innsbruckban rögtön pontszerző is volt, a 17. helyen végzett. Első győzelmét éppen itt, Oslóban szerezte 15 évvel korábban. Összesen 346 Vk versenyen 91 dobogós helyezést ért el, melyeken 39-szer mattolta a mezőnyt, legutóbb épp a lengyel katlanban, Zakopane ékszerdobozában, a Wielka Krokiewen. Pályafutása során közel 13 ezer pontot gyűjtött össze és 4-szer volt az összetett legjobbja (2001, ’02, ’03, ’07). 2001-ben megnyerte a Négysáncversenyt, rá két évre pedig bronzérmet szerzett. A legtöbb Grand Prix (2001, ’04, ’06) és Északi turné (2001, ’03, ’07) győzelem áll a neve mögött, ráadásul ő szerezte a legtöbb Gp verseny győzelmet (13) és érmet (28) is. 2010-ben a Gp-n belüli kis „négysáncot”, az ún. 4 nemzet Gp is megnyerte. Egyetlen csapat győzelmét is a Gp-n érte el, tavaly Hinterzartenben Kubacki, K. Mietus és M. Kot oldalán diadalmaskodott.

4 Olimpián vett részt, melyeken 3 ezüst és egy bronz volt a termés, legutóbb csak a bombaformában versenyző Ammann tudta maga mögé utasítani. Ez az idei világbajnokság a 9., melyen tiszteletét teszi, 4 egyéni címe egyedüli a világon, emellett egy ezüst és egy bronz (melyet egy hete gyűjtött be) teszi teljessé VB medál készletét. Bár sírepülő VB-n nem szerzett érmet, mégis egyike a világ legjobb sírepülőinek, 6-szor nyert repülő versenyt a Világkupában. Legutóbb Vikersundban 230,5 m.-re javította a nemzeti rekordot, mellyel saját rekordját döntötte meg  nyolc év után (225 m). Számtalan sáncrekordot is tart (10 helyszínen), többek között Predazzo nagysáncán 8 éve nem tudták megdönteni 136 m-es rekordját. A világon a legtöbb nemzeti bajnoki aranyat is ő szerezte, hazájában 39-szer nem talált legyőzőre (ebből 21-szer a téli, 18-szor a nyári bajnokságon). A XXI. század első évtizedének legkiemelkedőbb és legeredményesebb síugrója március 26.-án a zakopanei nagysáncon búcsúzik el szurkolóitól és sporttársaitól egy számára rendezett síugró versenyen, ahová a világ legjobb síugrói is hivatalosak.

Janne Ahonen bár pályafutása legrosszabb VB szereplésén van túl, azért öröm is érte Oslóban, ugyanis megkapta a norvég síelés legmagasabb kitüntetését, a Holmenkollen érmet. A díjat 1895 óta itélik oda azoknak a sportolóknak, akik az északi sísport legnagyobb alakjainak számítanak és akik nemzetközi versenyeken (különösen a Holmenkollenen) kiváló teljesítményt nyújtottak. Legtöbb esetben eddig az északi sportágakból kaptak kitüntetést a sportolók, így 7 alpesi síelő is kapott érmet. Az első síugró a norvég Jacob Tullin Thams volt, akit 1926-ban tüntettek ki, őt olyan hírességek követték, mint pl. a legendás Ruud-testvérek és a nemrég elhunyt egykori olimpiai bajnok Arnfinn Bergmann. Külföldiek közül kapott díjat Jens Weißflog, Adam Malysz és Simon Ammann is. Ahonennel együtt összesen 27 síugró kapott eddig életműdíjat. Holmenkollen érmet egyébként nem minden évben itélnek oda és a nyertesek számát sem korlátozza semmi. Ahonen az elmúlt években nyújtott teljesítményéért kapta az elismerő kitüntetést, bár a mai napig nem sikerült még itt nyernie. Legjobb helyezését 1996-ban érte el egy ezüst-, míg 2000-ben egy bronzéremmel.

http://www.fis-ski.com/pdf/2011/JP/3089/2011JP3089RLQ.pdf

A nagysánc verseny 35 ezer néző előtt kezdődött el a 15-ös beülőből, melyet  a franciáktól Descombes-Sevoie (102,5 m) nyitott meg, majd nem sokkal utána Andreas Küttel követte őt, aki utolsó versenyén szerepelt. Csak érdekességként megemlítendő, hogy az edzői pulpituson épp édesapja indította el utolsó ugrására, a svájciak címvédője azonban 112 m-es ugrással fejezte be síugró karrierjét. Mivel a távolság túl kicsi volt ahhoz, hogy továbbjusson elmondható az a kuriózum, ami talán nem is fordult elő még, hogy az összes címvédő (nőknél Lindsey Van, férfiaknál Wolfgang Loitzl és most ő is) kiessen a világbajnokságon. Az első értékelhető és továbbjutást érő ugrást a lengyel Zyla érte el, aki csak egy méterrel szárnyalta túl a K-pontot. Damjan már ennél is jobban teljesített (123 m), mellyel át is vette a vezetést. Yumoto révén hamar váltás volt az élen, aki 126 m-rel előzte be a szlovén ugrót. Ahonen következett, aki 9. világbajnokságát nem éppen a legjobb formában kezdte, 121 m-es ugrása által a folytatás sem igért túl jót. A szélmester fia, Jurij Tepes jött le, aki 128,5 m-es ugrása az élre segítette, de csak addig maradhatott az élen, míg a németek új felfedezettje, Freitag le nem érkezett, hiszen 129,5 m-e közel 5 pontos előnyt eredményezett számára. Martin Schmitt élete 25. VB versenyén (15 egyéni, 10 csapat) rajtolt el, aki pechjére kifogta a verseny legszelesebb periódusát, az 1,16 m/s-os hátszél megtette hatását, 116 m-rel csak jóval hátrébb végezhetett. Pár ugró lejövetele után kedvezőbbre fordult az időjárás, ennek a hazaiak örülhettek a legjobban, hiszen Bardal ugrásával (133,5 m) már a zsűritávolságot ostromolta, sikeresen. Őt Uhrmann követte, aki bár szintén nagyot ugrott (133 m), csak a norvég mögé kapott besorolást.

A selejtező győztese, Jacobsen indult neki és csapattársához hasonlóan szintén nagyot produkált (134 m), ráadásul a zsűri 4 ponttal többre értékelte ugrását, így már ő vezetett. Bardal és Jacobsen kiemelkedő ugrásainak köszönhetően tűzbe jött a norvég szurkolótábor, igéretes folytatást reméltek mindannyian a fináléban. Újabb norvég, Evensen következett, viszont ami honfitársainak sikerült, az neki nem igazán, csak 125,5 m-en landolt, mellyel a középmezőnyben végzett. Stoch követte őt, aki 131 m-ével a norvégok mögé érkezett és esélyt szerzett arra, hogy a dobogóért küzdhessen a folytatásban. Schlierenzauer 130 m-es ugrása is kevés volt a vezetéshez, viszont kedvező pozícióból várhatta ő is a második kört. Freund ugrott ezután és 129,5 m-es távolságával közel 10 pontos hátrányba került Jacobsennel szemben. A finnek közül csak Hautamäki bízhatott abban, hogy egy jó eredményt tudjon elérni hazájának, a nap egyik legnagyobb távolságát (134,5 m) sikerült megugrania, mellyel így is csak a pillanatnyi 4. helyre tudott bejönni a kompenzációnak köszönhetően. Koch ugrott ezután egy 130-ast, majd Hilde 133,5-et, mindketten jelentősen lemaradva az élbolytól. Az aktuális sáncrekorder, Kofler következett, aki szintén nem tudott kiemelkedőt nyújtani, 129,5 m.-ével 8 pontos hátrányban volt a norvéggal szemben. Továbbra is hullottak az esélyesek, bár Malysz 126 m-ével a középmezőnyben végzett a 10 pontos hátrány nem tűnt ledolgozhatatlannak, hiszen tavaly épp itt hajtott végre szenzációs bravúrt a lengyelek ásza, akkor szintén a 13. helyről várta a folytatást és a második kör legnagyobb ugrásával egészen ezüstéremig menetelt. A tavalyi győztes, Ammann sem tűnt ki, ő 129,5 m-es ugrással csak a 8. helyen zárta az első kört. Már csak a legfőbb favorit, Morgenstern volt hátra, aki nem törődött semmivel, 133 m-rel és kiváló stíluspontjaival (csupa 19-es) 2 ponttal utasította maga mögé az addig vezető Jacobsent.

Malysz sikertelen szereplése után Stochra hárult az a feladat, hogy legjobb lengyelként bizonyítson, amire volt is esély, hiszen első körös ugrása igéretesre sikeredett. Hogy ez mégsem sikerülhetett azt gyengébb ugrásának (124,5 m) és a pálya egyenetlenségének is köszönhette, hiszen a korábbi ugrások mély barázdákat hagytak az érkező lejtőn, amire ő ráfutott, bal síléce kiment alóla, aminek következtében elesett. Érem helyett a nap legnagyobb helyezés rontását érte el, így csak a 19. helyen végzett. Hautamäki következett ezután, aki 129 m-es ugrásával nem tudott élre törni, csak a 3. helyre tudott beérkezni. Schlierenzauer várt trénere indítást jelző zászlólengetésére, aki miután megkapta azt meg sem állt 134,5 m-ig, mellyel 3.-ként sikerült a nap legnagyobb ugrását elérnie, mindezzel 3 pontos előnyre tett szert.

Az osztrák klasszist már csak az első kör végén dobogós helyen végzők követték, elsőként az a Bardal indult el, aki utoljára 2008 dec.-ében a trondheimi Vk versenyen volt győzelemre esélyes pozícióban, most minderre újból egy hazai rendezésű VB-n nyílt sansza. Bardal viszont nem élt a lehetőséggel, pedig erőteljes hangorkánban ugorhatott, ettől függetlenül 125 m-e túl kicsi volt ahhoz, hogy legalább érmes helyen végezzen. A norvégok utolsó reménye, Jacobsen még hátra volt, aki a selejtező megnyerése után is nagyot ugrott az első körben. A norvég klasszis, aki egy hónapja ezen a sáncon még új sáncrekorddal (142,5 m) bajnoki címnek örülhetett most hihetetlenül elrontotta ugrását, csak 123 m-en landolt, mellyel nagy lehetőséget szalasztott el – Bardalhoz hasonlóan -, hogy hazai közönség előtt maradandót alkothasson. Mindkét norvég jelentősen visszazuhant a több tízezres hazai szurkolótábor legnagyobb bánatára. Ezzel el is dőlt, hogy újabb osztrák nyakába akasztanak aranyérmet, hiszen már csak a 6-szoros világbajnok Morgenstern volt hátra, aki újabb győzelmével abszolút rekorder lehetett volna. 131 m-es ugrása ugyan nagy volt, de nem lehetett elsőre kijelenteni ki nyert, határeset volt.

Meglepetésre a számítógép nem azt az eredményt dobta ki, melyre mindenki számított, ugyanis minimális különbséggel, csupán 3 tized ponttal az a Schlierenzauer nyert, aki élete első egyéni címét szerezte ezzel. Az osztrák klasszis alig akarta elhinni, hogy ő nyert, mint mondta:

„Ez egészen fantasztikus, nem találok szavakat. Nagyon sok problémám volt a szezon kezdetén, aztán jött a sérülésem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatosan zárul számomra a szezon, hogy világbajnok lehetek a Holmenkollenen. Ez hihetetlen!”.

Verseny statisztika - Oslo HS134, VB egyéni.xls