Két fontos hír kívánkozik így a legelején a beszámolómba. A legfontosabb, hogy a zakopanei záró versenyen bukott Adam Malysz sérülése szerencsére nem volt olyan súlyos, mint ahogy azt láthattuk. Olyannyira nem, hogy egy szűk hetes pihenő és terápiás kezelések sora megtették hatásukat, részt tudott venni a willingeni csapatversenyen, sőt vezérletével bronzérmet szerzett Stoch, Hula és Zyla társaságában a Team Touron. A nyáron hatalmas sikert elért lengyel csapat (győzelem a Gp-n!) most újból dobogóra állhatott, utoljára 2009 márc.-ában Planicán fordult elő, akkor ezüstérmet szereztek nem kis meglepetésre. Míg a lengyelek 3. Vk érmüket szerezték, addig az osztrákok a 42.-et, egyúttal a 19. győzelmüket! A Morgenstern, Schlierenzauer, Kofler, Koch összeállításban felálló osztrákoknak nem volt gyenge pontjuk a versenyen. Annak ellenére mondom ezt, hogy a tréning, kvali és próbakör alkalmával legjobban teljesítő Schlierenzauer volt a csapat „leggyengébbje”, a legjobb pedig az összetettet is vezető Morgenstern, aki egyúttal a legnagyobb távolságot is elérte 143,5 m-rel. Az ezüstérmet szerző németek legjobbja az a Freund volt, aki hetek óta csapatuk motorja, Sapporo óta szárnyal, most sem történt másképp, teljesítménye egyénileg lebontva a 2. legjobb volt Morgenstern mögött. Társai, Uhrmann, Schmitt és Neumayer valamivel átlagon fölüli szintjéhez Freund kiváló teljesítménnyel tudott hozzájárulni, így ezüstérmük teljesen megérdemelt.

A másik hír Malysz gyors felépülésével ellentétben már nem ennyire derűs, legalábbis a finneknél nem, hiszen a héten bejelentette visszavonulását az a Harri Olli, aki az idei szezont formán alul és sportszerűtlen magatartással kezdte (a zsűrinek bemutatott), melynek következtében száműzve lett a finn csapattól. Trénere, Niemelä eddig COC versenyeken szerepeltette Ollit, hogy ott próbáljon formába lendülni, de hasztalan próbálkozás volt. Öt versenyen csak kétszer volt pontszerző (14. és 25.) a „második ligában”, majd élete utolsó Vk helyszínén, Sapporóban egy 30. helyezéssel fejezte be pályafutását. Méltatlanul ért véget Olli síugró karrierje, egyike volt azon kevés versenyzőknek, aki képes volt egyszerre örömet és csalódást okozni szurkolóinak egy adott versenyen, hiszen két ugrását időnként szignifikáns különbség jellemezte. A 2009-es libereci VB normálsáncán pl. így bukta el egyéni aranyát, hiszen a második kört az élről folytathatta, ahol a verseny legnagyobb ugrását (104,5 m) a legkisebb (87 m) követte, mellyel csak 13. lett! 89 Vk rajt alkalmával 3 győzelmet szerzett, ebből kettőt sírepülő versenyen, mindkettőn sáncrekorddal (Oberstdorf 225,5 m, Vikersund 219 m). Junior világbajnok volt csapatban 2002-ben (Schonach), egyéni VB ezüstöt szerzett 2007-ben (Sapporo), úgy, hogy csak két tized ponttal maradt el a világbajnok Ammanntól. Egy évvel később csapatban szintén egy ezüstöt hozott össze az oberstdorfi sírepülő VB-n, legvégül pedig tavalyelőtt 2. lett az Északi turnén. Személyében az utóbbi évek egyik nagy egyéniségét veszítette el a finn csapat, hiánya – az időnkénti formaingadozásai ellenére is – nagy veszteség, hiszen Larinto sérülésével, Keituri és Ahonen formahanyatlásával szárnyaszegetté vált a finn csapat, egymaga Hautamäki kevésnek tűnik az üdvösséghez, bár Happonen visszatérése gyógyír lehet majd a későbbiek folyamán eddigi gyengébb szereplésüknek.

Harri Olli adatlapja.doc

Első köréhez hasonlóan Happonen ismét nagyot ugrott (137 m), mellyel így is csak megközelíteni tudták az előttük lévő japánokat, akiktől Takeuchi csak 124 m-re volt képes. E két nemzet párharca a továbbiakban csak az 5. helyért folyhatott. Zyla javítani tudott első körén, 132 m-ével csapata teljesítményén lendíteni tudott, az előkelő 2. hely megmaradt. Koch a végén (132,5 m) tovább növelte az osztrákok előnyét. A harmadik sorozat legnagyobb ugrását meglepetésre nem az élen álló csapatok valamelyikétől, hanem az alsóházból sikerült látnunk. Damjan 141,5 m-es ugrása viszont már nem sokat segített rajtuk. Evensen korábbi gyengébb ugrásán most jelentősen javított, 133,5 m-e így is csak a stabil 4. helyre volt elég. A németektől Neumayer, a lengyelektől Hula ugrott azonos távolságot (134 m) mégis csökkent a két csapat közti különbség, hiszen Neumayer ugrása 4 ponttal volt erősebb a zsűri szerint. Az osztrákok Kofler révén (131,5 m) hozták a kötelezőt, majd következett az utolsó sorozat. Az már korábban eldőlt, hogy a cseh és szlovén csapat lesz a sereghajtó, viszont a finnek és japánok még egymással folytattak egy külön kis csatát, mely a finneknek hozott szerencsét, hiszen minimális, egy tizednyi pontelőnnyel kerültek végül az 5. helyre. Hautamäki 136, míg Ito 135 m-rel járult hozzá az eredmények alakulásához. Az úgymond felső ház már ennél izgalmasabb véghajrát hozott. A norvégoktól Hilde hiába repült 138 m-ig ez már nem osztott, nem szorzott helyezésükön, mint utólag kiderült meglepetésre a dobogóról is lemaradtak. A németektől a kiváló formában lévő Freund következett, aki 140 m-es ugrásával feladta a leckét a lengyeleknek. Csak két pontos előnyük volt a lengyeleknek velük szemben, így Malysznak legalább ekkorát kellett volna ugrania, hogy az élen tudjanak maradni. A 134,5 m-es ugrása viszont kevésnek bizonyult, 10 ponttal csúsztak le az ezüstéremtől. A bronz ettől függetlenül szép eredmény a lengyelektől, mely elsősorban Malysznak volt köszönhető, aki sérülése ellenére sem hagyta cserben csapatát. Morgenstern ugrása a végén már csak formalitás volt. Az egész verseny legnagyobb ugrásával (143,5 m) ünnepelték a végén győzelmüket az osztrákok és ezzel közel 50 pontos előnyre tettek szert a Team Tour első állomásán.

Verseny statisztika - Willingen 1.xls

És végezetül íme a versenyzők teljesítménye egyénileg lebontva, mely a csapatversenyen elért eredményeik alapján lett rangsorolva, azaz ha ez egyéni verseny lett volna ilyen végeredmény születik: