Mariborban folytatódik a hölgyek alpesi sí Világkupa-sorozata, ám ezen a hétvégén Szlovénián kívül alighanem háttérbe szorítja őket a férfiak mezőnye, hisz a - túlzás nélkül mondható - leglegendásabb helyszínre, a svájci Wengenbe látogat a versenysorozat. Ennek megfelelően előzetesünk nagy részét is Wengen tölti ki, de persze szót ejtünk sok másról is!

Wengen, ismertető (Dave985):

Az alpesi sí szerelmesei már megszokhatták, hogy január közepén egymást érik a legendásabbnál legendásabb helyszínek. Adelboden után, Kitzbühel és Schladming előtt e hétvégén a svájci Wengenbe látogat a férfi mezőny.

Bern kantonban, Interlaken kerületben fekszik Lautenbrunnen település, amely a világ egyik legszebb és legnehezebb alpesi sípályáját rejti. A sportszeretők körében mégis a közigazgatásilag a nagyközség részét képező Wengen neve cseng ismerősen. A három hegy, az Eiger, a Mönch és a Jungfrau lábánál fekvő Wengen igazi síparadicsom, a Lauberhorn lejtőjén már 1930-ban is Világkupa-versenyt rendeztek, a hazai pálya előnyét élvező Christian Rubi nyert a premieren. A wengeni hétvégéken hagyományosan három versenyszám kerül megrendezésre, egész pontosan 2005-ig csak kettő, miután a klasszikus kombináció győztesét úgy hirdették ki, hogy a két legtávolabb álló szakág, vagyis a lesiklás és a szlalom eredményeit összeadták. Az utóbbi hat alkalommal aztán már a szuper-kombináció szabályrendszerének megfelelően külön versenynapon síelnek mindkét számban egy-egy futamot.

A legnagyobb becsben tartott szakág természetesen itt is a királykategória, vagyis a lesiklás. A csúcstartó a község szülöttje, Karl Molitor. Sankt Moritz olimpiai ezüst- és bronzérmese 1939 és 1947 között hat alkalommal győzött a Lauberhornon. A bácsi most 91 éves, de továbbra is aktívan sportol, legyen szó sífutásról, vagy alpesi síről. Hozzá kapcsolódik egy mókás, 1939-ig visszanyúló anekdota. Az odahaza csak „Moli”- ként emlegetett, akkor 19 esztendős fiatalember edzőjével és diáktársaival közösen arra jutott a lesikló verseny előtti éjszaka, hogy a wengeni kocsmából nem hazafelé veszik az irányt. Felmentek hát a hegyre, s megmachinálták kicsit a pályát. A közepén volt egy éles jobbos kanyar, amit a korabeli lécekkel csak igen lassan lehetett bevenni. Agyaltak bőszen, mi lehet a megoldás? Heuréka! A két kapu között van egy surranó pálya, egy lerövidítés, amivel kiküszöbölhető ez a probléma. A kis brigád sziszifuszi munkával nekilátott a munkának, s kitaposta Molitor nyomvonalát, aki ennek köszönhetően 9 másodperces előnnyel meg is nyerte a másnapi futamot. Nem volt szó szabálytalanságról, s mivel nem volt akkoriban se tévé, se szigorú pályabírói felügyelet, a többiek csak néztek a célban, nem esett le nekik a tantusz…

Molitor mögött négy-négy győzelemmel két osztrák legenda szerepel az örökranglistán: az 50’-es években hét világbajnoki és három olimpiai bajnoki címet begyűjtő Toni Sailer, valamint a virágkorát egy évtizeddel később élő Karl Schranz. Ahogyan az alpesi mind inkább fejlődött, kiegyenlítődött a mezőny, az éremhalmozók sora is megakadt. Ugyanakkor az elmúlt 20-25 év legnagyobb klasszisai persze a Lauberhornon is bizonyították rátermettségüket és tehetségüket. Kétszer nyert itt a luxemburgi Marc Girardelli (1989), az olasz Kristian Ghedina (1995, 1997), Stephan Eberharter (2002, 2003) és Bode Miller (2007, 2008), de a szimpla győztesek közt találjuk Hermann Maiert, Lasse Kjust, Bruno Kernent, Michael Walchhofert vagy épp a tavalyi év királyát, Carlo Jankát.

A „Lauberhorn” lesikló pályája hosszában egyeduralkodónak számít, mintegy 4 és fél kilométeres, a pályacsúcsot Kristian Ghedina tartja, 1997-es siklásakor 2:24,23 másodperc alatt teljesítette a pályát. (Összehasonlítás kedvéért mondom, hogy a kitzbüheli Streif 3300, a Pista Stelvio 3100, a garmischi Kandahar 2900 méteres.) Az átlagosan másfél- kétperces futamokhoz szokott síelőknek tehát legalább két és fél percen át kell tojástartásban kibírniuk a hatalmas sebességet, az életveszélyes kanyarokat. A szintkülönbség alig haladja meg az ezer métert, az átlagos lejtés is „mindössze” 33%-os.

A pálya felső szakasza még viszonylag lankásnak mondható, különösebb problémát nem okoz. Egy hosszú, nyújtott jobbos kanyarral aztán elérkezünk az első ugratóhoz, Szapporó lesikló olimpiai bajnokáról elnevezett „Russisprunghoz”. Ezt követ egy hosszabb traverzes szakasz, majd egy szűk S-kanyar után újabb félelmetes ugrató vár a versenyzőkre. A „Hundschopf” (a „kutyabóbita”, vagy mifene) lényegében egy sziklaperem, onnan zuhannak a mélybe. Korrigálásra, ad absurdum pihenésre nem áll sok idő rendelkezésre, rögtön utána éles jobb-bal kombináció teszi próbára az izomzatot: a Minsch-kante (egykori kiváló svájci síző, Josef Minsch bukott itt egy hatalmasat 1965-ben), majd a borzasztóan megnyúlt Canadian Corner. (F-1-es analógiával élve: „nyolcas kanyar” Isztambulból.)

Közvetlenül ezután érünk el a Kernen-S névre hallgató rendkívül szűk, megközelítőleg 90 fokos kanyarhoz. Kicsit Monte-Carlóban érezheti magát a síző, mivel a hálók, akárcsak a hercegségben a szalagkorlátok, néhány méterre vannak csupán az ideális nyomvonaltól. (Bruno Kernen is egy csúnya esés következtében vált keresztapává.) Az „utcai résznek” a „Vízállomás” vet véget, ami gyakorlatilag egy vasútvonal alá fúrt alagút, ezt követően ismét a száguldásé a főszerep. Néhány nagy sebességgel bevehető kanyart kivéve itt a tojástartásé a főszerep. A „Hanneggschuss” mintegy 25 fokos lejtése mellett érik el a maximumsebességet. Az olasz Stefan Thanei életében nem állt dobogóra a Világkupán, mindössze két TOP-10-es eredményt tud felmutatni, viszont ő tartja az FIS statisztikái szerint a sebességrekordot, ami – kapaszkodjunk meg – 158 km/h!

A „Seilersboden” nevű átjáró vezet a 2003-ban átépített, biztonságosabbá tett „Silberhornsprung”-hoz, a közvetítések előszeretettel mutatják a háttérben magasodó, festői szépségű, piramist formázó hegyet, a Silberhornt. A régmúltban ezután jött az „Österreicherloch”, ami egy 1954-es versenyről kapta a nevét, amikor is az ősi rivális osztrákok közül heten is elvéreztek a pálya ezen szakaszán. A célegyenest még egy sikán előzi meg, ami eredetileg 42 fokos meredekséggel bírt, de 2009-ben a biztonság kedvéért átépítették. (Az 1991-es versenyt megelőző egyik edzésen Gernot Reinstadler itt lelte halálát, FIS- rendezvény keretében ő a pálya egyetlen hősi halottja.)

Napestig beszélhetnénk erről a brutális pályáról, de ez az, amit mindenképpen látni kell. Szombat 12:30-tól kezdődik a futam. Addig is, kedvcsinálónak íme három videó: Hans Knauß és Bruno Kernen kamerás siklása, majd Carlo Janka tavalyi győztes futama!

További hírek:

- Patrick Küng nem indul Wengenben. A 26 éves svájci gyorssíző január 6-án Ausztriába, Saalbach-Hinterglemmben egy szuper-G tréningen megsérült. Sokáig nem volt egyértelmű, felépül-e Wengenig, ám az orvosi felülvizsgálat egyértelművé tette, hogy felépülése nem halad megfelelő ütemben. Christian Schlegel csapatorvos diagnózia szerint Küng leghamarabb jövő héten, Kitzbühelben versenyezhet újra a Világkupában.

- Andrew Weibrecht nemcsak Wengent hagyja ki, de az idény hátralévő részét is. Az amerikai síző egy tavaly év végi edzésen szenvedett vállsérülést, operációra szorul.

- A kanadai sízők a hadsereggel szövetkeznek. A kanadai síszövetség bejelentette, hogy az általuk nagyra tartott Kanadai Haderőt népszerűsítik a hétvégi versenyeken. Valamennyi sízőjük sisakján sárga szalaggal fog síelni, a szalagon a "Támogasd csapatainkat!" felirat lesz olvasható.

- A wengeni első lesiklóedzésen, kedden, a dél-tiroli Christof Innerhofer kiemelkedett a mezőnyből. A 2. helyen záró hazai kedvencet, Didier Cuche-t is közel egy másodperccel verte, a 3 helyen végző Michael Walchhofer pedig közel másfél másodpercre volt tőle. A 4. helyen is hazai síző zárt, Tobias Grünenfelder, az összetettben vezető Ivica Kostelić pedig 5. hellyel bizonyította, hogy ebben a szakágban sem lesz olyan könnyű fogást találni rajta.
A második edzésen, szerdán az időjárás kicsit ráijesztett a sízőkre. Havat és szelet jósolt az időjárás-előrejelzés, így lerövidítették a pályát, a szuper-G rajthelyéről jött le a mezőny. Ismét olasz-svájci dominanciát láthattunk, ám most Didier Cuche lett az első, a 2. helyen pedig a dél-tiroliak képviseletében Werner Heel nevét találjuk. A hazaiak nagy örömére Carlo Janka jött be a 3. helyre, a szlovén Andrej Jerman pedig a 4. helyen zárt. Kostelić megelégedett az előző napi eredményével, rajthoz sem állt.
A szervezők a két sikerrel megtartott edzés után úgy döntöttek, adnak egy pihenőnapot a mezőnynek, a csütörtökre tervezett harmadik lesiklóedzés elmaradt.

- A női Világkupa következő két állomása, Maribor és Cortina d'Ampezzo is zöld lámpát kapott a FIS-től (Mariborban azért lehetnek gondok, ld. lentebb), a körülmények alkalmasak a versenyek megrendezésére. Mariborban szombaton óriás-műlesiklás, vasárnap műlesiklás van műsoron, az olasz síparadicsomban pedig január 21-23. között két szuper-G (az első a többszörösen elhalasztott, a másik a menetrend szerinti) és egy lesiklás lesz terítéken.

Maribort több okból is különlegesnek tartják a sízők: egyrészt sokak véleménye szerint itt tartják a szezon legkevésbé technikás óriás-műlesiklását, másrészt ez a szezon egyetlen szlovén versenyhelyszíne. Tina Maze bizonyára kettőzött erővel hajt majd szurkolói előtt az "Arany Rókáért".

- Mariborban két nappal a kezdés előtt már közel sem oly rózsás a hóhelyzet. A "Zlata Lisica" szervezőinek komoly problémákat okoz a magas hőmérséklet, és a folyamatos olvadás, bár eddig sikeresen kezelik a helyzetet.
- Mikor Mariborba értem, és később, miközben a Pohorje felé utaztam, mindenfelé csak zöldet láttam. Ám amint kiértem a pályára a srácokkal, teljesen megváltozott a kép. A szervezők nagy munkát végeztek a hó megfelelő kezeléséért. Annak érdekében, hogy a lehető legjobb állapotban legyen a pálya a versenyekre, a pénteki edzést töröljük. - nyilatkozta Mayr, a FIS versenyigazgatója.

A maribori verseny központi alakja természetesen a hazaiak ásza, Tina Maze - aki nem feltétlenül örül ennek. Maze a hétvégére a rendőrséggel hangolt (nem, nem csukták le, jótékonykodott egy rendőrök által fenntartott iskolában), személyi edzője, az olasz Andrea Massi pedig enyhén kifakadt az újságírókra:
- Néha túlságosan is nagy a médiafelhajtás. Az újságírók persze mindenre kíváncsiak, ezt meg is értem, de hatalmas a különbség egy átlagos verseny és a maribori között. Münchenben Tina teljesen egyedül volt, nem volt körülötte egyetlen újságíró sem, még akkor sem, mikor a dobogón állt. Mariborban olyan nagy az érdeklődés, mintha ez lenne az egyetlen verseny a Világkupában.