HTML

Síparadicsom

Köszöntünk a Síparadicsomban! Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről? Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben! Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz: siparadicsomblog@gmail.com

Facebook

A ti véleményeitek

Nem sikerült a triplázás, Vonn nyerte a Szuper-G-t

2010.12.06. 15:43 :: Dave985

 

Két baráti kijózanító pofonnal sem lehetett földre kényszeríteni Lindsey Vonnt, azok után, hogy pénteken és szombaton is uszkve egy-egy tizeddel kikapott Maria Rieschtől lesiklásban, a Lake Louise-ban rendezett hétvége utolsó versenyszámában, Szuper-G-ben, alaposan revánsot vett a németen, elképesztő síeléssel, 83 százados előnnyel begyűjtötte idei első futamgyőzelmét. A dobogó harmadik fokára a szintén remek formának örvendő, egész hétvégi nagyszerű szereplésére ezzel a koronát feltevő Julia Mancuso állt fel.
 
 
A hétvége záró számára elfogyott a mezőny, négy visszalépővel együtt 56-an szerepeltek a rajtlistán. Schmidhofer és Recchia már a második lesiklást is kihagyták, összeszedhettek egy kisebb sérülést, arról viszont elképzelésünk sincs, hol volt ma a kiváló passzban lévő Elisabeth Görgl? Az 52-ből aztán mindössze negyvenen érték el a célvonalat, magyarán a mai napon a szokottnál könnyebben VK- ponthoz juthattak a fiatal feltörekvő sízők.
 
 
Vérszegényre sikerült a verseny kezdő felvonása, az első kilenc rajtszám tulajdonosa közül kettő el sem indult, ketten kiestek, igazán értékelhető menetet pedig csak Johanna Schnarftól (7.) láttunk, az olasz viszont élete legjobb szakági eredménnyel vigasztolódott két csalódást keltő lesiklás után. Mögötte a futam ezen szakaszában az elsőként induló Viktoria Rebensburg (13.) és Marchand-Arvier (15.) szerepelt a virtuális dobogón. Elena Fanchini néhány kanyar után elvesztette egyensúlyát és a pályát övező hálóban találta magát (rövid hiszti után kihámozták onnan a munkások), Lara Gut viszont nagyon bánhatja hibáját. A svájci tehetség ugyanis remek szektoridőket ment, a harmadik időmérési pontnál az abszolút 5. idővel rendelkezett, ám a nagy lendületben rontott, kaput tévesztett. Két honfitársa legalább célba ért, Martina Schild a 26., Nadja Kamer pedig a 30. idővel.
 
Viszonylag korán, már a 10-es rajtszámmal érkezett Maria Riesch (2.). Ma is igazolta szenzációs formáját, szektoronként 3-3 tizedekkel javította tovább Schnarf időeredményét, a végére tehát egy másodpercen túli előnnyel vette át a vezetést. Mivel szemre komolyabb hibát nem vétett, esetleg a Vonn- faktor állíthatta meg. Addig azonban még várni kellett. Az őt követő három svájci felemás mérleggel zárt. Dominique Gisin (9.) a tegnapi lesiklásban elért harmadik helyezése után most csak egy TOP-10-es eredménynek örülhetett, 3 századdal előzte meg Andrea Dettlinget. (10.) Aufdenblatten (18.) viszont ezúttal sem találta a pálya ritmusát, kanyarról kanyarra késésben volt, ehhez képest egészen korrekt pozícióban zárta a versenyt.
 
Az osztrák utánpótlás büszkesége, Anna Fenninger (5.) pályafutása legjobb hétvégéjén van túl, egy ötödik és egy kilencedik hely után nem sokon múlt, hogy második alkalommal felállhasson VK- dobogóra. 28 hátrányának a javát a felső szakaszon gyűjtötte össze, bizonytalan kezdés után viszont tartotta a lépést Rieschsel. A hétvége másik embere kétségkívül Julia Mancuso (3.), aki kétszer már nagyon közel állt a dobogóhoz, harmadjára már össze is jött neki. Egészen az utolsó szektorig úgy tűnt, minden további nélkül átveheti a vezetést, a felső szakaszt nagyszerűen síelte meg, a végén azonban volt egy látványos korrekciója, így 6 századdal ugyan, de csak a második helyre érkezett be.
 
A hiányzó Görgl helyett a svájciak utolsó mentsvára, vagyis Fabienne Suter (6.) következett. Mindkét lesiklásban a kilencedik helyen zárt, most valamelyest előrelépett. Akár a dobogó sem tűnt elképzelhetetlennek, ám a rendkívül meredek második szakaszon nagyon hátraesett a súlypontja, s mire rendezte sorait, durván fél másodpercet vesztett Rieschsel szemben, így pedig nem lehettek éremszerzési ambíciói. A franciák nem találták önmagukat Lake Louise-ban, Ingride Jacquemod két közepes, 20-on belüli eredmény után ezúttal kiesett. Tina Maze hosszú idő után szintén nem ért célba.
 
Anja Pärson (19.) biztató pénteki menete után ismét visszasorolt a középmezőnybe, valahol megdöbbentő, hogy immáron gyors számokban sem ő a legjobb svéd. A szakág olimpiai bajnoka nem ment rosszul, bár Andrea Fischbacher (5.) alapvetően Suterrel volt csak versenyben. Az utolsó szektor döntött, így 9 századdal az osztrák bizonyult jobbnak. Ergo: ebben a futamban is a sógorok nyerték a presztízscsatát.
 
A favoritok közül a legnagyobb maradt a végére. Lindsey Vonn (1.) ez esetben már kérdezett, büntetett. Az előző két futamon elszenvedett néhány százados vereség okozta revánsvágy érződött produkcióján. Egészen más ritmusban, tempóban, íveken haladt, mint Riesch, ha az LT lefagyott volna, akkor sem lehettek kétségeink, ki nyeri a versenyt. Szektoronként kiosztotta a két tizedeket, így a célban már 83 százados fórt mutatott a kijelző. Semmi különös, csak az utóbbi években megszokott Vonn- fölény idén először realizálódott.
 
 
Alapesetben a 22-es rajtszámmal a lényegesebb kérdések eldőlnek, most azonban a sok kieső, hiányzó, illetve gyenge/ közepes teljesítmény miatt adott volt a lehetőség a később érkezők számára, hogy nagyot virítsanak. Az amerikaiak esetében ez csak a pontszerzést jelentette, a legjobb húszba viszont a két sztáron kívül más nem jutott be. A 20.-23. helyeket kibérelték maguknak, érdekes módon épp az 50-es rajtszámmal (!) induló Stacey Cook végzett legelőrébb, megelőzve Rosst, McKennist, valamint Leanna Smith-t. Egyedüliként Chelsea Marshall szorult ki a pontszerzők közül, de a lesiklások miatt így is elégedetten zárhatta a hétvégét.
 
Maradjunk az amerikai kontinensen, a hazai versenyzők ma is csalódást okoztak lelkes szurkolóiknak. Britt Janyk (33.) egészen katasztrofális volt egész héten, terített betli az övé, egyetlen pontocskával sem lett gazdagabb. A juharlevelesek legjobbja az inkább technikai számokban vitézkedő Marie-Michele Gagnon (27.) volt, a sok sérült miatt a többi kanadai – ahogy mondani szokás – csak növelte a létszámot.
 
Noha érem nélkül maradtak, az osztrákok összességében elégedettek lehettek, egyrészt azért, mivel megverték Svájc legjobbjait, másfelől szép számban szállították a VK- pontokat a nemzetek közötti versenybe. A legnagyobbat Margret Altacher (37-essel a 14.) eredménye szólt, de a legjobb harminc közé verekedte magát Regina Mader (28.) és először pályafutása során Mariella Voglreiter (25.) is. Újabban Pärson aktuális formája nincs szoros összefüggésben a svéd szimpatizánsok kedélyállapotával. Nehéz eldönteni mi számított nagyobb meglepetésnek: az, hogy a teljes tavalyi szezont végigvegetáló Jessica Lindell-Vikarby befutott a 8. helyre; vagy az, hogy a rendkívül tehetséges Kajsa Kling 40. indulóként meg sem állt a 12. pozícióig? (Kling egyéni legjobbját érte el ezzel.)
 
Az olaszok felemás napot zártak. Schnarf már említett kitűnő versenyzése mellett péntek után ismét bravúrosan síelt Francesca Marsaglia (17.), toronymagasan ez legjobb szakági helyezése, konkrétan korábban még pontot sem szerzett Szuper-G-ben a 20 éves reménység. Verena Stuffer (29.) pontszerzésén kívül viszont egyéb babér nem termett Itáliának, mivel Fanchini mellett Curtoni és a vérmes reményekkel induló Merighetti is idő előtt fejezte be a versenyt.
 
Második számú német gyorssízőként a mezőny első felében zárt Gina Stechert (16.), a spanyol sí emblematikus figurája, Ruíz Castillo pedig kis híján a TOP-10-ig verekedte magát, tavaly Garmischban nyújtott ehhez foghatót. Sajnos ezt a napot sem úsztuk meg súlyos baleset nélkül. A rajtlistán 26. Marusa Ferk ugyanott hibázott, mint a verseny elején Fanchini, ám ő valamivel gyorsabb tempó mellett bukott, és jóval szerencsétlenebbül vágódott a hálóba. Eszméletét nem vesztette el, kezeit mozgatta, de lábra nem tudott állni. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ami semmiképpen nem jó jel. Jelen pillanatban nincsenek információink állapotáról, a pénteki „Kis színesben” mindenképpen beszámolunk sérüléséről.
 

 

Lindsey Vonn idei első győzelme 244 Világkupával a háta mögött immáron a 34. a sorban, Szuper-G-ben tizenegyedik alkalommal végzett az élen. A szakág előző két szezonban utolérhetetlen klasszisa ezzel jelezte, két minimális mértékű vereség sem vesztett önbizalmából, alaposan elverte a mezőnyt.
 
 
 
 
Maria Rieschnek persze az égvilágon semmi oka nincs a búslakodásra, hiszen egyrészt bő 170 pontos az előnye összetettben, másrészt 232. VK- rajtján szakági 9. dobogóját ünnepelte, ami azért nagyon fontos számára, mert ez az a szám, amiben papíron a legtöbbet hozhat rajtja Vonn.
 
 
Julia Mancuso megkoronázta remek hétvégéjét (már ha szigorúan az eredményeket nézzük, mindannyian tudjuk ugyanis, hogy legjobb barátnője, Chemmy Alcott súlyos sérülése miatt az egész idényt ki fogja hagyni), 272. Világkupáján a 21. ízben állt fel dobogóra. A problémamentes felkészülés, a rendezett magánélet (Svindål kedvese, ha valaki esetleg nem tudná) meghozni látszik gyümölcsét, idén a levi szlalom kivételével valamennyi versenyen célba ért, általában a legjobbak között.
 
A folytatásban a világ legjobb alpesi sízői visszatérnek az öreg kontinensre, a hölgyek St. Moritzban folytatják Szuper-G-vel, majd óriás-műlesiklással, a férfiak pedig Val d’Isère-be látogatnak, ahol a két technikai számban mérik majd össze tudásukat.
 
Női Szuper óriás-műlesiklás, Lake Louise, 2010.12.05.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

A futam teljes statisztikáját, a szezon áttekintését, valamint a nemzetek versenyének állását excel-táblázatunk segítségével tanulmányozhatjátok!

Szólj hozzá!

Címkék: alpesi sí alpesi sí világkupa szuper g

A bejegyzés trackback címe:

https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr682497207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása