Akkor most térképezzük fel egy kicsit a Puijo sánc történelmét! Az első síugró versenyt hihetetlen, de már 1886-ban lebonyolították Kuopióban, viszont síugrásra alkalmas sánc csak 1901-ben épült, melyen az első rekordot a finn Yrjö Hyvärinen érte el! Ami 13,5 méter volt. Nem elírás, tényleg annyi! Azért ne felejtsük el, még csak a XX. század második évében járunk, akkoriban ugyanis ez még jelentős távolságnak bizonyult! Aztán 1910-ben építettek egy másik sáncot is, egy 20 métereset. A Puijon 1917-ben rendezték az első finn bajnokságot, majd a téli sportok központja lett, mivel a térségben szánkó pálya is épült. 1941-ben kezdődött el a kuopiói síugrás legsikeresebb időszaka, amikor Lauri Pietikäinen nyerte az 1911-ben létrehozott síjátékokat! Bátyja, Matti volt Puijo és egyben a finnek első síugró világbajnoka, aki az 1954-es faluni VB-n aratott sikert! 1949-ig Finnország legnagyobb sánca volt, majd ekkor egy K90-est létesítettek a Puijon. A sáncavatóra 25 ezer jegyet adtak el, melyen a legnagyobb ugrást a 36 éves Väino Tiihonen produkálta 86 m-es távolsággal. 1958-ban egy újabb sánccal bővült a létesítmény, egy kis K50-eset is építettek a 90-es mellé! 1970-ben műanyagborítást kapott a sánc, mely lehetővé tette, hogy nyáron is tréningezhessenek rajta. 1983-ra megkapta az első (s máig egyetlen) nemzetközi verseny rendezési jogát, a junior Vb-t, melyen az osztrák Franz Wiegele diadalmaskodott! 1995-ben a klub akkori trénerének, Mika Kojonkoski közbenjárására a FIS hajlandó volt fölvenni Kuopiót a Vk programjába, így feb. 1-jén megrendezhették az első Vk versenyt normálsáncon 10 ezer néző előtt, melyet Toni Nieminen nyert meg! Innentől kezdve a Puijo – a 2002/03-as szezont leszámítva – állandó résztvevője a Vk sorozatnak! Végül 1997-ben jött létre a mai K120-as nagysánc, azóta nem építették át a létesítményt, s még ebben az évben az Északi-turné egyik állomása lett!

http://www.fis-ski.com/pdf/2011/JP/3020/2011JP3020RLQ.pdf

A versenyt a 10-es beülőből kezdték az ugrók és az első kör végéig nem is változtatott rajta a zsűri! A dupla kvótaszámnak köszönhetően a hazaiak pontnélküli ugrói kezdték a versenyt és meglepetésszámba ment, hogy jelentős hányaduk nem tudott élni a hazai „pálya” előnyével, annak ellenére, hogy nem a legjobb időjárási körülmények adódtak számukra. Sorrendben Määttä, Keituri, Koivuranta és Ahonen is kipergett a versenyből, közülük Janne Ahonen kiesése volt talán a legmeglepőbb, hiszen míg legutóbb tévedésből zárták ki, addig most szimplán gyengén teljesített, 112,5 m-e  kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz!

Az első komolyabb ugrást (ami még mindig bőven a K-pont alatt maradt) az orosz Karelin hajtotta végre 115,5 m-es ugrásával, majd a nyári Gp egyik legnagyobb felfedezettje, Stoch is hasonló távolsággal került az élre! 30 (!) ugrónak kellett lejönnie ahhoz, hogy az első K-pont fölötti ugrásnak tapsolhasson a lelkes hazai publikum! Neumayer volt az „elkövető”, 121 m-ével természetesen már ő vezetett közel tíz pontnyi fórral az addig vezető Kochhal szemben. Ami nem sikerült a szezon egyik nagy esélyesének kikiáltott Schlierenzauernek (117,5 m), az Bardalnak igen, mégpedig élre kerülni! A norvég ugró eddigi szezonbeli teljesítménye remek, 123,5 m.-es ugrásával át is vette a vezetést, majd jöttek az idei Gp legjobbjai, sorrendben Malysz (119,5 m), Ito (121,5 m) és Hilde (125 m), de nem sikerült Bardalt megelőzniük. Hilde ráadásul hiába ugrott nagyobbat honfitársánál, a kompenzáció dolgozott rendesen, közel 13 pontot vontak le tőle az előnyösebb időjárási körülményeknek köszönhetően! Majd jött a „nap hőse”! Az eddig kiváló formát mutató Larinto most sem lógott ki az esélyesek közül, az első kör legnagyobb ugrását mutatta be, 129,5 m-en landolt, mellyel természetesen az élre került! Úgy vette át a vezetést, hogy a levont kompenzált pontok (10,7) ellenére is közel tíz pontot vert Bardalra!

A finn közönség „hangorkánja” nem szűnt meg, hiszen a hazaiak másik pazar formában lévő versenyzője, Hautamäki következett! Ő is kitett magáért, 127 m-es ugrásával közvetlenül Larinto mögé jött be megadva ezzel egy kivételesen jó hangulatot a stadionban! Már csak a kuusamói dobogósok voltak hátra, közülük az az Ammann várt trénere indító jelére, aki mind a tréningen, mind a versenyt megelőző próbaugrás alkalmával mélyen tudása alatt szerepelt. Persze egy világklasszis ugró mikor teljesítsen kiválóan, ha nem akkor, amikor kell! Bár kisebbet ugrott (128,5 m), mint Larinto, mégis sikerült átvennie vezetést, de csak szűk egy pontnyi különbséggel! Az osztrákok két kiválósága, Morgenstern (114,5 m) és Kofler (117 m) következett, de meglepetésre egyikük sem tudta megszorongatni az élen állókat, igen távolinak tűnt már számukra a dobogó!

 Verseny statisztika - Kuopio .xls

Ammann igen csalódottan nyilatkozott a verseny után: „Egyenlő feltételek mellett ugrottam, mint riválisaim, nem egészen értem, hogy a sok pontlevonás miért járt! Nem teljesen értem a széltényező kiszámítását sem. A feltételek landoláskor nagyon stabilak voltak és a szél is igen gyenge volt! Ez a rendszer az új szabályok Achilles-sarka!”. Az éppen ma 33. születésnapját ünneplő Adam Malysz is hasonlóan nyilatkozott: „Sokszor mondtam, hogy az új rendszer nem tökéletes és most már egyre jobban látható! Ammann nagyon jól ugrott és a második körben hiába ugrott négy méterrel nagyobbat Larintónál, mégis veszített! Ha ez így folytatódik kevesebb ember néz majd síugrást, mert egyszerűen nem érteni pontosan mi folyik itt! De hogyan is érthetnék, mikor mi síugrók sem értjük!” Végül a győztes, Larinto sem maradhat ki: „Fantasztikus érzés győztesnek lenni! Nehéz volt a nyár számomra, nagyon sok problémával küszködtem, de a telet keményen végigdolgoztam! Kicsit meglepett, hogy olyan jól ugrottam, sok motivációt ad ez nekem a következő versenyeken! Igazán nagyszerű, hogy két finn volt a legjobb ma és Matti annyira jó volt szülővárosában, Kuopióban!” Célom Lillehammerben, hogy bekerüljek a Top10-be” – mondta Larinto szerényen a verseny után.