A várakozásoknak megfelelően már két versenynap is lezajlott az 52. alkalommal megrendezett férfi curling világbajnokságon. A helyszín ezúttal Cortina d'Ampezzo, az 1956-ban már téli olimpiának is otthont adó észak-olaszországi település.

A tizenkét csapat egyaránt túl van már az első három mérkőzésen, amelyek után ha még nem is sokat mondó, de valamilyen irányadó erősorrend már kialakult közöttük. Mindenek előtt azonban fussunk végig a résztvevő országokon.

Itt is két ázsiai, két amerikai, és nyolc európai nemzet versenghet, akik közül a skótok a címvédőket, az olaszok pedig a házigazdákat megillető alanyi jogon lehetnek jelen. Ezen felül továbbra is úgy tűnik, 2010 nem a legsikeresebb nemzeti csapatok éve; hiszen már a nemrég véget ért női világversenyen is találkozhattunk néhány új, feltörekvő, de legalábbis eddig háttérbe szorult együttessel, akik a hazai bajnokságban ezúttal felülmúlták a korábbi években a rajongók által már jól megismert arcokat. A férfiak esetében sem történt ez másként. Svájc, Skócia és Kanada sem a megszokott csapatával indul, ami azt jelenti, hogy sem az olimpiai bajnok Kevin Martint, sem pedig az Európa legjobbjaként kihirdetett Niklas Edint nem láthatjuk a pályán. Tehát a svéd négyes (ötös) már biztosan nem fogja tudni megismételni azt a remeklést, amit a hölgyeknél egy hete a németek mutattak be, amikor Andrea Schöppék az EB győzelem után a világbajnokságon is magasba emelhették a trófeát. Legalábbis nem ugyanebben az összeállításban.

A kék-sárga skandinávokat ezúttal a Per Carlsen által irányított családi csapat képviseli - mondhatnánk kis túlzással, hiszen a négy állandó játékosból hárman rokoni kapcsolatban állnak egymással. Az ebből a szempontból a nagybáty szerepét is betöltő Per Carlsen sem ma kezdte sikertelennek azért semmiképpen nem nevezhető curlinges pályafutását, 1992-ben már egy ezüst, 2006-ban pedig egy bronz érmet is tudott szerezni az aktuális Európa-bajnokságon.

Kanadát a Kevin Koe által vezetett, a világ számára idegen csapat testesíti meg. Az ő erejüket ebből kifolyólag nehezen tudjuk még hova tenni, de általános igazság, hogy bárki is érkezik Kanadából - lévén, hogy megnyerte az ottani, világszínvonallal vetekedő válogatót - azzal mindenképpen számolni kell a végjátékban.

Aztán itt vannak a skótok is, akik az összes jelenlévő csapat közül a legeredményesebb tagokkal rendelkeznek. Habár ők sem a tavalyi küzdelmet megnyerő Murdoch-féle különítménnyel érkeztek, a negyedikként dobó Warwick Smith, és a skipként tevékenykedő, de harmadikként játszó David Smith között az egyetlen kapcsolat nem a rokonság, hanem az, hogy már mindketten sokféle színű érmet nyertek sokféle bajnokságban. Egyikük sem az a zöldfülű újonc, David már az 1982-es EB-ről is győztesként távozhatott, de a '90-es években hat világbajnoki érmet is begyűtött. Ráadásul, ha ez még nem lenne elég, tartalékosként mondhatni meghívták maguk közé David Murdochot is, így ha az eddigi sikerek alapján hírdetnének bajnokot, nem kérdés, hogy ki lenne az idei győztes. Szerencsére nem így tesznek.

Akik pedig a legnagyobb kihívóik lehetnek, azok a sok éve már örök másodikként, vagy éppen harmadikként beskatulyázott norvégok, akiknek történetesen meg van az a helyzeti előnyük, hogy sok ellenfelükkel ellentétben a megszokott, közönségkedvenc, nem mellesleg éppen olimmpiai ezüstérmes csapatukkal állnak ki a jégre. Ennél jobb esélyük talán még soha nem volt, a közvélemény nagy része is tőlük várja az eddig kezükből mindig kicsúszó győzelmet. Minden rózsásnak tűnt egészen a kezdés előtti napig, amikor - mintha csak valami nem akarná, hogy a norvégoknál most az egyszer minden klappoljon - a csapat húzóemberének, Thomas Ulsrudnak egy a családjában történt sajnálatos betegség miatt haza kellett utaznia, így kénytelen volt magára hagyni társait. Az együttes felállásában így kényszerű átalakítást kellett végrehajtani, az eddig harmadikként játszó Torger Nergard lépett elő a skip pozíciójába, míg az ő helyére a pont az ilyen esetekre tartalékolt Thomas Lovold állt be. Ulsrud esetleges visszatéréséről még nem érkeztek hírek, de nem kizárt, hogy sztárskipje (van ilyen szó?) nélkül kell boldogulnia a norvég csapatnak egész héten.

Persze ez nem jelenti azt, hogy Nergardék máris esélytelenné váltak volna, hiszen eddig is az alapozta meg a sikereiket, hogy mindannyian kiválóan szerepeltek, a dolguk viszont kétségtelenül megnehezedett azáltal, hogy néhányan váratlanul új pozícióban találták magukat. Az első meccsüket ugyan egyetlen ponttal el is veszítették az egyik legveszélyesebb ellenfél, Skócia ellen, a következő kettő viszonylag kényelmes megnyerésével azonban úgy tűnik, rendezték soraikat. S az lenne csak az igazi teljesítmény, ha most, és így tudnák megmutatni, hogy képesek akár a legjobb teljesítményre is.

Három kör telt tehát csak el, és még nagyon sok, nyolc mérkőzés vár minden résztvevőre, a tabella élére pillantva azonban ismét nem fogad minket meglepetés, hiszen  Kanada neve kacsint onnan vissza ránk. Kevin Koeék a skótokkal karöltve képezik az eddig még veretlenül álló párost, ám kedden délelőtt az ő közös mérkőzésükre is sor kerül, amikoris valamelyiküknek biztosan meg kell szabadulnia a 100%-os mutatótól.

Nagy változatosságot egyelőre még nem mutathat a táblázat, vannak, akik kettő, mások egy győzelmet szereztek eddig, s akad három olyan csapat is, akik még nem tudtak strigulát húzni a megnyert meccsek oszlopába. Ők a japánok, a svédek, és a svájciak (utóbbiakról ugyan nem esett különösebb szó, de ők sem Stöckliékkel érkeztek).

A verseny eddigi állásáról beszámol az alábbi lista, míg az eddig lejátszott mérkőzések részletes eredményei folyamatosan nyomon követhetők például ITT.