Tegnap befejeződött az utolsó küzdelem is a Whistleri Csúszó Központban, miután a Steve Holcomb által irányított négyes bob is letudta utolsó lesiklását a rövid élete alatt máris sokat megélt pályán. A már a páros versenyben is győzni tudó, négyszeres olimpiai bajnok Andre Lange várta a legnagyobb reményekkel és esélyekkel a küzdelmet, hiszen nem kisebb tervet szövögetett, mint hogy a legsikeresebb olimpiai bobversenyzőből még sikeresebb bobversenyzővé váljon. Ehelyett azonban egy másik különleges esemény történt.

1948, St. Moritz, Svájc. Francis William Tyler és három társa a legrövidebb idő alatt terelgeti a célba bobját, ezzel olimpiai aranyat szerezve az Egyesült Államok részére... 62 évet kellett várni, hogy ez megismétlődjön, és az amerikai bobsport ismét ötkarikás győzelemnek örülhessen. A már említett Steve Holcomb Justin Olsen, Steve Mesler és Curtis Tomasevicz társaságában ellentmondást nem tűrve, senkit a maguk közelébe sem engedve hódították el a bajnoki címet az Éjjeli Vonatnak keresztelt járművük volnájánál. Az amerikai kvartett volt az egyetlen, akik 51 másodpercen belül is tudták teljesíteni a távot, és az első három futam megnyerése utáni több mint fél másodperces előnyük tudatában már azt is megengedhették maguknak, hogy a végső menetben biztonsági bobozással, semmit nem kockáztatva csússzonak be a célba.

A második helyért végig a Lyndon Rush által irányított kanadai, és az Andre Lange vezette német csapat küzdött. Az első három menetet kettejük közül a házigazdák teljesítették jobban, habár mindig csak néhány századot tudtak hozzácsapni aprócska előnyükhöz. Az utolsó futamukra is még csak 9 százados vezetéssel érkeztek, ami egyértelművé tette, a legapróbb hiba is elég, hogy egy hellyel lejjebb kerüljönek a dobogón. A döntő csúszásuk során is végig ezen a keskeny határmezsgyén voltak, de még minden mérési pontnál az ő előnyüket jelezte az számláló, egészen a befutó pillanatáig. A célban a verseny során először minimális, egy százados német fölényt mutatott az óra, aminek Andre Lange csapata úgy örült, mintha az aranyat szerezték volna meg. Kanada ezzel a harmadik helyet szerezte meg, és sokáig őrzött második helyük után joggal lehettek csalódottak, bár ha valaki az olimpia előtt egy bronz érmet ajánlott volna nekik, lehet, hogy habozás nélkül elfogadják azt.

A 4. és 5. helyen szintén egy német-kanadai párharc zajlott, ahol ugyancsak csekély, két százados előnnyel végeztek előrébb Thomas Florschützék; a német kormányos ezúttal lecsúszott az érmekről azután, hogy a páros számban a második helyen végzett a hét elején.

A verseny során - ismét - több szerencsés kimenetelű bukás is történt - hol máshol, mint a veszedelmes 13-as kanyarban. Ismét fejre állt például az a brit csapat, amelynek két tagjával már a páros küzdelmek során is megtörtént ez az eset. Ezzel viszont (mondhatni: végre) búcsúzik a whistleri jégpálya, amelyen az elmúlt két hétben több hajmeresztő, köztük egy tragédiába torkolló balesetnek is szentanúi lehettünk. Remélhetőleg azonban nem csak erről marad emlékezetes az itt rendezett sok szoros verseny.

Lent a végeredmény látható, majd pedig a részletesebb adatokkal szolgáló link, amely csak megerősít bennünket abban, hogy az amerikaiak könnyedén, fütyörészve vitték el az aranyat Whistlerből (aminek neve magyarul fütyülőt jelent).

Teljes eredmény

Alább a csúszó-számok (szánkó, szkeleton, bob) összesített éremtáblázata látható. A nyolc eseményen nyolc nemzetnek sikerült legalább egyszer a dobogón végeznie, közülük is toronymagasan kiemelkedik Németország, hiszen az összes megszerezhető medál 42%-a az ő nyakukban landolt.