HTML

Síparadicsom

Köszöntünk a Síparadicsomban! Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről? Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben! Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz: siparadicsomblog@gmail.com

Facebook

A ti véleményeitek

Nem csak jégen tudnak nyerni a hollandok

2010.02.27. 01:00 :: repens

Hosszabb szünet után ismét hóra léptek a hódeszkások, a női snowboardosok paralell-óriásműlesiklásban csaptak össze (rövidebb nevén PGS).

Kezdésképp néhány szót a verseny (egyébként a szokásoknak megfelelő) lebonyolításáról. A 30 indulót 15 párba sorolták be, ám a selejtezőkben ez a 15 pár még nem egymással, csak az órával küzdött. Kétszer kell a versenyzőknek végighaladniuk a pályán, az összidő alapján rangsorolják őket és 16 versenyző jut tovább a nyolcaddöntőbe. A nyolcaddöntőtől kezdve már valóban egymás ellen küzdenek a párok, két futam alapján a jobbik időeredményt elérő hódeszkás jut tovább. Ugyanebben a rendszerben zajlanak a negyeddöntők, majd az elődöntők-döntők, illetve a velük együtt zajló helyosztók az 5-8. helyért. Fontos kiemelni, hogy az első futam után legfeljebb 1,5 másodperc előnyhöz juthat egy versenyző, akkor se nyerhet többet, ha a rivális több másodperc hátrányt szed össze vagy akár célba se ér. A második futamnál aztán ennek az előnynek megfelelően kis különbséggel indítják el a versenyzőket, vagyis a célbaérés ekkor a tényleges sorrendet mutatja.

A selejtezők sem múltak el meglepetés nélkül, ezek közül az egyik igazi drámát jelentett a hazi szurkolók számára: a kanadai Kimiko Zakreski nagyszerű első futama után a második futam utolsó kapujánál esett el, és esett ki ezzel a versenyből. A svájciak büszkesége, Fränzi Mägert-Kohli már az első futamban bukott, a másodikban már csak becsületből ment végig, a továbbjutásra semmi esélye nem volt. Továbbjutott az összes (mind a 4) osztrák, valamint német is, az orosz csapat viszont megfeleződött, Alena Zavarzina és Szvetlana Boldikova kiesett.

A nyolcaddöntők első párját az osztrák Marion Kreiner és az ukrán Annamari Csundak alkotta. Könnyen jutott tovább Kreiner; az ukrán lány elesett az első futamban, a másodikban pedig csak még rápakolt hátrányára. A második párban a német Anke Karstens a hazaiak kedvencével, Alexa Loo-val vívott hatalmas csatát, az első futamban 0,6-es előnyre tett szert a germán, végül mégis egyetlen század döntött csak a javára. A harmadik párban újabb német, Amelie Kober próbálkozhatott, ellenfele az orosz Jekatyerina Tyugyegeseva volt. Az első futamban Kober elcsúszott, sőt, a másodikban is nagyokat hibázott – mégis továbbjutott, mivel nem sokkal a cél előtt a hatalmas előnnyel vezető orosz érthetetlen módon elesett. A negyedik párban a másik orosz, Jekatyerina Iljuhina már sikeresebb volt: az első futamban szerzett kisebb előnyét sikeresen megőrizte az amerikai Michelle Gorgone-nal szemben. Az ötödik párban a német Selina Jörg elképesztő második futamot produkált az osztrák Doris Güntherrel szemben, az első futamban beszedett maximális, másfél másodperces hátrányát ledolgozva szerezte meg a továbbjutást. A hatodik párban újabb osztrák továbbjutást láthattunk, Ina Meschik magabiztosan verte a francia Camille de Faucompret-t. A hetedik párban jött a harmadik osztrák továbbjutó, Claudia Riegler vesztésre állt ugyan a japán Takeucsi Tomokával szemben, ám nagy csatában a végén a japán hibázott és kiesett. A nyolcadik párban a hollandok nagy esélyese, Nicolien Sauerbreij csapott össze a németek kitűnőségével, Isabella Laböck-kel – a második futam elején eldőlt a verseny, Laböck ugyanis rögtön az első kapun fennakadt, így a holland jutott tovább.

A negyeddöntők első párosát Karstens és Kreiner alkotta – a német mindkétszer elesett, így Kreinernek csak annyi volt a dolga, hogy célbaérjen. A második párban Iljuhina az első futam után vesztésre állt Koberrel szemben, ám a második futamban a német esésének köszönhetően mégis az orosz jutott tovább. A harmadik párban Jörg vezetett az első futam után Meschikkel szemben, a második futam elején hibázott is az osztrák – a vége mégis izgalmas lett, a kissé elalvó német csak 0,08 másodperccel jutott tovább. A negyedik párban Sauerbreij kihasználta az első futamban Riegler esését, igaz, a második futam végére három tizedre feljött az osztrák.

Az 5-8. helyért előbb Karstens jutott tovább a mindkétszer hibázó Kober ellenében (sokat estek a németek), majd az osztrák házicsatában Meschik felülmúlta az először eleső, másodjára pedig túl hamar rajtolni próbáló Rieglert.

Az első elődöntőben Iljuhina hibával és másfél másodperces hátránnyal kezdett Kreinerral szemben, ám nem adta fel az orosz. Kitűnő második menete mellett kellettek persze az osztrák hibái is, már az elején le kellett tennie a kezét, a végén pedig nagyon kiszélesítette az utolsó kanyart – ez utóbbi már elég volt az orosz továbbjutásához. A másik elődöntőben Jörg az első futamban meg tudta ugyan előzni Sauerbreijt, a másodikban azonban elvesztette előnyét, a végén pedig hibázott is, a holland jutott a döntőbe.

A 7. helyet Riegler ellenfél nélkül szerezte meg, miután Kobler esései után el sem indult az utolsó párharcban. Az 5. helyért Karstens és Meschik csatázott, az első futamban az osztrák elcsúszott, a német pedig biztosan őrizte meg előnyét a második futamban.

A bronzérmet Marion Kreiner szerezte meg, miután Selina Jörg mindkét futamban hozta a németek már-már menetrendszerű hibáit. A döntő első futamában óriásit csatázott Jekatyerina Iljuhina és Nicolien Sauerbreij, két század döntött csak az orosz javára. A második futamban is fej-fej mellett haladtak, ám a végén a holland jött jobban, 0,23 másodperc előnnyel megszerezte a hollandok első nem-gyorskorcsolyás olimpiai bajnoki érmét.

A 30 éves Nicolien Sauerbreij nagy formában van mostanában a Világkupa-versenyeken, győzelme tehát nem meglepetés. Igaz, az olimpiákon eddig nem remekelt, 2006-ban a 12. helyig jutott. Jekatyerina Iljuhina a verseny meglepetését szolgáltatta ezüstjével, a 22 éves orosz lány még dobogón sem állt soha a Világkupában. A 28 éves Marion Kreiner nyert már VB-t ebben a számban, olimpián azonban még nem járt – most egy olimpiai bronzzal gazdagította eredménysorát.

TELJES EREDMÉNYLISTA

VÉGEREDMÉNY:

 

Hely

Versenyző

Ország

Idő

1

Nicolien Sauerbrein

Hollandia

---

2

Jekatyerina Iljuhina

Oroszország

+0.23

3

Marion Kreiner

Ausztria

---

4

Selina Jörg

Németország

+2.29

5

Anke Kastens

Németország

---

6

Ina Meschik

Ausztria

+0.64

7

Claudia Riegler

Ausztria

---

8

Amelie Kobler

Németország

n.i.

Szólj hozzá!

Címkék: olimpia snowboard snowboard olimpia

A bejegyzés trackback címe:

https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr141793872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása