A férfiak szuperóriás- műlesikló futamával folytatódtak az alpesi síversenyek a vancouveri olimpián. Kezdésként néhány alapvető tudnivaló erről a versenyszámról! A Szuper-G az alpesi sí legfiatalabb szakága, 1982 végén mutatkozott be a Világkupában, 1987-ben már a világbajnokságon is rendeztek döntőt ebben a számban, egy év múlva pedig már felvették az olimpia programjába is. Mint a neve is mutatja, normális esetben sokkal közelebb van az óriás-műlesikláshoz, viszont két jelentős paraméterben mégis ég és föld a két szakág. Lévén a második leggyorsabb és leghosszabb számról beszélünk, még több ideig kitartó koncentrációt és kifogástalan fizikális állapotot igényel. Nagyjából nőknél 1:20, férfiaknál pedig 1:30-ig tart egy-egy lecsúszás. Az „óriás” sprintfutam hozzá képest. Noha – megint csak optimális esetben – jóval több éles fordító, pörgős ritmusú kombináció szerepel a pályán, mint a lesiklásban, mégis jóval távolabb vannak a kapuk, tehát nagyobb tér van a begyorsulásra, mint az „óriásban”.

 

Nem véletlen a fenti szóismétlés, mindez elméletben igaz. Edzője válogatja, éppen milyen pályát tűz a versenyzőknek. A Világkupában sajnos, szerintem tévesen, lerövidített lesiklásként funkcionál a Szuper-G, így fordulhatott elő, hogy az echte lesikló Michael Walchhofer idén jó eséllyel elhódíthatja a szakági kristálygömböt. Magyarán a lesiklók dominálják a Szuper-G-t is, az olyan technikai sízők pedig, mint Raich vagy Ligety, csak szenvednek ebben a versenyszámban. Pediglen annak idején pontosan azzal a célzattal hívták életre ezt a számot, hogy egy óriás-műlesiklásnál tágabb nyomvonalon nagy tempóban, de továbbra is technikás pályán állítsák csatasorba a versenyzőket.

 

E hosszú bevezetőre azért volt szükség, hogy rátapintsak az olasz tűzőmester szerepére. Giovanni Luca Rulfi alaposan belevágott a lecsóba. A pályán számos éles kanyarkombinációt elhelyezett, amit lesikló tempóban bajosan lehetett abszolválni, ennek volt köszönhető, hogy tökéletes menetet nem láthattunk senkitől sem. Az olasz az amúgy közepes meredekségű, középszerű pályából kihívásokkal teli, élvezhető futamot varázsolt. Alapcélja természetszerűleg nem ez, sokkal inkább tanítványai segítése volt, nos, ezt a feladatát is elvégezte.

 

Megint más kérdés volt a pályát befedő hó állaga. Alapvetően porhanyós, puha volt a hóréteg, s néhány lesiklót követően a napsütés (szolid 10 fok volt, pluszban…) áldásos közreműködésével a helyzet csak tovább rosszabbodik. Ezt tapasztaltuk a férfiak lesiklásánál is, de bizonyos mértékben a nőknél is. Magyarán a 15-ös rajszámtól induló esélyesek kisebb hátrányba kerültek azon szintén jó sízőkkel szemben, akik már az elején túl voltak a pályán.

 

Akinek első blikkre nem esett le, miről is szól ez a pálya, az Kjetil Jansrud (12.) menete után ráébredett. Az óriás-műlesiklás egyik titkos érem várományosa ugyanis kifejezetten szépen síelt, a később a legjobbakkal is kibabráló kapuknál talán ő haladt át a legszebben. Az őt követő Stefan Keppler néhány napja kifakadt, mi jogon van ilyen gyermekded pálya kijelölve a férfiaknak egy olimpián. Nos, most megkapta, csak kereste a pálya nyomvonalát, meg nem lelte, néhány egyedi kanyarvétel után kaput tévesztett a német.

 

Andrew Weibrecht (3.) is igencsak zaklatott menetet futott, a fene gondolta volna, hogy ezzel akár csak TOP10-be is lehet kerülni, nemhogy dobogóra. Különösen az utolsó szektorban volt elemében az ifjú amerikai. A Szuper-G világbajnoki ezüstérmese következett a sorban, de Peter Fill komoly sérüléséből direkt az olimpia kedvéért tért vissza, a kissé túlsúlyosnak tűnő olasz is távol került a pálya vonalvezetésétől, a célegyenesben aztán letarolt egy kaput, esett egy nagyot, de komolyabb baja nem esett. Érdekesség, hogy hibái előtt 3 tizeddel ment az amerikaihoz képest… De Tessieres (31.) jó óriás-műlesikló, ehhez képest gyengén szerepelt, Ales Gorza (11.) ellenben csak bő 4 tizedet kapott, azt is a pálya utolsó részén, de így is büszke lehet elért eredményére. Theaux (13.) és Ligety (19.) helyezése nem tükrözi a pálya karakterisztikáját…

 

A 2007-es világbajnok Patrick Staudacher (7.) bizonyította először, mennyire telibe találta csapata ízlését az edző. Övé sem volt egy tiszta menet, többször komoly késésben volt, az „óriásos” kombinációt elrontotta, tempója viszont erős volt, így is a végén 9 százados hátrányt szedett csak össze. Megkezdődött tehát a századok háborúja… Az osztrákok vesszőfutásának első állomása az egyébként nagyszerű formának örvendő, az olimpiai dobogóról néhány napja pár századdal elmaradó Mario Scheiber (20.) kezdte. Rengeteg túlcsúszása volt, az első részen annyira kint volt, hogy már a célba érkezésnek is örülhetett. (De persze nem örült ő semminek.)

 

Bode Miller saját bevallása szerint csak az aranyéremért tért vissza. Ennek megfelelően kegyetlenül nekirontott a pályának, az első két időmérési pontig minden a várakozások szerint alakult, 4 tizedes előnyt dolgozott ki honfitársával szemben. A keményebb kombinációknál viszont sokat rontott, kapukat is el kezdte zúzni, így kész csoda, hogy 3 századdal az élre kerülhetett. Ekkor még senki nem gondolta volna, hogy ezzel a dobogóra lehet kerülni. Kedvező rajtszáma segítette, de kevesebb hibával könnyedén olimpiai bajnok lehetett volna. Az idei évben mintha fizikálisan, s így mentálisan nem bírná a futamok végét…

 

Osborne-Paradis most sem tudta elviselni a terhet, már az első szektorideje sem volt ígéretes, 7 tizedes hátrányból aztán kikerült a pályáról, s már nem tudott korrigálni, hanyatt esett ezen az olimpián, nincs mese, de még előtte a jövő! Christof Innerhofer (6.) idei formáját tekintve váratlant húzott, annak ellenére is jó esélye volt a dobogóra, hogy rengeteget rontott. Az éles jobbosban nagyon túlfordult, de lendületből végigvitte, aztán kis híján fennakadt egy kapun, így kapott Weibrechttől 8 századot! Grünenfelder (9.) sem jött rosszul, nála a tempó fogyatkozott meg a pálya utolsó szakaszára, itt gyűlt össze a 3 tizedes hátrány jó része, az eredményre így is büszke lehet a negyedik számú svájci.

 

A svájci kontingens java viszont még hátravolt! Carlo Janka (8.) kezdett, több apró bizonytalansággal, a felső ugratónál például annak is örült, hogy talpon maradt. Nagy versenyben volt ő is, de az alsó részen nem tudott konkurálni az amerikaiakkal. Esetében is fontos leszögezni, hogy övé a jövő, ez az olimpia még túl nagy falat az ifjú svájcinak, úgy néz ki. Didier Cuche (10.) viszont élete talán utolsó lehetősége előtt állt, mégsem élt vele. Ugyanott rontott, mint Janka, de igazából valamennyi szektorban megkapta a maga tizedét, így csak a 10. helyen zárt. Benjamin Raich (14.) természetszerűleg elsősorban a technikásabb részeket síelte meg remekül, nem is kapott olyan sokat az élen állóktól, sőt, ő lett a legjobb osztrák, ez azért mindent elmond a férfi gyorsasági szakág olimpiai szerepléséről…

 

Werner Heel (4.) egészen elképesztő futamot produkált. Valamennyi időmérésnél néhány század választotta el Millertől, szemmel látható hibát ő nem követett el, a végén az 5 (vagy 2) század nem őt segítette. Noha még várakozott négy világklasszis szuperóriás-műlesikló a „házban”, valójában egyedül egy valakiből néztük ki igazán, hogy megverheti Millert. Ő Aksel Lund Svindål! Az első időmérési pontnál már 3 tizedes elmaradásban volt, de tudtuk, hogy a középső részen sokat lehetne fogni az amerikai kettősön, ha elképesztő sebesség mellett valaki tisztán beveszi a kritikus kanyarokat. Ez Akselnek sikerült, hiszen ezt követően már 2 századdal a javára billent a mérleg nyelve, a végére pedig rátett még egy lapáttal, 28 századdal átvette a vezetést Millertől!

 

A hazaiak utolsó komolyabb reménysége Erik Guay (5.) volt, aki 2007-ben csak alig-alig szorult le a világbajnoki dobogóról lesiklásban. Tisztábban síelt a két amerikainál, valamivel jobb minőségű pályán vélhetően bekerült volna eléjük, így viszont 3 század hátránnyal ért csak célba Weibrecht mögött, vagyis még Heel is megelőzte. Michael Walchhofer (21.) nem tudott csodát tenni, rossz passzban érkezett Vancouverbe, már a fenti részen elvesztette esélyét nemcsak a dobogóra, de még az előkelőbb helyezésre is, élete utolsó olimpiáján. Az utolsó favoritnak tartott síző a lesiklás újdonsült olimpiai bajnoka Didier Défago (15.) volt, de egyáltalán nem jött jól, neki sem ízlett igazán ez a pálya, jellemző módon Raich pl. megelőzte. A szuper-kombinációra gyúró Ivica Kostelić (16.) elégedett lehet futásával, bár ezúttal Raich mögött végzett, lesiklásban sokkal erősebbnek tűnik a horvát. Streitberger (17.) tette teljessé az osztrák betlit, majd Jerman folytatta borzalmas olimpiáját, most éppen kiesett.

 

Ami a folytatást illeti, a következő kanadai, Dixon kiesett, hasonlóan Järbinhez és Büchelhez. Különösen a veterán, 41 esztendős svéd esése volt nagyon csúnya, leginkább Miklós Editéhez tudnám hasonlítani. Rövid időre el is vesztette eszméletét, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Amint van valami hír állapotáról, megemlítjük. Marco Sullivan (23.) nem követte az amerikai remeklést, Sporn (18.) viszont javított a balul sikerült lesiklást követően. Az utolsó szlovén, Andrej Križaj kiesett, hasonlóan Zrnčič-Dimhez, Olssonhoz és Poissonhoz. Rajtszámhoz képest egészen jó menetet produkált Jan Hudec (23.), Guillermo Fayed (22.), az elsősorban technikai sízőnek számító Lars Elton Myhre (25.). Külön ki kell emelni még az ausztrál Craig Branchet (29.) és a spanyol Ferran Terrát (27.) is. Ivan Ratkić 26. helyezése is megsüvegelendő, a legnagyobb rajtszámmal (53-as) az orosz Alekszandr Horosilov került harmincba, a 28. helyen végzett. Honfitársa, Szergej Majtakov bukása borzolta még a kedélyeket, de szerencsésen megúszta az esést. Összességében a 64 indulóból 45-en célba értek, ami azért elég jó arány.

 

 

Aksel Lund Svindål méltó örököse a norvég alpesi sí hagyományoknak. Még csak 28 éves, mégis már háromszoros világbajnoknak mondhatja magát (2007-ben lesiklásban és óriásban, tavaly pedig szuper-kombinációban), emellett egy-egy ezüstje és bronza is van vb-kről. Noha alapvetően a közbülső számokban erős, igazi általános síelő, minden szakágban erős, talán szlalomban esett vissza az utóbbi években. Szakági kristálygömböt nyert Szuper-G-ben kétszer, óriás-műlesiklásban és kombinációban egyszer-egyszer. Kétszer nyert Összetett Világkupát, előbb 2007-ben, majd legutóbb tavaly. Az idei évben visszafogottan teljesített, egyetlen futamgyőzelmet aratott, szintén Szuper-G-ben Val Gardenán. (Összesen 13 VK- sikert ünnepelt.) Most már sejtjük, az olimpiára időzítette csúcsformáját, ami eddig két éremben kamatozódik, s még hol van a vége? Két nagy elődje, Lasse Kjus és Kjetil André Aamodt nyomdokain haladva hazája negyedik olimpiai aranyérmét szállította Szuper-G-ben, ami lassan igazi norvég specialitásnak tekinthető.

Bode Miller újra hibázott, így az arany még várat magára, legnagyobb esélye szuper-kombinációban lehet, bár tőle minden kitelik. Négy olimpiai medállal a tarsolyában azért e téren sem zárna eredménytelen pályafutást.

Andrew Weibrecht pedig most már egyértelműen a szezon felfedezettje. Szinte azonnal rendszeres pontszerzőként mutatkozott be a Világkupában, majd kisebb visszaesést produkált, de az olimpián újra legfényesebb formájában versenyez. A korábbi junior-vb után most újabb bronzérmet gyűjtött, immáron az olimpián. A jövő egyik nagy ígérete, példaképe, Miller tehetséges örököse lehet az elkövetkező évtizedben.

 

Az alpesi síversenyek ma a nők szuperóriás-műlesikló futamával folytatódnak, kiderül, vajon mennyire viselte meg Vonnt a szuper-kombinációs bukta, s aranyra tudja-e váltani esélyeit ebben a számban is?