Az olimpia második versenynapján az északi összetett legjobbjai is bemutatkoztak, az első egyéni versenyt rendezték meg. A két egyéni északi összetett verseny között egyébként a síugrás jelenti a különbséget, ezúttal az alacsonyabb sáncról (normál sánc, NH) ugrottak a síelők. A sífutórész a szokásos, 10 km-es távot foglalta magában.

45 versenyző vágott neki a küzdelemnek, utolsóként, 45-ös rajtszámmal jelent meg a szám nagy esélyese, a Világkupában elsöprő fölénnyel vezető francia Jason Lamy-Chappuis. Bemelegítő ugrásokkal indult a program, az amerikai Todd Lodwick jutott legmesszebbre, 103 méterre, a norvég Jan Schmid és a japán Watabe Akito követte.

A Világkupa pozitív újításaival ellentétben az olimpián még a hagyományos szabályok szerint zajlik a síugrórész – a mai verseny tökéletesen bizonyította, hogy az új rendszer a jobb. Az utolsó 6-7 versenyzőre, azaz épp a legjobbakra változott ugyanis a széljárás, és mivel nincs szélkompenzáció, így az esélyesek nagy része betlizett, vajmi csekély reményekkel néztek a sífutórész elé.

Még egy, a versenyt távolról figyelők számára jóval bosszantóbb és érthetetlenebb jelenség zavarta a verseny élvezetét: az eddig is kritikán aluli módon (nem) működő olimpiai weboldal a mai síugrófutamon egyáltalán nem működött, a verseny zárása után negyed órával rakták fel az eredményeket. Szégyen egy (állítólag) a legfejlettebb országok között lévő olimpiai helyszínre nézve ez a bénázás, sajnos három nap után erősen az az érzésem, hogy Vancouver nem feltétlenül érdemelte meg ezt az olimpiát...

Az ugrást nyerő finn Janne Ryynänen teljesítménye azonban kétségkívül csodálatra méltó, 105 méteres ugrását a tegnapi síugráson is igencsak megtapsolták volna, 3,5 métert vert a második helyezett Todd Lodwickra. Az osztrák Christoph Bieler zárt a 3. helyen, megelőzve egy újabb amerikait, Johnny Spillane-t-. Jason Lamy-Chappuis kihozta a maximumot a finoman szólva nem tökéletes körülményekből, és bejött az 5. helyre. Jó eséllyel várhatta a futórészt az olasz Alessandro Pittin (6.), az osztrák Mario Stecher (7.) vagy a rendkívül kiegyensúlyozott idényt produkáló cseh Pavel Churavy (10.).  A német különítmény (Eric Frenzel, Tino Edelmann, Björn Kircheisen) egy perc feletti hátránnyal a középmezőnyben zárt, kicsivel a finnek nagy esélyese (ám az ugrórész után legrosszabb finnként álló), Hannu Manninen előtt. A norvég Magnus Moan és az osztrák Felix Gottwald átkozhatja leginkább a hagyományos szabályrendszert, a mezőny végén állva reményeik teljesen elszálltak.

A sífutórészben hiába volt több mint fél perces előnye Ryynänennek, kevés esélye volt ennek megtartására. Bátran kezdett, mindent beleadott, ám 2 km-rel a start után egy lejtős kanyarban elesett, innen pedig már nem volt visszaút, végül egész a 26. helyig zuhant hátra. Lodwick és Spillane vezetésével alakult ki egy 7 fős élboly, melyben csak a finn Anssi Koivuranta törekedett néha az élre, Lamy, Pittin vagy Stecher megelégedett annyival, hogy ott marad az élbolyban. A végére feljött az élbolyra a hatalmasat futó amerikai Bill Demong – a vele együtt rajtoló Manninen azonban érthetetlenül gyengén szerepelt, a középmezőnyben ragadt.

A cél előtt 1 km-rel Kobajasi Norihito próbálkozott egy megindulással, ám csak annyit ért el, hogy kicsit szétszakítsa a mezőnyt. Spillane nagy vehemenciával üldözőbe vette a hamar elfáradó japánt, és kisebb előnnyel mászott az utolsó kapaszkodóra. Lamy és Pittin viszont tartalékolt, és amikor kellett, nekiiramodott. A célegyenesben Lamy hatalmas hajrával lefutotta az amerikait, aki legalább Pittint maga mögött tartotta, így az amerikaiak első érmét szerezte északi összetettben. Ráadásképp a 4. helyre Loddwick, a 6. helyre Demong érkezett – meglepően erősnek látszik a „hazai kontinensen” az amerikai csapat.

Jason Lamy-Chappuis azonban verhetetlen. Az alig több, mint 23 éves francia fiatalember a Világkupa-sorozatot már „unalomba fullasztotta”: az utóbbi hetekben már azt is megtehette, hogy kihagyott pár versenyt az olimpiai felkészülés jegyében. Előnye a Vk-pontversenyben akkora, hogy akár az olimpia után szabadságra is mehetne, elsőségét csak matematikailag nevezhetjük behozhatónak. Idei szereplése már csak azért is meglepő, mert 2002 óta tartó pályafutása során korábban ritkán hívta fel magára a figyelmet győzelmeivel. Az előző olimpián, Torinóban egy 4. helyig jutott. Lamy győzelmeinek sajátossága, hogy a legtöbb helyszínen az elsőként tartott versenyen remekelt - ezt a szokását az olimpián is megtartotta.

Északi összetettben még egy egyéni és egy csapatverseny vár a versenyzőkre, most egy hosszabb pihenő következik, legközelebb február 23-án csapnak össze, a csapatversenyben. 

VÉGEREDMÉNY:

A teljes végeredmény itt érhető el!