Üdv. ismét újta itt, a Síparadicsom blogon. Anno még jelentkeztem egy szezonelőzetessel, viszont sajnos úgy alakultak a dolgaim, hogy nem tudtam volna érdemi és egyben minőségi bejegyzéseket letenni ide, épp ezért a síugró-részt helyettem más/mások végezték, amit ezúton is köszönök.

Most viszont itt a szezon csúcspontja, és a síugrók több más sportághoz hasonlóan már "munkába is lendültek", még ha ez egyenlőre nem is az éles verseny. Mindenesetre annyi már most bizonyos, hogy az elkövetkező két hétben nem fogunk remek ugrások és legfőképp izgalmak nélkül maradni. Itt jegyezném meg, hogy igen ezalatt a csapatversenyre is gondoltam, hiszen itt a végső eredményhez 8 jó ugrás szükségeltetik, és hiába az osztrákok dominanciája, bőven benne van a pakliban egy rontás. Amin éppenséggel ugye egy aranyérem is múlhat. Annyi azonban bizonyos, hogy itt a legesélyesebb az osztrák gárda, azonban nem is kell annyira visszamenni az időben (BER-Willingen), hogy lássuk, hogy egy biztos első hely is hogy tud az utolsó pillanatban szerteoszlani, akár csak egy rosszul sikerült ugrás miatt.

Viszont a csapatversenynél ugye sokkal aktuáisabb egyelőre a ma - a normálsáncon megrendezendő - egyéni viadal. Arra már korábban is lehetett számítani, hogy a sánc jellege miatt sokkal kisebbek a különbségek, mint azt a VK-versenyeken megszokhattuk, ti. mivel egy rosszul sikerült elugrás után itt úgymond kevesebb "hely", de legfőképp idő van a korrigálásra, viszont egy közepes versenyző is egy bravúros és remekül időzített elugrással is nagyon sokat profitálhat. Ha csak a neveknél maradunk, akkor mint esélyesként rólunk beszélhetünk: Amman, a 8 évvel ezelőtti (ezen a sáncon is) bajnok, aktuális VK-összetett első; Schlieri a sógorok fenoménja, aki meglehetősen kiegyensúlyozott, emellett bármikor képes előkapni egy bravúros ugrást a kalapból; az osztrák triumvirátus: Morgi-Kofler-Loitzl; és persze a 2 nagy öreg: Ahonen és Malysz, akik közül előbbi csak az olimpia miatt versenyez még (pontosabban tért vissza), továbbá a lengyel aki már a Salt Lake City-béli olimpiai játékokról rendelkezik egy ezüsttel és egy bronzzal, azonban az ő klasszisához mérten joggal aspiráns végre a hőn áhított aranyra. De igazából, ahogy Amman vagy Bystoel révén 4 vagy 8 éve borult a papírforma (a norvég azóta már befejezte a versenyzést), úgy erre bőven is megvan most az esély. És hogy kik lehetnek ők, a meglepetés-emberek? Nézzük az eddigi tréningeket és értelemszerűen a tegnapi kvalifikációt:

A tréningek közül is igazából a harmadikat emelném ki részletesebben, ugyanis míg az első kettő inkább a sánccal való ismerkedésről és tapasztalatszerzésről szól, a harmadikban inkább már a kvalira és egyben az éles versenyre való felkészülés nyer nagyobb szerepet.

Az első tréningen a legnagyobb ugrást a lengyel Hula abszolválta, azonban az itt megengedett beülő-tologatás miatt ez nem számít hatalmas bravúrnak. Aki kitűnik és említésre tarthat számot az Happonen, a finn idén a VK-ban nem szerepelt kimondottan jól, azonban az, hogy mégis itt lehet, talán egy olyasfajta pluszt nyújt neki, ami lelkileg serkenti őt a minél jobb eredmény elérésében, ennek ékes példája a tréninegeken ugrott 104, 107 és 103 méteres ugrások. A 107 méteres ugrása egyébként a 2. tréningen a legjobbnak számított. Az első 2 tréning hírértéke még, hogy a norvégoknál az előzetesen esélyesebbnek tartott Evensen helyett az a Bardal került be, aki idén nem igazán vitézkedik, itt azonban mégis jobb teljesítményt mutat honfitársánál.

Tegnap érkezett el a 3. tréning és a kvali napja. A tréning kezdetekor a 25-ös beülőből indultak a versenyzők, egészen a 32-es rajtszámú Takeuchi-ig, aki 104,5 méteres ugrásával /itt ezen a sáncon 106 méteren van a zsűritávolság, tehát az a határ, amíg a lejtő dölésszöge teljes mértékben lehetővé teszi a stabil leérkezést/ talán kicsit ráijesztett a versenyt koordinálókra, és az utána következő Bardalt már két beülővel lejjebbről volt kénytelen ugrani, azonban csalódást ismét nem okozott hiszen kereken 100 méternél ért földet. Utánuk pedig kezdtek érkezni a "jobb nevű versenyzők", Schmitt, Janda, Neumayer, Olli, Ito, Uhrmann, Kranjec, mind jól ugrottak. Ekkor jött a top 10, vagyis a prekvalisok csoportja, rögtön egy blődlivel: a korábban már negatív kontextusban említett BER, azaz Björn Einar Romoeren egy teljesen ferde és rosszul elkapott elugrás után a levegőben elég instabilan és nem kimondottan szemet gönyörködtetően 89 méternél landolt. A norvégoknak azonban rögtön reményt adott Jacobsen egy 104,5 méteres ugrással, majd erre Ahonen és Malysz egy szintén jóval válaszolt (103,5 , illetve 103 m), Loitzl 101 métere kicsit közepesnek tűnt, ahogy Kofler is, és ekkor jött Morgenstern, a torinói játékok nagysáncának aranyérmese, aki szó szerintett robbantott egy 108 méteres repüléssel. A rendezők gyorsan le is vittek még 3 fokozatot a beülőn, így Schlieri és Amman már a 20-asból ugrott. Az osztrák 105 méterig jutott, ami így körülbelül egy Morgi-szintű ugrásnak felel meg, erre azonban a svájciak kétszeres aranyérmese 109 méterrel kontrázott, alaposan ráijesztve ezzel ellenfeleire.

És ennyi izgalom után még hátravolt a kvalifikáció, ahol a 61 versenyzőből 50 maradhatott csak a mai napra, azonban a jelenleg a világkupában az első 10 helyezett nem eshet ki, hiszen a prekvalis rendszer itt is él. A selejtezőt a hazai Mitchell nyitotta egy tőle, és a hasonló szintű versenyzőktől szerintem teljesen korrektnek nevezhető 89 méteres ugrással, amit a közönség számomra meglehetősen nagy ovációval honorált is, továbbá a versenyző karmozdulatai is egyértelműen a minél hangosabb szurkolásra bíztatta a közönséget. A lélektani 100 métert először a 22-es rajtszámú Hula lépte át 101,5 méterrel, majd 1 ugróval később jött Happonen és a végül 8. helyet érő 104,5 méteres repülést hajtott végre, amivel nagyon sokáig a vezetést is megszerezte. A szlovének 17 éves, ezzel az itteni olimpián résztvevő ugrók közül legfiatalabb versenyzője Prevc 101,5 méterig jutott. Ő ha éremre nem is, de egy jó szereplésre nagyon is esélyes és ha a továbbiakban is ilyen mértékben fejlődik majd, akkor négy év múlva az éremre is bőven esélyes ugró válhat belőle szvsz. Kuettel 99 métere egy kicsit lelombozó volt számomra, utána viszont ismét szép ugrások következtek: Schmitt - 103,5 m; Hajek - 105 m; Janda szintén 105 m, amivel a végén egy 2. helyet ért számára. Neumayer ennél fél méterrel többre volt képes, azonban az instabil talajfogás és ennek következtében az alacsonyabb pontok miatt Janda mögött végzett. Ezután jött Kasai egy 105,5 méteres; Olli egy 105 méteres, végül pedig Uhrmann egy 106 métes ugrással, amely egyben azt is jelentette hogy ő nyerte a kvalit. A bejutáshoz egyébként 93,5 méter kellett, ezt a távolságot az USA-béli Johnson és a dél-koreai Heung-Chul Choi érte el, amivel még bent vannak a holnapi versenyben. A kiesők közt a legismertebb név talán Rosliakov, és ha már az oroszok: aki furcsállja hogy Vassiliev neve nem szerepel a bejegyzésben, az jól teszi, hiszen sajnálatos módon nemrég, közvetlen az olimpia előtt az orosz versenyző egy lillehammeri versenyen térdsérülést szenvedett, így nem tud részt venni a játékokon sokak bánatára.

Visszatérve a kvalira: jöttek a prekvalisok, Romoren ismét nagyon halvány volt (97,5 m); Kranjec és Ahonen 102 méterig jutott; Kofler, Malysz és Morgenstern már ostromolták a zsűritávolságot, amit egyedül Schlieri tudott átrepülni (107 m); Amman 103 métere pedig eléggé érdekesnek tűnt a korábbi ugrásai fényében.

Ezek után nincs más hátra, mint a mai verseny, helyi idő szerint 9 óra 45 perckor,  remélhetőleg minél kiegyensúlyozottabb időjárással és ugrásokkal és mindazzal a sportszerű hangulattal övezve, ami alapjában véve a síugrást jellemezni szokta.