A műlesiklás az alpesi sísport legrégebbi, egyben leglassabb és leginkább technikai száma. Maga a szó a norvég „slalåm” kifejezésből ered. (A „sla” a meredek lejtő megnevezése, a „låm” pedig az a nyomvonal, amin a sportolók lesíelnek.) Ebben a szakágban van a legkisebb különbség a kapuk között, amik inkább hasonlítanak egy lecsapható botra, ami gyors irányváltást tesz szükségessé. Amennyiben a tűzőmesterek nem bírnak magukkal, éles fordulókkal teszik nagyon nehézzé a pályát, ahol a szimpla technika édeskevés, valóságos virtuozitás szükséges ahhoz, hogy tetemes időveszteség nélkül leérjenek a célba.

A férfiaknál 180-220, a nőknél 140-200 méter közti szintkülönbség mellett általában 33 és 45% között van a lejtő meredeksége, vagyis átlagosan 40-50 km/h között akrobatikáznak a versenyzők. Ha ültek már kerékpáron lejtmenetben ilyen sebességgel, el tudják képzelni, mekkora koncentráció és precizitás szükséges ahhoz, hogy ekkora tempó mellett is mindig a lehető leggyorsabb nyomvonalon haladjunk lefelé, mindezt jeges havon. A piros kapukat jobbról, a kékeket balról kell venni, az egymás tőszomszédságába helyezett, ún. vertikális kapuk (9 m hosszúságban, 2 m szélességben) bármelyik irányból abszolválhatók, esetükben csak a kimenetre kell odafigyelni. Amelyik versenyző rálép a kapukra, vagy nem kerüli meg azt, kiesett a versenyből. Hibája vagy első ránézésre kiderül, vagy csak a lassításokból, utóbbi esetben a versenybírák később diszkvalifikálják az illetőt. Van mód a hiba korrigálására, magyarán visszalépdelhetnek a rontott kapura, ez azonban hatalmas időbe kerül, erre inkább a 2. futamban van példa, amikor már a pontokért megy a verseny. Az általában 70 fő feletti mezőnyből csak az első 30 jut tovább a második körben, ahol fordított sorrendben síelnek le, tehát az 1. futam győztese utoljára igyekszik megőrizni kisebb-nagyobb előnyét.

 

Az 1980-as évekig a kapuk merevek voltak, csak távoli ívekkel lehetett bevenni őket. A mostani, rugalmas, billenő akadályokat már meg kell támadni, határozottan rájuk kell siklani, kövérkés íveken lehetetlen TOP-10-es eredményt elérni. 40 km/h sebesség felett ezekkel a kapukkal sem veszélytelen az ütközés, így speciális térdvédővel, kesztyűvel, sisakkal védik testüket, a szponzorok nem kis örömére. A 150-165 m hosszúságú pályán ma már kizárólag a 90’-es évek forradalmi fejlesztésével, a carving léccel síelnek a versenyzők. Az újítással megoldható volt a kapuk mind kisebb rádiusszal való bevétele, a fordulás sebességveszteség nélkül. A síléc egyenesben tartása még több figyelmet és korrekciót igényel, s tökéletes ütemben végrehajtott súlypontáthelyezést feltételez. Nagyon nehéz „visszatérni a versenybe”, ha egyszer elvesztették a ritmust. Teljesen átalakult tehát a síelési technika a carving bevezetése óta, a korábbi max. 23 km/h-s sebesség pedig mintegy megduplázódott.

 

Arról már esett szó, hogy Mathias Zdarsky rendezésében 1905 márciusában, Lilienfeldben került sor az első műlesikló versenyre, szabályait pedig Arnold Lunn fektette le 17 év múlva. Hivatalos keretek között 1928-ban mutatkozott be a szlalom, az Arlberg-Kandahar- versenyt a férfiaknál az osztrák Benno Leubner, a nőknél a brit Doreen Eliott nyerte. 1931-ben, az Mürrenben rendezett első Alpesi Sí Világbajnokságon a szintén brit Esmé MacKinnon és a svájci David Zogg nyakába akasztották az aranyérmet. Olimpián csak a háború után, 1948-ban debütált önálló versenyszámként a szlalom, a műlesiklás első olimpiai bajnokai Gretchen Fraser, illetve Edy Reinalter voltak.

 

Minden idők legnagyobb szlalomosa kétségtelenül a svédek olimpiai, háromszoros világbajnoka, Ingemar Stenmark, aki emellett hétszer hódította el a szakági Világkupát, összesen 40 futamgyőzelmet aratott, a mögötte álló Alberto Tomba 35-nél fejezte be. A jelenlegi mezőnyből Benjamin Raich 14 elsőséggel áll az örökranglista negyedik helyén. A hölgyeknél Svájc szülöttje, Vreni Schneider áll minden lehetséges statisztika élén, kétszer nyert olimpiát, egyszer világbajnokságot, hat alkalommal vitte haza a szakági kristálygömböt, s összesen 34 futamelsőséget számlált. A mostaniak közül Marlies Schild (20) és Anja Pärson (18) viszi a pálmát.

 

Az alpesi sí sosem tartozott az előre lefutott, papírformát minduntalan igazoló sportágak közé, bármelyik szakágat is nézzük, két tenyerünkön nem tudjuk megszámolni azok listáját, akik jó eséllyel harcba szállnak a dobogós helyekért egy-egy világversenyen. A szlalom képes mindközül a legmegdöbbentőbb eredményekre. Hiszen hiába nyert idén már négy versenyt is Reinfried Herbst, hiába végzett valamennyi versenyen a legjobb 8 közt Julien Lizeroux, elvakult merészség lenne azt kijelenteni, hogy ők ketten favoritjai lennének az olimpiának. Tűzéstől és a pálya aktuális állapotától függően ugyanis nincs vesztett helyzet, a második futamban akár 1 másodpercen túli hátrányból is fel lehet érni a csúcsra, egy-egy kamikaze- menet busásan honorál, még ha persze jó eséllyel kieséssel végződik.

 

Ha mégis belemerülünk a részletekbe, az elmúlt hónap történései alapján kétségtelenül a bivalyerős osztrák csapat pályázik legnagyobb eséllyel az olimpiai aranyéremre. Herbsten kívül a címvédő, ám idén rendre csak második-harmadik számú osztráknak számító Raich és a szlalomban is vitézkedő Hirscher állhat fel a dobogó legfelső fokára. Manfred Pranger, a regnáló világbajnok négyük közül a leggyengébb láncszem, de így volt ez egy éve is… Torinóban egyébként taroltak az osztrákok, a hazai közönség szinte elvárja tőlük ugyanezt. Erejüket jelzi, hogy a korábbi kétszeres vb Mario Matt kikerült a keretből. Legnagyobb ellenfeleik közt elsőként a rapszodikus olaszokat (Razzoli, Mölgg), a bármikor bármire képes svédeket (elsősorban Hargin és Myhrer), az olimpia évére az elithez felzárkózó kanadaiakat (különösen az egy-egy jó futamra mindig képes Michael Janyk), de Kostelić és Zurbriggen is beleszólhat a dobogós helyekért vívott csatába.

 

A hölgyeknél természetesen mindenki Maria Rieschtől várja a győzelmet, a német hölgy azonban idén messze nem annyira domináns, mint tavaly, igaz, stabilitásával vélhetően idén is hengerelni fog a Világkupán. Az idei versenyeket alapul véve úgy tűnik, mintha gyorsaságban a két osztrák, Marlies Schild és Zettel a mezőny előtt járna, ám gyakran hiba csúszik számításaikba, olimpián márpedig ez megengedhetetlen. Tavalyi formájában még Vonnt is idesorolnánk, idén azonban olyannyira gyatrán teljesít technikai számokban, hogy annak is örülne, ha a kombinációban esedékes műlesiklást tisztességesen abszolválná. Poutiainen és Maze is odaérhet a pódiumra, mint ahogy persze Pärson, vagy az örök második Pietilä-Holmner. Titkos esélyesként pedig nem illik kifelejteni Sandrine Aubert-t, a kisebbik Riescht (mint ahogy a komplett német csapatot idecitálhatnánk), avagy Zahrobskát sem.

 

 

 

Az alpesi kombináció jelenleg alkalmazott változata a szuper-kombináció. Elődjétől, a ma mára csak „klasszikus kombinációnak” nevezett versenyszámtól annyiban különbözik, hogy a lesiklást (ritkább esetben Szuper-G-t) követően nem két, hanem csak egy szlalom futam következik, s mindezt egy nap leforgása alatt lerendezik, minden más szakágtól függetlenül. Az előző négy idénnyel ellentétben idéntől teljes hosszúságában kihasználják a lesikló pályát. Ez a változás azért vált szükségessé, mert így korábban túlzottan előnyben voltak a műlesikló specialisták. (A problémát először 1994-ben kezelték, onnantól kezdve az addigi pontversenyes összesítés helyett az időeredményeket adták össze.) Egyedüli kivétel a kitzbüheli Hahnenkammrennen, ott még a két szlalomos változatot rendezik.

 

A szuper-kombináció 2005-ben debütált a Világkupában, Benjamin Raich és Janica Kostelić vihették haza az első szakági kristálygömböket. Világbajnokságon 2007-ben, Årében mutatkozott be, az olimpiai programban pedig két hét múlva, Vancouverben szerepel először ebben a formájában.

 

Visszatérve egy kicsit a régmúltba, az első hivatalos kombinációs versenyt Garmischban rendezték még 1928-ban. 1932 óta – két alkalmat leszámítva – minden seregszemlén hirdettek kombinációban világbajnokot. 1956 és 1980 között a manapság csak junior-vb-kről ismert ún. „hármas kombinációt” tartottak, vagyis az említett két számon kívül az óriás-műlesiklás két futamának eredményeit is figyelembe vették az érmek átadásakor.

Noha az 1936-os, alpesi sí számára első olimpián egyedül kombinációban hirdettek győztest, egészen 1988-ig többször nem szerepelt a programon ez a szakág. Calgary óta viszont állandó résztvevője az ötkarikás játékoknak, mint ahogy 1982-től kezdve a világbajnokságokról sem maradhat ki.

 

Olimpiákat és világbajnokságokat együttvéve a legszorgosabb éremhalmozó a norvég legenda, Kjetil André Aamodt volt (vb: 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz; olimpia: 1 arany, 1 ezüst), de ő hódította el a legtöbbször a szakági világkupát is, szám szerint öt alkalommal. Futamgyőzelem tekintetében hármas holtversenyben áll az élen Marc Girardelli, Phil Mahre valamint Pirmin Zurbriggen, a hölgyeknél a lichtensteini Hanni Wenzel vezeti az örökranglistát. A legtöbb, szám szerint négy kristálygömböt Janica Kostelić gyűjtötte a 2000-es évek folyamán, emellett az utóbbi két olimpián sem talált legyőzőre. VB-kről több meghatározó egyéniségnek sikerült többször aranyéremmel hazatérnie, Christl Kranz hat győzelme azonban megdönthetetlennek tűnő rekord.

 

Az olimpián vélhetően csak a pillanatnyi forma dönti majd el, ki végez a dobogón, s kinek akasztják nyakába a legnemesebb medáliát. A férfiaknál Ted Ligety mondható címvédőnek, de ő még a régi rendszerben bizonyult a legjobbnak, idén nincsenek számottevő eredményei ebben a szakágban. Honfitársának, Bode Millernek viszont talán itt van a legnagyobb esélye a hón áhított olimpiai aranyérem begyűjtésére, de ehhez kitűnő lesiklásra és tőle ritkán látható higgadt szlalomra lenne szüksége. A tavalyi és idei szakági győztes, vagyis Carlo Janka és Benjamin Raich mindenképpen esélyesnek mondható, de nem szabad elfeledkeznünk a regnáló világbajnokról, Aksel Lund Svindålról, a mind jobb formába lendülő Zurbriggenről, vagy a két horvátról, a bizonyos szakvélemények szerint favorit Kostelićről és a szakág egyik specialistájának tartott Zrnčić-Dimről sem, illetve Lizeroux is beleszólhat a küzdelembe, feltéve, ha nem marad le nagyon lesiklásban.

 

A hölgyeknél is sokesélyes küzdelem várható. Lindsey Vonn három aranyesélye közül ez a legbizonytalanabb, minekután technikai számokban rettentően gyengén teljesít ebben a szezonban. Egy komoly hiba elég lehet a búcsúhoz, márpedig számára az olimpia éppen ezzel a számmal kezdődik, magyarán komoly nyomás nehezedik majd vállára, az itteni szereplés könnyen kihathat a folytatásra. Az utóbbi hetek alapján Anja Pärson talán a szám legnagyobb esélyese, tavaly ő nyerte a szakági világkupát, s idén is jó esélye kínálkozik erre. De nem szabad elfeledkezünk Maria Rieschről sem, a német hölgy két legerősebb számának elegye ez a diszciplína. Az osztrákokat botorság lenne kihagyni, Görgl, Kirchgasser, de leginkább a világbajnok Zettel reménykedhet kiugró eredményben, habár utóbbitól idén értékelhető lesiklást nem nagyon láttunk, elképzelhető, hogy inkább éles edzésként fogja fel ezt a versenyszámot. Talán még a két szlovén, Tina Maze és Marusa Ferk szólhat bele az érmekért folyó versengésbe.