A mai ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a XXIII. Téli olimpiai játékok küzdelemsorozata. Felvezetésünk záró felvonásában áttekintjük a magyar válogatottat, mely 19 sportolóval képviselteti hazánkat Pjongcsangban. Ez a szám, s a tény, miszerint a négy évvel ezelőttinél eggyel több, immáron hat sportágban képviselik hazánkat, mindenképp örömteli fejlemény. A csapat zömét kitevő rövidpályás gyorskorcsolyások ráadásul kimondott éremszerzési eséllyel érkeznek Dél-Koreába. S még a nagybetűs sporttörténelem, vagyis az első magyar téli olimpiai aranyérem is benne van a levegőben. Már csak azért is, mert ezúttal mindkét stafétánk kvótát szerzett. Szintén örömteli, hogy eddigi legeredményesebb sportágunkban, műkorcsolyában ismét lesz indulónk Tóth Ivett által. Noha sok jóra nem számíthatunk, mégis csak nagy szó, hogy elindulhatnak alpesi síelőink a csapatversenyben. Másik oldalról nézve kellemetlen viszont a magyar biatlonosok hiánya, az előző olimpián 7. helyezett, s úgy egy éve még joggal éremesélyesként kezelt Miklós Edit újabb elszomorító sérülése, s a Szőllős- testvérek körüli hercehurca, ami végül egy országváltással ért véget. Idesorolandó a slopestyle világelitjét karcolgató Gyarmati Panka távolmaradása is, igaz, hiányában is lesz kiért szurkolnunk a freestyle- versenyeken, a honosított Swaney Elizabath személyében. A versenyzők bemutatása, s az esélyek boncolgatása mellett sort kerítünk összeállításunkban a magyarok eddigi téli olimpiai szereplésének vázlatolására is.

A magyar csapatbemutató második részében korcsolyásainkról írtunk. Itt találhatjátok meg.

Magyarország története – Chamonix-tól napjainkig (repens írása)

Magyarország tulajdonképpen a téli olimpia egyik alapnemzetének is vallhatja magát, hisz egyike azon kevés országnak, amely valamennyi eddig megrendezett téli olimpián részt vett. Fájdalom, a sikerek mennyiségét tekintve már aligha érvényes az alapnemzet jelző…

1924, azaz Chamonix óta mind a 20 téli olimpián voltak magyar sportolók, ám az aranyérmet hiába hajszoljuk. Bármily hihetetlennek is tűnik, két ezüst-, és négy bronzérem azonban magyarok neve mellé került az idők folyamán – igaz, az utolsó érmünkért 1980-ig kell visszamenni az időben. Bár, ha belegondolunk, szeretett aranylábú focistáink utolsó VB-szereplése se volt sokkal később…

Érmeseink: 1932-ben Lake Placid adott otthont a harmadik téli olimpiának, és ekkor jött el a történelmi pillanat: a Rotter Emília-Szollás László páros (az összesen négyfős magyar csapat fele) műkorcsolyában megszerezte Magyarország első érmét – egy bronzot. 1936-ban Garmisch-Partenkirchenben a páros megismételte ezt a bravúrt, és talán ha nem jönnek közbe apróbb- cseprőbb problémák (második világháború), még tovább folytatódhatott volna a széria. A sport helyett azonban jó pár éven át a hegyek is fegyverdörgéstől voltak hangosak, két téli olimpia is elmaradt. 1948-ban Sankt Moritzban gyűlhettek össze újra a sportolók, és a kötelező páros műkorcsolyás érem ismét a magyarok neve mellé került: a Kékessy Andrea-Király Ede duó ezüstérmet vihetett haza. 1952-ben Oslóban már a Nagy Marianna-Nagy László páros folytatta a hagyományokat, bronzéremmel. 1956-ban Cortinán ismét Nagyék indultak és értek el nagy eredményt – második bronzérmüket.

Jó sokáig kellett várni az újabb, és mindmáig utolsó éremre. 1980-ban az olimpiai mezőny visszatért Lake Placidbe, a magyar műkorcsolya-páros pedig visszatért a dobogóra: Regőczy Krisztina és Sallay András duója jégtáncban ezüstérmet szerzett. Pontosabban egy aranyéremtől fosztották meg őket a versenybírák, támogatandó a szovjet párost, mint köztudott azóta.

Azóta – semmi. Valóban semmi?

Pontszerzőink: Maradva a műkorcsolyánál, persze, gyakran előfordult, hogy épp csak kevéssel maradtunk le a dobogóról. 1932-ben a 4. helyet az Orgonista Olga-Szalay Sándor páros szerezte meg, négy évvel később pedig Szekrényesy Piroska és Szekrényesy Attila. Egyéniben az 5. hely a legjobbunk, 1948-ban Király Ede, 1972-ben Szapporóban Almássy Zsuzsa szállította ezt a helyezést. A Regőczy-Sallay páros már 1976-ban Innsbruckban is az élmezőnyben volt jégtáncban, akkor 5. helyet szereztek. Még egy pontszerzést jegyezhetünk fel, 1968-ban Grenoble-ban Almássy Zsuzsa jegyezte. A XXI. század legelismertebb magyar műkorcsolyása, Sebestyén Júlia állt legközelebb a pontszerzéshez, Salt Lake City-ben a 8. helyen végzett.  A műkorcsolya tehát kétségkívül a magyarok főszáma. Sokan imádják is – legalább ennyien rühellik.

Valóban, nehéz a “citius, altius, fortius” jelmondatot egy pontozásos látványsportra értelmezni. A téli olimpiával kapcsolatos viszonylagos érdektelenség, sőt, viszolygás egyik oka talán éppen az, hogy érmet csak ebben az inkább show, mint sport jellegű kategóriában szereztünk. Ráadásul egy-egy érem után gyakran joggal jutott a nézők eszébe: az arany akadálya inkább a sportdiplomácia volt, nem a mieink tudása. Viszont van egy rossz hírünk azoknak, akik a magyar eredményeket elintéznék annyival, hogy “csak jól tudnak jégvonaglani a bírák előtt” – pontszerző helyekig olyan sportokban is eljutottunk, ahol nagyon is objektív mutató döntött – nevezetesen az, hogy ki halad át először a célvonalon.

1948-ig kell visszaröppennünk az időben az első nem-pontozásos pontszerzésig: Pajor Kornél volt eme nemes cselekedet elkövetője, gyorskorcsolyában a 10 km-es távon szerzett 4. helyet. Utána – hosszú csend. Szó, mi szó, a műkorcsolyát a Népköztársaság is igencsak a szívén viselte, ám a többi téli sportágra vajmi kevés figyelem fordult. Pedig, talán ha kicsivel több támogatást kap, lehet, hogy Hunyady Emese nem Ausztriának szerez aranyat 1994-ben gyorskorcsolyában, hanem szülőhazájának…

A téli sportok egyre növekvő népszerűsége, az egyre nagyobb utánpótlás-bázis (fájdalom, az “egyre jobb körülmények” címszó azért plafonrengető lódítás lenne) 2006-ra hozta meg az áttörést, immáron rövidpályás gyorskorcsolyában. A torinói olimpián a hazánkban szinte teljes ismeretlenségnek örvendő sportág egy csapásra téli sikersportunkká vált: Huszár Erika 1500 méteren negyedik helyet szerzett, Knoch Viktor pedig a férfiak hasonló távján szerezte meg az 5. helyet. 2010-ben Vancouverben is bizonyított a sportág, a Huszár Erika- Darázs Rózsa- Keszler Andrea- Heidum Bernadett alkotta váltó 5. helyet szerzett, Huszár Erika pedig 1500 méteren ezúttal a 6. helyig jutott.

Négy esztendeje újfent a hölgyek szállították egyetlen pontszerző helyünket, a Darázs Dóra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra fémjelezte staféta B- döntős második helyével egy értékes 6. helyezéssel csalt mosolyt a tévénézők arcára. (Kellett ehhez egy konkurens váltó kizárása is.) Egyéniben Heidum B- döntője, s összesített 9. pozíciója jelentette a plafont. A fiúk sajnos nem váltották be várakozásainkat, a negyeddöntő jelentette mindannyijuk számára a végállomást. Váltóban pedig ugyebár nem kvalifikáltak – részben a pechnek, részben nyilvánvaló sportdiplomáciai csalások következtében.

S ha már Szocsi, itt kell szólnunk a magyar alpesi síelés csúcseredményéről. Világkupás szereplése alapján benne volt a TOP-10 Miklós Edit formájában, ezzel együtt legmélyebb gondolatainkban bíztunk csak abban, ami azon a napsütötte, enyhe szerdai délelőttön történt. Hetedik helyen végzett lesiklásban, ragyogó sízése pontszerzést érdemelt, csak aztán érkezett Sejersted… Minden további szó helyett nosztalgiázzunk inkább Szabó Gábor – Edit sízéséhez méltó – közvetítésével:

És akikre még büszkék lehetünk: Hiszen, bármennyire is nehezen látják ezt be sokan, nemcsak a győzelem a fontos. Sőt, nem is csak a hagyományos értelemben vett pontszerzés (top-6). Maga a részvétel kivívása is nagy teljesítmény. Persze, sportága válogatja, mennyire, de az utcáról beesve senki nem lesz olimpikon! Nézzünk tehát (szigorúan a teljesség igénye nélkül!) néhány sportolót, akik valamilyen szempontból különlegeset alkottak! Az első téli olimpián, Chamonix-ban 1924-ben 6 fő képviselte a magyar színeket, felük északi összetettben, felük sífutásban indult. Összetettben mindegyikük idő előtt elvérzett, csakúgy, mint egyik futónk, azaz első olyan olimpikonjaink, akik eljutottak egy verseny céljáig: Németh Ferenc (50 km, 20.) és Déván István (18 km, 31.) sífutók. Az 1928-as olimpián már gyorskorcsolyában és jégkorongban is képviseltettük magunkat, és egyre magasabbra törtünk: a gyorskorcsolyázó Eötvös Zoltán 1500 méteren a 10. helyig jutott (begyűjtött még egy 19. és egy 20. helyet is), a jégkorongosok pedig büszkén mutogathatták 11. helyüket – szó, mi szó, ezt három vereséggel érték el.

1932-ben a világválság csak a két műkorcsolyás párost kímélte, 1936-ban viszont ismét népes magyar küldöttséget láthattunk Garmisch-Partenkirchenben: jégkorongosaink középdöntőig jutva bravúros 8. helyet szereztek, gyorskorcsolyában Hídvéghy László húzott be top-20-as helyeket (14., 17.), valamint bemutatkoztak az alpesi sízők: Szalay László 19., Kővári Károly 27., Csík Imre 30. lett összetettben (bizony, kombináció-gyűlölők, ekkor még csak ezért járt érem!). Ahogy nőtt a mezőny, úgy lett egyre nehezebb előkelő helyezéseket begyűjteni. 1948-ból leginkább talán a gyorskorcsolyázó Ruttkay Iván 10. helyét említhetjük (1500 méteren, kedvenc távunkon), de a már fentebb említett Pajor Kornél mintegy mellékesen, 5000 méteren szintén behúzott egy 10. helyet. 1952-ben Lőrincz Ferenc hozta az 1500 méter 10. helyét, sífutásban pedig Sajgó pál befért a top-30-ba (27.).

1956 téli sportunkban is fekete év, csak a műkorcsolyázó párosunk utazhatott Cortinára. 1960-ban a hatfős magyar csapat vezére az univerzális Sajgó Pál volt, sífutásban elért 34. helye mellé biatlonban behúzott egy 26. helyet. Női sífutásban Bartha Magdolna 23. lett. 1964-ből a női sífutóváltó 8. helye emelhető ki (Balázs Éva, Tarnai Sándorné, Hemrik Ferencné), 1968-ból pedig a síugró Gellér László nagysáncon elért 19. helye. 1972-ben jött egy újabb pofon téli sportolóinknak: Szapporóba ismét csak miniküldöttség utazott, azaz a műkorcsolyázó-páros, és senki más (nem véletlenül utaltam arra, hogy a műkorcsolya előtérbe tolása nem volt feltétlenül pozitív…). 1984-ig kellett várni, hogy Magyarország ismét megmutathassa magát más sportágakban is, Kozma Péter műlesiklásban 18. hellyel, biatlonban a férfi váltó 14. hellyel bizonyította, hogy megérdemlik az esélyt. Gyorskorcsolyában pedig ekkor még magyar színekben tette le névjegyét egy 19. hellyel a már említett Hunyady Emese…

1992-ben mutatkoztak be rövidpályás gyorskorcsolyázóink, Kun Bálint Tibor (25.) és Kaszala Tamara (24.) voltak a pionírok. 1994 leginkább a bobpárosunkról lehet nevezetes, a Frankl Nicholas-Gyulai Miklós duó 28. helyet szerzett. 1998-ra négyessé nőtt a bobcsapat, Frankl mellett Pallai Péter, Pintér Bertalan és Zsombor Zsolt nevéhez fűződik a 24. hely. Négy év múlva 23. helyet szereztek, ám a Strehli Ildikó-Kürti Éva páros egy 13. hellyel elhomályosította szereplésüket. 2006-ban szerepelt utoljára magyar bobcsapat (Franklék 24. hellyel búcsúztak), és ekkor vette át a prímet a rövidpályás gyorskorcsolya. A többi pedig már nem történelem, hanem maga a jelen.

Hagyományosnak mondható sportágainkban, azaz alpesi síben, gyorskorcsolyában, rövidpályás gyorskorcsolyában, sífutásban, valamint újdonságként freestyle-ban indulunk Pjongcsangban. Szeretném azzal zárni, hogy cél az első arany, de tartok tőle, ez esetben egy kellemes, sárga falú épületbe küldenének. Maradjunk annyiban: cél, hogy minden sportolónk kihozza magából a maximumot. Ha így lesz, négy év múlva még hosszabb lehet majd ez a rövid ismertető!

Akikre büszkék lehetünk – a magyar olimpikonok

Alpesi sí (4 fő):

Kékesi Márton, Samsal Dalibor

Hozmann Szonja, Maróty Mariann Mimi

Freestyle sí (1 fő):

Swaney Elizabeth

Gyorskorcsolya (1 fő):

Nagy Konrád

Műkorcsolya (1 fő):

Tóth Ivett

Sífutás (2 fő):

Kónya Ádám, Szőcs Emőke

Rövidpályás gyorskorcsolya (10 fő):

Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence

Bácskai Sára, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia

Töprengés a magyar alpesi sízés helyzetén (Rövid intermezzo)

A vb után az olimpián is felhívná magára a világ figyelmét (Kékesi Márton)

A kiskorában versenyzőtársai körében „Bode Marci” néven ismert sízőnk immáron a 23. életévét tapossa, évek óta állandó tagja a magyar csapatnak világversenyeken.

A becenévhez tartozó vagány stílusából mit sem vesztett, akár sízését, akár mentalitását nézzük. Ő az a sportoló, aki bizony nem elégszik meg a középszerű teljesítménnyel, ő mindig újabb, s újabb célokat szeretne kipipálni. Megjárta anno az EYOF-ot, az Ifjúsági Olimpiai Játékokat, ötszöri résztvevője volt a junior-világbajnokságnak. 2013-ban nem talált legyőzőre az U-18-asok közt szlalomban.

Karrierjét végig nyomon követtük blogunkon, így azt is, miként vetette meg lábát a felnőttek közt. Négy világbajnokságon szerepelt, karrierje csúcsát Sankt Moritzban érte el, ahol Miklós Edit hiányában ő képviselte leginkább méltóképpen a magyar színeket. Mióta a hatalmas nevezési lista miatt előfutamokat rendeznek alpesi síben, nem akadt példa arra, hogy magyar síző bekerüljön a kvalifikáció legjobb 25 sízője közé. Ez egyet jelentett azzal, hogy Samsal mellett másodikként képviselte a magyar színeket. 45. helyezése – a kombinációs 43. pozíció mellett – mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény volt, s akkor még nem szóltunk arról a kimondottan vagány lesiklásról (és Szuper-G-ről), amivel igazán felkeltette magára a figyelmet. Első magyarként indult lesiklásban, s nem rezelt be ettől. 2016 márciusában megadatott neki a Világkupában való debütálás, a Kranjszka Gora-i szlalom első futamát sikerrel teljesítette.

Az utóbbi hónapokban sem esett vissza teljesítménye, s ez a fajta elhivatottság, következetesség megkapta a jutalmát. A szövetség döntése értelmében Kékesi Márton kapta meg az egyetlen férfi kvótát. Mivel Marci valamennyi szakágban aktivizálta magát az elmúlt időben, a tervek szerint minden versenynapon bizonyítani fogja tudását. Ez lehetett a döntő érv a ranglista alapján szlalomban külön kategóriát képviselő, érdemi Világkupa-eredménnyel nem rendelkező, sokrétűnek pedig nem nevezhető Samsallal szemben. (A harmadik jelölt Nagy Bence volt.)

Alapvetően a szlalom számít Marci kedvenc számának, már csak testfelépítése okán is erre alkalmas leginkább. Más kérdés, hogy a legnépesebb mezőny rendre e számban gyűlik össze, a 34,17-es FIS-pont és a 600 környéki ranglistás helyezés miatt muszáj két lábon a földön állnunk. Örömteli lenne, ha az egzotikus országok képviselőitől messze túlemelkedve a (bő értelemben vett) nemzetközi középmezőnyt ostromolná. Óriás-műlesiklásban (59,47) sem lehet egyéb elvárás. A gyorsasági szakágakban, tehát Szuper-G-ben (55,02) és lesiklásban (61,08), de különösen alpesi összetettben (86,71) mód nyílhat egy szebben mutató helyezés elérésére. Persze jó tudni, hogy egy első látásra gyöngébbnek tűnő szlalomos eredmény sportszakmailag jóval többet érhet, mint egy adott esetben TOP-40-es kombinációs helyezés. Négy éve Farkas Norbert óriás-műlesiklásban elért 50. pozíciója volt a csúcs, ami a férfi alpesi sízést illeti magyar szempontból.

Különleges tervezésű lécein, a magyar trikolor felett ott fog szerepelni Marci egykori edzőjének, Kovács Barnabás neve. Emlékének adózva úgy kíván mindannyiszor csúszni, hogy arra ő is büszke lenne. Marci profizmusát jól igazolja nyilatkozata, amely szerint az olimpiára is úgy tekint, mint karrierjének egyik fontos lépcsőfokára. Merthogy célja nem kevesebb, minthogy tartósan megvesse magát a Világkupában. Edzője az osztrák Walter Hubmann.

Nem adott sokat a magyar alpesi síelésnek, kvótát kapott a Magyar Szövetségtől (Samsal Dalibor)

A „hazájában meg nem értett tehetség”, miként a Magyar Sí Szövetség akkori ügyvezetője jellemezte Dalibort. Mr. Out – arrafelé inkább így nevezték egészen magas kiesési aránya miatt.

Miért döntött az országváltás mellett Dalibor? Mivel „nálunk az egyéniségéhez és a tudásához jobban illeszkedő, felesleges mentális nyomást nélkülöző felkészülési-, és edzésprogramot kaphat, amelynek nyomán a tehetsége eredményekben is megmutatkozik majd.” Ez alatt a szövetség a rendszeres Világkupa-pontokra, s arra gondolt, hogy beverekedje magát a ranglista legjobb 30 versenyzője közé. Ehhez képest az adódó világbajnokságokon rendre kiesett (egyszer az első, másszor a második futamban), a Világkupából pedig egyetlen 22. helyet bírt felmutatni, a 2016. januári wengeni szlalomon kívül nem jött át Dalibor tehetsége, hogy az egyik zenei TV-műsor zsűrijének klasszikus kritikáját idézzük.

Huszonkilenc Világkupa-startból (26 szlalom, 3 óriás-műlesiklás) a statisztikája a következő: 1 pontszerzés, 10 első futamos kiesés, 18 harmincon túli helyezés. Ezek a tények makacs dolgok ugyebár…

A honosítást követően íródott cikkünkben a kezdeteket boncolgattuk. Megírtuk többek közt, hogy arra a bizonyos külföldről jövő impulzusra akár épülhetne egy sportágfejlesztési stratégia. Mint például magyar edzők, fiatalok, de legalább a magyar válogatott keretet alkotó versenyzők szellemiségének átitatása a „nyugati profizmussal”. Mert mégis csak lehúzott éveket a Kostelić- család oldalvizén. A tehetséggondozás, az edzőképzés támogatásából kivehetné részét, elvégre saját céljai közt egy síiskola alapítása is szerepel. Érkeztek kérések feléje, de amit válaszul kaptak, az a „lenézés magasiskolája” volt. Ígéretesen induló, sokszoros magyar bajnok, olimpikon sízőnk, Farkas Norbert korai visszavonulása is – legalább részben – ennek tudható be, de aligha tévedünk sokat, ha a Szőllős- ügy szálai is elértek Samsalhoz, s támogatói köréhez.

Ennél is súlyosabbak az anyagi, illetve erkölcsi kérdések. Amit anno írtunk, beigazolódott sajnos: „S máris eljutottunk egy erős kérdéshez, mely kínzóan bántja a szülőket, akik milliókat költöttek gyermekük karrierjére. Költsd csak nyugodtan pénzed, építsd fel kölyköd pályafutását, figyeld napról napra, hogyan fejlődik, ha jön egy világverseny, mi egy jöttmentet indítunk helyette, rá költünk szövetségi szinten. Milyen érzések kavaroghatnak egy fiatal gyerek fejében, amikor azt hallotta éveken keresztül felső szintekről, hogy „dolgozzon csak egész évben, meglesz egyszer a gyümölcse, lelkileg veled vagyunk, de ne kérj semmit”, majd amint felnőtt, érkezik egy ex-horvát a helyére?”

Mindemellett persze le kell szögeznünk, ő rendelkezik a legjobb magyar ranglistás helyezéssel óriás-műlesiklásban, szlalomban pedig a 81. helyezést foglalja el a legfrissebb összevetésben, az ő FIS- pontja 10,77 Kékesi 34,17-esével szemben. Ugyanakkor a szövetség döntnökei is felismerhették nagy nehezen, a FIS- pont nem minden, Dalibor nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket, Kékesi Marci ezzel szemben űzte-hajtotta magát, hogy teljesüljék álma. Az illetékesek azon döntése, hogy végül dobták Samsalt, messze a legjobb volt, amit az elmúlt években elkövettek.

Aztán robbant a hír, miszerint az olimpián debütáló csapatversenyre – a lemondások miatt – szintén kvótát kapott Magyarország, márpedig ez automatikusan 2 férfi és 2 nő indulását teszi lehetővé. Ennek köszönhetően zsinórban negyedik olimpiájára is kiutazhat Samsal, akinek legjobb eredménye egy valóban szépen mutató 18. pozíció, még a torinói játékokról. Nem tudni, pontosan mely számokban áll rajthoz Pjongcsangban, tény, január folyamán valamennyiben kipróbálta magát. A Sankt Lambrecht-i, magyarok által rendezett FIS- versenyen megnyerte az óriást és a kombinációt, Szuper-G-ben pedig ötödikként végzett. Vagy, miként a szövetség tájékoztatta a nagyérdeműt: „a juniorok (sic!) és a felnőttek versenyét is megnyerte.”

Dalibor célja a legjobb 30 közé kerülni az olimpián. A valószínűsíthető rajtlistából kiindulva nyugodtan kijelenthetjük, ez alapelvárás a magyar alpesi sízés zászlóshajójától…

Köszönet Miklós Editnek: lányaink saját határaik megdöntésére törekszenek (Hozmann Szonja és Maróty Mariann)

Közhelyszerű kijelentés, ettől még meg kell ismételnünk: Miklós Edit felhelyezte a magyar alpesi síelést a sportvilág térképére. Minekután lesiklásban a világ elitjét erősíti évek óta, s további két számban is versenyképes a legmagasabb szinten, nem volt kérdés, a sajátján kívül még egy kvótát szerzett Magyarországnak. (Épp ez az, amit nem teljesített Samsal, márpedig kimondva ezért honosították Szocsi után.)

Alapjáraton tehát az volt a kérdés, ki képviseli olimpiai hetedik helyezett sízőnk mellett hazánkat. Illetve e pontban sem volt szükség hitvitákat tartani, Archam Chiara eredményei után joggal érezhettük úgy, ő is tagja lesz ötkarikás csapatunknak. Aztán eljött a versenyszezon, s a váratlanul jött visszavonulás, melynek okai egybevágnak a magyar alpesi sízés már ecsetelt problémáival. Edit kiválása után pedig nem lettünk volna a döntéshozók helyében (na jó, addig sem)…

Hozmann Szonja az új évezred gyermek, szemtelenül fiatal, áprilisban tölti be a 17. életévét. A Körte SE nevelésében tanulta meg a síelés alapjait, de kiskora óta Ausztriában él, a felkészülését Barbai Áron segíti edzőként. Vérbeli sportcsalád sarja, szülei magyar bajnokok több sportágban. Érdeklődik a búvárkodás és a falmászás iránt, de hamar kiderült, van tehetsége a versenysízéshez is.

Legnagyobb sikerét a 2015-s Whistler Cupon érte el, az iskolás gyerekek egyik legjelentősebb nemzetközi versenyén két ezüstérem (óriás-műlesiklás és parallel) mellett első magyarként győznie is sikerült, mégpedig szlalomban. A mindig mértékadónak számító tiroli tartományi bajnokságban (a Landescupon) tavaly Wildschönauban egy napon két futamban is győzött Szuper-G-ben, de a sorozat valamennyi versenyén dobogóra állhatott, összetettben is csak egy századon múlt a győzelme. Többszörös korosztályos magyar bajnok.

A felnőttek közt a mostani szezonban mutatkozott be, több mint 30 versenyen indult. Csaknem tucatszor 100 pont alatt teljesített, legjobb eredménye egy 75 FIS- egység alatti szereplés, de a szlalomon kívül egyéb szakágakban is sokat fejlődött. Egyébiránt megjárta többek közt Söldent, Innerkremst, Sankt Lambrechtet és Garmischt is. Az olimpia előtti héten rendezett junior-világbajnokságon is rajthoz állt, elsőévesként sajnos mindkét számában kiesett. Kombinációs eredményei (ranglista TOP-500) jogán szerezte meg önerőből az olimpiai kvótát, s a szövetség sem gördített akadályt indulása elé. Megjegyzendő, hogy elsőéves FIS- versenyzőként az elsők közt szerzett kvótát. Ha megelőzi az egzotikus országok versenyzőit, már elégedettek lehetünk.

Szintúgy a Körte SE színeiben kezdett síelni Maróty Mariann, vagy, ahogy a sportágon belül ismerik, Mimi. Édesapja hatására kezdett el síelni háromévesen. Ő sincs még 20 esztendős, jelenleg Mario Rafetzeder edzéseit látogatja. 2016 óta indult különféle FIS- versenyeken, ezalatt begyűjtött három TOP-10-helyezést, igaz, FIS- pontjai csak egy esetben szorult száz pont alá. Tavaly megjárta a világbajnokságot, de nem jutott tovább a főfutamba. Szintén elindult nemrég a junior-vb-n, óriás-műlesiklásban 62. helyen zárt, míg szlalomban kiesett.

Mimi indulása azzal vált biztossá, hogy Magyarország a csapatversenyre is kapott kvótát. A síző előtte B- szintesként reménykedhetett a kvalifikációban. Célja nem is lehet más, mint a tisztes helytállás. A két technikai számban próbál szerencsét.

Sífutóink a nemzetközi középmezőnyt ostromolnák (Szőcs Emőke és Kónya Ádám)

Szőcs Emőke 1985. október 20-án Csíkszeredán született. A biatlonnal a Csíkszeredai Sportiskolában ismerkedett meg, jelenleg a Halihó SE versenyzője. Mai mestere Zsolt Antal, nevelőedzője Simon Márton. Kezdetben román színekben versenyzett, viszont mivel nem vitték ki Vancouverbe 2010-ben, ezért döntött a váltás mellett. Szőcs Emőke otthon és Ausztriában készül.

Emőkét alapvetően biatlonosként ismertük meg, abban is voltak jobb eredményei. Öt Világkupa-versenyen szerzett pontot, közte egy TOP-10-helyezés is becsúszott. Magyar színekben a tavalyi Északi Sí Vb-n szerepelt a legjobban, ahol sprintben az 53. helyen végzett. Öt éve Papp Ildikó oldalán a 23. helyet szerezte meg csapatsprintben. Utóbbi években azonban nem termett sok babér számára VK- szinten, valljuk meg, sok vetélytársát nem sikerült megelőznie. Sífutásban egy 13. hely idei legjobbja, a seefeldi versenyen érte ezt el még december elején.

A 2018-as évből nincsenek hivatalos FIS- eredményei, nyilván ő is, s szövetség is bízott abban, hogy mint az előző olimpiákon szokott volt, a visszaadott, lemondott kvótákat szétosztják az egyenes ágon kvalifikációt nem szerző országok közt. Lemondásra igen, szétosztásra viszont nem került sor, így Emőkének maradt a hazánknak alanyi jogon járó sífutó kvóta, Papp Ildikó így lemaradt Pjongcsangról.

Emőke célja a TOP-30 kerülni egyetlen versenyszámában, a 10 km-s szabadstílusú viadalon.

Kónya Ádám a Veszprémi Sí Egylet sportolója. 26 esztendős, tehát mondhatni a legjobb korban van. Már a kvalifikációs időszak előtt egy évvel részvételi jogot szerzett az olimpiára. A Slavic Cupon elért 70 pontos sífutásával – amely a bravúros, tizenkettedik helyezéshez volt elegendő – ugyanis 100 pont alá vitte FIS- pontjai átlagát.

Évek óta ingázik Magyarország és Ausztria közt, telente pedig többször megjárta Norvégiát is edzéslehetőség végett. Liederer Merlin oldalán egyre inkább tökéletesíteni tudta futótechnikáját, ám jó tudni, hogy különösen a szabadstílusú sífutás technikai sport, ahol a jobb felszerelés akár egyperces előnyt is jelenthet.

Ezen a télen ritkán volt százon belüli eredménye pontok tekintetében. A Slavic Cupon viszont megint egészen jó formába lendült, hiszen 7. helyével befutott a sprint döntőjébe, ahol végül a 11. helyen végzett, 15 km-en pedig sikerült ismét száz pont alá kerülnie, a 12. helyen zárt.

Nem meglepő módon az olimpiai számaiban indult zömmel. A tervek szerint rajthoz fog állni sprintben, 15 km-en, valamint a 15+ 15 km-es ún. skiathlonban, vagyis a szabad- és klasszikus stílust ötvöző, leginkább sokrétű versenyformában. Célja közt szerepel egy TOP-50-es helyezés az olimpián.

Tízbe kerülne szabadstílusú síelésben (Swaney Elizabeth)

Történelmi pillanathoz érkezett a magyar sport, olyan ugyanis még soha nem fordult elő, hogy szabadstílusú sízésben képviselje valaki hazánkat az olimpián.

Gyarmati Panka minden bizonnyal beverekedte volna magát a hódeszkások mezőnyébe, ha sokadik sérülése nem akadályozta volna meg ebben. A legjobb férfi snowboardosunknak, Szigeti Viktornak pedig sajnos nem sikerült kvalifikálnia magát, a kellő eredmények hiányoztak ehhez. A kvóták újraelosztása után azonban jutott nekünk is az örömből, így ha a riderek közt nem is, a freestyle sízők mezőnyében szurkolhatunk magyarnak.

Swaney Elizabeth félcsőben szerzett kvalifikációt. Az idegen hangzású név ne zavarjon össze senkit, Elizabeth magyar. Egészen pontosan az édesanyja az, ő pedig bár az amerikai Berkleyben született, Amerikában él és készül, de 2015 óta a Fullsport SE színeiben versenyezve magyar színekben indult a versenyeken. Ezt megelőzően venezuelai színekben indult világversenyeken. Mint második tartalék, részesült az újraosztott kvóták egyikében. Korábban csaknem minden téli sportot kipróbált, egyebek mellett a szkeletont, a sízést, a jégkorongot, 27 éves korától állt át a szabadstílusra.

A 33 éves versenyző pályafutása során 13 alkalommal végzett a világkupa-sorozatban a legjobb 30 között, legjobb eredményét, egy 13. helyet pedig tavaly december 22-én érte el a kínai állomáson. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a távol-keleti helyszínen nem indult el a világmezőny krémje, s az esetek többségében Elizabeth a lista vége felé végzett.

Ettől még nagy szó lesz indulása, már ha nem igazolódnak az NSO információ, s a doppingellenőrzések körüli hiányosságok miatt nem meszelik el addig. Hírt ezzel kapcsolatban nem találtunk azóta. Elizabeth a legjobb 10 közé kerülne az olimpián. Sok sikert hozzá!

Kövessetek minket a Facebookon, hogy ne maradjatok le a legfrissebb híreinkről!