A Tour de Ski, a Karácsony, s egyben az állítólagos világvége (ami természetesen újra nem jött el, hatalmas meglepetésre...) előtti utolsó sífutó VK-hétvégét bonyolították le Canmoreban december 13. és december 15. között. Az 1988-as téli Olimpia (amely során amúgy itt, Canmoreban bonyolították le az északi sportokat) rendezővárosától, Calgarytól 80 kilométerre (nyugatra) fekvő kisváros csak a téli sportok kedvelőinek lehet ismerős, azon belül is a sífutás rajongóinak, hiszen az ideivel együtt már négyszer rendeztek itt ilyen nagy rangú viadalt. Nos, Québec sprintermenői ezúttal csak egyszer mutathatták meg magukat, a szabad stílusú sprint folyamán, a többi a hosszútávmenőké volt inkább: rendeztek egy-egy klasszikus stílusú tömegrajtost, illetve egy-egy nem is olyan rég létrehozott, és igen keveset látott skiathlont is. Azt hiszem, izgalmakban most sem szenvedtünk hiányt, hiszen a Canmore Nordic Centre Provincial Parkban remek versenyeket láthattunk: a futók egytől egyig odatették magukat, mindenki a dobogóért és a győzelemért hajtott. A kissé foghíjas, ám így is bombasztikusan erős és egyenletes mezőny még egy nagy dobást akart bemutatni a Tour de Ski előtt, ami nem is olyan soká kezdődik. Egy kissé megkésve bár, a Karácsony ünnepének "hátterében" nézzük tehát a történéseket!

Hagyományainkat folytatva, jól megszokottan és illedelmesen kezdjünk a hölgyekkel, lássuk, ők miképp viaskodtak egymással a három versenynap során!

Talán egy kicsit fura, hogy nem a sprinttel kezdődik egy több számból álló hétvége, hiszen más helyszíneken általában ez a megszokott. A kanadaiak ezekkel mit sem törődve rögtön "benyomták" a 10 kilométeres tömegrajtost. Bár a norvég csapat nagy része, így Marit Bjørgen, Therese Johaug és Marthe Kristoffersen is hiányzott, 62 induló (köztük jó pár nagy névvel) csak nekivágott ennek a megmérettetésnek. A legnagyobb esélyesnek a lengyel Justyna Kowalczyk számított, aki ennek megfelelően teljesített...

10 kilométer nem egy nagy táv, így aki győzni akar, mindig elől kell hogy legyen. A rajt után rögtön az élre törtek a fősztárok, vagyis Kowalczyk, Kikkan Randall, Vibeke Skofterud vagy Kristin Steira, de dolgoztak a csapatok is rendesen, főleg a norvégok illetve a masszív és hosszú sorral érkező oroszok.

Az első, egyben mindent eldöntő történésre nem kellett sokat várni: az idén először kiírt BMW xDrive Trophy bónuszsprintjére többen is "rárontottak", ám Kowalczyk olyannyira erős volt, hogy nemcsak megnyerte a részhajrát, még előnyt is épített fel magának az emelkedőn. Vele egy ideig csak az ukrán Valentina Shevchenko tartott, ám egy idő után ő sem bírta az üldözést, és visszacsordogált az immár hátrányban lévő mezőnybe. 4,2 kilométernél Kowalczyk már 10 másodperces előnyt tudhatott magáénak.

Ami egy ideig folyamatosan csak nőtt és nőtt, sőt, már fél percet is magáénak tudhatott a verseny vége előtt nem sokkal. Az üldözők azonban nagyrészt a finn Anne Kylloenen vezetésével zárkóztak és zárkóztak. A lengyelnek azonban egy pillanatig sem forgott veszélyben idei első győzelme, és az emelkedőkön is csak pont annyit adott ki magából, amennyit kellett. Végül 14 másodperccel győzött (Canmoreban immár harmadjára!) az időközben elszakadó, élete első VK-dobogóját ünneplő Kylloenen előtt, a harmadik helyre pedig 28 másodperces hátránnyal a remekül hajrázó Maiken Caspersen Falla ért be. Őt Skofterud, Randall, Ingvild FlugstadØstberg és Steira követte, vagyis a top7-ben négy norvég végzett a legnagyobb sztárjaik távolmaradásának ellenére!

Egy nap pihenő után pedig jöhetett is a sprint!

A sprint, amelynek kvalifikációján az eredeti 71 rajtlistán lévő futó közül Vibeke Skofterud, Holly Brooks és Jessica Diggins visszalépése miatt csak 68-an indultak. Olyan hatalmas meglepetés nem született, bár kiesett Natalia Korosteleva, Anna Haag és az utóbbi időben remek formába lendülő Mona-Lisa Malvelehto is.

A negyeddöntők tartogattak pár meglepetést. Igen könnyedén esett ki a nagy visszatérő, az elmúlt időben jó formában versenyző Evgenia Shapovalova (28.),Vesna Fabjan (16.), Anastasia Dotsenko (15.), Katja Visnar (13.), valamint a napon a formáját valamiért nem találó Justyna Kowalczyk (21.) is. Meg kell említenünk két új pontszerzőt, akik életükben először ünnepelhetnek 30-ba jutásnak. Az olaszGreta Laurent a 26., az orosz Daria Godovanichenko pedig az előkelő 14. pozíciót szerezte meg.

Az elődöntők jó és szoros küzdelmeket hoztak. Az elsőbe igen erős hatos gyűlt össze:Maiken Caspersen Falla, Kikkan Randall, Denise Herrmann, a hazai kedvencChandra Crawford, a szintén kanadai Perianne Jones és a svéd Ida Ingemarsdotter küzdött a biztos továbbjutásért. Ez egy nagyon megnyomott és gyors futam után Herrmannak és Randallnak sikerült, de a szerencsés vesztesek közé még Falla és a nagy hátrányt szerző Crawford is bekerülhetett. Persze ez a Celine Brun-Lie, Ingvild Østberg, Linn Soemskar, Laurien Van der Graaff, Ida Sargent és Anne Kylloenen által alkotott brigádtól függött. Nos, Falla és Crawford megnyugodhatott a futam után, döntőbe jutottak, hisz a két norvég tükörsimán, kéz a kézben sétált be a fináléba, a többiek pedig sokkal lemaradva jöttek be.

Következhetett a finálé egy masszív sprintermezőnnyel, hiszen Randall, Falla, Østberg, Herrmann, Brun-Lie és Crawford is az elitbe tartozik. A célegyenes előtti, mindent eldöntő és jellegzetes hegyig együtt haladtak a lányok, ekkor azonban a sprinterkirálynő Randall robbantott, és próbálta leszakítani riválisait. Nos, ez Fallat kivéve így-úgy sikerült, így a lejtmenet után ketten viaskodhattak a célegyenesbe a győzelemért. A norvég vetélytársát meglepve masírozott a győzelemig, diadalával megakadályozva Randallt attól, hogy átvegye a vezetést az összetettben. A harmadikBrun-Lie lett nagy harcban megelőzve Herrmannt és Østberget, míg a hatodik helyen Crawford "baktatott" be.

A női sprint a férfiakéval együtt teljes hosszban megtekinthető az alábbi videón:

Ha valaki azt hinné, a szervezők utoljára egy könnyű, amolyan levezető részt iktattak be, az nagyot téved, ugyanis a fáradt futókra még a 15 kilométer hosszú skiathlon várt, aminek lényege, hogy az első 7,5 km-t klasszikus, a második 7,5 km-t pedig szabad stílusban teszik meg.

Szokás szerint a klasszikus stílusú rész első pár száz méter unalmasan, együtt dolgozva telt el, ilyenkor csak amolyan bemelegedés folyik a folytatásra. Ez kellett is, hiszen igen komoly tempót váltott és ellépett Justyna Kowalczyk, vele egyedül csak Kristin Steira tudott tartani. Érdekes lépés a lengyel részéről, gondolhatták a többiek, mindenesetre a két versenyző mögött kialakult egy öt fős üldözőboly Anne Kylloenennel, Vibeke Skofteruddal, Masako Ishidával, Valentina Shevchenkoval és Alija Iksanovával. A váltásig az élen lévő duett már 25 másodperces előnyt épített fel, ám a verseny szinte csak ekkor kezdődött el...

...legalábbis a második helyért harcolóknak. Ugyanis ezt a lengyel hölgyet, aki a tömegrajtoson is meggyőző fölénnyel nyert, ebben az órában sem lehetett legyőzni. A léccserét követően pehelykönnyedén hagyta ott Steirát, és valami olyan tempóban épített fel (fokozatosan) előnyt magának, hogy azt még Marit Bjørgen is megirigyelné. Az üldözőcsoport, immár kiegészülve Steirával hiába küzdött, hajtott, dolgozott, ment az emelkedőkön, úgymond hiába dolgozott, mert még csak meg sem közelítették Kowalczykot. Miközben a lengyel röpke 42 perc 51,5 másodperc alatt megnyerte a viadalt (ezzel átvette a vezetést az összetettben), a második helyért hatalmas hajrá kezdett kialakulni.

Az emelkedő után úgy tűnt, Skofterud lehet az, aki felállhat a dobogó második fokára, ám a célegyenesben az utolsó helyről jött a finn expressz, Kylloenen, aki végül ha csak egy hajszállal, célfotó után is, de megelőzte hajrábeli ellenfelét, gyorsan megszerezve az első mellé a második pódiumát is. A negyedik Steira, az ötödik (remek helyezést elérve a szabad stílusú részen) Ishida, a hatodik Shevchenko, a hetedik pedig Iksanova lett. Jó kis versenyeket láthattunk, már várjuk a Tour de Ski-t, de előtte még Boldog Karácsonyt kívánnánk a lányoknak!

....................................................................................................................................

Most pedig térjünk át a férfiak küzdelmeire, kezdjünk a tömegrajtossal!

67-en jelezték részvételi szándékukat a viadalon, ám Axel Teichmann és Paal Goldberg nem rajtolt, így csak 65-en vágtak neki a 15 kilométeres távnak. A két "legnagyobb", Petter Northug és Dario Cologna nem utazott el ide (sem), ők már a Tour de Skire készülnek, ám sztárokban így sem volt hiány. És persze a verseny sem lett unalmasabb emiatt!

Az első 10 kilométerben nem sok minden érdekes történt, az esélyesek csapatai, így az olaszok, a norvégok, a németek és az oroszok diktálták a tempót. Előbbi két csapata azonban már idő előtt elveszített két fontos láncszemet: az olaszoktól David Hoferadta fel, a norvégoktól pedig a szakági VK vezetője, Martin Johnsrud Sundby, mégpedig azért, mert az első körben bukott. Kár, mert a legnagyobb esélyesek közé sorolták a viadal előtt, és valószínűleg ott is lett volna a dobogó környékén, de hát ilyen a sport, a történések pedig mentek tovább.

Pontosabban csak ekkor, a harmadik kör végén (egy kör 3,75 kilométer volt itt) kezdtek felélénkülni, ekkor kezdték el komolyabban észre venni az esélyesek, hogy hoppá, mindjárt itt a vége, itt az utolsó kör, és még nincs tempó. Nem volt, hát lett, ez nagyrészt a nagy terveket szövögető, nagyon egységes németeknek, az időközben márSjur Røthére koncentráló norvégoknak és kis mértékben az oroszoknak volt köszönhető. És lám, a támadások is megindultak, ám komolyabban a mindent eldöntő hegy (előttig) senkinek sem sikerült ellépni. Jól helyezkedett, és néhány másodperces előnyt is kiharcolt magának az Evgeniy Belov, Tim Tscharnke, Tobias Angereráltal alkotott hármas, akik az utolsó pár kilométeren aktívan villogtak a hosszúra nyújtott emelkedőkön és a lejtmenetekben. A mindent eldöntő, utolsó hegyen a 23. születésnapját ünneplő Tscharnke lépett el riválisaitól, és a hosszú lejtmenetet előnnyel kezdhette meg. Ez pedig fél győzelem már a németeknek, akik nagyon eltalálták a vaxot a versenyre. Így hiába jött nagyon Røthe, Angerer, Belov és mögöttük a fél mezőny, ezt a fiatalembert senki nem érhette utol: élete első dobogóját, egyben győzelmét pont december 13-án, a szülinapjával együtt ünnepelhette a német! 5 másodperces hátránnyal Røthe jött be a második helyre (szintén "elsőéves pódiumos"), szépet hajrázva, míg a harmadik, teljessé téve a németek hegemóniáját Angerer lett. Szerintem imába foglalják a német sífutók ezt a 15000 métert, hiszen megmutatták, korántsem gyönge az ő csapatuk, sőt...

A verseny videója:

A szünnap után a sprint következett, aminek selejtezőjében jó pár nagy név is "elvérzett". Sajnos már-már megszokott, hogy a két kanadai, Alex Harvey és Devon Kershaw ilyen hátul végez, de hogy Teodor Peterson a 48., Eirik Brandsdal pedig a 40. helyen essen ki, na ilyenre rég nem volt példa. Az a nyamvadt pálya-gondolhatták magukban...

A negyeddöntők ennek fényében tartogattak szenzációkat, sőt! Volt pár olyan eredmény ami igen-igen meglepő -Joeri Kindschi (25.), az újra formába lendülő, ám most gyöngélkedő Alexey Petukhov (22.) és a magából valamicske keveset megmutató Nikolay Morilov (19.) is kiesett-de mindez semmi ahhoz képest, hogy kik futhattak szemi-finálét... Mindenesetre kellemes, hogy megszerezte első pontjait a Világkupában a fiatal Renaud Jay illetve Skyler Davis, rájuk akár szép jövő is várhat ezen a területen.

Szóval, eltátottuk a szánkat. Már nem az első hatos futam után, ahol Emil Jönsson Nikita Kriukovval karöltve lépett be a fináléba, és Federico Pellegrino valamint a remek formáját továbbra is őrző Tim Tscharnke is bőven reménykedhetett még továbbjutásban, az egykoron szebb napokat is látott Mikhail Devjatiarov illetve a fiatal svéd titán Simon Persson esett ki, hanem inkább a második "csoport" versenyzőin "akadhatott" ki a régieket és ismerteket favorizáló néző. Anders Gloeersen és Andrew Newell még oké, ők meg is szerezték az első két helyet, simán bejutva ezzel a döntőbe. Len Valjasszal is rendben vagyunk, hiszen többször is állt már dobogón, de az, hogy egy jó sprinterektől hemzsegő mezőnyben egyBernhard Tritscher-Harald Wurm duett (akikről az ember ugyan hallhatott, ám az elitbe korántsem tartoznak bele) az életében még pontot sem szerző kanadai Jesse Cockneyval hogy juthatott el idáig, az már jó kérdés. Nos úgy, hogy magukat felülmúlva versenyeztek. Igaz, a fináléba jutástól messze voltak, ám üde színfoltot vittek ebbe a hétvégébe. Jár a kalaplengetés előttük szerintem!

Aztán jött a finálé, ahol már igazi versenyt láthattunk! Tscharnke a szerencsét hozó 11-es mezszámmal indulhatott el, de nem ő volt a fő favorit, hiszen Jönsson, Gloeersen, Kriukov, Newell és Pellegrino is jobb sprinternek számít nála-papíron. Körülbelül másfél percig nem ez mutatkozott, hiszen a német Jönssonnal együtt meghúzta az emelkedőket, és jól helyezkedett. Ekkor azonban Pellegrino indított, és próbált ellépni öles léptekkel a többiektől. A célegyenes előtti lejtmenetben is ő haladt az élen, ám mögötte mindenki szorosan gyülekezett, és a győzelemre hajtott. Hiába vágott le hatalmas hajrát Gloeersen, ez csak a második helyre volt elég, hiszen Emil Jönssont hajrában legyőzni nagyon nehéz-ez most sem sikerült. A harmadik pozíciótKriukov szerezte meg, míg az elfáradó Tscharnke lett a 4. Őt Newell és Pellegrinokövette-elsőkből lesznek az utolsók... Jönsson sikerével átvette a vezetést az összetettben, ilyet, hogy sprinter uralja a VK-t, rég láthattunk!

Ám még hátravolt a hétvége zárásaként az igen mozgalmas és fordulatokkal teli 30 kilométeres skiathlon, ahol az első 15 km-t klasszikus, a második 15-öt szabad stílusban teljesítették a srácok.

Az első két kör után 25 futó maradt elől, akik pár másodperces előnyt harcoltak ki maguknak a mezőny többi részével szemben. Ám ez mit sem jelentett, jól mutatja, hogy a következő körben már újra fordult a kocka. Ekkor ugyanis két orosz, Evgeniy Belov és Alexander Bessmertnykh lépett el, összedolgozásuk által felépítve egy majd' fél perces előnyt. Mondhatni szinte feleslegesen fárasztották magukat, hiszen a lécváltásra újra visszaolvadtak a már ekkor is feszült bolyba. 15 km után tehát még semmi nem dőlt el...

Ezt próbálta megváltoztatni az eddig megbújó Ivan Babikov. A kanadai a következő két körben húzta a sort, aminek köszönhetően egy kisebb csoportot is összeverbuvált, de még ez sem volt olyan döntés, ami a verseny végkimenetelét eldöntötte volna. No de az utolsó két körre legalább kialakult a végső, 18 fős boly, amelyben ott lapult a végső győztes is. Az egykor szökésben lévő Bessmertnykh bukott, így végleg lemondhatott győzelmi esélyeiről. Oroszok és norvégok ennek ellenére is szép számmal akadtak elől.

Jöhetett a hajrá, a taktikázás és az erődemonstráció. Az utolsó körre fordulva a norvégPetter Eliassen lépett el, és harcolt ki magának egy kisebb előnyt, ám a számláló 6 másodpercnél többet nem mért, nem sokkal később pedig utolérték. Persze, ez is csak fárasztás volt, dolgozva a kapitányokért, Johnsrud Sundbyért és Røthéért. Az emelkedő utáni hosszú lejtmenet viszont már a viadalt eldöntő akció volt. Maurice Manificat Roland Clarával lépett el, tisztes távolságból pedig hiába követte Røthe őket (igyekezetében majdnem elesett), utolérnie nem sikerült a párost. A célegyeneshez érve Clarának sikerült kiharcolnia egy minimális előnyt, de a sokak által kedvelt francia innen is visszajött, és végül könnyed győzelmet aratott! Hatalmas verseny volt, igazi ínyencség. A harmadik Røthe lett, míg őt Angerer és Eldar Rønning követte.

Ez volt tehát a hosszú canmore-i hétvége, ami azt gondolom, megadta az alaphangot a Tour de Skihez, amire természetesen mi is készülni fogunk egy kis előzetessel!

A hétvége teljes eredménylistája megtalálható a linkre kattintva

Végül pedig nem maradt más hátra, mint hogy minden kedves olvasónknak boldog és békés Karácsonyt kívánjak!