Csak kitűntetett alkalmakkor fordulhat elő az emberrel, hogy nem egy teljes alpesi síverseny után csettint elégedette egy jó nagyot, mondván emlékezetes pillanatokat élhetett át; hanem egyetlen eszményi sportteljesítménytől, egy kimagasló csúszástól alél el az illető. Velem, s remélem még sokakkal együtt utóbbi történt meg, valósággal borsódzott hátam Ted Ligety korszakos lesiklását látva. Egyetlen futam, s szűk három másodperccel kerekedett felül a világon. Az óriás-műlesiklás világbajnoka kedvenc söldeni gleccserén mutatta meg ellenlábasainak, tudják be egyszeri kisiklásnak a tavalyi szezont, mivel változatlanul ő a szakág királya! Ligety mögött Manfred Mölgg végzett, a minden szakértő által roppant tehetségesnek tartott, ám pályafutása nagy részében a nézőközönség szemében elsőszámú vesztesként megjelenő dél-tiroli végre össze bírt rakni két – emberi léptékkel mérve – tökéletes futamot, így megérdemelten utasította maga mögé az összetett pontverseny tavalyi legjobbját, Marcel Hirschert. Eme felemelő pillanat ellenére sem feledkezhetünk meg a versenyrendezők unfair hozzáállásáról…

Mint azt tegnap említettük, jelentős hóesést jeleztek a meteorológusok Sölden környékére, kétségessé vált a szezonnyitó megrendezése – holott a sportág szerelmei körében minden korábbinál nagyobb figyelem övezte a hagyományos óriás-műlesiklást. Az idén életbe léptetett technikai szabályváltoztatások okán felmerült többekben az erősorrend teljes eltolódása is. Nos, a tegnapi női és a mostani versennyel a hátunk mögött felesleges még túlokoskodni a dolgot, annyi azonban talán kijelenthető, hogy a meredeken hagyományosan biztosabb osztrákoknak nem tett be a csökkent rádiuszos síléc megjelenése. (No, de a suszter maradjon a kaptafánál, a témában majd egy szakavatottabb személy, szerkesztőtársam, Zsuzsi fog értekezni a napokban.)

Dübörögtek a kétszámjegyű mínuszok Söldenben, ami nem is lett volna olyan nagy baj, ha az esti hóvihar utózöngéi nem húzódtak volna át a hivatalos program idejére. Egész pontosan 10 percen át szakadt a hó, telepedett köd a pálya némely kritikus pontjára. Az a 12 ezer néző, akire hivatkozott a versenyigazgató, aligha orrolt volna meg egy kb. negyedórás (30 percet is írhattam volna) késedelemtől. Ehelyett átcsapott szerencsejátékba a délelőtt.

Legjobban, naná, hogy az egyes rajtszám tulajdonosával, a hóekés szerepre kárhoztatott Philip Schörghoferrel (52.) szúrtak ki legelsősorban, az ismeretlenbe vezető út nem volt kikövezve, elmondása szerint már csak egy „piros színben villogó, szirénázó készülék” hiányzott kobakjáról, nehogy tarolást végezzen a gleccserre kilátogató nézők körében. Viccet félretéve, ez történik, amikor az anyagiak felülírják a sportszakmai szempontokat. Ti. a szervezők a szövetségiekkel közösen úgy vélték, hogy egy esetleges halasztással veszélybe került volna a futam közvetítése, méghozzá a 10:30-kor kezdődő Indiai Nagydíj miatt.

Cyprien Richard (30.) is alaposan megküzdött a pályával, szemre hozta az osztrák futamát, ennek ellenére két másodperces különbséget mutatott javára a stopper. S a francia is csak 4 századdal került második futamba – francia tűzésű pálya ide, vagy oda… Hannes Reichelt (13.) siklásán már látszott, tudatosan kerülte a galibát, viszonylag jó pozíciót értek az információk. A körülmények ismeretében az lett volna meglepetés, ha Max Blardone „akaratos” stílusával célba ér. Ted Ligety (2.) levesébe még az égiek sem tudtak beleköpni, másfél másodpercet adott az osztráknak, s úgy általában mindegyik kedvezőtlen viszonyok közt síelő vetélytársának.

Lassan kezdett előbújni a napocska, de markáns fordulatra csak tízen túli rajtszámokkal indulók környékén került sor. Fritz Dopfer (22.) két szekundumot szedett össze nagyrészt a meredeken, Marcel Hirscher (9.) ellenben épp a lankás utolsó szektoron vesztett lendületet, a szakági címvédő gyakorlatilag lemondhatott a győztes idénykezdésről. A norvégok is megküzdöttek az elemekkel, Aksel Lund Svindål (14.) az első futamot még túlélte nem különösebben acélos teljesítménnyel, Kjetil Jansrud (6.) viszont feljött a második helyre, hátránya persze így is tetemes volt. A látási viszonyok nem javultak, Davide Simoncelli (16.) főként ennek esett áldozatul, Carlo Janka (33.) kiesését egy folytatódó agónia tüneteként kezelem.

Annál is inkább, mert az őt követő Thomas Fanara (1.) hirtelen napsütésben találta magát, élt is a lehetőséggel, az alsó szakaszon fogott Ligety-n fél másodpercet, ami elhanyagolható 4 századnyi előnyt jelentett számára délutánra. Marcel Mathis (24.) már nem járt sikerrel, Didier Défago (7.), majd Benjamin Raich (12.) is szép, tiszta sízéssel került ígéretes pozícióba. A továbbiakban több 20 környéki rajtszámmal érkező síző ugrott előre a közvetlen élbolyba, olyannyira több lendületet sikerült átvinniük a lankás részre, hogy Manfred Mölgg (3.) négy, a szlalomos minőségében Söldenben csak kiránduló André Myhrer (4.) öt tizeddel volt gyorsabb bárki másnál. Jitloff, De Tessieres, illetve kis híján Olsson is a TOP-10-ben találta magát – ez azért önmagáért beszélt. Ötvenen túlról is maradt lehetőség a harmincba kerülésre, a kanadai Dustin Cook (54-essel a 27.) és az olasz Roberto Nani (59-essel a 23.) hozták a nagy bravúrt. Adam Žampáról (28.) pedig még úgyis szólni fogunk.

Délutánra visszatért az enyhe hószállingózás, ami aztán időről időre hol felerősödött, hol megint lecsendesedett. Nem lehetett tudni, kinek mit dob a gép…

Richard hamar dobbantott magától, nyár közepi sérülése után innentől jó egy hónapja van felzárkózni. Jean-Philippe Roy (17.) egész tűrhetően oldotta meg a feladatot, a porhanyós havon mondjuk nem fért bele az a komoly elfékezés, a lankás részre kevés maradt a sebesség, botoznia is kellett. Adam Žampa (9.) az első Világkupa-pontszerzés küszöbére lépett, a roppant tehetséges szlovák fiatalember pedig egyik szokványos hibát sem követte el: magyarán óvatoskodta túl, de nem tört össze a teher alatt. Nem tett egyebet, minthogy megsíelte a második legjobb délutáni pályát! Az időjárás sem volt ellene, így karrierjének újabb nagy lépcsőfokából szlovák sporttörténelem kerekedett: szlovák férfi először zárt TOP-10-ben alpesi síelésben. (Pontszerzésre legutóbb négy esztendeje volt példa, Babusiak szuper-kombinációs tizensokadik helyét eleve nem lehet egy lapon emlegetni a söldeni óriással.) Žampa egyébiránt állt már dobogón tavaly az EK-ban, idén nyáron pedig megnyerte az Ausztrál- Új-Zélandi Kupa (ANC) összetettjét, nem különben a jelenlegi legjobb magyar férfi alpesi síelő, Farkas Norbert edzőtársa és barátja.

Dustin Cook (22.) már mindent alárendelt a biztonságnak, ő is most debütált a pontszerzők közt. Ivica Kostelić (14.) tavalyihoz hasonló délelőttöt fogott ki, a délután már kevésbé idézte egy évvel korábbi remeklését (öt tizedet azért leakasztott végén a különbségből), a kedvező időjárásnak hála azért így is jelentősen előre tudott lépni, csakúgy, mint Mathis (12.), valamint a szintén élete első VK- pontjait jegyző Nani (18.). Érdekes módon mindketten a pálya alsó szakaszán vesztettek rengeteget. A két németnek mindez nem adatott meg, mivel egészen elképesztő módon mind Stefan Luitz, mind Dopfer léce lecsatolódott lejtmenet. Rá lehet fogni, hogy belezuhantak valami egyenetlenségbe, a valószínűtlen egybeesés inkább az anyaghibát feltételezi.

Florian Eisath (11.) menete után sem kapkodtuk a levegőt, fene se gondolta volna, hogy élete legjobb eredménye kötődik majd az egyébként középszerű csúszáshoz. Igazság szerint sokat kellett várni egy újabb igazán jó siklásra, Haugen (13.), a szlovén Janez Jazbec (21.), valamint Mermillod Blondin (16.) is több markáns rontással vétették észre magukat, ennek dacára kettejük jelentőset tudott javítani.

Merthogy ismét rosszabbodni kezdett az időjárás, a francia menete második felében már kapott belőle némi ízelítőt. Davide Simoncelli kiesését mégsem fognánk a természetre, lévén egy szakági specialistától ritkán látható gyermekded hibát követett el, nem egyszerűséggel elfelejtett lécet váltani jobbra fordulva, így egyik lába kiütötte útból a másikat. Marc Berthod, majd Svindål is a kiesők táborát bővítette, effektíve nem látták néha, mikor merre kell kanyarodni, a porhanyós „külső ív” pedig nem szokott nyerő választásnak bizonyulni.

Hannes Reichelt (6.) roppant zaklatott menetet tudott maga mögött, de megérte az erőlködés, lankás részre hozott sok sebességet, minek köszönhetően végre át tudta venni a vezetést az ifjú szlováktól. Benjamin Raich (8.) sem maradt le sokkal honfitársától, ha nincs egy kilépés az első szektorban, kiváló meredeksíelésével még feljebb juthatott volna. Matts Olsson (10.) épp ott kapott rengeteget, mint Gauthier De Tessieres (7.), a francia néhány századdal még befért Raich elé. Marcel Hirscher (3.) nagy mentéssel nyitott, majd rákapott a pálya ízére, élre állt, bejelentkezett a dobogóra. Tim Jitloff (19.) nem élt délelőtti szerencséjével, Didier Défago (5.) viszont aránylag tiszta menettel meglepetést okozott a svájci szurkolóknak. (Cuche visszavonulásával és Janka gyengélkedésével amott lyukas számként könyvelték el az óriást is.) A szerencsevadászok ideje lejárt, Baumann (20.) ad-hoc íveken még levergődött a célig, Myhrernek ez sem jött össze. A kakukktojás Jansrud (15.), bravúrral kivívott ígéretes pozícióját adta fel csapnivaló sízéssel.

Manfred Mölgg (2.) személyétől vártuk volna a legkevésbé, hogy meg tudja ismételni pocsék időjárásban is délelőtti futamát, dinamikus menetéért dobogó lett jutalma. Ted Ligety (1.) önkívületi sízését nem lehet szavakkal leírni, tényleg látni kellett. 2,75-os különbséggel vette át a vezetést Mölggtől, ami két futam is őrületes sok, pláne kb. egálról indulva egyszeri távon. (Žampának ködös időben, hóviharban kiosztott másfelet.) Thomas Fanara (4.) elsőségére ezek után egy fabatkát se volt érdemes tenni, gyengén is ment, bő három másodpercet kapott, amivel – szinte hihetetlen – kevés híján dobogóra lehetett ma állni.

Ted Ligety tizenkettedik alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére Világkupán, így ünnepelte 200. VK- startját, s nem mellékesen 30. pódiumát. Teljesítményéről bizonyára még sokat fognak beszélni, a legyőzött fél, Hirscher saját bevallása szerint úgy síelt, mintha nem is kellett volna léceket váltania.

Manfred Mölgg a 15. dobogónál tart, legutóbbi érmét 2010 januárjában szerezte, óriásban 4 éve állhatott legutóbb dobogóra. Egy-egy kiváló pályát síelt már számtalanszor, még a tavalyi gyengécske idényében is, de ő valahogy nagy ritkán tud élni az eséllyel, rendre megbicsaklik kulcsszituációban. Mostani részsikere lehet egy fontos lépés a tendencia megfordítása felé.

Marcel Hirscher teljesítményére összességében nem lehetett panasz, karrierje 28. dobogóját a stílusának egyébként nem igazán fekvő lejtőn szerezte meg. Formájának első igazi értékmérője egyébként is Leviben következik majd két hét múlva.

A verseny részletes statisztikáját a linkre kattintva érhetitek el.