A héten jelentette be az őt képviselő Felix Promotion Sportmanager Iroda, hogy Farkas Norbert január 24-én elindul a schladmingi műlesikló Világkupa futamon. Tizenkilenc év elteltével szerepel ismét férfi alpesi síző a Világkupán, így gondoltuk, felkeressük Norbit, ossza meg pályafutása eddigi sarokpontjait, meséljen életmódjáról, céljairól. Exkluzív interjúnk Norbival a verseny előtti hétvégén készült.

Síparadicsom Blog: Utoljára Bónis Attila indult magyar férfi versenyzőként Világkupán, 1993-ban. Egy éves voltál akkor. Ismered Bónis Attilát?

Farkas Norbert: Nem, őt személyesen nem ismerem, viszont édesapja, valamikori edzője, Bónis Feri bácsi engem is edzett egy időszakban. Nagyon tiszteltük, és nagyon szerettük, rengeteget tanultunk tőle. Sajnos ő néhány éve meghalt.

SP: Miért kellett ennyi időt várni egy ilyen hírre? Ilyen nehéz a kvalifikálás?

FN: Nem ezen múlik az indulás. A nemzetközi szabályok szerint 120 FIS pont alatt lehet nevezni egy világkupa futamra, és ilyen módon minden nemzetnek van 1 indulási kvótája. Most Magyarországon 5 olyan férfiversenyző van, aki eléri ezt a szintet szlalomban. Más kérdés azonban, hogy van-e értelme elmenni egy ilyen versenyre, hiszen ez a ponthatár önmagában elég messze van az élmezőnytől. Nekem most 59 ponton van (ami ugyan a legjobb magyar), az idén mentem egy 50 pontot is, a Világkupa győztese azonban 0 FIS pontot kap. Olyan a pontszámítás, hogy nagy közelítéssel az én 50 pontom az kicsit több, mint 8% lemaradást jelent a legjobbtól. Hát ez az elmélet, de ha kedden 8%-ot kapnék, az maga lenne a csoda…

SP: Akkor mi a cél, miért indulsz?

FN: Elsődlegesen a tapasztalatgyűjtés végett. Itt lesz jövőre a Világbajnokság, ezen a pályán máskor nem nagyon lehet versenyezni. Emellett néhány év múlva azért mindenképpen jó lenne oda eljutni, hogy rendszeres résztvevője lehessek a világkupa futamoknak, és utána akár a legjobb 30 közé is bekerüljek. No meg azért ne felejtsük el, ennek a versenynek különleges hangulata van: esti szlalom, nappali villanyfényben, 50-60 ezer őrjöngő ember előtt. Hihetetlen élmény még nézőként is, versenyzőként pedig meg kell tanulni kezelni az ilyen helyzeteket is.

SP: Mire számítasz?

FN: Elsősorban nagy élményre. Valószínűleg a legmagasabb rajtszámom lesz, ami akár 100-as fölött is lehet, hiszen sokan gondolkoznak úgy, mint én. Ha végig tudok menni a pályán, ha a futamommal az edzőm és én is meg leszek elégedve, azt már sikernek könyvelném el. Ha esetleg valakiket meg tudnék előzni, az már nagyon klassz lenne… Mindenesetre igyekszem mindent megtenni ezért.

SP: Sokba kerül egy ilyen futamon elindulni? Vagy esetleg ezért már pénz is jár?

FN: A futamon indulni nem kerül semmibe, sőt a saját és az edzőm teljes ellátását fizeti is a nemzetközi szövetség. A legjobbaknak még az utazási költségét is térítik, és a helyezettek pénzdíjat kapnak. Szóval nekem nem kerül igazán semmibe, de nem is kapok ezért külön semmilyen juttatást.

SP: Van-e a nagyokkal valamilyen kapcsolatod már? Esetleg barátságok?

FN: Hát ettől még nagyon messze vagyok, nekik fogalmuk sincs, ki vagyok én. A szűk élmezőnyön túl azonban van több ismeretség is. A szlovák Adam Zampa-val és az öccsével már két éve edzünk együtt a felkészülési időszakban. Adamnak még nem sikerült 30-ba kerülnie, de rendszeresen szerepel a szlalom és az óriás-műlesikló futamokon. A múltkor néhány századon múlt neki a második futam. Európa Kupa futamokon már többször a legjobbak között volt. (Idén januárban három TOP-8-as helyezést jegyez az EK-n, a tegnapi óriás-műlesiklásban – holtversenyben Cyprien Richard-ral! – a dobogó harmadik fokára állhatott. – Dave985) Vele a legszorosabb a kapcsolatom. A mostani futamon a mezőny végén elindul néhány olyan versenyző, akikkel rendszeresen azonos versenyekre járunk évek óta, velük egészen jó viszonyban vagyok.

SP: Mennyi edzéssel lehet ide eljutni? Mennyit vagy havon?

FN: Évente kb. 150-160 napot vagyok havon: edzések, versenyek, szabad sízés. Ez nagyjából megfelel az én szintemnek. Egész évre vetítve egy hónap – április közepétől május közepéig – a pihenőhónap, ekkor semmi szervezett dolog nincsen, csak saját örömömre valamilyen mozgás. Utána kezdődik az alapozás, szárazedzésekkel, heti 10 edzéssel. Júliustól kezdődik a havas alapozás is. Szeptembertől már egy hét itthon szárazedzésekkel, egy hét havas edzés. Aztán november közepétől a szárazedzések csak a verseny alatti, utáni regenerálódást segítik.

SP: Hogyan kerültél a sí versenyzés közelébe? Kik voltak az edzőid?

FN: Édesapám a hegyek és havas sportok nagy szerelmese, így már 4 évesen én is lécen álltam. Nyolc évesen estünk be véletlenül egy amatőr síversenyre, aztán már nem volt megállás. Akkor még a nálam négy évvel idősebb bátyám is versenyzett, és egy komolyabb kis magyar csapat kezdett el dolgozni a Freestyle egyesületben. Több nevelőedzőm is volt, de serdülőkor végén három éven át Budai Balázs („Budás”) volt velem, egészen 14 éves koromig ő irányított, tanított, szinte pótapukámként működött. Aztán 16 évesen a nemzetközi versenyekre kilépve váltottam, és azóta az osztrák Armin Brunner síedzővel dolgozom. Ő nagyon fiatal, viszont az egész család a sísport körül mozog, a nagybátyja révén 2 évig a salzburgi ifi kerettel edzettem együtt. Szárazedzéseimet pedig 5 éve Zakariás Zsolt irányítja – ő a klagenfurti sportiskola vezető tanára, Miklós Edit is vele dolgozik. Jelenleg a Rozmaring egyesületben vagyok.

SP: Milyen a magyar mezőny, vannak még versenytársak?

FN: Hogyne lennének. A fiúk között a velem egyidős Bujtás Csabával szinte együtt nőttünk fel, talán többet voltunk együtt, mint a szüleinkkel. Két éve külön edzővel dolgozunk, de most is többször edzünk vagy járunk versenyekre együtt. Mindig is a nyomomban volt, néha meg is előzött, most sincs sokkal lemaradva tőlem, ez engem is hajt előre. Szepesi Bertold az idén ugyan sérült, nem versenyez, de ő is ott van velünk, a tavalyi VB-n ő indult szlalomban, és szép eredményt ért el. És az első-másodéves ifik között is vannak néhányan, akik komolyan dolgoznak, és egyre jobb eredményeik vannak. Ezen kívül sajnos az idősebbek már vagy abbahagyták, vagy sokkal kisebb intenzitással dolgoznak, más dolgokra koncentrálnak – többek között az előző olimpikon, Bene Marci is. Bátyám meg már sok éve abbahagyta.

SP: Miért hagyják abba, miért ilyen kicsi a mezőny?

FN: A serdülőkorban sokkal szélesebb a mezőny, ott még sokan félprofi szinten, vagy csak amatőr szinten dolgoznak. Itt könnyebb jó eredményt elérni, ami persze önbizalmat ad. Azt azonban látni kell, hogy az igazán profik már 12 évesen is nagyon kemény munkát végeznek, amely az ifikorba való kilépéskor mutatja meg magát.

Kikerülve a FIS versenyekre (16 évesen, ifiként) az ember rájön, hogy milyen sokan vagyunk, és milyen messze vagyunk a legjobbaktól. Itt még rá kell tenni egy lapáttal, és közben 120.-nak indulni a pályán, és annak is örülni, ha egyáltalán leérsz. Vajmi kevés sikerélménnyel nem könnyű folytatni. Általában itt szoktak a legtöbben kiszállni, ez a vízválasztó.

Nagyon sok dolog együttállása kell ahhoz, hogy idáig eljussunk. 8-10 éves korunk óta alig vagyunk otthon. Persze nagyon izgalmas, hogy folyamatosan síelhetünk, sok helyen járunk, de azért ez kemény edzés. Reggeli kelésekkel, fáradásokkal, távollétekkel, sok-sok unalmas úton léttel. Éves szinten 40 ezer kilométer simán összejön. Nagyon komoly kitartást igényel. Barátok, szülők itthon, nincsenek unatkozós szünetek, mert akkor meg a sulit kell pótolni. Természetesen az anyagiak is megszűrik, hogy egyáltalán kik kezdhetik el az egészet, de a pénz nem megy ki helyettem edzeni, dolgozni, ugyanolyan keménynek kell lenni, mint mindenki másnak.

Fontos az is, hogy a család támogatása nélkül szinte lehetetlen – és nem csak az anyagiak miatt. A programszervezés, edzések, szállásfoglalás stb., feltételezi, hogy a teljes család minden programja e köré épül – minden nyaralás, szülinap stb. FIS mezőnybe kilépve aztán meg kell tanulni, milyen versenyekre menjünk, hol érdemes indulni, hogy pontot javíthassunk – kik lesznek még ott, milyen a pálya stb. Ez egy komoly tanulási folyamat, melyben a magyarok eleve hátrányból indulnak.

SP: Milyen eredményeid voltak, mire vagy a legbüszkébb?

FN: Rengeteg korosztályos országos bajnoki címem közül természetesen a felnőtt bajnoki címekre vagyok a legbüszkébb: tavaly mindegyik számban első lettem, 16 évesen már Super G-ben is. Serdülőként több gyerek nemzetközi futamon indultam, Vratnáról van 5. és 6. helyezésem, a gyerek világbajnokságokon többször voltam 10%-on belül – ez már szép eredménynek számít. Az osztrák tartományi versenyeken – Murau Bezirks – többször álltam dobogón gyerekként, így tagja voltam a stájer válogatottnak is.

2009-ben Garmischban az ifi VB-n szlalomban az 1. korosztályban (amely a két fiatalabb évet jelenti) 2. lettem – hárman álltunk a dobogón az azóta már világkupákon induló német Stefan Luitz-cal és Bujtás Csabival. Ez az eredmény a teljes ifi mezőnyben az 51. helyet jelentette. 2010-ben Franciaországban az ifi VB-n szlalomban 41. lettem. Legnagyobb élményem eddig viszont a tavalyi felnőtt VB főfutama óriásban.

SP: Mik a rövid és hosszú távú tervek?

FN: Az idén egy Világkupás indulás volt tervbe véve, és az ifi VB. Jó lenne az ifi VB-n 30-ba kerülni – talán szlalomban van erre legnagyobb esélyem. A Magyar Bajnokságot meg megnyerni természetesen. Jövőre van ifi VB, felnőtt VB – ahol már minden számban indulni szeretnék – és Universiade is. Ez utóbbi ráadásul a közelben, Mariborban. Aztán utána az Olimpia…

Pontszámban az idén szlalomban és óriásban a szezon végén szeretném, ha a pontszámom négyessel kezdődne, hogy jövőre elérhessem az alanyi jogú olimpiai kvalifikációt. Aztán ha még tudok lépni előre, fejlődni, van kitartás és pénz, akkor a Világkupákat megcélozni.

SP: Mi kell az olimpiai kvalifikációhoz?

FN: Szlalomban és óriásban 120 pont alatt, a többi számban 80 pont alatt van az un. B szint – azaz ez kell ahhoz, hogy egyáltalán valaki ott lehessen. Ez már megvan, de így az ország jogán egy versenyző mehet, melyet kvalifikációval kell eldönteni a jelöltek között. Ez volt Vancouver előtt is, és ebből a kvalifikációból Bene Marci került ki győztesen. 17 éves voltam, sem technikailag, sem agyilag nem bírtam a terhelést, a versenyek közben le is sérültem, így nem tudtam végigcsinálni. Nem voltam még odavaló valószínűleg.

Ha azonban a világranglista első 500 helyezettje közé kerül valaki bármelyik számban, akkor a kvalifikáció alanyi jogú, tehát a helyem biztosítva lenne kvalifikáció nélkül is. Hát ez a célom Szocsira. Szlalomban és óriásban ez a FIS pontszám szerint kicsit 30 felett van, a gyors számokban valamivel 50 felett.

SP: Ki támogat, vannak már szponzorok?

FN: Egyelőre a szülők és a szülők cége a legfőbb szponzor. Felszereléseket már kapok ingyen, vagy nagyon kedvezményes áron – például a sisakokat a CASCO-tól évek óta. Fischer léccel megyek régóta, főleg az edzőm kapcsolata alapján ezt nagyon jó áron kapom – hiszen egy szezonban vagy 10 pár léc szükséges. Az utóbbi néhány évben a Szövetségtől is egyre több pénzt kapok, illetve van egy kicsi Gerevich- ösztöndíjam. De ezek együtt is csak egy kis részét adják az éves költségnek. Amíg nem tudok rendszeres résztvevője lenni a Világkupának, vagy legalább az Európa Kupának, addig nem könnyű. Ezért is kezdtem el együtt dolgozni Rácz Félixékkel (Felix Promotion Sportmanager Iroda) – segítik, hogy megismerjék a nevemet, ezáltal könnyebb szponzort is találni. Nekem meg csak a munkával kell foglalkoznom.

SP: Mi az, amire még marad időd emellett? Elég szorosnak tűnik.

FN: Hát nem sok mindenre. Barátnőm, barátok Magyarországon vannak, ha én is feltűnök, akkor igyekszünk együtt lenni. Nyáron az alapozási időszakban erre több alkalom van. A Balaton Soundot évek óta nem hagynánk ki. Nagyon szeretek főzni, egészen jól is tudok, a felkészülési időszakban főleg apartmanban lakunk, akkor igyekszem kiélni magam. És az idén vagyok első éves a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, nemzetközi gazdálkodás karon.

SP: Hogyan lehet emellett egyetemre járni?

FN: Az Olimpiai Bizottság indított egy Olimpiai Életút Programot, melynek pont az a célja, hogy a sportolókat segítse az egyetemi tanulmányaik elvégzésében, hogy utána ne vágjanak minden nélkül neki az életnek. Ennek vagyok részese, és az egyetem ez alapján egyéni tantervet biztosít számomra. Ami nem azt jelenti, hogy nem kell teljesítenem, hanem mentesülök az óralátogatás alól, valamint a ZH-kat, vizsgákat egyeztetett időpontban is pótolhatom. Ennek tudható be, hogy január 6-án befejeztem a félévet, és 26 kreditem lett – az átlagom ugyan kevésbé fényes. De a tavaszi félév talán egyszerűbb lesz, hiszen április közepétől itthon vagyok.

SP: Már csak 1-2 nap van. Izgulsz?

FN: Most még nem érzem annyira. Az egyik azeri haverom – ő is ott lesz kedden az indulók között – mondta, hogy ez a pálya az, amit ha nézőként meglátsz, összeszorul a mellkasod, hogy milyen gáz. Ha versenyzőként, akkor elgondolkodsz, mit keresel itt. Ha meg beállsz a rajtba, akkor ”besz…sz”. De akkor már nincs menekvés. Hát megyek előre! Amikor az ember a rajtban áll, akkor megszűnik minden más, csak arra koncentrálsz. Ott már biztosan nem tartok tőle.

SP: Mi pedig szorítunk neked, meg azért is, hogy a jövőben minél többször láthassunk ilyen eseményeken.

FN: Köszönöm, és őszintén sokat segít az a sok pozitív gesztus, amiket az utóbbi napokban ezzel kapcsolatban kaptam.

Norbi FIS- adatlapja