A verseny beharangozásaként mindenki a házigazdák és a norvégok párharcaként aposztrofálta a küzdelmet, de koránt sem alakultak ilyen egyértelműen a hét eseményei. Habár Jeff Stoughtonék látszólag nehézségek nélkül múlták felül ellenfeleiket, egyértelműsítve ezzel a csoport első helyének sorsát, Ulsrudéknak nem mentek olyan jól a dolgok, mint ahogy azt a nézők – és talán már ők maguk is – megszokhatták. Az, hogy első mérkőzésükön csak extra endben tudtak túljutni a jelentősebb erőt nem képviselő Dél-Koreán, a másodikon viszont a hosszabbításban ki is kaptak a szintén nem bajnokesélyes csehektől, hamar előrevetítette, hogy ez a torna más forgatókönyv szerint fog zajlani a mintásnadrágosok számára, mint az elmúlt öt évben. Ráadásul a hirtelen egymásutánban jött vereségek a németek, a franciák, és a svájciak ellenében szinte kilátástalanná tette helyzetüket a továbbjutást illetően, s féltávnál tapasztalt 2:4-es győzelmi arányuk egyre erősebben azt sugallta, ez a bajnokság csak a kármentésről, a tisztes helytállásról fog szólni számukra. Majd miután következő néhány mérkőzésüket sikeresen behúzták, mégis felvillant az a bizonyos reménysugár a playoff szakaszban való részvételre, ám két legnehezebb mérkőzésük az addig tökéletesen játszó skótok és kanadaiak ellen még hátra volt.

 

Ekkor következett be az a bizonyos pálfordulás Ulsrudék részéről, amit a képernyőkre tapadva már egész héten oly sokan vártak, és ami hatására ismét régi fényében kezdett tündökölni a csapat. A norvégok viszonylag könnyen túljutottak Tom Brewster skót négyesén, majd kemény játszmában, két végső lopással legyűrték az akkor már tét nélkül játszó Stoughtonékat is, aminek eredményeként 7:4-es összesítéssel zárták a Round Robint, és tiebreak-kel még kiharcolhatják a továbbjutást. Mindenképpen ez volt eddig az idei torna fő beszédtémája, a norvég feltámadás, melyet látva a kanadai szurkolók hamar meg is vonták a párhuzamot a két héttel ezelőtti női vb-n Amber Hollandék által produkált hasonló alakítással.

 

Ulsrudék ellenfele az említett tiebreak-ben a francia csapat lesz, akik teljesítményükkel szintén meglepetést okoztak, ám az ő részükről ez pozitív előjelű. Thomas Dufour alakulata is már hosszú évek óta állandó résztvevője a nemzetközi tornáknak, de eddig csak a középmezőny szürke bútordarabjaiként emlékezhettünk rájuk. Ezúttal azonban eddigi legjobb eredményüket előhúzva 7 győzelmet gyűjtöttek a lehetséges 11-ből, amely akár több is lehetett volna, ha az utolsó két napon az előzőekhez hasonlóan játszanak.

 

A skótokról eddig még csupán egy félmondat erejéig volt szó, de talán abból is le lehetett szűrni, hogy újonc létükre Brewsterék tudták hozni azt a formát, ami országukból érkező csapatoktól mindig elvárható, így mindössze két vereséggel, Kanada legnagyobb kihívójaként jutottak tovább az előnyösebb playoff-ágon. A csoport harmadik helyét szintén egy papírforma-kvartett, a svédek szerezték meg, így Niklas Edinék a francia-norvég presztízsharc után kapják csak meg ellenfelüket.

 

A továbbjutást jelentő helyek mögött is nagy csaták folytak, a svájciak és a németek az utolsó párosításokig esélyesek voltak bekerülni a rájátszásba, végül azonban ők lettek az áldozatai a sportok azon kegyetlen törvényének, hogy a legjobb négy közé semmiképpen sem juthat be négynél több résztvevő, még akkor sem, ha képességekben egyáltalán nem maradnak el az előttük végzőktől. A szintén elég ingadozó hetet maguk mögött tudó Andy Kappéknak különösen fájó lehet a kiesés, hiszen utolsó meccsükön a csehektől kaptak ki, akik ellen előzetesen valószínűleg kötelező győzelemmel számoltak.

 

Az egyetlen szláv csapatként jelen lévő Jiri Snitilék viszont úgy tűnik, nem olvasták a világranglistát érkezésük előtt, így az erőviszonyokra fittyet hányva törtek borsot néhány nagycsapat orra alá, végül egész impozáns, 5:6-os aránnyal az egyáltalán nem rossz 8. helyen zárva a versengést. Egy ilyen önbizalmat adó teljesítményre már lehet építeni, s az európai második ligából még csak nemrég feljutó csapat talán hosszú távra is befészkelheti magát a legjobbak mezőnyébe.

 

A két ázsiai résztvevő, Kína és Korea is a tabella ezen alsó fertályában végzett, előbbi 4, utóbb 2 sikert elkönyvelve, s néhány nagycsapatnak bizony nem ritkán okoztak kellemetlen emlékeket. Az USÁ-ból érkező Pete Fensonék pedig még náluk is csalódottabbak lehetnek, hiszen egy egykori olimpiai érmesnek három győzelem és tizedik helyezés miatt még akkor is kár volt elutaznia, ha székhelyük, a Minnesota állambeli Bemidji egészen közel esik a bajnoksági színhelyéhez.

 

Akikkel kapcsolatban igazán nehéz napirendre térni, azok viszont a dánok, hiszen nulla győzelemmel minden tekintetben utolsóként zárták a tornát. Az aktuális dán bajnok egész hétre jellemző bizonytalankodó, kapkodó játéka nyilván annak tudható be, hogy az 53 éves Tommy Stjerne és csapata már több mint tíz éve nem voltak jelen világeseményen. Az idősebb Stjerne mozdulatai és arckifejezése ugyan kísértetiesen hasonlított fiáéra, a kövek kezelése viszont kevésbé, így jobb lesz, ha a curlingezést legközelebb már inkább a 22 éves Rasmusra bízza a Stjerne család.

 

A csoport végeredményét összesíti az alábbi táblázat, mi pedig hétfőn jelentkezünk a további történésekkel és a végeredménnyel: