Simon Ammann adatlapja.doc

Az elmúlt évekhez képest alighanem az idei esztendő szolgáltatta a legtöbb és legnevesebb ugrók visszavonulási hírét, olyanokét többek között, akikről ugyan sejtettük, de szerintem hozzám hasonlóan sokan nem gondolták, hogy ez már most a szezon befejeztével be is következik, legtöbbjük búcsúzása pedig egyenesen a meglepetés erejével hatott. A 2011/12-es szezon olyan ugrók nélkül vág majd neki, mint Sigurd Pettersen, Harri Olli, Andreas Küttel, Michael Uhrmann, Adam Malysz, Janne Ahonen és nemrég kapott szárnyra a hír, hogy a szlovének fenegyereke, Primoz Peterka is abbahagyja a versenyszerű sportolást! Komoly lista. Ez oly mértékű veszteséget jelent a jelen kor síugrásának, melyet nem lesz egyszerű kiheverni rajongóiknak.

A legnagyobb veszteség leginkább a finneket sújtja, hiszen míg Olli motivációs problémák miatt, addig Nykänen utódjaként számon tartott Ahonen sikertelen négysánc és világbajnoki szereplés miatt fejezte be síugró karrierjét, további motivációt már ő sem lát a folytatást illetően. Jelenleg Larinto és Happonen is sérült (utóbbi tavaly nyár óta ismét), így nem volt meglepő talán csapatuk lesújtó VB szereplése sem. Kétség kívül a legnagyobb nevek egyike a finn síugró sport egyik legnagyobb alakja, az immár másodjára (de most már feltehetően végleg) visszavonuló Négysánc király, Janne Ahonen, aki a vasárnapi versenyen rajtolt el utoljára, természetesen hol másutt, mint szülő- illetve egykori klubjának (Lahden) városában, Lahtiban. A sors különös fintora, hogy szintén a búcsú mellett döntött a lengyelek legsikeresebb síugró fenoménja, az egyszerűen csak repülő bajusznak becézett Adam Malysz is, aki úgyszintén tartalmas sportpályafutást hagy maga mögött. Ők ketten rengeteg boldog percet szerzett már rajongóinak. Ahonen már nem ugrik többé, búcsú versenye is hozzá méltatlanul zárult (nem tudta kvalifikálni magát a döntő körre hazai közönség előtt), Malysz viszont úgy döntött még a hátralévő planicai repülő versenyeken tiszteletét teszi, megpróbálja még szebbé varázsolni búcsúját egy esetleges összetett bronzzal, valamint 40. Vk győzelmével, az ő számára akad még motiváció. Malysz búcsú fellépését egyébként márc. 26-án egyik legnagyobb sikereinek helyszínén, Zakopane ékszerdobozában, a Wielka Krokiewen tervezi, ahol utolsó „versenye” felettébb rendhagyó módon kerül majd lebonyolításra, ugyanis egy szerencsekerékkel fogják minden meghívott ugró számára azt a métert kiforgatni, amekkorát ugraniuk kell! A lehetséges tartományt 120 és 134 méter között határozták meg. Az fog győzni, aki a legjobban megközelíti a számára kisorsolt távolságot és ami még nagyon lényeges: az edző és az ugró saját maguk választhatják meg a legmegfelelőbbnek gondolt beülőt (végre egy olyan szituáció, amikor a zsűrinek abszolút nincs beleszólása… ).

A nagyobb nevek közül a szlovének legsikeresebb ugrója, Primoz Peterka is úgy döntött nem folytatja tovább, a hosszú sikertelen évek megérlelték benne ezt a döntést. Peterka az utóbbi években már csak vegetált a Világkupában, lényegébe véve már csak saját maga szórakoztatására ugrott, ami becsülendő, de komolyabb sikerekre már nem számíthatott, pedig pályafutása kezdetén az egyik legnagyobb csillaga volt a síugrósportnak. 1996-ban debütált a Világkupában (Innsbruck), melyen rögtön egy top10-en belüli helyezéssel (8.) örvendeztette meg akkori edzőjét, Matjaz Zupant. Első Vk győzelmét ’96-ban szerezte Zakopanéban, melyet még 14 siker követett. 230 Vk rajtján 32-szer állhatott föl a dobogóra, közel 5000 pontot gyűjtött. 1997-ben már összetett Vk címnek örülhetett, majd rá egy évre sikerült megvédenie azt. Minden idők legfiatalabb versenyzőjeként tudott repülő versenyt nyerni (’97, Kulm), ráadásul első szlovénként repült 200 m fölé (203 m). Azóta saját egyéni rekordját 212 m-re növelte. A ’97-es év meghozta számára egyetlen Négysánc győzelmét is, mely hazájában máig csak neki sikerült. 1997/98-as szezon befejeztével közel 3 éven át alkohol és kábítószer problémákkal küzdött, visszatérése után korábbi nagy egyéni sikerei már elkerülték. Csapatban viszont még sikerült maradandót alkotnia, 2002-ben olimpiai-, míg rá 3 évre VB bronzot szerzett. Utolsó Vk versenyét 2003-ban Garmisch-Partenkirchenben nyerte, majd ezt követően már nem sikerült dobogós helyezést elérnie. A Világkupában utoljára két éve versenyzett, ezután már csak Kontinentális Kupában és a FIS Cup-ban próbált helyt állni több-kevesebb sikerrel. Két hete a németországi Ruhpoldingban (FIS Cup, 18.) csatolt utoljára leceket a lábára. Két dokumentumfilm is készült életéről, karrierjéről, az egyik 1997-ben, a másik 2002-ben, mely utóbbi elsősorban a fiatal bajnok személyes válságát illetve a helyes útra (csúcsra) való visszatérést mutatja be. Még több infót alább tudhattok meg róla:

Primoz Peterka adatlapja.doc

A kvalifikáción norvég siker született, Anders Bardal végzett az első helyen 125,5 m-es ugrásával, mely harmadmagával a legnagyobb volt a nem minősített síugrók versenyén. Meglepetésre a dobogó további fokaira a mindössze 16 esztendős finn Jarkko Määttä és a cseh Lukas Hlava került, akik szintén a legnagyobb ugrást produkálták.

http://www.fis-ski.com/pdf/2011/JP/3022/2011JP3022RLQ.pdf

Az egyéni „párviadal” (a csapatversenyhez hasonlóan) ideális körülmények közt kezdődött a 9-es beülőből. A kvalifikáción remeklő és 2.-ként rajtoló fiatal finn Määttä 117 m-es ugrással kezdte a versenyt, mellyel reménye nyílt, hogy élete első pontjait megszerezhesse. A kvalifikáció másik meglepetésembere, a cseh Hlava repült két méterrel messzebbre, mellyel át is vette a vezetést a finn sráctól. Yumoto 119,5 m-en landolt és csak jobb kompenzációs pontjainak köszönhetően került az élre csupán négy tized ponttal. Ezután a közönség hangos ovációja mellett indult neki pályafutása utolsó versenyén szereplő Janne Ahonen, aki nem tudott szépen elbúcsúzni szurkolóitól, sajnos gyenge formája továbbra is tartósnak bizonyult. A 117 m-es ugrás nagyjából választóvonala volt a fináléba jutásnak, de mind stíluspontjai, mind a szélkompenzáció kedvezőtlenül alakult számára, így már nem adódott lehetősége javítani teljesítményén, kiesett! Csapattársai közül Keituri (114 m), Muotka (114,5 m) és Koivuranta (116,5 m) sem járt jobban, a hazai pálya és szurkolók jelenléte, buzdítása sem tudta őket doppingolni, így ők is sorra kiestek. Aztán jött a németek újabb felfedezettje, Freitag, aki nemrég a januári otepää-i junior világbajnokságon csapatban ezüstérmet szerzett és a Világkupában is egyre többször végez pontszerző helyen. Most 125 m-es ugrással vétette magát észre, mely 20 ugró lejövetele után az első 120 m fölötti ugrás volt, így sikeres trónfosztást hajtott végre az élen. Kollégája, Schmitt ugyan másfél méterrel kisebbet produkált nála, mégis sikerült a vezetést átvennie, 2 pontos előnyre tett szert a kompenzációnak köszönhetően. A selejtező győztese, Bardal ugrott ezután egy hatalmasat, zsűritávolságon túl fogott talajt 3 méterre a hivatalos sáncrekordtól. 132,5 m-es ugrása az egész hétvége legnagyobb ugrása volt, Schmittől 12 ponttal húzott el és egészen a legjobbak rajtjáig az élen is maradt.

Nem sokkal utána Koudelka tudott veszéllyel lenni rá, 2 pontra sikerült is megközelítenie, ezt egy 128,5 m-es távolsággal valósította meg, melyet tökéletesen hajtott végre. Az újdonsült világcsúcstartó, Evensen következett, aki 125 m-es ugrását már fél méterrel lentebbről, a 8-as beülőből érte el, mellyel a 3. helyre jött be, majd Stoch (123,5 m) érkezett közvetlen mögé. A friss világbajnok Schlierenzauer sem tudott kimagasló eredményt elérni ugrásával, csak 122,5 m-re volt képes, aki így 10 pontos hátrányt szedett össze az éllovas Bardallal szemben. Ezt követően Freund hozta azt a színvonalat, mellyel már a csapatversenyen is kitűnt, most sem adta alább, 128 m-es ugrásával vette át a vezetést mindössze egy pontnyi fórral. Ugyan sem Hautamäki (125 m) és sem Koch (126,5 m) nem tudott ekkorát ugrani, de pontszámaikkal nem kerültek reménytelen helyzetbe, 5-6 ponttal voltak csak lemaradva Freundtól. Hilde viszont alaposan elszúrta ugrását, mindössze 120,5 m-re volt képes, így ő kiszállt a versengésből, csak a tisztes helytállás lehetett már a cél a fináléban.

Kofler a verseny előtti próbaugrás alkalmával bizonyította jó formában van, most sem történt ez másképp. A távolság, amit elért 127,5 m volt, ezzel pedig élre is került csupán 2 tized ponttal. Ugrását abszolút szélcsendben hajtotta végre, amiért a kompenzáció nem dolgozott nála, viszont stíluspontjai a legmagasabbak voltak (57,0) az első körben, így ezzel tudott Freund fölé kerekedni. Malysz következett ezután, aki a csapatverseny legjobb eredményét érte el pontszámban, távolságban egyaránt, nem is maradt el jutalma ezért, társaival egy bronznak örülhetett ennek köszönhetően. Most viszont csak 122 m-en tudott talajt fogni, mellyel igen messze került a dobogós helyezéstől. Csapattársak híján Ammann csak vasárnap kapcsolódott be a Lahti Ski Games keretén belül megrendezett Világkupa programjába és nem érződött rajta az ugrás hiány, 128,5 m-es ugrásával vette át a vezetést Koflertől 2 pontnyi előnnyel. Az első kört az immár 7-szeres világbajnok Morgenstern zárta, aki 125,5 m-en landolt, mellyel csak a 8. helyre futott be, így Ammann, Kofler és Freund várhatta kedvező pozícióból a folytatást.

Yumoto 120,5 m-es ugrása jócskán elég volt a vezetéshez, közel tíz pontot vert Jandára. Öröme nem sokáig tartott, hiszen Kranjec (ha csak 6 tizeddel is) 119,5 m-es ugrásával nem sokáig hagyta őt ácsorogni a paravánnal. Romören is javított első körös ugrásán (123 m), mellyel már ő vezetett. Honfitársa, Hilde próbálta kijavítani a csorbát, amit korábbi ugrásával okozott. Olyannyira sikerült ez neki, hogy a legnagyobb különbségű javulást ő tudta végrehajtani a fináléban, kerek 8 méterrel ugrott most nagyobbat (128,5 m) és 13 pontnyi előnnyel vette át a vezetést csapattársától. Freitag is jól teljesített és mivel első körét kevésbé rontotta el a norvéghoz képest, így 126,5 m-es ugrással is majdnem sikerült az élre kerülnie, hogy ez nem jöhetett össze az csak 3 tizeden múlt. A fiatal Määttähoz hasonlóan Schmitt sem járt szerencsével, landoláskor jobb lába kifutott alóla, aztán már csak kézzel tudta korrigálni esését, így visszacsúszott az utolsó előtti helyre.

Malysz jött ezután, de hiába ugrott két méterrel nagyobbat első köréhez képest az még a vezetéshez, valamint Freitag beelőzéséhez is kevés volt, így meglepetésre csak a középmezőnyben végzett. Schlierenzauer második ugrása már parádésra sikerült, 7 métert javított (129,5 m), mellyel több mint 10 ponttal tört az élre. Az őt követő Stoch ugyan szintén javított (128,5 m), de nem akkorát, mint osztrák vetélytársa, így legjobb lengyelként szorosan mögötte talált besorolást magának. Evensennek már a 128 m is elég volt, hogy élre kerüljön, a vezető pozíciót viszont nem tudta megtartani, mert rögtön utána Morgenstern sziporkázott egyet, 129,5 m-es ugrása, valamint kiváló stíluspontjai (58,5) egyenesen az élre repítették őt. Koudelka sokadik ugrásával bizonyította, hogy nem tud két egyformát ugrani, ezt most is igazolta. Első ugrásához képest 7 métert rontott (121,5 m), így a középmezőnybe esett vissza. Az első sorozat legnagyobb ugrását elérő Bardal következett, aki ha nem is repült akkorát, mint előzőleg, 127,5 m-e elég volt ahhoz, hogy ismét vezessen, mellesleg ő lett a legjobb nem minősített (prekvalis) ugró a versenyen. A dobogósok voltak már csak hátra, elsőként Freund síklott le a sáncról és most sem okozott csalódást, kerek 130 m-en tette le magát és immár ő vezetett. 

Kofler szintén remekelt, kifogott egy kiváló termiket, mellyel 132 m-ig siklott meg, landoláskor nem sokon múlt, hogy leseggeljen belőle. Telemark ugyan nem volt, stíluspontjai (50,5) is gyatrára sikeredtek, de a vezetés így is összejött neki. Ammannnak kötélből voltak az idegei, nem rettent meg Kofler produktumától. Előzetesen elég lett volna neki egy 129 m is, hogy megnyerje a versenyt, ő ezt még fél méterrel meg is „fejelte” és végül a jobb stíluspontjainak köszönhetően orozta el a győzelmet osztrák vetélytársa elől. Ammann idén így 3.,míg összeségében már a jubileumi 20. Vk győzelmét aratta, mellyel megerősítette második helyét az összetettben.

Verseny statisztika - Lahti egyéni verseny.xls