A hétvégén, egészen pontosan pénteken útjára indul a 35. északi sí-VB, melyet Norvégiában, a síugró sport mekkájának számító Holmenkollen sáncon rendeznek majd. Oslo nem „szűz” már a VB rendezéseket illetően, hiszen 1930-ban, ’66-ban és ’82-ben is megkaphatta a FIS-től (Nemzetközi Síszövetség) a lehetőséget, hogy bizonyítson, mellyel élt is!
A rendezési jogot 2006-ban a norvégok csak úgy kaphatták meg a FIS-től, ha vállalják, hogy a XXI. századra már méreteiben és infrastruktúrájában is elmaradott létesítmény helyett egy vadonatúj sáncot építenek. A norvégok nem bíztak semmit sem a véletlenre, eleget téve a követelménynek olyan sáncot rittyentettek a régi helyére, mely nem csak egy egyszeri sánclétesítmény lett, hanem egyben Oslo jelképe és büszkesége is! Hogy a világ legöregebb, legtradicionálisabb, leghíresebb és egyúttal legdrágább sánca miképpen keletkezett és fejlődött napjainkig az alábbi sánctörténeti összefoglalóból kiderül, melyet muszáj úgymond „Ádámtól és Évától” kezdenem, hiszen a sánc története egyben összefügg maga a sportág eredetével is! Hát akkor csapjunk bele! :)
Az első írásos és képi forrás a síugrásról egy holland tengerésztiszt, Cornelius de Jong-tól származik, aki 1796-ban elsőként számolt be könyvében egy norvég sítársaságról, melynek katonái sílécekkel hóval lepett pajtatetőkről és farakásokról ugrottak (lásd a képen, mely csak illusztráció!) és többnyire szénakazalon landoltak. A norvég sílécet először Torinóban mutatták be két évvel korábban, 1794-ben, kiket emiatt meglehetősen bizarr európaiaknak tartottak abban az időben. A sítörténelem első igazolhatóan mért ugrása 1808-ból származik, ahol a mért távolság 9,5 méter volt! Akkoriban a dán Olaf Rye hadnagy pusztán egy mesterségesen összeállított hódombról ugrott, nem úgy, mint a mai ugrók, akik sáncokról repülnek már. Az ő nevéhez fűződik az első rekord síugrásban!
Llewellyn Lloyd, brit újságíró egyszer Norvégia egyik régiójában, Telemarkban éjszakázott. A hosszú és hóban gazdag téli hónapokat a helybéliek síeléssel töltötték. A lejtők buckáit ugrották át először, aztán rájöttek, hogy minél nagyobb a bucka, annál nagyobb az élvezet. Lloyd akkoriban ezt írta: „Egy új játék művészetét láttam itt, melyet minden helyi lakos ismert: síelés egy igen meredek lejtőn!” A Telemark megyei Morgedal településen egy ács, Sondre Aursen Norheim forradalmasította a sízést. 1861-ben megalkotta azt a síkötést, melyben szabadon mozoghat a cipő. Mozdulatsorokat dolgozott ki, amelyekből kialakult a Telemark-stílus és kanyarodási technika, amelyeket az északi síszámokban használtak. Ezenkívül síléceket is csinált és síelést oktatott, a sísport atyjaként lett ismert!
Az első síklubot (Trysil) 1861-ben hozták létre Norvégiában, az első sáncot pedig 1879-ben létesítették a norvég Christianiában (a későbbi Oslóban) és ugyanebben az évben a Huseby dombon egy síversennyel avatták föl, melyen a norvég Olaf Haugann állította föl az első sáncrekordot 20 m.-es távolsággal. Egyre nagyobb érdeklődés övezte a telemarki-síugrást, idővel elkülönült az alpesi síeléstől és így egy külön sportág fejlődött ki. 1881-ben egy heti magazin, a Norsk Idraedblad tudósított egy síugró versenyről, melyen egy síugró Telemarkot végzett el, mellyel lenyűgözte a közönséget. Egy fiatal cipész, Torjus Hemmestveit volt az a hős, aki 23 méteres távolságot ugrott akkor. Egy évvel később 20 ezer híve jött el a versenyre, megakarták nézni ezt a szokatlan sportot, ahol a versenyzők úgy repültek, mint a „madár”. A verseny nyertese egy különleges poharat kapott a norvég királytól. 1879 és ’91 között a síugró versenyeket kizárólag a Huseby-dombon bonyolították le. Aztán 1892 jan. 31.-én ettől a helytől 5 km-re északra egy új sáncdombot avattak föl, az azóta már legendásan híressé vált Holmenkollent! A sáncavatón 12 ezer néző előtt Arne Ustvedt érte el az első rekordot, mely 21,5 méter volt. Azóta ott minden évben tradicionális versenyeket, majd később sífesztiválokat rendeztek, ma már pedig állandó Világkupa versenyek helyszíne!
A síugrás fejlődésével természetesen változott a sánc is. 1904-ben az ágakból és hóból emelt sáncasztalt kövekkel pótolták ki. 10 évvel később jött létre az első fából készült lesíklótorony, mely a „Bábel tornya” nevet kapta. 1927-ig maradt fenn, amikor is a verseny napján egy ugrás alkalmával összeomlott. 1922 és ’23 között egyébként a norvég koronaherceg, Olav is az indulók közt szerepelt. 1928-ban kezdődött el egy 19 méter magas torony építése, továbbá a kifutó megnagyobbítása és annak vízelvezetése. A síugrólétesítményt az 1930-as VB-re adták át, mely az 50 m.-es ugrások teljesítését is lehetővé tette. Az 1939-ben betonozott 40 m. magas toronnyal első alkalommal lehetett a 60 m.-es határt átugrani, aztán a II. Világháború sajnos 6 évre félbeszakította a sport működését, majd a háború utáni első versenyre 106 ezer néző jött el!
1952-ben az újonnan felújított sáncon kerültek megrendezésre az olimpia síugró számai 125 ezer néző előtt, akik csodálkoztak az új betonpillérrel alátámasztott sánc lesíklópálya látványán, továbbá a szimmetrikusan hozzáépített nézőtéri vasgerendákon. Az 1966-os VB-re jött létre az innen 500 m.-re fekvő K90-es Midtstubakken. Az 1982-es VB előtt a létesítményt ismét felújították, maga a sánc az építése óta 15-ször épült át illetve újult meg, utoljára 1992-ben, a sánc építésének 100. évfordulóján! 1997 óta Oslo megszakítás nélkül az Északi turné záróállomása, ezalól csak a 2008-as év képzett kivételt, amikor is a norvégok Vikersundra bízták ennek lebonyolítását, mivel a 2011-es északi sí-VB rendezési jogáért Zakopane és Val di Fiemme ellen vívott meg sikeres „harcot”, így Vk verseny helyett egy új sánc felépítése volt a fő feladat!
A pályázaton egy dán tervezőiroda (JDS Architects) ötletét itélték meg a legjobbnak, így az ő terveik alapján valósult meg az új hipermodern létesítmény. A sánc építési munkálatait 2008 dec.-ében kezdték el és 14 hónapra rá, 2010 feb. 22-én készült el. Az építkezés során 220 millió euróért (!) a régi lesíklótornyot le kellett bontaniuk és egy újat emeltek helyette, miközben a sánc jellegzetes karakterét megőrizte. A költségek a sánc komplexumhoz tartozó kiszolgáló létesítmények és a hozzá tartozó sífutó pályarendszer modernizálását is magukban foglalják. Ezenkívül a kifutó területét meghosszabbították, kimélyítették az elugrórészt, mely így nagyobb távolságok elérésére is alkalmas lett. Az új sánc zsűritávolsága (hill size) a korábbi 128 helyett 134-es lett és először lett bevonva műanyaggal. Holmenkollen sánc adatlapja.doc
9 millió eurót költöttek a stadion infrastrukturájára is, felvonót, valamint szélfogót építettek a síugrók védelmére. Az igazi jelképpé válás érdekében egy hatalmas fénycsóvát is megálmodtak a sánc tetejére, amely a hegyre merőleges irányban világítva már kilométerekről is jelzi, hogy itt egy különleges dolgot lehet látni. A sánc a norvég fővárosra kínál csodálatos panorámát, mely Oslo szinte minden pontjáról látható.
Nem a Holmenkollen volt az egyetlen sánc, mely az idei VB számára felújításra szorult, hiszen a VB-n az időközben használhatatlanná vált Midtstubakkent is alkalmazni fogják (a nők egyéni, valamint a férfiak egyéni ill. csapat versenyein), így ismét újjáépítették a Holmenkollen közelében, a domb másik oldalára. Ezenkívül még 5 kis tréningsáncot is építettek, melyeknek mind műanyag borítása van, így alkalmassá válik nyári ugrások számára is.
Midtstubakken sánc adatlapja.doc
Feltétlenül említésre méltó a világ legrégebbi símúzeuma is, mely 1932 óta létezik a Holmenkollenen. 1983-ban jött létre egy teljesen új, melyet közvetlen a sánc közelében nyitottak meg. Évente 1,2 millió látogató érdeklődik a múzeum iránt, mely síugrással kapcsolatos különböző relikviákat mutat be, Oslo turisztikai főlátványosságának számít!
2010 március 4.-én 7000 néző előtt avatták föl az új HS134-est, melyen az „első” ugrást a női síugrás egyik legnagyobb alakja, Anette Sagen (106,5 m) végezhette el, akit a norvég médiában elvégzett közvélemény kutatás és internetes szavazás alapján jelöltek ki erre a megtisztelő feladatra. A sánc „szüzességét” azonban mégis a 29 éves ex világcsúcstartó, Björn Einar Romören vette el a sáncavatást megelőző nap máig tisztázatlan okból, aki ezért két versenyről szóló eltiltást kapott.
A nap legnagyobb ugrását a fiatalokból álló előugró csapat legjobbja, az akkor 21 éves Rune Velta érte el, aki 141 m-es ugrásával tette le névjegyét az új sáncon! A HS128-as utolsó sáncrekordja Tommy Ingebrigtsen nevéhez fűződik, aki 2006 jan. 25-én 136 m-es ugrást hajtott végre, majd ezt követően ugyanezen a napon megszületett a nőknél is a sánc legnagyobb ugrása, melyet Anette Sagen ért el 131 m-ével. 1892 óta eddig 72 sáncrekord történt a Holmenkollenen, melyen eddig 28 egyéni és 2 csapat VK-, valamint 2 COC versenyt is rendeztek. Ami pl. Párizsnak az Eiffel-torony, úgy Oslónak a Holmenkollen lett a jelképe, a téli sportok mekkája, az egyedüli sánc a világon, mely 3 évszázadot is megélt (1892-2011)!
A sánc történelme után most lássunk pár érdekességet a világbajnokságok 86 éves történetéből (1925-2011).
- Ami rögtön az élre kivánkozik az az első világbajnokság dátuma: 1925, melynek a csehszlovák Johannisbad adott otthont. A verseny középsáncon (K70), a hazaiak sportolójának, Willhelm Dick győzelmével ért véget. A dobogó második fokára a norvég Henry Ljungmann ért fel, míg bronzérmes helyen szintén egy csehszlovák versenyző, Frantisek Wende végzett. Íme az összes többi: Eddigi világbajnokok.doc
- 1925-től ’39-ig évente rendeztek világbajnokságot, ezalól kivételt képzett az olimpiai év, mert akkor elmaradt! 1940-től a II. Világháború kitörése miatt nem rendeztek síugró versenyeket egészen 1948-ig, akkor olimpiával indult be újra a sportág (St. Moritz). 1950-től ’82-ig 4, míg ’85-től 2 évente rendeznek VB-t, méghozzá páratlan években, hogy ne ütközzön az olimpiával!
- 1924-ben rendezték meg az első téli olimpiai játékokat Chamonixban, viszont az olimpiai bajnokokat 1928-tól (számomra furcsa módon) egyúttal világbajnoki címmel is illették, ez egészen 1984-as szarajevói olimpiáig tartott, addig az aktuális bajnok két cím büszke birtokosa lehetett!
A legtöbb világbajnoki címet szerző ugrókról íme alább két lista, mely egyaránt tartalmazza az egyéni és a csapat győzelmeiket, érmeiket. 2 verziót készítettem el, az egyik a ténylegesen megszerzett világbajnoki érmeket szerzők rangsora, a másiknál beleszámítottam az 1928 és ’84 között olimpián megszerzett érmeket is, mivel azok egyben világbajnoki érmeknek is számítottak anno. Én őszintén szólva a 2-es verziót nem igazán preferálom, mivel azok (legalábbis számomra) csak olimpiai érmek, fura, hogy annak idején egy versenyzésért két címet is odaitéltek a dobogósoknak! Mindenesetre a FIS hivatalosnak ismeri el, számomra viszont – vessetek meg, de – nulla sportértéke van azoknak a világbajnoki címeknek, érmeknek!
- A legtöbb egyéni aranyat a norvégok söpörték be az elmúlt 85 év alatt, 15-ször került ki közülük a végső győztes, legtevékenyebben a híres Ruud testvérek (Sigmund, Birger, Asbjörn) járultak hozzá az aranyérmek gyűjtéséhez, összesen 5 alkalommal került a nyakukba a legfényesebb medál. Közülük is Birger volt a legeredményesebb a maga 3 aranyérmével. Jellegzetesen tört derekú (lásd a képen), hihetetlen mértékű előrehajlása iskolát teremtett. 92 méterrel, melyet Planicán ért el, ő tartja a legnagyobb állott ugrás világrekordját (azaz olyanét, amely után a sportoló talpon is maradt). Ők egyébként az egyetlen testvértrió, akik világbajnoki aranyakkal rendelkeznek, még testvérpár sincs akik hasonló sikert tudnának felmutatni. A legtöbb VB érmet is a norvégok szerezték, a mai napig 43-at sikerült begyűjteniük. A legtöbb csapat VB címmel egy másik északi csapat büszkélkedhet, a finnek 7 alkalommal végeztek a dobogó legtetején, míg a legtöbb csapatérem szerzésben rajtuk kívül még az osztrákok is jeleskedtek (12-12 érem).
Nemzet szerinti érmek: VB egyéni éremtáblázat.doc VB csapat éremtáblázat.doc
(Megjegyzés: ezek az éremtáblázatok nem tartalmazzák az 1928 és ’84 közötti olimpiákon szerzett érmeket!)
- Az 1982-es oslói VB-n első ízben bevezetésre került új síugró szám, a csapatverseny nem várt sikert aratott a síugrófanok körében, így két évvel később a síugrósport első és egyetlen csapat VB-jére került sor, melyet az új engelbergi Großtitlis sánc avatása alkalmából rendeztek. Ezen a versenyen a Nykänen vezette finn csapat diadalmaskodott a Weißfloggal felállt keletnémet csapat ellen.
- A világbajnoki versenyek küzdelmeit kezdetben középsáncon (K70) valósították meg, ez egészen 1958-ig így is történt, majd 1962-től már bővült a program, hiszen a középsánc mellett már normálsáncon (K90) is megmérettethettek a sportolók, 1978-ig ezen a két sáncméreten osztották az érmeket. 1982-ben aztán újabb módosítás történt, egyúttal a sportág történetében először rendeztek csapatversenyt, szintén normálsáncon, mely 1989-ig versenyprogramként szerepelt. 1991-től ’99-ig két fontos eseményt lehet megemlíteni. Az egyik, hogy törölték a középsánc kategóriát, ugyanakkor ahelyett első ízben rendeztek nagysáncon (K120) versenyeket, egyéniben és csapatban egyaránt. 2001-től kialakult a VB-k fix menetrendje, normálsáncon egyéni, nagysáncon pedig egyéni mellett csapat versenyek is állandó jelleggel kerültek megrendezésre. Időnként annyi módosítás történt, hogy 2001-ben és 2005-ben a K90-esre is felvették a csapatversenyt a világbajnokság programjába. Idén újból négy versenyt láthatunk a férfiaknál, mindkét sáncméreten egy-egy egyéni és csapat verseny lesz.
- 1925 óta 34 világbajnokságot rendeztek eddig, melyeken összesen 53 egyéni és 17 csapat versenyt bonyolítottak le közép-, normál- és nagysáncokon egyaránt. Ezeken a versenyeken 72 egyéni és csapat világbajnok született (tehát aki legalább egyszer elhódította ezt a címet), 170-en vannak, akik legalább egyszer felkerültek a dobogó valamely fokára.
- Legtöbb világbajnoki arannyal az osztrák Wolfgang Loitzl büszkélkedhet, 6-szor hódította el ezt a nemes címet, igaz ebből 5 alkalommal csapatban. A mostani VB-re viszont egyéniben címvédőként érkezik, két éve Liberecben ő volt a normálsáncon rendezett verseny legjobbja. A legtöbb egyéni cím titulus Adam Malysz nevéhez fűződik, aki 4-szer volt eredményes (2001, ’03 /2x/, ’07), ebből 3-szor normálsáncon. A legtöbb VB érem birtokosa pedig Janne Ahonen, ő összesen 10 alkalommal végzett a dobogón (5-3-2 éremeloszlásban).
- A világbajnokságokra 5 ugrót nevezhetnek nemzetenként, viszont a versenyt megelőző tréningek alapján a legjobb formában lévő 4 ugrót küldhetik „harcba” edzőik. A VB rendező és címvédő nemzet 6 ugrót nevezhet a világbajnokságra, ebből 5 ugró jogosult a versenyen való indulásra.
- Eddig 6 alkalommal fordult elő a világbajnokságok történetében, hogy a dobogó mind három fokára azonos nemzetből kerüljenek föl ugrók. Ebben a norvégok tűntek ki leginkább, ők a legeredményesebbek, hiszen 5-ször is (1926, ’29, ’30, ’35, ’37) ők domináltak. Egy alkalommal a japánok is taroltak, 1999-ben Ramsauban a Funaki-Miyahira-Harada trió mattolta a mezőnyt.
- A mai napig a legnagyobb pontarányú győzelmet Adam Malysz szerezte a 2007-es sapporói VB-n, mely akkor már a rekordszámú 4. egyéni aranya volt. Akkor a nagy ellenlábas Simon Ammann ellen remekelt, 22,5 pontos különbséggel tudott nyerni vele szemben a normálsáncon. Ugyanakkor a legszorosabb eredmény is ehhez a VB-hez fűződik, hiszen ami nem sikerült a normálsáncon az a nagysáncon már igen, Ammann mindössze 2 tized fórral tudott csak diadalmaskodni Harri Olli ellen. A legmagasabb VB pontszámot (313,2) a 2005-ös oberstdorfi VB nagysáncán Janne Ahonen érte el, aki 141,5 és 142,5 m.-es ugrásaival nyert Ljökelsöy előtt.
- A legtöbb VB rendezést a finneknek köszönhetjük, mind a 6 alkalommal Lahti (1926, ’38, ’58, ’78, ’89, 2001) kapta meg. Őket 4 rendezéssel a jelenlegi VB helyszínünk, Oslo követi, akik 1930, ’66 és ’82 után újból lehetőséget kaptak a bizonyításra. A képzeletbeli dobogó 3. fokán Zakopane (1929, ’39, ’62) és Falun (1954, ’74, ’93) áll.
- A legtöbb sáncrekord épp az oslói Holmenkollenen történt eddig, 1892 óta összesen 75-ször állították be vagy szárnyalták túl a korábbi rekordot. Az 1939-es esztendő volt a legtermékenyebb ilyen szempontból, ugyanis 7 alkalommal született sáncrekord, 55-ről 62 méterre sikerült javítani azt. Összesen 35 sáncrekord született a világbajnokságokon, ebből a legtöbb épp – talán nem véletlen – Lahtiban, ott ’78-ban 3, míg 2001-ben 4 alkalommal történt rekord javítás. A VB-k történetében a legtöbbször Adam Malysz állított föl új csúcsot az aktuális sáncon (5-ször), ő az egyetlen, aki minden egyes világbajnoki címét sáncrekord kisérte (2001: 98,5 és 99 m, 2003: 107,5 és 136 m, 2007: 102 m).
Az oslói Holmenkollen eddigi győztesei.doc (csak a HS128 és HS134-esre vonatkozik!)
- A legfiatalabb világbajnokot a 2007-es sapporói VB-n ünnepelték, ő nem volt más, mint korunk egyik legjobb síugrója (sírepülője), Gregor Schlierenzauer, aki az osztrák csapat tagjaként érte el ezt a megtisztelő címet. Rögtön az első Vk szezonja alatt máris VB csapattag volt, így 17 év 1 hónaposan lett a legfiatalabb győztes. A legidősebb ugyanakkor honfitársa, Stefan Horngacher, aki szintén csapatban lett világbajnok Lahtiban (2001) 31 év 5 hónaposan. Végezetül érdemes megemlíteni a legidősebb VB érmest, Takanobu Okabét is, aki szintén csapatversenyen közel 40 évesen (38 év 4 hónaposan) lett világbajnok tavalyelőtt Liberecben.
- A legnagyobb különbségű csapatgyőzelmet a finnek érték el, akik az 1997-es trondheimi VB-n 50,3 pontnyi különbséggel nyertek a japán csapat előtt, a bronzérmes németek előtt pedig ennek több mint duplájával, 110,3 ponttal. Az Ahonen, Soininen, Nikkola és Laitinen összetételű csapat a nagysáncon iskolázta le a mezőnyt. A legszorosabb győzelem rögtön az első csapatversenyen történt, épp Oslóban (1982). Akkor mindössze 9 tized ponttal a norvégok bizonyultak jobbnak az osztrák csapatnál a K90-esen.
- Noriaki Kasai már a két évvel ezelőtti libereci VB-n is rekordot döntött azzal, hogy ő szerepelt legtöbbször a világbajnokságokon. Most tovább javíthatja ezt a rekordot, hiszen a 10. VB-jére készül. Kasai már 22 évvel ezelőtt, az 1989-es Lahtiban rendezett északi sí-VB-n is ott volt. Eddig 26 VB versenyen állt rajthoz (17 egyéni és 9 csapat), melyeken nem sikerült egyetlen egy alkalommal sem aranyat szereznie, legjobb eredménye két egyéni bronz még 2003-ból, továbbá két csapat ezüst (1999, 2003) és két csapat bronz (2007, 09) van a tarsolyában. A legutóbbi 2009-es libereci VB-n 36 esztendősen érmes tudott lenni (legidősebb VB érmesként a világon), ahol a japán csapattal szerzett bronzérmet. Kasai a sportág történetének az első olyan versenyzője, aki 6 olimpián tudott szerepelni, de legnagyobb szívfájdalma az ötkarikás játékokhoz köthető, Naganóban ugyanis kimaradt a hazai sáncon olimpiai bajnoki címet szerző csapatból.
- A VB-k történetében az egyéni versenyen való duplázás (normál- ill. nagysáncon) csak 4 síugrónak sikerült, ők nem más, mint a norvég Björn Wirkola (1966), a szovjet Garri Napalkov (1970), a keletnémet Hans-Georg Aschenbach (1974) és a lengyel síugrás legnagyobb csillaga, Adam Malysz (2003). Egy adott VB-n egyéni ill. csapat versenyen való duplázást eddig Espen Bredesen (1993), Janne Ahonen (1997) és Martin Schmitt (1999) tudta megvalósítani.
- A címvédés egyéniben csak Birger Ruudnak (1935,’37), Martin Schmittnek (1999, 2001), valamint Adam Malysznak (2001,’03) sikerült. Csapat versenyen 3 ugró tudta megvédeni címét, ráadásul triplázva, ők Matti Nykänen (1985, ’87, ’89), Thomas Morgenstern és Wolfgang Loitzl (2005, ’07, ’09).
- Az idei oslói VB-n a pénzjutalmak a korábbiakkal ellentétben most már nem csak a dobogósok, hanem az első 6 helyezett között kerülnek majd szétosztásra, ugyanígy történik a nőknél is. Csapatversenyen viszont marad a régi elosztás, azaz csak a dobogós nemzetek kapnak jutalmat. Ennek megfelelően az alábbiak szerint alakulnak a pénzjutalmak felosztása (CHF - svájci frankban):
Férfiak (egyéni): 1. 28.000.- 2. 17.500.- 3. 10.500.- 4. 7.000.- 5. 4.200.- 6. 2.800.-
Férfiak (csapat): 1. 35.000.- 2. 21.000.- 3. 14.000.-
Nők (egyéni): 1. 13.000.- 2. 8.125.- 3. 4.875.- 4. 3.250.- 5. 1.950.- 6. 1.300.-
- A 2009-es libereci VB volt az első, amikor nők is indulhattak rajta, méghozzá normálsáncon, így az első női világbajnok az amerikai Lindsey Van lett, aki 89 és 97,5 m-es ugrásaival nyerte a versenyt. A női egyenjogúságot a 2010-es vancouveri olimpiára már nem sikerült kiharcolniuk, de van remény, hogy a 2014-es Szocsiban megrendezendő téli játékokon már ott legyenek, erre csak a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) számukra kedvező döntése szükséges.
- A 2009-es libereci VB normálsáncán a finn Harri Olli úgy szerzett sáncrekordot (104,5 m), hogy a verseny első körében még vezetett, aztán a finálé 3. legkisebb ugrásával (87 m) sikerült lenulláznia addigi teljesítményét, így összeségében a csalódást keltő 13. helyen végzett. A VB-k történetében nem volt még példa arra, hogy egy versenyző az első köre után az élről ennyit zuhanjon vissza. Ezt a negatív rekordot nem volt nehéz összehoznia a nemrég visszavonult Ollinak, hiszen az ilyen felemás teljesítmények kisérték végig amúgy egész pályafutását.
A ti véleményeitek