Ezen írásban a curlingsport egy sokak számára ismeretlen versenyét, a Kontinentális Kupát igyekszünk közelebb hozni az olvasókhoz. Oldalunkon eddig a világ- és Európa-bajnokságokról, illetve az olimpiáról írtunk beszámolókat, hiszen ezek a legjelentősebb, így a legnagyobb érdeklődéssel követett események a sportágban. A Continental Cup (maradjunk inkább a külföldi elnevezésnél) egy különleges, a fentiektől mind lebonyolításában, mind szabályaiban merőben eltérő négynapos küzdelemsorozat, melyet 2002-es megalapításakor a két curlinghatalomnak számító kontinens, Észak-Amerika és Európa egymás elleni párharcaként neveztek meg. 2007-ben aztán Ázsia is csatlakozott a küzdelemhez az európaiak oldalán, és mivel a többi földrészen nem, vagy csak elvétve található profi curling szövetség, a bajnokságot jeles év óta Észak-Amerika és a Világ (többi része) csatájaként harangozzák be, hogy minden évben eldöntsék, vajon a földkerekség legjobb csapatai összefogva, együttes erővel le tudják-e győzni az USA és Kanada kettőse által alkotott koalíciót.
 

Hízelgően hangzik ez a két amerikai ország számára, de szó sincs érdemtelen felülreprezentáltságról. Kanadáról mindenki tudja, hogy magasan a sport legsikeresebb nemzete férfi és női porondon egyaránt, és az Egyesült Államok válogatottjai is megütik a legjobb európai együttesek szintjét, így szó sincs előre lefutott küzdelemről. Sőt, az öreg kontinensen élők titokban biztosan össze is teszik a kezüket, hogy nem csupán a juharlevelesek ellen kell játszaniuk, akiknek a nemzeti bajnoksága alkalmasint a világversenyeknél is nívósabb. Hagyományosan Kanada négy, az USA két csapatot delegál, míg a Világból összeverbuvált hat együttes az aktuális erőviszonyok tükrében mindig más-más országokból érkezhet, sőt alkalmasint vegyes válogatottat is kiállíthatnak melynek tagjai különböző államokból érkeznek. Na, de nézzük csak meg közelebbről, miről is van szó.

 

A Continental Cup-ot 2002 óta minden szezonban megrendezik, kivéve azokat az éveket, amelyekbe az olimpia, vagy az arra való felkészülés beleszól (így nem tartották meg 2005-ben, de Vancouver miatt furcsa módon az utóbbi két esztendőben, 2009-ben és ’10-ben sem). Az eddigi hat kiírásnak felét Észak-Amerika, felét a Világ (2007 előtt Európa) nyerte, ez tehát kiegyenlített küzdelmet sejtet. A mérkőzések egyedi pontozásúak, minden tornán összesen 400 egységet osztanak ki, a végső győztes pedig értelemszerűen az lesz, aki a pontok nagyobb felét elnyeri, tehát legalább 201 áll a neve mellett az utolsó esemény után. A versenyre mindkét fél 6-6 négyfős csapattal nevezhet, melyből három férfi, három pedig női válogatott. (Kicsit sok a szám, tudom, de remélem, lehet még követni. Ennél már csak rosszabb lesz.) Mindig az elmúlt évek legsikeresebb együttesei szerepelnek, tehát olyan ikonikus alakok szállnak jégre, mint Kevin Martin, Thomas Ulsrud vagy Andrea Schöpp. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy valóban a sport legjobbjai vesznek részt ezen a tornán.

 

A felek négy különböző versenyszámban mérik össze képességeiket. Ez már magában is furcsán hangzik, hiszen egyféle curlinget ismerünk, hogy lehet akkor mégis ennyi külön kategóriában versenyezni, ráadásul eltérő szabályok mellett? Ezen kételyeket eloszlatva alább kifejtjük, hogyan is néz ki ez a négy szám, nevesül az egyéni, a csapat, a vegyes páros, és a skins mérkőzések.

 

 

 

Kezdjük a legegyszerűbbel, mint ahogy magán a tornán is az első események egyikét a csapatversenyek képezik. A játék tulajdonképpen megegyezik azzal, amit a többi világeseményen látunk, tehát a curling valódi szabályai szerint két négyfős csapat mérkőzik meg egymással. A küzdelem itt azonban nem tíz, hanem csak 8 endig tart. A nyertes csapat a győzelem nagyságától függetlenül 6 pontot (a 400-ból) írhat jóvá kontinense javára, döntetlen esetén – mivel itt nincs extra end – mindketten hármat kapnak. Mindenki két meccset játszik, így 12 mérkőzésből áll ez a forduló, összesen tehát 72 pontot osztanak ki. A párosításokat nem sorsolás alapján határozzák meg, hanem egy - az egész tornára jellemző - különleges eljárás szerint. A találkozók felére a Világ csapatának kapitánya választ párt az észak-amerikaiak által korábban megnevezett kvartettek számára, majd pedig fordítva, az amerikaiak dönthetik el, mely együtteseiket küldik az előre megadott Világ-válogatott ellen. Érthető, ugye?

 

 

 

Mint a neve elárulja, ebben a számban a csapatokat mindössze két fő alkotja, akik ráadásul különböző neműek, így az előre nevezett, egymást jól ismerő négyesek máris felbomlanak, hogy a legjobb férfiak és nők alkothassonak párokat egymással. Mivel itt összesen csak hat mérkőzést rendeznek, nem játszik mindenki, általában a csapatában harmadikként és negyedikként dobó, legtapasztaltabb játékosokat küldik pályára a vezetők. Mivel csak ketten játszanak a négy helyett, nincsenek söprögetők, így minden efféle munkálatot vagy a saját köve után futó dobó játékosnak, vagy a skipként éppen a pálya másik oldalán álló társának kell elvégeznie, ezért az állandó rohangálás és söprés miatt ez a versenyszám fizikailag is igen megterhelő a résztvevők számára.

 

A győzelemért itt is 6, a döntetlenért 3-3 pont jár, a lebonyolítás azonban itt már eltérő a hagyományos curlinghez képest. A 8 endig tartó mérkőzés minden fordulója úgy veszi kezdetét, hogy két követ (egyet mindkét színből) előre elhelyeznek a pályán; egyet a házban, egyet pedig azon kívül, guardként. Hogy melyik legyen kívül, és melyik belül, azt az előző end vesztese döntheti el, a kalapács pedig ahhoz a pároshoz kerül, akinek a köve kezdésnél a házban helyezkedik el. Az egyes endekben minden csapat 5 követ dobhat el, tehát az előre lehelyezettekkel együtt is csak 6 kövük van, ellenben a megszokott nyolccal. Az egyik játékosnak az elsőt és az utolsót kell eldobnia, párjának pedig a közte lévő hármat. A pontozás pedig a már ismert szabályok szerint zajlik. 6 * 6 = 36 egységet osztanak ki ebben a szakágban.

 

 

 

Ha a csapatversenyt négyen, a vegyes párost ketten játsszák, akkor adja magát, hogy az egyéniben mindkét oldalról mindössze 1-1 versenyző méri össze erejét az összecsapásokban. Pedig nem. Na jó, kezdetben így volt, de később módosítottak az előíráson, hogy ne zárják ki a résztvevők háromnegyedét a játékból. A teljes négyfős csapatok küzdenek tehát egymással, mindenki egyszer játszik, így hat mérkőzést bonyolítanak le. De miről is szól ez az egész?

 

Az egyéni versenyt ügyességi vetélkedőnek is nevezik, és annak ellenére, hogy a teljes csapatok játszanak, mégis illik rá az „egyéni” elnevezés, hiszen ez a küzdelem nem a nyolc kövön keresztül tartó építkezésről szól; itt mindenkinek egy külön feladatot kell megoldania, amit előre beállítanak a házban. Hat különböző feladatból áll egy meccs (tehát csupán hat dobás mindkét fél részéről), amelyből mindenkinek legalább egyet el kell vállalnia. Egy dobásért 0 és 5 közötti pontot lehet kapni. Nulla, ha a dobott kő játékon kívülre kerül, 1, ha a kő a pályán marad, de nem érinti a házat, e felett pedig a házban elfoglalt pozíció alapján osztják a pontokat. Természetesen 5 akkor jár, ha a kő érinti a „button”-t, azaz a ház közepét. Na, de közben az alábbi feladatokat kell megoldani:

 

Runthrough – Az első teljesítendő állás. A dobó játékosnak a kövével el kell találnia egy center guard-ot, és ennek a továbbcsúszó guardnak a pozíciója határozza meg a szerzett pont mennyiségét. Segítségként a házban a T-vonal mögött is található egy előre elhelyezett kő, így ha a meglökött guard azon fennakad, jó eséllyel éppen a ház közepén fog megállni, bezsebelve ezzel a maximális pontot.

 

Draw – A második feladat egy egyszerű dobás a ház közepébe, mindenféle akadály nélkül. Elméletileg az ilyen alapdobások mindenkinek a kisujjában vannak, de mivel általában a fiatalabb játékosokra bízzák ezt a feladatot, gyakran belecsúszhat néhány pont veszteség. Emellett persze nem is olyan könnyű eltalálni egy 40 méterre lévő, néhány centiméter átmérőjű kört, mint azt elsőre gondolnánk…

 

Port – A követ két guard által képzett szűk „kapun” kell átcsúsztatni úgy, hogy aztán minél közelebb álljon meg a ház közepéhez. Ha viszont a dobott kő érintette valamelyik guard-ot útja során, az  a landolási helyétől függetlenül 0 pontot jelent.

 

Raise – Ugyanolyan, mint a runthrough, azzal a különbséggel, hogy nincs ott a könnyítésként szolgáló kő a ház közepe mögött, így nem csak az irányt, hanem az erősséget is megfelelően el kell találni, különben a kő túlcsúszhat a házon.

 

Hit-and-roll – A játékosnak egy a házon kívül, a pálya szélén álló követ kell eltalálnia, majd azon irányt változtatva begördülni a házba. Ha az érintett kő nem kerül játékon kívülre, nem jár pont az akcióért.

 

Double takeout – Két, a házban helyet foglaló követ kell eltávolítani egyetlen ütéssel. Tökéletes teljesítés esetén a dobott kő a ház közepén állhat meg, ha viszont nem kerül mindkét kiütött kő játékon kívülre, nulla pontot ér a dobás.

 

Íme a hat feladat. Nehezítésként ebből háromszor a dobott kőnek befelé, háromszor kifelé kell forognia elengedéskor. A játék végén a hat „küldetés” alatt szerzett pontokat összeadják, és amelyik csapat többet szerzett, 4 pontot kap győzelméért az összetett állásban. 8 további pontot kap az a „földrész”, amelynek csapatai több egyéni pontot szereztek a hat párosítás során. Ez nem feltétlenül az a kontinens, amelyik több meccset nyert meg. Lehet hogy az egyik fél négyszer győzött kis különbséggel, de a másik összeadva így is több pontot gyűjtött, hiszen két győzelmét nagyobb pontkülönbséggel érte el.

 

 

Skins versenyek (talán kifosztásnak lehetne fordítani, de ne tegyük):

 

Az utolsó, és egyben a legtöbb pontot érő játék. A négyfős csapatok küzdenek egymás ellen, hagyományos szabályok szerint, 8 enden keresztül. A különbség ezúttal a pontozásban van. Minden endnek megvan a maga pontértéke; az elsőkön elért győzelem csak 1-2 pontot ér, míg az utolsók már többet, 6 és 12 között. Egy csapat azonban csak akkor kapja meg a győzelemért járó pontokat, ha az adott endekben befejezőként legalább két kővel győz, vagy ha sikerül rabolnia a kalapács nélkül. Amely endekben ezek egyike sem teljesül, ott minkét csapat pont nélkül marad, a pontok pedig addig halmozódnak, amíg a következő győztes egyszerre el nem viszi őket. Minél több a kihagyott lehetőség, annál jobban kell koncentrálni, hiszen néhány ilyen nyeretlen end után könnyen döntő jelentőségű előnyt lehet szerezni. Látszik tehát, hogy igen izgalmas, talán még a hagyományos mérkőzéseknél is több gondolkodást igénylő taktikai csatákat hoz a skins, amit tényleg kifejezetten a világ legjobb curlingesei számára találtak ki.

 

Nyolc darab skins meccset játszanak le a torna során, az egyes endek pontértéke pedig nem csak az egyes játékokon belül, de mérkőzésenként is változik, amibe felesleges is belemennünk. Játszanak nők, férfiak, de két alkalommal vegyes négyesek is. Sűrűn előfordul, hogy valamelyik fél már az utolsó találkozók előtt behozhatatlan előnyre tesz szert az összetettben, de minden esetben lebonyolítják a legutolsó mérkőzést is, hiszen nem csak a nézőknek, de a versenyzőknek is igazi szórakozást jelent ez a négy napos esemény, ahol különleges számokban, különleges körülmények között mérhetik össze tudásukat legnagyobb ellenfeleikkel, de ahol az év többi napján egymás ellen harcoló csapatok is vállvetve küzdhetnek egy közös cél, a Continental Cup elnyeréséért.

 

A cikk időzítése sem véletlen, Kanadában éppen a napokban rendezték meg a torna 2011-es kiírását, amelyről hamarosan mi is beszámolóval jelentkezünk.