Az FIS vezető testületének eltökélt célja évek óta, hogy valami úton-módon népszerűsítsék a versenysíelést szerte a világon. Ismert tény, hogy akármelyik szakágat nézzük, a síelés egy jól elszeparálható réteg kedvtelése, helyszínen is csak az épp ott tartózkodó hobbisíelők, illetve a kedveltebb sztárok rajongótáborai teszik tiszteletüket. Gyakran kínosan üresek a lelátók, teltház a germán, itáliai és a francia lejtők mellett gyakori. Hiába Lindsey Vonn, a kanadai és japán klasszisok, a tengerentúlon a versenybírák és pályamunkások teszik ki a közönség jelentős részét. Tévés mutatókban sem rózsás a helyzet, kereskedelmileg értékelhető célközönség az alpesi és a skandináv országokban alakult ki, utóbbiak is inkább az északi síelésért vannak oda.

 

Adódik a kérdés, miként lehetne kilépni a havas sportok belterjességéből? Többféle tendenciát figyelhettünk meg az utóbbi években. Igyekeznek új országokat is bevonni a Nemzetközi Szövetség égisze alatt működő világkupákba, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy ez pozitív kihatással lehet a sport ottani felvirágoztatására. Csehország ebből a szempontból remek példa, azóta világbajnokuk is lett alpesi síben Zahrobská személyében, de Bank révén a férfiak közt is akad egy mind komolyabban veendő sízőjük. Hasonló kísérletezés még a bulgáriai Banszkó aktiválása és a pireneusi sítelepek (pl. La Molina) feltűnése a versenynaptárban, a hírek közt szerepel még román, szlovák és koreai helyszínek beválogatása is.

 

Az FIS másik újdonsága a tavalyi szezonban első ízben megrendezett fedett pályás EB, valamint a belvárosokban felállított fémvázra épített lejtőn tartott parallel versenyek. Günter Hujara, a férfi szakág versenyigazgatója nem rejtette anno véka alá, hogy a két ízben Moszkvában megrendezett viadalt promócióként fogják fel, s remélik, hogy a szisztéma meghonosodik a Világkupában is. Az ötletre rábólintott mindenki, így mostantól minden év január 2-án valamely európai nagyváros centrumában, nagy nyilvánosság előtt összecsapnak a világ legjobb alpesi sízői. „City Event”, ahogyan a hivatalos megnevezés mondja.

 

Nagyon lényeges, hogy ez az évente (remélhetőleg csak) egyszer megrendezett verseny nem számít bele a műlesikló világkupába, az összetett pontversenyben viszont kiosszák a pontokat a megszokott rendszer (100-80-60-50; negyeddöntős veszteseknek 30, a 16 közt kiesőknek 15 pont jár) szerint.

 

Röviden tekintsünk vissza a múltba, mert ugyan „City Event” deklaráltan most először kerül megrendezésre a VK keretében, parallel szlalomot (KO-szlalom) azért már többet rendeztek. 1967-ben a két bécsi városi sípálya egyikén, a Hohe-Wand-Wiesén tartották az első hivatalos viadalt. (1985-ben még visszatértek a „szülővárosba”.) Az FIS égisze alatt elsőként 1975-ben, Val Gardenán áldoztak a parallelizmus oltárán, az osztrák Monika Kasener és az olasz Gustav Thöni győzelmeit akkor még a szakági világkupába számították bele. Különösebben nem váltotta meg a világot ez a versenyforma, nem véletlen, hogy legközelebb csak 1997-ben tért vissza a versenynaptárba a KO-szlalom. A férfiak Tignes-ben (Josef Strobl gyorssíző), a hölgyek a francia helyszín (Leila Piccard) mellett még az amerikai Mammoth Mountainen (Hilde Gerg) versengtek egymással. Mindmáig az utolsó alkalommal Sestriere 2002-ben adott otthont ennek a versenyformának, Anja Pärson, illetve Ivica Kostelić győzelmével ért véget az a viadal. Hivatalos statisztikájukban egyébként, mint műlesikló győzelem szerepel.

 

Alacsonyabb kategóriás sorozatokban (EK, FIS Race) a 2000-es évek során hat alkalommal tartottak még parallel szlalomot, a győztesek közt találjuk a világbajnok Manfred Prangert, a svéd Mattias Hargint, az azóta visszavonult Monika Bergmannt, a brit Alain Baxtert, a norvég Lars Elton Myhre kétszer is győzött ilyen jellegű viadalon. A már említett moszkvai Bajnokok Kupáján a hölgyeknél Therese Borssen, az uraknál pedig előbb Felix Neureuther, tavaly pedig Marcel Hirscher emelhette magasra a serleget. Az előző eseményről mi is tudósítottuk olvasóinkat!

 

 

Hiába a kecsegtető díjazás és a remek hangulat, a szakági specialisták zöme nem igazán lelkesedett, Tanja Poutiainen például kerek-perec kijelentette, ő az óriás-műlesikló és a műlesikló VK- elsőségért hajt, elsősorban Zágrábra készül, nem fér bele egy egészen más kvalitásokat követelő verseny programjába. A finn klasszison kívül hiányzik a hölgyek mezőnyéből az idén három győzelemnél tartó Marlies Schild, a kisebb sérülésekkel bajlódó Kathrin Zettel, a hátát fájlaló óriás-műlesikló vb Kathrin Hölzl, a 2007-es vb Šarka Zahrobská. Az előző szezon összetettjének első 15 helyezettje közül is többen távolmaradtak, így jobb híján gyorssízőkkel töltötték fel a rajtlistát. A férfiaknál az összetett éllovasa, Silvan Zurbriggen a legnagyobb hiányzó, bevallom, elképzelésem sincs távolmaradása okáról. Talán sérülés, talán ő is Zágrábra koncentrál. Grange sérülés miatt hiányzik, a férfi mezőny jellegzetessége ismét megmutatkozott: jobbára gyorssízők foglalnak helyet az összetett első felében. Úgyis ritkán adatik meg nekünk az a szürreális élmény, hogy Cuche-t, vagy Walchhofert műlesiklani lássuk, még azzal együtt is, hogy a parallel pályák azért inkább emlékeztetnek az óriás-műlesiklásra…

 

 

A verseny lebonyolítása a hódeszkásokéhoz hasonlóan kétfutamos rendszerben zajlott le, az első futamban maximálisan 5 tizedes hátrány gyűjthető, kaputévesztésért sem jár nagyobb büntetés. Másodjára az első körben összeszedett hátránynak megfelelően engedik útnak a versenyzőket – az ellenkező oldalon.

 

Kellemes hőmérséklet, karácsonyi utóérzést idéző havazás fogadta az olimpiai parkban, nem messze a Bayern egykori stadionjától felállított sánc mellett gyülekező mintegy 25 ezer nézőt. A fesztivál szervezői kitettek magukért, fergeteges hangulatban síelhettek a világ legjobbjai.

 

Kathrin Hölzl utolsó pillanatos visszalépésén alighanem Lindsey Vonn búslakodott a legjobban, mivel napjaink legnagyobb sízőnője így a gyorssíző Merighetti helyett a szakági specialista Susanne Riescht kapta meg már az első fordulóban. (Pedig ekkor még nem sejtette, hogy az olasz kiüti legnagyobb riválisát…) Kettejük párharcának első felvonása ennek ellenére döntetlennel zárult, a jelzőműszer nem mutatott különbséget. A második menetben aztán a letörésnél komoly tempóelőnyre tett szert, a végén 54 századdal ért hamarabb célba Vonn.

 

A második párban az olimpiai bajnok Rebensburg csapott össze Aspen műlesikló győztesével, Pietilä-Holmnerrel. A szűken tűzött kapuk inkább a svédnek ízlettek, mindkét futamot nyerve magabiztosan lépett tovább a kaput tévesztő némettel szemben. (+ 3,28) Némi meglepetésre Andrea Fenninger simán túllépett a 2006-os olimpiai bajnokon, Mancuso nem érzett rá igazán a pályára. (+ 0,58) A következő két párban érvényesült a papírforma, Nadja Kamer és Dominique Gisin a gyors számok mesterei, nem merték annyira szűken venni az akadályokat, így Görgl (+ 1,77) és Maze (+ 0,92) továbbjutása nem forgott veszélyben. A második svájci-osztrák párharc végén viszont a helvétek örülhettek, két végletekig kiélezett futamban (+ 0,04; + 0,14) Suter lécei előbb érték el a célvonalat, mint Kirchgasseré. A hetedik párosításban ismét nem volt kérdés tárgya a továbbjutó személye, Tessa Worley egészen más ritmusban mente végig a pályát, mint Fischbacher (+ 1,50). Az utolsó párban csatolt sílécet 2010 legjobb német sportolója, s figyelembe véve, hogy Maria Riesch ellenfele a gyorsasági számokra (no jó, kombináció keretén belül néha szlalomban is elindul) koncentráló Daniela Merighetti volt, ez a „meccs” bőven kimerítette az országos 1-es fogalmát. Ehhez képest ihletett formában síelt az olasz lány, már az első menetben is elhanyagolhatóan csekély, 3 százados hátránnyal ért célba. A „piros” kapuknál aztán kiváló rajtot vett, majd a letörés után nagyobb sebességet tudott átmenteni, s 13 századdal kiejtette az utolsó német hölgyet is a versenyből.

 

A negyeddöntők első felvonásában Vonn csapott össze Pietilä-Holmnerrel. Az amerikai nagy rössel esett neki a pályának, féltávnál még talán vezetett is fél léchosszal, ám besokallt, így a max. 5 tizedes hátrányból vághatott neki a visszavágónak. Keményen tette léceit, de a svédek Máriája higgadtan őrizte előnyét (+0,36), ezen a szinten 18 ritmusosra tűzött kapu pedig nem elégséges ahhoz, hogy jó sízés mellett eladjunk fél másodpercet. Vagyis Lindsey az összetettben csak 15 ponttal csökkentette hátrányát.

 

A második párban osztrák háziverseny alakult ki, a jobb technikai tudás felülkerekedett a nagyobb tempón, magyarán Görgl az első menetben összegyűjtött 23 századával megverte Fenningert. Tina Maze és Suter sem voltak egy súlycsoportban, a szlovén 33 százados előnnyel, precíz versenyzéssel lépett a legjobb 4 közé. Merighetti és Worley kettőse is a második futamban döntött a továbbjutásról, a kicsi francia a letörésnél teret vesztett (+0,83), Daniela így kőkemény ágról egészen az elődöntőig masírozott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Két, merőben ellentétes elődöntő követte egymást. Tina Mazével ezen a napon nem lehetett konkurálni (legalábbis odáig úgy tűnt), elsőre is fél másodpercen túl érkezett csak utána az olasz, majd a második menetben egy jól irányzott spárgával megbolondított fenekessel bukott. A másik párban megmutatta Pietilä-Holmner, hogy vele szemben az 5 tized is kevéske előny, ugyanis miután az első futamban csúnyát bukott középen (kis híján kibombázta vetélytársát), az ismétlésnél annyira összeszedetten síelt, hogy a túl nyugodt Görgl-n fordítani tudott (+0,10), s bejutott a fináléba.

 

A kisdöntőben nem követte el még egyszer ugyanazt a hibát Elisabeth Görgl, sima 4 tizedes előnnyel maga mögé utasította a nap meglepetésemberét. A 29 esztendős kapfenbergi sportoló 234. Világkupáján 26. alkalommal állhatott fel dobogóra.

 

Az aranycsata első körében nem dőlt el semmi, ugyanakkor figyelmeztető jel volt Maze számára (+0.12), hogy a pálya alján mért sebességben jócskán elmaradt riválisától. A mindent eldöntő menetben aztán a rajtot is elrontotta, több bizonytalan kanyarvétel eredményeként – nyugodtan mondhatjuk, hiszen lerítt arcáról – elvesztette ezt a megnyertnek hitt versenyt (+0,47).

 

 

 

Maria Pietilä-Holmner, az Umeå sízője, már túl a századik világkupán úgy fest, idén kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket, Aspen után második győzelmét aratta a világ legjobbjai közt.

Tina Maze a huszonharmadik érménél tart a VK- sorozatban, csalódottságát nehezen tudta leplezni, egyben reménnyel tekint Zágráb elé, ahol nem titkoltan pályafutása tízedik győzelmére tör.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szabadkártyával induló Felix Neureuther a sánc tetején már annak a tudatában várt a startjelre, hogy valamennyi német hölgy kiesett, vagyis rajta áll vagy bukik a hazai közönség jókedve. Nem hagyta cserben övéit, két kiélezett futammal búcsúztatta (+0,39; +0,21) az összetett címvédőjét, Carlo Jankát. A négy osztrákból kettő már az első kanyarban összeakadt, a rövidebbet a moszkvai verseny győztese, Hirscher húzta a rövidebbet (+0,48; +0,44), elmondása szerint meredekebb, így gyorsabb volt a pálya, ami nem kimondottan fekszik a szlalomosoknak. (Az elődöntősök közül három ezt élből cáfolja…) Baumann után Ivica Kostelić is minden gond nélkül lépett tovább (+0,48; +0,37), noha ellenfele, a norvég Jansrud. A negyedik párban Cuche ellenfele a műlesikló kristálygömb védője, ám idén eddig pont nélkül álló Herbst volt. Ott húzott el az osztrák (+0,50; +1,36), ahol igazán pörgetni kellett a lábakat, ez nem Cuche asztala, a továbbjutó kiléte végig egyértelmű volt.

 

Svindålt a vártnál nagyobb küzdelemre késztette a gyors számokban otthonos Peter Fill (+0,33; 0,18), realizálódott végül itt is a papírforma. A nyolcaddöntők első rangadója Ted Ligety és Julien Lizeroux találkozása volt. Kevéssel az első menet után az amerikai járt előrébb, másodjára azonban megszokott agresszivitása visszafelé sült el (-0,21;+0,80), a francia folytathatta. Igazi csemege volt a lesiklás két korábbi világbajnokának összecsapása is. Itt is fordult a kocka, Miller 38 százados hátrányból sem adta fel, „minden mindegy” alapon kockáztatott, ami ezúttal bejött. Hiába esett ki azonban Walchhofer, a salzburgi veterán – Zurbriggen távolmaradása miatt – ezzel a 15 ponttal is átvette a vezetést összetettben. Az utolsó párban Raich érvényesítette a papírformát Werner Heel ellenében (+0,50; +2,70).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A parallel versenyeken két problémaforrás merül fel általában: sorozatterhelés miatt néha beragadó rajtgép és a kapukra tűzött reklámtáblák, amik bizony gyakran ráakadnak a sízők, hódeszkások sisakjára, sílécére. Ez most sem volt másként, szerencsére érdemben nem befolyásolta a futamok kimeneteleit. Baumann sem kárhoztathatja a rajtgépet, amiért kis ideig megakasztotta, a második menetben vitán felül alulmaradt Neureutherrel szemben (-0,01; +0,31), Herbstnek még ennyi esélye sem volt Kostelić-csel egy párban (+0,50; +2,57). Két kiélezett párral zárultak a negyeddöntők. Svindål hatalmas mentés után tett szert némi előnyre, ám Lizeroux-nak valahogy, az utolsó métereken jobban jött ki a lépés, 6 századdal ő került a legjobb 4 közé (-0,19; +0,06). A nap legjobb várt párharca kétségkívül Benjamin Raich és Bode Miller összecsapása volt. Az amerikai ismét nem ismert lehetetlent, jutalma kicsi előnynél kaputévesztés lett, de hiába az 5 tizedes hátrány, csak nem adta fel, az egész nap legbrutálisabb síelésével ismét fordítani tudott.

 

Az elődöntős négyes teljesítményét elnézve elképzelésünk sem lehetett, melyik kettő néz farkasszemet a nagydöntőben. Kostelić elsőre még hozta meggyőző síelését (+0,42), a második menetben aztán először az este folyamán elrontotta a rajtot, s csak az utolsó métereken dőlt el, hogy egyáltalán esélyt kap a trófea elhódítására (+0,12). Miller és Lizeroux párharcában semmi nem dőlt el az első menet során. A letörésnél kicsit megingott az amerikai, onnan már nem lehetett újítani, így nem maradt más, minthogy Neureutherrel megküzdjön a harmadik helyért (-0,09; +0,28).

 

 

Egy arasznyin múlt, hogy a nézők sikeresen kiszurkolják a német érmet, hosszabb volt Miller lába, vagy a kelleténél rövidebb a pálya, mindegy is, lényeg a lényeg, Bode Miller idei első, pályafutása során a 69. VK- dobogóját ünnepelte. A váratlanul jött pódium ellenére Miller nyilatkozatában kitartott abbéli álláspontja mellett, hogy ez a „City Event” rendezvény egy jó móka, egy remek promóciós lehetőség, de nem Világkupába illő esemény.

 

A nagydöntőben tehát a végig hengerlő Ivica Kostelić és a kiélezett küzdelem árán menetelő Julien Lizeroux találkozott. Az elődöntőben elkövetett aprócska malőrt nem követte el újra a horvát, már az első menetet is méteres előnnyel abszolválta, másodjára pedig a pálya utolsó harmada diadalmenetté egyszerűsödött, miután a francia túlfordult az egyik kapunál.

Ivica 220. Világkupáján 12. alkalommal győzött, másodszor parallel szlalomban. Kitörő optimizmussal várhatja tehát hazai fellépését. Lizeroux kilencedik VK- érmét hozta el Münchenből.

 

 

 

Így végezetül néhány gondolat tőlem, a magam nevében. Különleges, érdekes versenyen vagyunk túl, a megszokott egyenkénti indítású számok között évente egyszer felüdülésnek hat egy belvárosban, több tízezer ember előtt rendezett parallel verseny. A kezdeti lelkesedés a végére nálam átcsapott monotonitásba, holnap már biztosan nem érdekelne a folytatás. Erősen elgondolkodtató, mit akarnak tulajdonképpen kezdeni ezzel a versenyformával? Ha valóban a VK részévé szeretnék tenni, el kellene érni, hogy minden favorit tiszteletét tegye, lehetőleg ne csak az összetett legjobbjai. Ha én lennék az FIS vezetője, akkor a sífutó sprint mintájára kvalifikációt rendeznék az indulni szándékozók közt (az jöhetne a VK- mezőnyből, aki csak szeretne), a legjobb 32 aztán KO rendszerben folytathatja kora este, a délelőtt szerzett rajtszámoknak megfelelő párosításban. Mert ennek így nincs sok értelme…