Szombat este a férfi és a női döntőkkel (mi mással) ért véget az idén Svájc jégcsíkjain rendezett curling Európa-bajnokság. Késhegyre menő küzdelemben, drámai pillanatokban, kitörő érzelmekben ezúttal sem volt hiány.
 

Férfi mezőny: Megtört a jég!
 

A lenti ábrán látható, hogyan alakultak a küzdelmek a csoportkörökön túljutó férfi csapatok számára. A második helyen továbbjutó norvégok a házigazdák legyűrésével azonnal a döntőbe katapultáltak, A másik ágon ezalatt az addig meglepően ügyesen menetelő Andy Kappék szenvedtek látszólag sima, 10:5-ös vereséget a megfiatalított dán együttestől. Azért csak látszólag, mert a két csapat egészen a 8. endig fej-fej mellett haladt, a 9-ben azonban Rasmus Stjerne nemes egyszerűséggel 5 pontot írt be maguknak, ami curlingben mindig figyelemfelkeltően nagyarányú részsiker, ezen a szinten meg  aztán végképp. Ezzel a németek kezet is nyújtottak, de az új előírások szerint egy végső bronzra még mindig maradt esélyük.

 

 

A második döntős helyért zajló meccsen aztán ennek köszönhetően egy képességeiben és egy nagy dolog véghezvitelében már egyre jobban bízó dán együttes lépett pályára, akik nem is engedtek a házigazdák nyomásának, s 2000 óta először a fináléba repítették a férfi curling csapatukat. A bronzmeccsen aztán eldőlt, Christof Schwallerék végül is éremmel a nyakukban integethettek lelkes otthoni szurkolóiknak, de ekkor a lelátón már az összes szem a mindenképpen történelmi pillanattal záruló döntőre szegeződött. Igazi skandináv rangadó készülődött, ami ebben a sportban olyan tradicionális jelenség, mint egy angol-német rangadó a fociban, vagy egy Ferrari-Mclaren küzdelem a versenypályákon.
 

Egyik oldalon ott voltak a norvégok, akiknek hihetetlen története már széles körben ismert. Az elmúlt három évben, mióta ezzel az összeállítással játszanak, egy kivételével minden nemzetközi versenyen érmet szereztek, és ezek közül egyik sem volt arany. Már jó ideje örök másodikként van elkönyvelve Thomas Ulsrud csapata, habár a harmadikként játszó Torger Nergard már a vitrinjében tudhat egy-két aranyat, hiszen már a Salt Lake City-i olimpián győztes csapatban is ott volt.
 

A másik oldalon pedig ott állt az a Dánia, akik férfi csapatukkal még soha nem nyertek Európa-bajnokságot, és pont most, egy olyan fiatal együttessel valósulhat meg mindez, akiknek valós erejéről a torna előtt csak találgatni tudtak az ellenfelek. Skipjük, Rasmus Stjerne mindössze 22 éves, és a felnőtt mezőnyben való bemutatkozásukat figyelve biztosak lehetünk benne, hogy nem utoljára hallottuk a nevét.
 

Igazán feszült hangulatú játék kezdődött a jégen egy pontszegény mérkőzéssel, ami három taktikai blank endet is hozott. Mégis minimális számú egységet tudtak csak összesöpörni maguknak a játékosok, így lehetett, hogy a 6. end után is még csak 2:2-t mutatott az eredményjelző. Az első áttörés a meccs menetében akkor érkezett, amikor a következő forduló végén Stjerne elhibázott egy dupla „take-out”-ot, lehetővé téve Ulsrudéknak két pont szerzését, amivel máris megduplázták addigi egységeik számát. A taktikát váltó dánoknak ezután már nem volt szabad hibázniuk, és noha ezt nem is tették meg, a 9. endben az ellenfél néhány ügyes húzása megpecsételte a kisebbik skandináv ország sorsát. A norvégok egy pont előnnyel és a befejezés jogával érkeztek az utolsó endhez, ahol értelemszerűen romboló stílust vettek fel, Ulsrudnak pedig nem volt más dolga, mint egy nyílt állásnál a kör közepe környékére csúsztatni a játék utolsó kövét. Emlékezetes, amint a még mindig mozgásban lévő kő felett, annak végállomását előre látva a dánok máris kezet nyújtottak ellenfelüknek, annak a Norvégiának, aki végre megtörte az őket évek óta sújtó átkot, és hosszú várakozás után aranyéremmel a nyakukban léphettek a dobogóra. Thomas Ulsrud, Torger Nergard, Christoffer Svae, és a gyerekkora óta csak egyik szemére látó Havard Vad Petersson megcsinálták, és ezek után hivatalosan is a kontinens legjobb csapatának mondhatják magukat.
 

„Egyszerűen csodás érzés, hogy végre megvan az arany” – áradozott a mosolygó norvég skip. – „Már évek óta olyan közel jártunk hozzá – négy éve mindig az egyszerűbbik playoff-ágra jutottunk, a legutóbbi három alkalommal pedig döntőt játszottunk, szóval egészen hihetetlen. Az utolsó endben, amikor Torger megcsinálta a dupla „take-out”-ot, már egész magabiztos voltam, hogy győzhetünk.”
 

„Akkor is nagy ünneplést csapunk, amikor ezüstöt nyerünk, szóval ma este valahogy felül kell múlnunk ezt”- mondta viccelődve arra a kérdésre, hogy mihez kezd a csapat most, hogy végre feljutottak a csúcsra.

 

Eközben egy várossal odébb a B divízió küzdelmeit az olaszok nyerték a lettek ellen, de jövőre mindkét csapat visszaköltözhet a legjobbak közé az oroszok és a hollandok helyén.

 

Női mezőny: A nagy előd nyomdokain

 

 

A lányoknál skót-orosz és svájci-svéd playoffokat rendeztek, s alább az ábra mutatja is, hogyan alakultak mindezek. A rendíthetetlen skótok másodszor is alaposan legyűrték Privivkováékat (bár egészen a végéig szoros volt), míg a már első részvételükkor is Anette Norberg-féle sikerekre vágyó új svéd csapat a házigazdákat fosztotta meg a bronznál fényesebb érem reményétől. Viktorssonéknak az elődöntőben sem lehetett megálljt parancsolni, az oroszok pedig az erős formájuk ellenére ráadásul még az éremről is lecsúsztak (ez az, ami korábbi években nem történhetett volna meg), miután Mirjam Ott csapata elorozta előlük a bronzot. Így a mindkét mezőnyben a harmadik helyen végző házigazdák végül is mosolyogva fejezhették be az idei bajnokságot, még ha előzetesen talán többet is reméltek maguktól.
 

A döntő. Ráhúzható némileg hasonló történet a résztvevőkre, mint a férfiaknál, hiszen a skótok a legutóbb a világbajnokságon szerzett ezüstjüknél szeretnének végre fényesebbet hordani, míg ellenfelük egy eddig ismeretlen felállással játszó, igen ígéretes csapat.
 

A vezetés többször változott az együttesek között a játék során. Muirheadék egy duplával kezdtek, amire a következő endben azonnal hasonlóan tudtak válaszolni a svédek. Ezután egyetlen skót pont következett, amire ismét két svéd érkezett, miután Viktorssonék taktikai okokból üresre hozták a negyediket. 4:3-as vezetéssel érkeztek tehát a félidőre a skandinávok, akik ráadásul egy rablásnak köszönhetően még egy ponttal el tudtak lépni a 6. endben. Az ellenfél reakciója ez után már nem maradt el; két pont, majd egy rablás segítségével visszavették a vezetést a heves britek. Az utolsó két körben aztán a svédek ismét brilliánsan építkeztek, Muirheadnek több követ is el kellett mozgatnia utolsó dobásával, de a roppant kicsi mozgástér miatt egyik kísérlet sem a tervek szerint alakult. Nem sikerült tehát extra endre halasztaniuk a dolgot, Svédország egy újabb rablással 8:6-ra diadalmaskodott, s az elmúlt évtizedben csak háromszor nem EB címet nyerő skandináv csapat bebizonyította, Anette Norbergéken kívül is van még bőven világszínvonalú játékos az országban, akik ezúttal az arrafelé megszokottól eltérően egytől egyig barnák: Stina Viktorsson, Christina Bertrup, Maria Wennerström és Margaretha Sigfridsson.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Fantasztikus érzés Európa-bajnoknak lenni, még fel sem fogtam” – nyilatkozta Viktorsson az első elé dugott mikrofonba. – "Igazi csapatként játszottunk, és jól szórakoztunk egész héten. Azt hiszem, elég jól csináltuk, lazán vettük, okosan játszottunk és kihasználtuk a lehetőségeinket.”
 

Az ezüstérmes Eve Muirhead az utolsó köve miatt elégedetlenkedett, majd hozzátette: „Ismét egy ezüst – mintha ez már trend lenne nálunk.” Ezt úgy mondta, mintha csak ő lenne Thomas Ulsrud női megfelelője, pedig őket még koránt sem érte annyi balsors, mint a norvég férfiakat. Annál is inkább, hiszen mindössze egy éve mutatkozott be a 20 éves skót lány, és még csak/már második érmét szerezte a világbajnoki ezüst mellé. „De ezek az ezüstök teszik majd az aranyat még értékesebbé, ha elérkezik az ideje.”
 

Ne menjünk el szó nélkül azonban a magyar csapat mellett sem, akikkel kapcsolatban legutóbb ott hagytuk abba, hogy másodikként jutottak tovább a csoportból, és jó esélyük van egy érmes helyezésre. Nos, a dolgok a lehető legrosszabbul alakultak, a válogatott sorrendben a csehektől, az olaszoktól, és végül az osztrákoktól is kikapott – ha nem is nagy arányban, – s ezzel párhuzamosan fokozatosan csúsztak is lefelé a képzeletbeli dobogóról. Végül tehát a negyedik helyen végeztek Szekeres Ildikóék, ami még így is a magyar női curling eddigi legjobb eredménye.
 

Szünet következik, és ha a játékosok nem is vonulnak pihenőre, nekünk rajongóknak muszáj lesz, hiszen curlinget legközelebb csak a tavaszi világbajnokságok alkalmával láthatunk majd, ahol az európai és ázsiai csapatoknak a mindenki rémálmaiban szereplő Kanadával is meg kell majd küzdeniük.