Ekkor készültek el a mai Lysgaard sáncok (K90, K120), melyeken 1993 óta rendszerint Vk versenyeket rendeznek és az Északi turné harmadik állomása lett 2004-től! Az 1994-es téli olimpiai játékok alkalmából átépítették mind a normál-, mind a nagysáncot! Az első sáncrekordot Espen Bredesen állította föl a sáncon 117 méterrel. Eredetileg csak a K90-es sánc volt bevonva műanyaggal, de 2006-ban a K123-as is műanyag bevonatot kapott, mellesleg mindkét sánc nekifutójának porcelánbetétes nyomvonala van. A szombati volt a 20. egyéni versenye Lillehammernek, melyen a legnagyobb távolságot tavaly érte el Simon Ammann 146 m.-rel, de ennél is nagyobbat ugrott Gregor Schlierenzauer, aki 150,5 m-es ugrását nem bírta megfogni, elesett, így ez nem hivatalos rekordként tartják számon!

http://www.fis-ski.com/pdf/2011/JP/3079/2011JP3079RLQ.pdf

Farkasordító hidegben, -18 C-ban kezdték el a versenyt a 4-es beülőből, természetesen mint mindig a hazai pontnélküli versenyzők indultak először! Rögtön az elején 130 m-es ugrással hozta lázba a hazai közönséget Rune Velta, aki korábban még nem szerepelt a legjobb 30-ban, itt most minden esélye meg volt rá! Velta volt egyébként, aki idén az új Holmenkollent avatta föl 141 m-es ugrásával, ami akkor az első rekord volt a sáncon! Sorra jöttek a norvég ifjoncok és remek ugrásokkal örvendeztették meg szurkolótáborukat! Elképesztő, de 22 ugró lejövetele után is négy újonc norvég vezette a versenyt, többek között olyan ugrók „véreztek el”, mint a kvalin kiválóan szereplő Bodmer (115,5 m), a még mindig formáját kereső Schmitt (122 m), Uhrmann (118,5 m) és Janda (122,5 m) is! Hosszú idő után tapsolhatott a közönség 130 m körüli ugrásnak Stoch (130 m) jóvoltából! A 30.-ként rajtoló kvaligyőztes Freund volt az első, aki megtörte a norvég egyeduralmat, 132 m-es távolsággal vette át a vezetést a 21 éves Veltától! Aztán az ősszel sérüléssel is bajlódó Koch tette oda magát, 136 m-es ugrással lepte meg a nézőket, de alighanem saját magát is, mellyel már ő vezetett! Schlierenzauer 133 m-e ugyan nem volt elegendő, hogy élre kerüljön, de már a tréning ugrások alapján is látszott javuló formát mutat! Innentől kezdve elkényeztettek bennünket a még hátralévő ugrók, pedig tízen voltak már csak hátra, de 130 m alatti távolságok nem születtek már! Először Bardal vette át a vezetést (133 m) a norvég szurkolók legnagyobb örömére, majd a héten 33. születésnapját ünneplő Malysz (136,5 m)! Aztán újból norvégok rajtoltak, először Evensen, majd őt követően Hilde nyújtott kiemelkedőt és egyaránt a nap legnagyobb ugrásait elérve, 138,5 m-en landoltak extázisba ejtve ezzel a norvég szurkolótábort! Kettejük közti pontszámbeli különbség csupán egy tized volt, Hilde javára! Morgenstern következett, aki kirobbanó formában érkezett a lillehammeri versenyre, hatalmas ugrásával (138,5 m) bizonyította is ezt, bár a telemarkból majdnem kibillent, de végül sikerült talpon maradnia és 1,3 ponttal vette át a vezetést a norvégoktól!

Az előző két verseny győztese, Larinto (135,5 m) és Kofler (137 m) volt már csak hátra, de hiába ugrottak mindketten viszonylag nagyot, ez csak arra volt elég, hogy a dobogó közelében maradhassanak és a „csodában” bízhassanak! A második kört eggyel lejjebb, a 3-as beülőből kezdték, mint utóbb kiderült túlságosan is óvatos döntésnek bizonyult ez a zsűri részéről, hiszen az a 11 ugró, akik az elején lejöttek szinte egytől egyig 10-12 méterrel ugrottak kisebbet első körös ugrásuknál! Jelentős előrelépésre így senki sem számíthatott, lényegébe véve az döntött ki mekkorával ugrott kevesebbet a második körben a korábbi ugrásához képest! Érthetetlen volt a zsűri döntése, mivel semmi sem indokolta ezt a lépést részükről, ha csak az nem, hogy Morgenstern és a két norvég ugrása fél méterrel lépte át a zsűritávolságot! Az idén hivatalossá vált új szabály szerint egy körön belül bárki bármikor változtathat beülőt, de csak lefelé, amit természetesen rögtön kompenzálnak is! Az az igazság, hogy a zsűrinek elég lett volna az élbolyban szereplő ugróknál lejjebb hozni a pallót, így viszont egy kissé élvezhetetlenné vált jó néhány sportoló ugrása, melyet ők maguk is elégedetlenek voltak!

A döntő körben Manuel Fettner volt az első ugró (és az egyetlen!), aki – ha csak fél méterrel is (129 m) -, de javított korábbi teljesítményén, az addig vezető Loitzl-ra vert rá így tíz pontos fórt! Tochimoto (128 m) után Jacobsen (127,5 m) vette át a vezetést, majd jött Koch, aki 15,5 m-rel (!) ugrott kisebbet az első körben elért 136 m.-éhez képest, így ő jelentősen visszaesett a helyezést illetően! Hautamäki lekoppintotta első körös ugrását (130,5 m), mellyel már ő vezetett közel tíz pontos előnnyel! Ezután szinte egymást váltották az ugrók az élen, így a múltkori ezüstérmes finn nem sokáig örülhetett elsőségének, hamar leváltották a paravánnál! Ammann, aki az elmúlt versenyt a szélkompenzációnak köszönhetően veszített el, 130 m-rel került az élre! Míg Kofler (132,5 m) egy helyet előre lépett a tabellán - s immár ő vezetett -, addig Malysz (133 m) ugyanennyit rontott, így nem sikerült a várva várt dobogóra felkerülnie! Végül jöttek az igazi esélyesek! Evensen az első köréhez hasonlóan a második körben is kitett magáért, 136 m-rel 6 pontos fórral előzte be Koflert, viszont csapattársa, Hilde nem tudott újból extra nagyot produkálni, 134 m-e most csak egyelőre a 2. helyhez volt elég, de így is biztos dobogós lett Evensennel együtt! Morgenstern volt már csak hátra és mindkét kör legnagyobb ugrását elérve (137,5 m) nyerte a versenyt a norvég közönség legnagyobb bánatára!

Verseny statisztika - Lillehammer (1. nap).xls