Az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Ez a gondolat "ihlette" az alábbi ponttáblázat megalkotását, amely a félhivatalos olimpiai ponttáblától eltérően igyekszik valamennyi résztvevő eredményeit figyelembe venni. A pontozás alapja a FIS (Nemzetközi Síszövetség) által több szakágban is használt rendszer, azaz az első 30 helyezett 100-1 pont közötti pontokat kap. Néhány versenyszámban több, mint 30-an indulnak, itt a 31. helytől lefelé 0,99-nél kisebb pontokat kaptak, egy helyezésnyi különbség 0,01 pontot jelent (ez a kis kiegészítés az élmezőnyt úgysem befolyásolja, ám lehetőséget ad a "sítörpék" teljesítményének megítélésére). Mint minden rendszer, ennek is bizonyára vannak hátrányai, pl. egy nyolcfős csapatversenyben az utolsó hely ér annyit, mint egy 80 fős egyéni versenyben az élmezőny - ám előbbibe bekerülni is jóval nehezebb!
A hatodik napon már-már behozhatatlanra nőtt az USA előnye. Egy a bibi (persze lehetséges, hogy csak számomra nagyon bántó ez a jelenség): a közismerten "kitűnő sportdiplomáciával" rendelkező amerikaiak a pontjaik (és érmeik) döntő többségét a pontozásos sportágakban szerzik... Az első hat nap 34 versenyszáma után a ponttábla állása a következő:
Az eddigi versenyek végeredményei az olimpia honlapján:
1.
- gyorskorcsolya, ffi, 5.000 m
- rövidp. gyorsk., ffi, 1.500 m
2.
- gyorskorcsolya, nők, 3.000 m
3.
- sífutás, nők, 10 km (szabadstílus)
- sífutás, ffi, 15 km (szabadstílus)
- hódeszka, ffi, snowboard-krossz
4.
- biatlon, nők, 10 km, üldözéses
- biatlon, ffi, 12,5 km, üldözéses
- hódeszka, nők, snowboard-krossz
5.
- sífutás, nők, egyéni sprint (klasszikus)
- sífutás, ffi, egyéni sprint (klasszikus)
6.
- alpesi sí, nők, szuper-kombináció
A ti véleményeitek