HTML

Síparadicsom

Köszöntünk a Síparadicsomban! Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről? Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben! Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz: siparadicsomblog@gmail.com

Facebook

A ti véleményeitek

Marit Bjørgen újra verhetetlen volt

2010.02.19. 23:59 :: repens

Köszönjük a beszámolót CSD barátunknak!

A hölgyek számára megrendezett 2 x 7.5km-es számmal folytatódott a vancouveri téli olimpia a sífutók számára. A táv első felét, -két 3.75km-eskört- klasszikus stílusban síelték végig a versenyzők,majd féltávnál léccserét követően szabad stílusban vetették bele magukat a második 7 és fél km-be.

Ahogyan azt várni lehetett, a klasszikus számban legerősebbnek számító atléták álltak a mezőny élére a rajtot követően. Justyna Kowałczyk kezdte diktálni a tempót, kisvártatva átvette tőle Marit Bjørgen és igen komoly támadásba kezdett. Célja nem más volt,mint minél hamarabb és minél inkább szétszakítani a mezőnyt, hogy a szabad stílusra kevesebb ellenfél maradjon. Elsősorban Charlotte Kallától, a 10km olimpiai bajnokától szerettek volna megszabadulni,aki szabad stílusban talán kicsivel erősebbnek számít a többieknél,klasszikusban azonban verhető.
Bjørgen fokozatosan emelte tehát a tempót,és 3.75km-nél már csak egy 10 fős csoport maradt az élen, melyet a norvégok részéről Bjørgen, Kristin Steira, Theresa Johaug, a svédektől Ana Haag és Charlotte Kalla, a finnektől Aino Kaisa Saarinen, Virpi Kuitunen,két olasz, Arianna Follis és Marianna Longa, valamint a lengyel Kowałczyk alkotott. Az iram akkora volt,hogy akik eleinte igyekeztek tartani, egyre inkább megadták magukat. A szám címvédőjét, az észt Kristina Smigunt olyannyira megviselte,hogy 5 km-nél feladta a versenyt, de Bjørgen tempójának áldozatául esett a klasszikus szám 2007-es szapporói világbajnoka, Olga Szavjalova, a világkupában mindig erős ukrán Valentyina Sevcsenkó és az idén berobbanó fiatal orosz, Irina Hazova is.

A kör felénél Saarinen vette át a vezetést, ez már sok volt Kallának, fájdalmas arccal tempózva próbált minél kevésbé lemaradni. A finnek klasszisának vezetésével értek a "boxutcába". Ott leggyorsabban Saarinen váltott lécet, és a szabad stílust 3 másodperc előnnyel kezdte, nyomában a norvégoktól Steira, Bjørgen Johaug,a svéd Haag az olasz Longa, valamint Kowałczyk loholt,s hamar utol is érték, ezzel 7 főssé szűkült az élmezőny. A szám nagy esélyesének számító Kalla csak 25 másodperccel lemaradva érkezett, ő ennél oldott már meg reménytelenebb feladatot is, de ma testbeszéde alapján nem tűnt olyan erősnek, hogy felérjen a legjobbakra.

Bjørgen vette át a vezetést, és az első emelkedőn máris kettészakította a hetes csoportot. Maradt Steira, Kowalczyk és Haag, a többiek a domb tetejére már 5 másodperces hátrányba kerültek, ami egyre nőni látszott. Az első szabad stílusú kör végére Johaug valahogy mégis felért az élbolyra, így az ötösre bővült, melyből 3 norvég futó volt. A tegnapi fantasztikus nap után újabb komoly éremesély nézett ki a skandináv küldöttségnek. De mögöttük álló Longa és Saarinen sem adta fel, 10 másodpercen belül maradtak.

Steira állt az élre és taktikája egyértelműnek látszott, sprintben Bjørgent aligha tudná legyőzni,ezért megpróbálta leszakítani a többieket. Bjørgen természetesen gond nélkül átvette a támadást, Kowałczyk és Haag is tudott vele menni, Steira azonban elszállt. Párszáz méterrel később a svédnek is gondjai akadtak, nagy nehézségek árán tudott csak Kowalczyk mögött maradni, a két norvég előttük elképesztő iramban falta a métereket.

2km volt már csak hátra,mikot Bjørgen úgy döntött véget vet a macska-egér játéknak. Olyan sebességre kapcsolt amire senkinek sem volt válasza. Szempillantás alatt faképnél hagyta az üldöző hármast, és a stadionba már egy egész célegyenesnyi előnnyel érkezett. A világ alighanem legnagyobb mosolyával az arcán ért célba, megnyerve harmadik vancouveri érmét, második aranyát. Az ezüstéremért óriási csatát vívott a Haag, Steira, Kowałczyk hármas, végül a svéd bizonyult a legggyorsabbnak, a lengyelek kiválósága pedig egy remek ütemű becsúszással megszerezte a bronzot,a sprint után tehát 15km-en is dobogóra állhat.

A bomba formában lévő Bjørgen révén tehát megszületett az újabb norvég aranyérem, -amely meglepő módon az első volt az olimpiák történetében ezen a távon - és elnézve az északiak futóteljesítményét több,mint bíztató előjelekel készülhetnek a 4 x 5 km-es váltóra, Bjørgen pedig amilyen elképesztő erőben van, a 30km-es klasszikus szám legnagyobb favoritjává lépett elő.

A sífutók számára folytatás holnap a férfiak 30km-es üldözőversenyében,mely magyar idő szerint 22:30-kor veszi kezdetét. Alighanem érdemes lesz figyelemmel kísérni,mert az előjelekből leszűrve óriási versenyre van kilátás.

CSD
 

VÉGEREDMÉNY:

Hely

Versenyző

Ország

Idő

1

Marit Bjørgen

Norvégia

39:58.1

2

Anna Haag

Svédország

+8.9

3

Justina Kowałczyk

Lengyelország

+9.3

4

Kristin Størmer Steira

Norvégia

+9.4

5

Aino-Kaisa Saarinen

Finnország 

+42.5

6

Therese Johaug

Norvégia

+51.9

Szólj hozzá!

Címkék: olimpia sífutás olimpia

A bejegyzés trackback címe:

https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr811774952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása