Olimpiai beharangozó sorozatunkban eddig a curlingen és a szabadstílusú síelésen kívül az alpesi sí leggyorsabb számával foglalkoztunk. A mai alkalommal a Szuper-G, illetve az óriás-műlesiklás kerül terítékre.

Szuper óriás-műlesiklás (Szuper-G): 

A lesiklás melletti másik „gyors" szakág a Super-G.

A Super-G magában foglalja a lesiklás és az óriás-műlesiklás egyes elemeit. A versenyzők távolra tűzött kapuk között síelnek, úgy, mint az óriás-műlesiklásban, ám kevesebb a kanyar és hosszabb a pálya, magasabb a sebesség, ezek a tényezők inkább a lesikláshoz teszik hasonlóvá. A kapuk minimális száma férfiaknál 35, a hölgyek versenyein 30.  A kapuk minimális távolsága 25 méter.

A versenyzők gyakran „tojástartásban" síelnek, mint lesiklásban, de közben folyamatosan kanyarodnak, mint óriás-műlesiklásban, ritkák az olyan egyenes szakaszok, ahol csak „siklani" kell, mint egy lesiklópályán. Nemzetközi versenyeken a Szuper-G pályának legalább egy perc hosszúnak kell lennie, és legfeljebb 1 perc 45 másodperc hosszú lehet. A világkupa-mezőny szintjén az átlagsebesség 88-96 km/h. A 2003-04-es szezonban a biztonság fokozása érdekében a FIS a síléc minimális hosszát 205 cm-ben határozta meg a férfiak, 200 cm-ben a hölgyek mezőnyében.

A Szuper-G-t világkupa-szinten 1982 decemberében Val d'Isère-ben mutatták be, a győztes a svájci Peter Müller lett. Négy szezonnal később bekerült a világbajnokság programjába, Crans-Montanában, Svájcban 1987 februárjában. Két svájci klasszis, Pirmin Zurbriggen és Maria Walliser nyerték a szám első világbajnoki címeit. A szuperóriás-műlesiklás 1988-ban, Calgaryban debütált az olimpián, ahol a francia Franck Piccard és az osztrák Sigrid Wolf szerezte meg az aranyérmet.

Az osztrák Hermann Maier az, akit sokfelé úgy emlegetnek, mint a legnagyobb Szuper-G síelőt. 24 világkupa győzelmet, öt vk-címet, egy vb és egy olimpiai aranyérmet szerzett ebben a számban. A Szuper-G-hez való különös tehetségét annak tulajdonítják, hogy nagyon alaposan fel tudta mérni a pályát a szemrevételezésekkor (ez nagyon fontos, ugyanis a lesiklással ellentétben nincsen versenyt megelőző tréning), emellett igen agresszíven síelt, általában a legegyenesebb és legveszélyesebb nyomvonalat választotta.

A szakág másik említésre méltó specialistája a norvég Kjetil André Aamodt, aki 3 olimpiai aranyérmet szerzett Super-G-ben, 1992-ben, 2002-ben és 2006-ban. A hölgyeknél Katja Seizinger öt alkalommal hódította el a szakági kristálygömböt, futamgyőzelmek tekintetében azonban egy sikerrel megelőzte őt az osztrákok anyai örömök elé néző egykori kiválósága, Renate Götschl.

Világbajnokságokról kétszeres aranyérmeseket ismerünk, a férfiaknál Eberharter és Atle Skårdal, a hölgyeknél Ulrika Maier, Isolde Kostner és Anja Pärson dicsekedhet duplázással. Olimpiákon a nőknél nem akad olyasfajta dominancia, mint amit Aamodt vitt véghez.

Mivel alapvetően hasonlatos a lesiklással, Szuper-G-ben is hasonló erőviszonyokról számolhatunk be. Inkább árnyalatnyi különbségek mutatkoznak, Lindsey Vonn például kevésbé van otthon a kanyargós részeken, ebben a szakágban nagyobb eséllyel konkurálnak vele társai. Suter és Fanchini ízléséhez is közelebb áll ez a szám, Kamer is meglepetést okozhat, Görgl pedig idén futamot is nyerni tudott, ráadásul éppen Kanadában... A két gyors számban a mieinken túl különösen érdemes figyelni a csíkszeredai Miklós Edith szereplését, tőle egy-egy Top 20-as eredmény sem tűnik lehetetlennek.

A férfiaknál még zavarosabb a kép, ebben a szezonban mind a négy verseny különböző győztest hozott, így Svindal, a vk címvédője és jelenlegi éllovasa, Walchhofer, vagy éppen a svájci trió küzdelme, kiegészülve a kanadaiakkal és az olaszokkal (Heel, a 2007-es vb Staudacher) az olimpia egyik legkiélezettebb versengését hozhatja.

Óriás-műlesiklás (Giant Slalom):

Az óriás műlesiklás alpesisí-szakág. A pályát jelző kapukat úgy állítják fel, hogy a sízőknek állandóan fordulniuk kell valamelyik irányba. A szlalommal ellentétben azonban ebben a számban még mindig folyamatos, gördülő ritmusban lehet végighaladni. A verseny két futamból áll, az idők összeadódnak.

Az óriás-műlesiklók gyorsabban haladnak, mint a szlalomosok, hiszen kevesebb a kapu, és ezek nagyobb távolságban helyezkednek el egymástól, mint a szlalom esetén. Ennek eredménye, hogy a versenyzők jóval kevesebbszer fékeznek, így nagyobb sebességre gyorsulhatnak. Az óriás-műlesikló kapuk két rúdpárból állnak, a rúdpárokat széles műanyagcsíkkal összekötik, míg a szlalom kapuit két különálló rúd jelzi, melyek azonos színűek (kék vagy piros).

A szlalomban a fékezések sokkal rövidebbek, így a versenyzők szűkebben és a lehető legrövidebb pályavonalon haladnak. A versenyzők így sokkal közelebb kerülnek a kapukhoz, amelyeket így a kezükkel arrébb kell lökniük, hogy a súlypontjukat a pályaívhez lehető legközelebb tartsák. Ezzel ellentétben óriásban a pályavonal sokkal egyenesebb, és a kapuk jóval távolabb állnak egymástól. A versenyzők így kevésbé érintkeznek a kapukkal, és nem a kezükkel, inkább a vállukkal tolják arrébb azokat. Az igazán erős időeredmény alapfeltétele, hogy érintőre vegyék a kapukat, viszont nem szabad túlzásba esni, 60 km/ó feletti tempónál ugyanis súlyos sérülést szenvedhetnek, ha letarolják a kapukat.

Az óriás-műlesikláshoz használt síléc hosszabb és keményebb, mint a szlalomléc. A kapukat úgy építették, hogy érintésre rugalmasan hajlíthatóak legyenek. Kevésbé rögzítik őket a hóban, mint a szlalomkapukat. Ezáltal kisebb ellenállást fejtenek ki, ha egy versenyző beléjük ütközik, és el tudja ragadni őket, ezzel minimalizálva a sérülés veszélyét. A biztonság növelésére a FIS a 2007–2008-as szezonban az óriás-műlesikló síléc legkisebb kanyarodási sugarát 27 m-ben (férfiak), illetve 23 m-ben (nők) határozta meg. Meghatározták a léc minimális hosszát is: 185 cm (férfiak) és 180 cm (nők).

1905-ben Mathias Zdarsky Lilienfeldben szervezte az első olyan versenyt, amelynek szabályai nagyban hasonlítottak a modern „óriásra". A kapukat „útjelzőnek" hívták, a gyorsaság mellett a hibamentes sízés is számított. A gyors számokban már bemutatott angol Arnold Lunn ettől függetlenül alkotta meg az 1920-as években a lesiklás és a szlalom szabályait.

A FIS csak 1950-ben tette a világbajnokság részévé az „óriást", Aspenben, negyedik szakágként a lesiklás, szlalom és kombináció mellé. Az első aranyérmesek Dagmar Rom és Zeno Colò voltak.  

A szakág legsikeresebb versenyzői Deborah Compagnoni (2-2 olimpiai győzelem és világbajnoki cím) és Alberto Tomba (2 olimpiai győzelem és egy világbajnoki cím) voltak.

Bevezetése óta az óriás-műlesiklás a világkupa állandó összetevője. A hagyományos helyszínek: Adelbodenben a Chuenisbärgli, Alta Badián a Gran Risa, Kranjska Gorán a Vitranc-kupa és Mariborban a Zlatna Lisica („Aranyróka"). 1999 óta a vk-szezon minden évben október végén óriással indul a férfiak és nők számára is a söldeni Rettenbach-gleccseren.

A legsikeresebb sportolók az óriás-műlesikló vk-ban Vreni Schneider, aki négy alkalommal nyerte meg a szakági vk-t és 20-szor nyert futamot, valamint Ingemar Stenmark, nyolc szakági vk-val és 46 futamgyőzelemmel.

A szuper-G mellett igazi specialistákat adott az alpesi sínek ez a szakág, hiszen mint előbb láttuk, olyan kondíciót igényel az óriás-műlesiklás, amit más számokban csak részben lehet kamatoztatni. A jelenlegi mezőnyben ékes példa erre a típusra a két olasz világklasszis, Massimiliano Blardone és Davide Simoncelli, ők az utóbbi években soha semmilyen más szakágban nem indulnak, viszont óriás-műlesiklásban kiegyensúlyozott, az idén pedig kimondottan versenyképes teljesítményre képesek.

A szám legnagyobb esélyesei azonban kétségtelenül az osztrákok, a címvédő Raich és az utóbbi hetekben bombaformában versenyző ifjú Marcel Hirscher. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezünk az ősi rivális svájciakról sem, elvégre ők jegyzik mind a regnáló világbajnokot (Carlo Janka), mind a szakági vk-címvédőt (Didier Cuche). Janka azonban nem örvend kiváló formának ebben a naptári évben, Cuche pedig épp a múlt hétvégén szenvedett kisebb sérülést (eltört néhány csont a kezén), de őt ismerve ez nem fogja zavarni a versenyeken. A világkupa éllovasa, Ted Ligety ebben a számban bízhat leginkább, de ha előbbiek hibáznak, akkor Jansrud, Svindal vagy Cyprien Richard is odaérhet érmes helyre.

A nőknél még inkább kiszámíthatatlanok az erőviszonyok. Noha Kathrin Hölzl a szám világbajnoka és vk-éllovasa, mégsem őt tartják a szakemberek a szám favoritjának, hiszen ő inkább kiegyensúlyozottságával, mintsem fölényével veri a mezőnyt. Kathrin Zettel kisebb sérüléssel bajlódik, emellett jellemzően elbukja a kiélezett szituációkat, ám ha nem teszi meg ezt a szívességet riválisainak, domináns versenyzésre képes síző. Rajta kívül Tina Maze és a tavalyi szakági elsőséget éppen Zettel elől az utolsó pillanatban elhódító Tanja Poutiainen nem titkoltan az aranyéremért utaznak ki Vancouverbe, számukra alighanem ez lesz az utolsó olimpia. Akárcsak Anja Pärsonnak, aki – mint egyébként valamennyi számban – itt is az esélyesek közé sorolható. Sötét lónak pedig ott vannak az olaszok (Manuela Mölgg és az idén berobbanó Federica Brignone), Tessa Worley, esetleg a junior-világbajnok Viktoria Rebensburg. De a sor még hosszan folytatható, egy-egy extra futammal egészen lehetetlen helyzetből is az élre lehet kerülni ebben a számban, különösen az igencsak hektikus női mezőnyben. Elég csak a négy évvel ezelőtti bajnokra gondolnunk, Julia Mancuso szinte a semmiből nyert olimpiai aranyat, hogy aztán azóta meg se tudja közelíteni torinói sikerét.
 

* A feltüntetett kezdési időpontok magyar idő szerint értendők.