Bármennyire is népszerűnek, de legalábbis elismertnek, tekintélyesnek tartanánk egy olyan sportágat, amely már 50 esztendeje minden egyes évben megrendezi a maga világbajnokságát, 1998 előtt "A curling olimpiai bajnokainak története" című iromány még a világ legrövidebb könyveinek hosszú sorába tartozott. Eddig tartott ugyanis, hogy a csúszókorongot felvegyék az ötkarikás sportágak közé azok után, hogy néhány éven át csak tét nélküli bemutató eseményként szégyenlősködhetett az aktuális olimpiai város egyik eldugott sportcsarnokában.

Tehát nem kell túl sokat visszaugranunk az időben, hiszen eddig ebben a számban mindössze három olimpiai bajnokot avattak mind a nők, mind a férfiak mezőnyében - mondhatnánk, ha ilyen egyszerű lenne a dolog. Persze nem az. Mint ahogy már röviden a korábbi bevezető cikkben is esett róla szó (amit sosem árt újra elolvasni), 2006-ban a valószínűleg önkívületi állapotban lévő bizottsági tagok egyetlen tollvonással elrendelték, hogy az első, 1924-es téli játékokon rendezett férfi töltelék-curling verseny attól a pillanattól kezdvel hivatalosan is olimpiai számnak minősül, így röpke 82 év után érezhették volna magukat bajnoknak a brit csapat tagjai, ha még bármelyiküket is életében érte volna ez az örömteli hír. Mivel azonban a maga idejében az esemény még inkább számított délutáni baráti kőlökdösésnek, mint vérre, de legalábbis olimpiai éremre menő küzdelemnek, a hivatalos protokoll hiánya miatt történt néhány dolog, amit mai szemmel már meglehetősen furcsának tartanánk.

Az ominózus '24-es chamonix-i demonstrációs curling versenyen négy csapat vett részt. A britek, a franciák, a svédek, és a svédek. A lelkes skandinávok ugyanis két csapatot is indítottak, amelyek közül az egyik nem is volt teljesen svéd, és itt kezdődtek a bonyodalmak. Történt ugyanis, hogy az egyik csapatuknak a franciák elleni meccsén a brit együttes egy tagja, D. G. Astley besegített az északiaknak a játékban, minden bizonnyal létszámhiány miatt. Majd miután a végelszámolásnál a britek az első, az említett svédek pedig a második helyen végeztek, Astley egyszerre két csapattal is a dobogón állhatott. Persze akkor ez még nem számított, hiszen nem hivatalos eseményről volt szó. A történelem 2006-os módosítása után viszont a statisztikusok már egészen más szemmel tekintenek erre az eseményre. Ennek köszönhetően D.G. Astley lett az egyetlen olimpikon, aki ugyanabban a számban egyszerre két érmet is szerzett, valamint azon kevesek egyike, akik pályafutásuk során két nemzet színeiben is olimpiai érmesek lettek. Továbbá a brit csapat posztumusz bajnokká avanzsált, ami szintén nem egy mindennapos esemény. Ezek alighanem egyedülálló rekordok maradnak, illetve csak hasonló váratlan döntések szülhetnek még ehhez foghatókat, egyébként aligha lehetne elképzelni bármelyik sportban, hogy valaki két éremmel a nyakában, a dobogó két foka között egyensúlyozzon, pláne ha azt a 2. és a 3. fok között kell megtennie.

Talán feltűnhetett, hogy fentebb brit csapatot említettem, pedig valószínűleg már mindenki kórusban fújja, hogy a curlingben - csakúgy, mint például a fociban - az Egyesült Királyság tartományai külön nemzetként szerepelhetnek. Igen ám, de köztudott az is, hogy az olimpiákon nincs helye az országok eféle feldarabolásának, így brit zászló alatt kénytelen indulni a csapat. Na de melyik csapat? Hiszen a kvalifikációs eseményeken még külön-külön állnak fel a nemzetek... Az Olimpiai Szövetség ennek megfelelően azonnal fel is hívta a szigetlakó népek figyelmét, hogy tessék eldönteni, melyikük lesz az az egy, amelyik jogosult az olimpiai kvóta megszerzésére. Az angol, a walesi és a skót curling klub választása végül az utóbbira esett, ami érthető is, hiszen a skótok nem csak a megalkotói ennek a remek sportágnak, hanem honfitársaik közül messze ők a legsikeresebb is nemzetközi porondon, így nekik van legnagyobb sanszuk jó eredményt szállítani országuknak. Így Vancouverben a rajongók által már jól ismert és kedvelt kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok David Murdoch által irányított csapatot láthatjuk majd brit színekbe burkolózva.

Ám térjünk rá végre a résztvevőre. Szintén 10-10 csapat kapott indulási jogot a férfi és a női mezőnyben, melyek kilétét az előző három vilábajnokságon elért helyezések alapján döntötték el. E szerint a házigazda Kanada mellett (amely egyébként is mindkét nem esetében toronymagasan ezen rangsor élén zárt), a decemberi EB-ről már többnyire ismert európai együttesek, az Egyesült Államok, illetve Ázsia két kimagasló csapata, Kína és Japán (ez utóbbi csak a hölgyeknél) képviselteti majd magát az ötkarikás játékokon. A résztvevők részletes listája, illetve a kvalifikációs pontok alakulása az alábbi linken áttanulmányozható.

A következőkben pedig az eddigi olimpiák érmesei tekinthetők át. A listákon minden bizonnyal Kanada jelenléte a legszembetűnőbb, hiszen (a sokat emlegetett 1924-es versenyt leszámítva, ahol el sem indultak) az eddig hat lehetőségből minden alkalmat megragadtak arra, hogy a dobogóra álljonak. Na, ki mer egy hazai rendezésű eseményen ellenük fogadni?

Nők

Férfiak

A már korábban olimpiai érmet nyert játékosok közül nem túl sokan lesznek ott az idei mezőnyben. Ez egyrészt persze a csapatok fiatalításának is betudható, hiszen ugyan a curling nem az a sportág, amiből 25 évesen ki lehetne öregedni, ha nem is előbb, de utóbb azért egyszer mégis mindenki felett eljár az a bizonyos idő. Másrészt viszont a nagyobb vagy népesebb országokban, ahol ráadásul nemzeti sportként is kezelik a curlinget, komoly válogatók, selejtezők is várnak az egyformán magas szinten lökdösődő és söprögető csapatokra, amelyek közül - még ha meg is vannak a favoritok - nem mindig ugyanazok kerülnek ki győztesen. Ezt elsősorban a kanadaiakra értem, akiket például egészen más játékosok fognak képviselni a tornán, mint négy éve Torinóban. Rossz hír az ellenfeleknek, hogy minden bizonnyal a jelenlegi felállásuk az erősebb, hiszen a férfiak skipje, Kevin Martin egy élő legenda nem csak Kanada, hanem a világ curling-rajongóinak szemében is. A precíz juharleveles sztár ráadásul ott volt a 2002-es ezüst érmes csapat élén is, de sikerszériának is beillő pályafutása egészen a '90-es évek elejéig nyúlik vissza, amire az figyelem további fenntartása érdekében most nem térnék ki.

A női mezőny sem hemzseg azoktól, akik már fényképezkedhettek olimpiai éremmel a nyakukban. A svájciak élén továbbra is ott lesz Mirjam Ott, aki már két ezüstöt is szerzett az előző kiírásokban (és emlékezhetünk, ugyanez lett a jutalma a decemberi EB-n is). A 2006-os győztes svéd együttes viszont Anette Norberg vezényletével változatlan felállásban készül megvédeni címét.

Aki komolyabb babérokra törne, idén nem söpörhet el
        szó nélkül Kevin Martin kövei mellett

Ami a lebonyolítást illeti, az az olimpiákon némileg eltér az Európa-bajnokságon látottaktól. A csoportkör alatt még ugyanúgy mindenki mindenkivel játszik, a négy továbbjutó viszont ez alkalommal nem a curling egyedi rendszere szerint dönt a dobogósok kilétéről, hanem az elődöntők a sportokban hagyományosnak számító keresztbejátszással zajlanak (1 vs 4, 2 vs 3), melyek után a győztesek az arany, a vesztesek pedig a bronz éremért küzdhetnek tovább. A stabil szabályok kedvelőinek elszomorítása céljából mondom, a világbajnokságokon ismét lesz egy - habár csekély - változás a lebonyolítási rendszerben, de erről majd a maga idejében, tavasszal ejtünk több szót.

Addig is tartson velünk mindenki az olimpia alatt, ahol a férfiak és a nők párhuzamosan futó küzdelmei február 16 és 27 között zajlanak majd, és amelyekről természetesen blogunk is naprakészen beszámol.

Végül, amolyan kedvcsinálóként itt van az egyik legszebb ütés a 2006-os Kanada - Finnország férfi döntőből. Mark Nichols köve kiszámíthatatlannak tűnő koccanások után tesz rendet a maga javára a házban.