HTML

Síparadicsom

Köszöntünk a Síparadicsomban! Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről? Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben! Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz: siparadicsomblog@gmail.com

Facebook

A ti véleményeitek

A síelés szabadsága

2010.01.14. 14:00 :: Dave985

 

 
A téli sportágak újabb gyöngyszeme jelenik meg mától blogunkban. Angol portálokon „freestyle ski” néven említik, ami magyarul szabadstílusú síelést (röviden: szabadsí) jelent. Mint rövid bemutatónkból ki fog derülni, ez nem az extrémsportok közé sorolható ágazat, nagyobb szerepe van a technikai tudásnak, mint a lazaságnak, a vagányságnak. Idehaza kevésbé ismert, ha nincs más sportesemény, az Eurosport 2-ön adnak róla közvetítéseket. Lássunk néhány alapvető információt, persze egyáltalán nem a teljesség igényével, különösen azt figyelembe véve, hogy a szerző is csak most tanulgatja, mi fán terem ez az egész!:)
 
 
 
Történeti visszatekintés:
 
 
A történet valamikor az 1920-as években kezdődött, amikor néhány norvég sífutó és alpesi síelő edzéstervükbe vitt kiegészítő, akrobatikai elemeket. Közülük kerültek ki azok, akik elősegítették a síelés egyik leglátványosabb formájának kialakulását. Kezdetben azonban csak kiegészítésnek szolgált, tehát nem volt még sem különálló sport, sem versenysport. Később rohamléptekben elterjedt az óceánon túl, az Európából kivándorolt sízők közreműködésével, s ott vált igazán népszerűvé. Jelentősen bővítették a palettát, s egyre több mutatványt ötlöttek ki. A szabadstílusú síelés meghonosodása, elismertségének kivívása 1952 óriás-műlesikló olimpiai bajnoka, a norvég Stein Eriksen nevéhez köthető.
 
A freestyle sí fejlődése több vonalon és irányban haladt, mire napjaink kiforrott sportágaként az egyik legnépszerűbbé vált. Az 1960-as években „Hot Dogging” (apropóján sokat filóztam, de csak nem sikerült megfejtenem) gyűjtőnéven már rendszeresen versenyeztek a vakmerőbbek, az első hivatalos viadalt 1966-ban tartották meg, mégpedig a legendás Waterville Valley-n. Az első profi seregszemlére sem kellett sokat várni, 1971-ben erre is sor került. Ezidőtájt azonban még nem fektettek kellő hangsúlyt a balesetvédelemre és átfogó szabályrendszerről sem beszélhettünk.
 
A Nemzetközi Sí Szövetség 1979-ben ismerte el önálló sportágként a freestyle sít, továbbá összeállította a minden részletre kiterjedő szabályzatát, már ami az ugrási technikákat, a pontozási szisztémát, stb., illeti. Természetesen elsősorban azt tartották szemük előtt, hogy kizárólag a kevésbé sérülésveszélyes elemeket emeljék be a profi sport kereteibe, így pl. a lavinasí megmaradt elmebetegek szórakozásának.
 
Miután minden regula letétetett, következő évben kezdetét vehette az első Freestyle Sí Világkupa, 1986-ban pedig következett az első világbajnokság a franciaországi Tignes-ből, amit azóta is kétévente rendeznek. Egészen 1997-ig az ún. „klasszikus” (más néven „old-school”) szakágaknak hirdettek világversenyt, ide tartozik a mogul (más néven buckasí), az aerial, a síbalett, valamint a freestyle kombináció, ami előbbi három együttese. 1997-től utóbbit levették a programról, a csekély érdeklődésre hivatkozva. Az 1999-es meiringeni versenyen debütált a rendkívül látványos dual mogul, de nem sokáig maradt négy versenyszám a repertoárban, a síbalett (másként acro) volt az áldozat, kevés volt az induló, nem sokkal több a néző, így a szövetségek nyomására azt is likvidálták.
 
2002-ben jött a szabadstílusú síelés törzsfejlődése újabb lépcsőfokára lépett, ti. az újgenerációs (másként „newschool”) szakágak érkeztek a világkupák és a világbajnokságok programjába. Ide tartozik a félcső, a snowboard- óriás-műlesiklás, valamit a síkrossz. A 2005-ös rukai (Finnország) vb óta tehát mindkén nemnek 5-5 versenyszámot rendeznek, mind nagyobb publicitás mellett.
 
A Freestyle Sí Világkupa szakágankénti pontozása az alpesi és egyéb versenyszámoknál megszokott 100-80-60-50-45, stb. rendszerben zajlik. Az Összetett Világkupa már egy bonyolultabb dolog, ugyanis itt a versenyzők csak szakágukban igyekeznek helytállni, vagyis elméletileg azoknak van nagyobb esélye az összetett megnyerésére, aki több viadalon indul. Idén nemenként például 10 mogul, 6 aerial, 13 síkrossz és 2 félcső szerepel a versenynaptárban. (Azt szintén ne kérdezzétek, miért van csak 2-3 félcsőverseny, s egyáltalán miként hirdetnek így győztes, a FIS Freestyle honlapján ezt találtam.) Átlagolják a versenyeken gyűjtött pontot, az így kapott legmagasabb érték tulajdonosa lesz az összetett győztese. A síkrossz vagy a buckasí győztese szerzi meg általában az összetett első helyét is, de a 2004/05-ös szezonban pl. a síakrobatikás kínai Nina Li nyert. De akadt arra is példa, hogy olyasvalaki hódított el az összetett elsőséget, aki történetesen egyik szakágban sem nyert. 2003/04-ben Kari Traa sikeréhez annyi kellett, hogy legfőbb ellenlábasa, a mogulosok közt Vk-t nyerő Heil nem állt ki a szezon utolsó futamán, így átlagolva rosszabbul teljesített, mint Traa. Bízom benne, nálam jobban érti mindenki.:)
 
Essék történeti visszatekintésünk zárásaként néhány szó a szabadstílusú síelés olimpiai históriájáról is. 1988-ban, a Calgary-i téli ötkarikás játékokon még csak bemutató jelleggel szerepelt a „klasszikus négyes”, a következő olimpián, Albertville-ben a mogul a hivatalos programba került, Lillerhammerben csatlakozott az aerial is, Vancouverben pedig érkezik a síkrossz. A NOB igenje természetesen nagy lendületet adott az amúgy is dinamikusan növekvő sportágnak. Az „új iskola”, vagyis a snowboard az 1998-as játékokon debütált, Naganóban az azóta is a program részét képező félcsőn kívül az óriás-műlesiklásban is osztottak érmeket, utóbbit az elmúlt két olimpián a jóval látványosabb parallel- óriás-műlesiklás váltotta. Salt Lake City után idén másodjára láthatjuk a snowboard crosszt, amiben négy versenyző küzd egymással a továbbjutást jelentő első két helyért, ill. az érmekért. Látványos, attraktív versenyeiket rendre több százas közönség tiszteli meg érdeklődésével, szurkolói klubok alakultak szép számban, s nem utolsósorban a nevesebb helyszíneken több ezer, néha tízezer dolláros honorárium üti a győztes markát, ami azért egy félprofi sportolónak jelentős összeg.
 
 
Mostani posztunkban, s a továbbiakban tőlem az „old school” vonalba tartozó szakágakról olvashattok, viszont még mindig várjuk azon lelkes firkászokat, akik szívesen írnának például a hódeszkásakról. Minekután én eddig még kezemben sem fogtam snowboardot, hiteltelen lenne, ha belemerülnék a részletekbe. Az olimpiai versenyekről természetesen itt is beszámolunk.
 
 
Szóval a régi, klasszikus „hármasról” essék most néhány szó, kiegészülve az utóbb csatlakozott, ám meggyőződésem szerint nemsokára a népszerűségi listán az első helyet átvevő síkrosszal.
 
 
1.       Buckasí (mogul):
 

 

 

A mogulsízés a legszélesebb körben elérhető és kivitelezhető versenyszám a freestyle sízésben. Gondolom többen találkoztak már sízés közben kisebb-nagyobb huplikkal, ugratókkal, apró mélységekkel. Nos, képzeljük el mindezt alpesi szlalomban megszokott meredekség mellett, nagyjából 200 m hosszú pályán! Másfél-két méter magas buckákon haladnak lejtmenetben a versenyzők, ám ez még nem minden, ugyanis a pályát két mesterséges ugrató osztja három részre, amin különböző nehézségi fokozatú trükköket kell bemutatniuk az indulóknak. Leggyakrabban a 360 fokos pörgést (helikopternek is szokás nevezni) és a szaltót mutatják be, utóbbi 2003 óta megengedett. Két futam alapján dől el a helyezések sorsa.
 
Az ugrások nehézségi fokát és kivitelezését (elrugaszkodás az ugratóról, ugrás magassága, íve, mennyivel tér el a tengelytől, mennyire pontos a leérkezés?) két bíró értékeli, ez az összesített pontszám 25%-át teszi ki. A mogul pontozásának legfajsúlyosabb komponense az összekötő síelés stílusa (5 bíró fürkészi). Behajlított lábbal, szilárd felsőtesttel, ritmusosan kell végigmenni a pályán, ha magas pontszámokra vágyik a versenyző. Mindezt négy ítész kémleli árgus szemekkel. A maradék 25%-ot pedig a futam sebessége teszi ki, néhány éves rutinnal már el lehet dönteni, mennyire kell pontosan síelnem adott időeredmény eléréséhez, ill. fordítva, mennyire érdemes beáldozni a sebességet a külcsín javára?
 
2003 óta már nem rendeznek külön Dual Mogul Világkupát, viszont világbajnokot tavaly is hirdettek. A jó ég tudja, miért kezelik annyira mostohán ezt az ágazatot, ugyanis az egyenkénti versengéssel ellentétben itt nincs zsűri, se pontok, minden a gyorsaságon alapszik, aki hamarább ér célba, az jut tovább. A legjobb 16 között versenyeznek csak párban, azt megelőzően selejtezőt tartanak, aminek végeredményeként 1-től 16-ig sorba rakják a sportolókat, s a kvalifikáció legjobbja a 16. helyezettel küzd meg a negyeddöntőért, és így tovább.
 
Jól körülhatárolható, mely nemzetek számítanak manapság is igazi mogulnagyhatalomnak. A kanadai, amerikai, ausztrál mellett a francia, az orosz és a skandináv mogulosok emelkednek ki a mezőnyből. Ha a Világkupában elért elsőségeket nézzük, akkor a hölgyeknél a 2000-es évek csillaga vitathatatlanul Jennifer Heil, a mindig csak 26 éves kanadai hölgy a 2003/04-es szezontól kezdve zsinórban négyszer hódította el a végső elsőséget, két amerikaival áll holtversenyben az örökranglista élén (Hilary English, aki az első három VK-t hódította el, valamint Donna Weibrecht), összesen 20 futamgyőzelmet számlál, emellett ő az olimpiai címvédő. Világbajnokságot azonban nagy szívfájdalmára csak dualban nyert, szimpla mogulban csupán két ezüstérme van. A 2006/07-es szezonban az Összetett Világkupát is elhódította.
 
A világbajnoki címvédő (mindkét számban) egy japán hölgy, bizonyos Uemura Aiko, ő szakította meg Heil nagy győzelmi sorozatát. A tavalyi Világkupát Hannah Kearney nyerte, aki emellett 4 éve vb-címet is szerzett. Nagyvonalakban ők hárman tekinthetők a jelenlegi mezőny legnagyobb alakjainak. Mint majd hamarosan kiderül idei szezonról szóló beszámolónkból, további esélyesek is rejtőznek a mezőnyben.
 
 
A férfiak versenyei sokkal izgalmasabbak, egyben látványosabbak. A legjobbaktól kétszeres fordulatot, s egyéb, általam nem ismert trükköt láthatunk. A közvetlen élmezőny is bővebb a nőkénél. A torinói ötkarikás játékokon hatalmas küzdelem folyt az aranyért, amit végül néhány százados előnnyel az ausztrál Dale Begg-Smith nyert, a finn Mikko Ronkainent megelőzve. A hazájában elképesztően népszerű finn versenyző utolsó nagy megmérettetésére készül, a korábbi szakági (egyben összetett) Vk- győztes mindent az olimpiának rendel alá, eddigi formája nem túl biztató, de egész biztosan számolni kell majd vele. Akárcsak Begg-Smith zsinórban negyedik Vk- elsőségét tavaly meghiúsító Alexandre Bilodeau, aki hazai pályán aranyért indul harcba. De ugyanúgy odaérhet a svéd Björnlund, az orosz Szmisliájev, vagy valamelyik amerikai (Morse és Wilson). A regnáló világbajnok egy harmadik amerikai, bizonyos Patrick Deneen.
 
 

 

 

 
2.       Síakrobatika (Aerial):
 
 
 
Mint angol megnevezése mutatja, a „vizes vb-ken” látott műugrás megfelelőjéről van szó, annyi különbséggel, hogy a résztvevők a lejtőn szerzett sebességgel egy 4-6 méteres mesterséges ugratóra kapaszkodnak fel, hogy aztán további akár 15 m-es magasságban bemutassák gyakorlataikat. Pontok az elugrásért (20%), a levegőben bemutatott trükkért (50%) és a landolásért (30%) járnak. A produkció általában a szaltó, a csavarfordulat és a terpeszmozdulat elegyeként áll elő, nézik a nehézségek fokát.

A hölgyeknél a kezdeti kanadai fölény után manapság az ausztrál és a kínai versenyzők párviadalává szűkölt a küzdelem, bár hozzá kell tenni, hogy előbbiek az idei szezonban eddig semmit nem mutattak. Az utóbbi három Világkupát a legkisebb kontinens szülöttei nyerték meg, Jacque Coopert kell mindközül kiemelni, aki immáron ötszörös szakági győztes, amivel minden idők legeredményesebb síakrobatájának számít. Tavaly pedig Lydia Lassila győzött. Az idei szezon eddig egyértelműen a kínaiakról szólt, a szakági első négy pozícióját a távol-keleti ország képviselői foglalják el, Xinxin Guo a már említett, jóval eredményesebb múltra visszatekintő, a vb-címvédő Nina Lit előzi meg. A legjobb európai Evelyne Leu Svájcból, aki szintén nyert már világkupát, s nem mellékesen ő az olimpiai címvédő (az első kört követően még csak 5. volt, innen szerezte meg az aranyat), Nina Lit verte Torinóban majdnem 5 pontos fölénnyel. Fontos tudni, hogy a döntően megelőző nap selejtezőt rendeznek, ahonnan csak a legjobb 12 léphet tovább. Nevezetteken kívül még a japán, orosz, ukrán és a belorusz versenyzőkre érdemes odafigyelni női vonalon.
 
A férfi aerial azon sportágak egyike, amiben Kanada elvárja az aranyérmet. S valóban, az eddigi 30 Világkupából huszonkettőt a juharlevelesek hódítottak el, jelenkori világklasszisok, Steve Omischl pedig már négynél tart, utóbbi három szezonban nem talált legyőzőre. A világversenyek azonban eddig nem hozták meg a várt sikert. 2005-ben ugyan világbajnoknak mondhatta magát, s mindenféle érme van vb-kről, olimpiákon azonban rendszeresen megremegett a lába. 2002-ben csupán a 11. helyen végzett, legutóbb pedig még a döntőig sem jutott el, miután bukott második selejtezős ugrásával. Hatalmas teher nehezedik vállára, tőle mindenki elvárja a győzelmet.
Az idei évben a férfiaknál is atomerős a kínai csapat (nincs köztük az olimpiai címvédő Han Xiaopeng), a legjobb hatban 4 kínai foglal helyet, az éllovas pedig a fehérorosz Anton Kusnir.
 
 
 
 
3.       Síbalett (acro):
 
 
A verseny 90 másodpercig tart, ezalatt az indulóknak az általuk választott zenére kell bemutatniuk táncszerű műsorszámukat. A baletthez hasonlítható verseny során a pontozóbírók a figurákat, a stílust és az összhatást értékelik. Az acrosok pályája, egy enyhe, 15 fokos dőlésszögű és 150 méter hosszú lejtő.
Az Egyesült Államokban az 1970-es, 80’-as években a versenyek több ezer, tízezer nézőt vonzottak és sokakat ültetettek le otthon a televízió képernyője elé. 1968-tól öt olimpián is szerepelt, Calgaryban viszont már csak bemutató jelleggel szerepelt. A meglehetősen szürreális élményt nyújtó sportnak 1998 óta Világkupát sem rendeznek, népszerűségéből rengeteg vesztett.
 

 

 

 
4.       Síkrossz:
 
 
 
 
Bár a skiercross nem tartozik szorosan a newschool ághoz, inkább egyfajta átmenetet képez e vonal és az alpesi sí között, de azért több hasonlóságot mutat a freestyle-lal, mint a sízés alpesi ágával. A versenypályát úgy képzeljük el, mint egy "normális" sílejtőt. Itt azonban különféle ugratókat, fordítókat raknak a pályára.
 
Egy-egy verseny kvalifikációval veszi kezdetét, ami után a sízőket idő szerint besorolják, a leggyorsabbtól a leglassabb sportolóig. Ezután a leggyorsabb versenyzőkből összeállítanak egy férfiaknál 32, nőknél 16 fős csapatot, Világkupákon 4-4 versenyzőből áll egy-egy futam rajtlistája. Sárga, zöld, piros és kék mellényben állnak rajthoz a könnyebb láthatóság kedvéért. Rengeteg minden múlik a rajton, hogy ki tud elsőként elfordulni az első fordulónál. Innentől neki nincs is más dolga, minthogy tartsa a sebességet, s ügyesen lezárja az előzési lehetőségeket. Az éles kanyarokon túl számos kisebb-nagyobb ugrató teszi változatossá a pályát. Engedélyezett a test-test elleni harc, persze csak mértékkel, a szándékos kilökést, akadályozást keményen szankcionálják a versenybírák.
 
1998 óta rendeznek versenyeket, kezdetben csak Európában, két év múlva már világszerte. A 2002/2003-as szezontól a FIA Fresstyle Világkupa részeként tartják a viadalokat. Az érdeklődés megsokszorozódott évek múltán, aminek következtében a NOB 2006-ben a sportág olimpiai programba vételéről döntött, így idén, Vancouverben debütálnak a síkrosszosok.
 
Ami az erőviszonyokat illeti, még egészen egysíkúnak is nevezhetnénk ezt a sportágat. A férfiaknál ugyanis a cseh Tomaš Kraus az utóbbi 5 évben négyszer nyert világkupát (2006-ban összetettet is), a 3 évvel ezelőtti szezonban verték meg legutóbb, méghozzá a norvégok korábbi alpesi síelőjének, Audun Grønvoldnak a nevéhez fűződik ez a nem mindennapi cselekedet. Az eddigi három világbajnoki címből kettőt szintén a cseh zsebelt be, a címvédő mégsem ő, hanem az osztrák Andreas Matt. Idén csak 4. a tabellán, a svájci Michael Schmid, a francia Xavier Kuhn és Grønvold mögött.
 
 
A hölgyeknél még markánsabb hegemóniát épített fel Ophélie David. A 34 esztendős francia versenyző zsinórban hat szakági bajnoki címet gyűjtött be, emellett 2007-ben a világbajnoki címet is megszerezte. Domináns teljesítményének hála háromszor (2005/06; 2007/08; 2008/09) az összetettben sem talált legyőzőre. 21 győzelmével és 35 dobogójával pedig minden idők legeredményesebb (női) síkrosszosa. (Az első Vk-n egyébként egy szerb síző, Saša Farič nyert.) Idén is nagy fölénnyel vezet a francia két kanadai hölgy, a világbajnoki címvédő Ashleigh McIvor és Julia Murray előtt, ugyanakkor a tavalyi vb jól mutatja, sem szabad leírni sem a kanadai, sem az osztrák, sem a francia sportolókat, elég ugyanis egyetlen apró megingás, egy peches hófogás, vagy egy kicsit arrogánsabb vetélytárs, s rögtön odalesznek győzelmi álmaid.
 

 

 

Az idei Vk- sorozat eredményeivel következő héten jelentkezünk!

Szólj hozzá!

Címkék: publikáció freestyle sí freestyle sí világkupa

A bejegyzés trackback címe:

https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr901670145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.