HTML

Síparadicsom

Köszöntünk a Síparadicsomban! Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről? Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben! Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz: siparadicsomblog@gmail.com

Facebook

A ti véleményeitek

Kettős olasz győzelem született Zágrábban

2010.01.07. 18:35 :: Dave985

Kettős olasz győzelemmel zárult a zágrábi esti szlalom, az élete első Világkupa- diadalát ünneplő Giuliano Razzoli mögött Manfred Mölgg tette teljessé a tengerkékek sikerét. A dobogó harmadik fokára Julien Lizeroux állhatott fel. A szakági pontversenyt továbbra is fölényesen vezető Reinfried Herbst az első futamot követően még vezetett, a második menetben azonban nagyot rontott, így csak az 5. helyen zárt.
 
 
 
Mint azt már „repens” barátom vasárnap ecsetelte, a Zágráb melletti Sljeme lejtője a naptár egyik leglátogatottabb, s legnagyobb presztízzsel megáldott helyszíne. S nem csak a nőknél, pedig az erősebbik nem mindössze harmadszorra képviselteti magát ezen csodás pályán. A hazai színek elsőszámú képviselője, Ivica Kostelić nem mondhatta magát túl szerencsésnek, ugyanis mindkétszer a második helyen végzett, 2008-ban durván 3 tizeddel Matt, tavaly pedig mindössze 5 századdal a teljes idényt kihagyni kényszerülő Grange mögött. (Miller sem állt rajthoz, a röplabdázásban szerzett sérülését kezelteti. Olimpia rulez!) A lejtő hagyományosan fekszik az olaszoknak, az ifjú Razzoli például tavaly itt állhatott fel először VK- dobogóra.
 
Az úton közlekedők bizonyára nincsenek ezen a véleményen, de szerencsére javulás volt tapasztalható a hóhelyzetben, az elmúlt napok havazásai jótékony hatással voltak a pálya állapotára, ami így kifogástalan minőségben fogadta a 83 rajthoz állót.
 
A szakági pontversenyben élen álló Reinfried Herbst nyitotta ismét a sort, s ezúttal sem hazudtolta meg magát, kirobbanó formában van az osztrák, 50,48-as időeredményét megközelíteni sem tudták vetélytársai, így ő várhatta az első helyről a 18:30-kor kezdődő második futamot.
Pedig Manfred Mölgg sem ment rosszul, hiszen a remek 3. helyen fejezte be az első kört, még egy század híján teljes másodpercet kapott. A Pazar hangulat sajnos hamarjában alábbhagyott, a sérüléséből a horvát publikum kedvéért visszatérő, ám még messze nem 100%-os Kostelić bukott, de azért sportemberként visszamászott az eltévesztett kapuhoz, így fél perces hátránnyal az 50. helyen zárt.
 
Rocca már dermedt csendben síelt, nem is remekelt, 1,76-os lemaradással még a legjobb 10-ből is kiszorult. A világbajnok Pranger sem futott különösebben erős időt, ráadásul a visszajátszások alapján a versenybírók ki is zárták. Így járt még Patrick Thaler, Wolfgang Hörl és Jukka Leino, hogy csak a nevesebbeket említsük.
 
Julien Lizeroux az eddigi formáját nézve egészen vállalható 5. legjobb idő tulajdonosa, Hargin 9. és Raich 8. pozíciója szintén valahol a papírformához közeli eredmény. Razzoli ismét remekelt, 64 százados hátránya ugyan első ránézésre soknak tűnt, de egy atomerős második menettel még nyomást lehetett helyezni Herbst vállára. A TOP-10-ben több meglepetésembert is találunk, lassan közé kell sorolni Mario Mattot, a 2007-es világbajnok immáron 14-es rajtszámmal volt kénytelen indulni, ehhez képest a 4. legjobb idő dicséretreméltó eredmény. Missilier és Valenčić is jó régen láthattuk ennyire elől, Urs Imbodennel már előfordult néhányszor, nála az volt a kérdés, célba tud-e érni ismétléskor. Rátérve eredeti hazájára, Svájcot Berthod és Zurbriggen képviselte meggyőzően, utóbbi viszont csak a 28. helyen lépett tovább.
 
A kiesők közt találjuk – zsinórban másodszor – Hirschert, a megszokott reszkírozós menettel bukó Ted Ligetyt, a fénykorán jócskán túllévő Schönfeldert és az szélsőséges formának örvendő Ondrej Bankot. A másik cseh, Trejbal viszont továbbjutott. Kellemetlen meglepetésre idővel csúszott ki a pontszerzők közül a szebb napokat is látott Markus Larsson és Kilian Albrecht, de Zrinčić-Dim 37. helyezésével sem lehetett előre kalkulálni, még akkor sem, ha tudvalevőleg szuper-kombináción kívül nem képes élversenyzésre.
 
Roppant szoros volt egyébként a küzdelem, az utolsó továbbjutó helyen megkapaszkodó izlandi Bjørgvin Bjørgvinsson 2,69-es hátrányt szedett össze Herbsttel szemben. Manapság nem emeljük fel szemöldökünket, ha a kanadai technikai sízésről van szó, így ma sem lepődtünk, amikor a Biggs- Cousineau- Janyk trió, Brad Spence-szel kiegészülve vastagon befért a legjobbak közé. A svédek is elégedetten zárhatták a késő délutáni futamot, Myhrer, Büggmark és Axel Bäck újabban alapelvárás, a 63-assal rajtoló Anton Lahdenperä viszont hozzú idő után verekedte be magát 30-ba.
 
Az első pályát a szlovén Jovan tűzte, ami meg is látszott fiai teljesítményén, a bravúros Valenčićen túl Skube és Vajdić is továbblépett, egyedül Dragšić esett ki.
 
 
 
A forralt bor a jelek szerint jótékony hatással volt a hangulatra, újra visszatért a publikum lelkesedése, ami jobb híján a szlovén versenyzőknek kezdett elsősorban szurkolni, a szép számú osztrák és olasz kilátogató is bizakodással figyelte a második futam történéseit.
 
 
Izlandi barátunk kedveli Zágrábot, tavaly itt szerezte élete első Vk- pontjait, most sem szerette volna elszalasztani az alkalmat, biztonsági menetével sikerrel járt, tavalyi eredményét egy pozícióval megjavítva a 24. helyen zárt. Az év egyik legnagyobb felfedezettje, Axel Bäck természetesen közel másfél másodpercet rá is vert, noha a legjobb 10-be nem került be, de a 14. helyezésével is meg lehetett elégedve. Zurbriggen (12.) a tőle elvárt szintet hozta, ugyanúgy 58,55 alatt teljesítette a nagyon nehéz tűzésű pályát, mint svéd bajtársa, ennek megfelelően tartotta kemény 2 százados előnyét. Lahdenperä (13.) is alig ment rosszabb időt nála, befészkelte magát a svájci is honfitársa közé, 1-1 százados differencia döntött tehát az első három vonatkozásában!
 
A következő öt indulónál nem kellett sokat aggódnia az élen álló hármasnak, Trejbal (21.), Spence (22.) és Deville (19.) szimplán gyengén ment, Büggmark (29.) és Vajdić (28.) pedig többet akart kihozni a pályából, mint pillanatnyi képességei engedték, mindketten kisebb hegymászásra kényszerültek, így előbbi 16, utóbbi 14 másodperces hátrányt szedett össze.
 
Szaszaki Akira volt az első síző, aki igazán veszélyes volt a virtuális dobogó tulajdonosaira, lent azonban rontott, így 1 tizeddel csak alájuk került a tabellán (15.), de 2 századdal még így is meg tudta előzni Marc Berthod-t (16.). Három újabb rontott futam következett, Mhyrer (27.), Mermillod Blondin (26.) és Skube (23.) koprodukciójában csodálhattuk meg.
 
Michael Janyk ellenben remek passzban van, ezt tegnap is statuálta, amikor 58,21-gyel, tehát a 2. futam legjobb idejével átvette a vezetést összesítésben. Honfitársai képtelenek voltak konkurálni idejével (Cousineau 18., Biggs 17.), a juharlevelesek tegnapi formája így is bizakodással töltheti el az olimpia házigazdáit. A déli szomszéd egy szem állva maradt képviselője az első két időmérési pontnál még vezetett, odalent azonban hatalmasat rontott, így Jimmy Cochran visszacsúszott a 25. helyre. Szoros volt a középmezőny, Felix Neureuthernek is közel 3 tizedes előnye volt mindössze, nem is tudta megtartani, 9. helyezése kiváló, eddig csak Leviben volt pontszerző, 25. helyen, nagyon fontos lenne az alpesi sínek, ha a férfiaknál is akadna egy potens versenyző. Talán-talán visszatér Felix tavaly januári-márciusi formájába, de erre csak a hétvégén kapunk választ.
 
Giorgio Rocca a szám kétszeres világbajnoki bronzérmese, ebben a szezonban csak két 8. helyet tud felmutatni, tegnapi is valahol ekörül ért volna célba, a pálya egyik kritikus szakaszán túlfordult, s már nem tudta bevenni a kaput. Olimpiai kerettagsága ennek ellenére biztosra vehető. Urs Imboden, ahogy azt várni lehetett, meg sem tudta közelíteni első futamos teljesítményét, ha a rontókat nem számoljuk, övé volt a leggyengébb idő, így csúnyán visszaesett a 20. helyre.
 
Hargintól kezdve tulajdonképpen valamennyi síző a győzelemért síelt, ami az idény eddigi legjobb versenyét eredményezte. A svéd (7.) jól kezdett, a 2. időmérési pontnál jelentősnek számító 47 százados fórral mérték, de így is ki tudott kapni Janyktől, egész pontosan 3 tizeddel, a kanadai tehát valamit nagyon eltalált az utolsó szakaszon. Raich olimpiai bajnoki címvédőhöz méltatlanul szenvedett, még a 10-ből is kicsúszott (11.). Mitja Valenčić újra okot adott az ünneplésre, majdnem felrobbant a stadion, amikor 1 tizedes előnnyel már az ő neve állt a tabella élén. (Igaz, 2. részidőnél még 8 tizedes fórja volt.) A 31 esztendős szlovénnek ez a 4. helyre volt elegendő, ami élete legjobb eredménye, korábban volt három db 9. helye.
 
A finishez közeledve érkezett a két francia, Missilier tűrhetően síelt, pályafutása során harmadik alkalommal fért be a legjobb 10-be, Raichot egyetlen századdal megelőzve. Lizeroux ellenben nem elégedett meg ennyivel, idén először összeállt a mozgása, növelni is tudta előnyét, így 26 századdal át is vette a vezetést. Matt már az indulásnál hátrányt szenvedett, hiába igyekezett kozmetikázni hibáját, végül csak a 8. helyen zárt. Tonnányi nyomás nehezedett a két olasz vállára, s gondolom sokunk kellemes meglepetésére mindketten átmentek a vizsgán, a korábban rengeteget hibázó, labilis idegű Mölgg, és az ifjú Razzoli is. Mölgg 26 századdal állt az élre, de távolról sem volt verhetetlen időeredmény neve mellett, amit Razzoli bizonyított is, újabb 23 századot hasított le az időből, így kereken 1:50-nel vezette a tabellát. Herbsten volt már csak a világ szeme, vajon sikerül-e a triplázás, avagy Razzoli személyében újabb Vk- győztest köszönthetünk? A kérdés korán eldőlt, az osztrák hatalmas hibát követett el a felső részen, keresztbeálltak lécei, örült, hogy egyáltalán folytatni tudta, s eztán hiába ment frenetikusan, maradt számára az 5. hely, változatosság kedvéért egyetlen századdal furakodott Janyk elé.
 
 
Giuliano Razzoli 30. Világkupáján először győzött, Európakupában két elsősége volt. Manfred Mölgg 128. fellépésén 14. alkalommal állhatott dobogóra (szakágban ez a 11.), Julien Lizeroux részéről pedig ez az ötödik pódium (szakágban a 4.), még a tavalyi årei idényzárón ért el egy második helyezést.
 
A Műlesikló Világkupát továbbra is Herbst vezeti, fölénye továbbra is akkora, hogy belefér akár egy nullázás is. Összetettben Raich vette át a vezetést, bár hozzá kell tenni, hogy mind Janka, mind Svindål, mind Cuche a hétvégi viadalokra készülve kihagyta a zágrábi versenyt.
 
 
Az alpesi sízők nem pihentek (elég volt az ünnepi lazsálásból), innentől erőltetett menet következik egészen az olimpiáig. A hölgyek már holnap versenyeznek (tegnap és ma edzések voltak), a Val d’Isere-i lesiklást is pótolják, majd szombaton a kiírt lesikló futam után következik a Szuper-G a hét utolsó napján Haus im Ennstalban. A fiúk továbbra is a technikai számokban virgoncodnak, nem is akárhol, Adelbodenben térhetnek vissza a svájciak a győztesek utcájába. Előbb óriás-műlesiklás, majd szlalom szerepel a programban.
 
 
 
 

ALPESISÍ-VK, ZÁGRÁB-SLJEME
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Giuliano Razzoli
olasz
1:50,00 (51,12; 58,88)
 
2. Manfred Mölgg
olasz
1:50,23 (51,47; 58,76)
+ 0,23
3. Julien Lizeroux
francia
1:50,49 (51,87; 58,62)
+ 0,49
4. Mitja Valenčić
szlovén
1:50 75 (52,01; 58,74)
+ 0,75
5. Reinfried Herbst
osztrák
1:50,84 (50,48; 1:00,36)
+ 0,84
6. Michael Janyk
kanadai
1:50,85 (52,64; 58,21)
+ 0,85
7. Mattias Hargin
svéd
1:51,15 (52,17; 58,98)
+ 1,15
8. Mario Matt
osztrák
1:51,29 (51,62; 59,67)
+ 1,29
9. Felix Neureuther
német
1:51,39 (52,28; 59,11)
+ 1,39
10. Steve Missilier
francia
1:51,60 (51,96;59,64)
+ 1,60

 
 
 
A Férfi Óriás-műlesikló Világkupa állása (3 futamot követően):
 

1.       Reinfried Herbst:
245 pont
2.       Julien Lizeroux:
141 pont
3.       Giuliano Razzoli:
140 pont
4.       Manfred Mölgg:
130 pont
5.       Silvan Zurbriggen:
124 pont

 
 
Az Összetett Világkupa állása (16 versenyt követően)
 

1.       Benjamin Raich:
589 pont
2.       Carlo Janka:
577 pont
3.       Didier Cuche:
481 pont
4.       Aksel Lund Svindål:
454 pont
5.       Michael Walchhofer:
393 pont
6.       Didier Défago:
336 pont
7.       Ted Ligety:
317 pont
8.       Manfred Mölgg:
312 pont
9.       Manuel Osborne- Paradis:
268 pont
10.   Romed Baumann:
259 pont

 

 

Visszatekintő:

 

- Levi (Reinfries Herbst)

- Alta Badia (Reinfried Herbst)

 

Szólj hozzá!

Címkék: alpesi sí szlalom alpesi sí világkupa

A bejegyzés trackback címe:

https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr261654762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.