Közeleg a húsvét, a vastagon bélelt kabátok a szekrény mélyén, menthetetlenül búcsút intettünk a télnek, ezzel együtt a Síparadicsom Blog is bezárja nemsokára kapuit. A mögöttünk hagyott szezon zárásaként idén is igyekszünk röpke kitekintést nyújtani olvasóinknak az alpesi síelés kontinentális kupáira, nevezetesen az Európa-, valamint az Észak-Amerikai Kupára. Bízvást állíthatjuk, hogy idén is számos csiszolatlan gyémántot fedeztek fel a Világkupa előszobáiban, jórészükkel találkozni fogunk jövőre a legnagyobbak közt. Az összetett győzteseinek részletes bemutatója mellett szakáganként tekintjük át az elmúlt hónapok eseményeit.

Az Európa Kupa az FIS szervezésében zajló VK előszobája, hátországa. Immáron a 41. szezont tudják maguk mögött, ez idő alatt egy sor világ- és olimpiai bajnok, összetett és szakági VK- győztes bukkant fel a második vonalban. Fiatal, gyakran még junior-korú potenciális zsenik mellett rutinosabb, de az A-keretben csak elvétve szereplő sportolók is képviseltetik magukat az EK-n, de mint látni fogjuk, nem egy versenyen Világkupa színvonalú mezőny gyűlik össze. Fontos leszögezni mindenekelőtt, hogy az összetett elsőség, pláne egy szakági győzelem nem jogosít fel semmire, nem törvényszerű ezek után a továbbiakban is sikeres pályafutás, mint egy sor, EK szinten eredményes, majd pár év múlva visszavonult sportoló pályája bizonyítja. Ám ahogy a férfiak közt tavaly domináló Alexis Pinturault idénye jelzi, egynehány síző kvalitásai már ezen a szinten is kikristályosodnak. Úgy véljük, mostani összehasonlításunkban is találunk majd vérbeli tehetséget.

A versenyek felén nem állt rajthoz, mégis fölényesen nyert – Lisa Magdalena Agerer:

Azok után, hogy a tavaly minden idők második legmagasabb pontszámával összetettet nyerő Jessica Depauli csatlakozott az osztrák Világkupa-csapathoz, továbbá a végül bronzérmet szerző Veronique Hronek is a német válogatottat erősítette idén, kevés embert ért váratlanul, hogy az egy éve a második helyet megkaparintó Agerer imponáló magabiztossággal húzta be a 2011/2012-es Európa Kupát. Mindezt úgy, hogy VK-s kötelezettségei okán a 32 versenyből mindössze tizennégyen állt rajthoz, amiből nyolcat megnyert. Pofás kis adat, nemde?

Lisa Magdalena Agerer a tiroli Zamsban, vagyis Ausztriában látta meg a napvilágot 1991 novemberének első napján. Jelenleg is az osztrák- svájci- olasz hármas határnál fekvő Naudersben éli mindennapjait. Neves síparadicsomról van szó, volt tehát hol megtanulnia a szakma csínját-bínját. Dél-tiroli anya és osztrák apa gyermekeként kettős állampolgárságát kihasználva még pályafutása kezdetén döntött úgy, hogy olasz színekben képzeli el sportolói jövőjét. A helyi általános és középiskola elvégzése után 2010-ben érettségizett.

2006 decemberében, tehát 15 évesen mutatkozott be a Nemzetközi Sí Szövetség égisze alatt rendezett versenyeken, az első sikerre 3 hónapot kellett várnia, azóta szám szerint 6 versenyen győzött. A 2007/2008-as szezont már az EK-csapat tagjaként versenyezte végig, a kiugró eredmények ekkortájt még elmaradtak, hosszadalmas edzésfolyamat vezetett odáig, míg fel tudott nőni a feladathoz. Következő idényben már alkalmanként pontokat gyűjtött gyors számokban, első világversenyén is Szuper-G-ben képviselte hazáját, a formigali junior-vb-n az előkelő 12. helyen ért célba.

A 2009/2010-es tél hozta meg számára az áttörést, méghozzá majdani kedvenc számában, óriás-műlesiklásban. Két TOP-10-es eredményének persze voltak már előzményei, gondolunk itt elsősorban a 2008-as olasz bajnoki ezüstérmére ugyanebben a számban. Ahogyan az sajnos történni szokott, közbejött egy súlyos térdsérülés, januárban véget ért számára az idény, a korosztályos világbajnokságot is ki kellett hagynia.

Kárpótlásul ugyanezen év októberében rajthoz állhatott a Világkupa idénynyitóján, Söldenben. Egészen a mögöttünk hagyott szezonig csak elvétve indították a legjobbak közt, így pontot sem tudott szerezni, ám nem kell a dolog mögé valamiféle mélypontot sejteni, az olasz versenyeztetési rendszer fiatalok körében az Európa Kupára épül. Lisa pedig maximálisan bizonyította is tehetségét, december folyamán kétszer is győzni tudott óriás-műlesiklásban. Két további dobogós és szám szerint 15 darab TOP-10-es helyezést bírt felmutatni, a szezon végén elhódította az óriás-műlesikló EK-t, s második helyen végzett összetettben. Mindeközben túlvolt két junior-vb-n, jellemző módon valamennyi számban rajthoz állhatott, 2010-ben még csak ismerkedett a körülményekkel, tavaly ugyanakkor egy negyedik és egy ötödik hely mellett begyűjtött egy ezüstérmet is óriás-műlesiklásban, csupán Sara Hector előzte meg néhány századdal.

A mostani szezon igazán különlegesnek mondható szempontjából. Egyrészt a nemzeti válogatottat erősítette a Világkupában, élete hatodik rajtján megszerezte első pontjait aspeni 17. helyével, amit további kilenc TOP-30-as helyezés követett, sőt, Åré-i 7. helyével kvalifikálta magát a schladmingi VK- döntőre, ami ilyen fiatalon nagy szó volt. Óriás-műlesiklásban minden esélye megvan arra, hogy jövő ugyanott kipróbálhassa magát, immáron a felnőtt világbajnokságon. Mindemellett szerzett néhány pontot a két gyors számban, valamint kombinációban is.

Minekután alapvetően óriás-műlesiklásban számított rá a szakvezetés, így azokban a hetekben, amikor egymást érték a VK- lesiklások, Lisa „visszalépett” egyet, s az Európa Kupában tartotta formában magát. De még hogy?... A gyaníthatóan példátlan sikertörténet egyetlen hónaphoz kötődik. Aranyba foglalható februárt produkált a fiatal olasz, zsinórban nyolc győzelmével állva hagyta a mezőnyt, gyakorlatilag a semmiből indulva toronymagasan megnyerte az összetettet. A fényes sorozatból külön kiemelendő az az 5 nap, melynek során négy óriás-műlesiklást is behúzott. Sokat elárul, hogy úgy nyerte meg előbbi mellett a lesikló EK-t is, hogy mindössze három versenyen indult, igaz, azokat mind egy szálig meg is nyerte.

Az összetettben olasz söprést hozott a szezon, a dobogó valamennyi fokára itáliai versenyző állhatott fel. Enrica Cipriani (a képen) ugyancsak négy számban versenyezte – nem elhanyagolható módon – végig az egész évet, öt dobogója közül a jasnai Szuper-G-n aratott győzelme kívánkozik legelőre. Érdemes odafigyelni a még junior-korú Sofia Goggia-ra, aki hat TOP-5-ös lesikló helyezése mellé begyűjtött egy elsőséget szuper-kombinációban.

Szakágankénti áttekintésünket a lesiklással kezdjük, amiben, mint már szó esett róla, három sikerével Agerer (300 pont) dominált, két dobogójával Cipriani (245 pont) zárt a második, míg a svájci Mirena Küng (203 pont) a harmadik helyen. Utóbbi győzött a szezon első futamán Bad Kleinkirchheimban, ezen kívül még három Top-10-es eredményt könyvelhetett el, egyébiránt rendszeresen rajthoz állt a Világkupában.

A Szuperóriás-műlesiklás, meg egyáltalán (Cornelia Hütter egyszeri dobogóját leszámítva) a gyors szakágak eredménysorát nézve egyből kitűnik az osztrák csapat gyér szereplése, bár jó észben tartani, hogy zömében juniorokkal és kiselejtezett felnőttekkel képviseltették idén magukat, különösebb csalódásról így nem beszélhetünk. (Egy éve 10 gyorsasági síversenyen hét győzelmet és 21 dobogót gyűjtöttek.) A Szuper-G hozta a megszokott forgatókönyvet: mind a hat versenyt más-más sportoló nyerte, a dobogósok névsora is hosszúra nyúlt – a hosszú idő után visszatért Larisa Yurkiw pódiumát külön is kihangsúlyozandó. Nüánszok döntöttek a trófeáról Enrica Cipriani (240 pont) javára, hiszen mindössze 4 egységgel előzte meg Romane Miradolit (236), a francia tinédzser nevét is érdemes megjegyezni. Sofia Goggia (235) zárt harmadikként egyetlen ponttal a franciától elmaradva. A szoros küzdelemről mindent elmond, hogy az első 10 száz ponton belül végzett.

Örömteli kötelességünknek itt eleget kell tennünk, Miklós Edit ugyanis az Európa Kupában is letette névjegyét a mögöttünk hagyott télen. Összesen kilenc futamon indult el, háromszor szerzett pontot: Szuper-G-ben a szlovákiai Jasnán zárt 29. helyen, lesiklásban még eredményesebb volt, Bad Kleinkirchheimben a 18., Sankt Moritzban a 15. helyen végzett, így összesen 31 pontot gyűjtött. Elmondható tehát, hogy az EK jól szolgálta felkészülését a Világkupa-versenyekre.

Óriás-műlesiklásban öt nap alatt lerendezte Agerer (549 pont) a szakági elsőség kérdését, így az egyébként egész szezonban megbízhatóan teljesítő Simona Höslnek (464) és a nemzetközi élvonalba visszatért Ana Drevnek (két győzelemmel 444 pont) csak a dobogóra maradt esélyük. Újszerű fejleményként a „kicsi-Schild”, Bernadette három dobogóját érdemes kiemelni, úgy fest, nővére után ő is igyekszik bővíteni a repertoárt.

Szlalomban afféle másodvonalbeli Világkupa bontakozott ki idén, kiváltképp a svédek szerepeltek tömegével a kontinentális sorozatban. A szakági kristálygömböt mégis egy szlovák, mégpedig Veronika Zuzulová (380 pont) hódította el karrierje során harmadik alkalommal, a pozsonyi hölgy három győzelme mellé egy második helyet is begyűjtött, ami azzal együtt is elegendőnek bizonyult, hogy 9 versenyből csak ötször állt rajthoz. Szoros versenyt futott a skandinávokkal, Therese Borssén (376) például csak négy ponttal maradt el tőle, négy dobogó, egy győzelem volt idei mérlege. A harmadik helyezést – Anna Swenn-Larssont hat egységgel megelőzve – Emelie Wikström (308) szerezte meg, amit egyszeri győzelme mellett inkább kiegyensúlyozottságának köszönhetett. Súlyos sérülése után EK-győzelemmel tért vissza Nina Løseth, s tör előre a felvidéki utánpótlás: Lukács Barbara (Barbora Lukáčová) két dobogóval vétette észre magát, az ifjúsági olimpiai bajnok Petra Vlhová pedig két TOP-5-ös eredménnyel tette le névjegyét a felnőttek közt.

Szuper-kombinációban mindössze két versenyt rendeztek. Az első kettős szlovén diadalt hozott Ferk – Štuhec sorrendben, míg a másikon Sofia Goggia (140 pont) győzött, s miután az olasz lány egy hatodik hellyel nyitott, a szakági elsőség is az ő kezébe vándorolt. Két osztrák követte a sorban, név szerint Ricarda Haaser (125) és Ramona Siebenhofer (110).

Felállt a padlóról – Florian Scheiber:

Alapjaiban kicserélődött a mezőny az előző idényhez képest, a 2011-es összetett legjobb 10 sízője közül egy francia legény maradt csak talpon e vidéken, a többiek mind a Világkupára koncentráltak, s ha visszagondolunk Borsotti, Dopfer, Mayer, nem beszélve Alexis Pinturault teljesítményére, elmondhatjuk, nem is vallottak szégyent. Az igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy idén is többen kétlaki életmódot választottak, egy-két név azért ismerősen csenghet több olvasónk számára különböző VK- versenyekről. Egy sokra hivatott német fiút és egy feltörekvő orosz síelőt megelőzve Florian Scheiber személyében három év után újra osztrák sportoló hódította el az összetett Európa Kupát.

Florian 1987 májusában született Innsbruckban, jószerivel a tiroli székhely közelében fekvő söldeni gleccseren nőtt fel, nem volt igazán kérdés, mivel töltötte szabadidejét, majd a helyi sportklub szervezésében melyik sportágat fogja választani. 12 éves korában hazája legtehetségesebb alpesi síelői közt tartották számon. Ahogy ez sporttársainál megszokott, a középiskola elvégzése óta ő is a hadsereg kötelékében szolgál, mondjuk ki, keresi a mindennapi kenyérre valót.

Első jelentős nemzetközi sikerét 2002 januárjában érte el, amikor is győzni tudott az egyik legelismertebb gyermekbajnokságként emlegetett Whistler Cup-on, mégpedig óriás-műlesiklásban. Jelentős ugródeszka volt ez életében, nyert itt már korábban egyebek mellett Lindsey Vonn, Anja Pärson, Tina Maze, vagy épp Marcel Hirscher.

Következő szezontól már FIS- versenyeken kezdhette meg gyűjteni a ranglistapontokat – kezdetben csak gyors számokban, később bővítette a repertoárt, habár alapvetően mindig lesiklóként tartották számon. Első dobogójára 2005-ig, győzelméig 2007-ig kellett várnia, ezt a szuper-kombinációs sikert nem követte azóta sem újabb.

2005 elején bemutatkozott az Európa Kupában, eleddig 126 rajtnál tart, jól jelzi ez a nagy szám, mennyire nehéz bekerülni akárcsak az osztrák B- keretbe, keményen meg kellett küzdenie érte. Ugyanezen év februárjában elindult a junior-világbajnokságon, a Bardonecchiában zajló világversenyről két éremmel a nyakában tért haza, óriás-műlesiklásban a második, kombinációban a harmadik helyen végzett.

Felejtős szezon után a 2007/2008-as idény hozta meg számára a várt áttörést. Kilenc TOP-10-es helyezés után március elején Banszkón megszerezte első EK- győzelmét lesiklásban, felállhatott az összetett EK dobogójára, sőt, szezon végén megnyerte az osztrák bajnokságot Szuper-G-ben – Rainer Schönfelderrel holtversenyben. Fejlődése nem állt meg, a következő idényben már az összetett győzelemért harcolt. Kiélezett küzdelemben végül elhódította a nagy kristálygömböt, döntően Szuper-G-s eredményeinek köszönhetően, három dobogóból egyszer a tetejére is felállhatott (Záhrobská bátyjával osztozva a dicsőségen), de a többi szakágban összehozott nyolc TOP-10-es helyezés is jól jött számára. Kiemelkedően jó egyikben sem volt, de a több lábon állás kifizetődőnek bizonyult.

Összetett EK-győztesként automatikus indulási jogot szerzett minden számban a Világkupán, rajthoz állt ugyan előzőleg is három alkalommal, de a kiugrási lehetőség 2009-ben adatott meg számára. Két pontszerzés (egyszer Szuper-G-ben, egyszer szuper-kombinációban) mellett több babér nem termett számára, két szerencsétlen bukás után aztán majdnem minden odaveszett. Val d’Isére-i esése után még csak négy hetet kellett kihagynia, a wengeni kombinációs lesikláson elszakadtak térdszalagjai, befejeződött számára az idény. Mélypontra jutott, kikerült az A- keretből, tavaly zömében FIS- versenyeken építette fel másodjára karrierjét, EK-n örült, ha néha a legjobb 10 között fejezett be egy-egy versenyt.

Idén visszatért a köztudatba, sorban szállította az előkelő helyezéseket, ötször győzni is tudott a Világkupában, így a Szuper-G szakágija mellett újra megnyerte az összetett Európa Kupát. Kiharcolta tehát másodjára is a Világkupán való indulást, jövőre derül majd ki, mennyire alkalmas az előtte tornyosuló akadályok leküzdésére. (Március elején Kvitfjellben beugrott egy hétvégére, Szuper-G-n elért 22. helyével pontot is szerzett.)

Míg Scheiber pontjai zömét a két gyors számban szerezte, két legfőbb üldözője szlalomban és óriás-műlesiklásban virított. Stefan Luitz mérlege 6 dobogó, két győzelem, valamivel kiegyensúlyozottabb eredménylistát tudhat magáénak, mint Szergej Majtakov, aki három győzelme és további egy dobogója mellett bizony elég gyakran végzett a vert mezőnyben. A szocsi olimpia előtt két évvel legalább elmondhatjuk, nem a tocsogós hóban nyerészkedő Alekszander Horosilov fémjelzi a majdani orosz küldöttséget, lásd még az amerikai egyetemeken tanuló, NOC-on edződő ruszki lányokat.

A decemberi tavasz alaposan felforgatta az EK lesikló versenyeit, kettőt törölni is kellett. A fennmaradt hatból hármat magabiztosan megnyert, így kétségkívül megérdemelten hódította el a szakági trófeát Johannes Kröll (405 pont), a szám VK- győztesének, Klaus Kröllnek az unokaöccse. Mögötte három dobogójának köszönhetően Florian Scheiber (328) végzett, míg a harmadik hely egy ifjú németnek jutott, Josef Ferstl (295) személye a biztosíték a német férfi utánpótlás jövőbeni sikerének.

A Szuper-G-t vitán felül Florian Scheiber (450) uralta, négy futamgyőzelme önmagáért beszél, három dobogójával Mattia Casse (256) zárt másodikként, mint a VK-ban is párszor bizonyította, szép jövő előtt áll a 2010-es junior-világbajnok. Az EK-ban próbálgatta lesikló tudását Gauthier De Tessiéres, két győzelmét és francia bajnoki címét elnézve felettébb hatékonyan.

Az óriás-műlesiklás idén kétszereplős küzdelmet hozott, melyet végül Szergej Majtakov (474 pont) vett sikerrel, három győzelme és további négy TOP-10-es helyezése mellett az a tény is segítette, hogy legnagyobb ellenlába, Marcel Mathis (447) VK- s kötelezettségek okán nem állhatott rajthoz minden versenyen. (Mint tudjuk, két dobogóval mutatkozott be élete első teljes szezonjában.) Összesen nem kevesebb, mint 15 sportoló állhatott fel dobogóra az idény során, találunk köztük olaszt (mint a végül harmadik helyen végzett Luca De Aliprandinit, 379), franciát, norvégot, németet, amerikait, végül Adam Žampa személyében egy szlovákot is.

Ahogyan az lenni szokott, szlalomban gyakorta visszajátszanak a Világkupa középmezőnyében helyet foglaló sízők, ez idén sem volt másként. A lányoknál megfigyelhető svéd előretöréshez hasonló tendenciák körvonalazódtak a férfiaknál is, csak épp egy másik skandináv ország, Norvégia legjobbjai kapcsán. Három különböző sportolójuk összesen öt győzelmet aratott: Lars Elton Myhre sokad virágzásának a legjobbak is láttuk jeleit, ugyanakkor feltűnt két tehetség is, az előző két norvég bajnok, név szerint Truls Johansen és Henrik Kristoffersen. Utóbbi még junior-korú, óriás-műlesiklásban világbajnok. Ha már itt tartunk, a március elején junior-vb-t nyert finn tinédzser, Santer Paloniemi is jegyez egy dobogót. A műlesikló kristálygömböt eközben egy francia, Victor Muffat Jeandet (431 pont) hódította el Stefan Luitz (398) és honfitársa, Nicolas Thoule (389) elől. Kopogtat tehát az utánpótlás a franciák, olaszok (Nani és Tonetti révén) és a németek körében is.

Szuper-kombinációban két versenyt rendeztek, mindkettőt osztrák nyerte, a stabilabb teljesítmény Vincent Kriechmayr (140 pont) mellett döntött, Frederic Berthold (132) lett a második, míg harmadikként holtversenyben a svájci egykori összetett EK-győztes Christian Spescha és még egy osztrák, Manuel Wieser (90-90) végzett. A teljesség kedvéért ne feledkezzünk meg a dél-tiroli Kronplatzon rendezett városi parallel versenyről sem, amit az ismert svéd női szlalomos testvére, Johan Pietilä-Holmner nyert a szlovén Miha Kürner és az osztrák Martin Bischof előtt.

Néhány gondolat az Észak-Amerikai Kupáról:

Azzal a nem titkolt szándékkal hívták életre 1998-ban a második kontinentális kupasorozatot, hogy az Egyesült Államok és Kanada legjobb utánpótláskorú versenyzőinek lehetőséget biztosítsanak a nemzetközi mezőnyben történő tapasztalatszerzésre. Ettől még természetesen ugyanúgy nyitva a kapu az európai tehetségeknek is, sőt, az utóbbi években mind több skandináv, brit és szláv alpesi síző is amerikai-kanadai egyesületekben válik profivá az egyetemi tanulmányaik végzése közben. Tény, a mezőny erőssége meg sem szokta közelíteni akárcsak az EK-n tapasztalt színvonalat, kivéve azt a néhány hetet, amikor a Világkupa legjobbjai tartózkodnak a Sziklás-hegység lejtőin. Lindsey Vonn is már nagyon korán Európába tette át a székhelyét, két szakági második helynél nem ért el többet a kontinentális kupasorozatban.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy néhány meghatározó sízőt ne nevelt volna ki az NAC. Nyert már összetettet a kanadai VK- győztes Britt Janyk, a múlt nyáron visszavonult Brigitte Acton, a sérüléséből épp idén visszatért Larisa Yurkiw és a technikai számokban igazán idén berobbant Marie-Michèle Gagnon; vagy az amerikai gyorsasági sí egyre erősebb másodvonalát képviselő négyes valamennyi tagja: Stacey Cook, Megan McJames, Leanne Smith és két éve Laurenne Ross; hogy a csodatinédzser Mikaela Shiffrinről ne is beszéljünk. A férfiaktól elsőként a világbajnok lesikló John Kucerát kell kiemelni, aki 2005-ben az összetett mellett mindkét gyors számban is magabiztosan nyerni tudott, hasonlóan a négy évvel korábbi sikeremberhez, Marco Sullivanhez. A vancouveri olimpián szenzációs bronzérmet szerző Andrew Weibrecht, vagy a későn érő kanadai, Julien Cousineau elhódította a legnagyobb trófeát, illetve a műlesikló győztesek névsorában is találunk két ismerős nevet: Ted Ligetyt és legutóbb Nolan Kaspert.

Mind a nők, mind a férfiak számára kilenc helyszínen 29 versenyt rendeztek ebben a szezonban, a következő leosztásban: 4 lesiklás, 7 Szuper-G, 8 óriás-műlesiklás, 8 szlalom, 2 szuper-kombináció. A tömbösített lebonyolítást alkalmazták a szervezők idén is, három nagy pakkban letudták a szezont: elsőként november végétől december közepéig sorjáztak a versenyek, a következő nagy sorozat február első felében került megrendezésre, a szezonzárást pedig március végére, a Világkupa-sorozat zárása utánra időzítették.

A férfiak összetett elsősége idén két sportoló között dőlt el, mindössze 10 pont döntött a győztes javára. A bajnokot Erik Readnek hívják, az utóbbi öt szezonból ő már a negyedik kanadai, akinek sikerült elhódítani a legnagyobb trófeát. A Calgaryból származó síző csak május végén tölti be a 21. életévét, a 70’-es, 80’-as évek többszörös VK- győztes lesiklójának, Ken Readnek a fiáról van szó. Három Világkupán indult, pontot nem szerzett, a junior-világbajnokságok rendszeres résztvevője, négy világversenyen is rajthoz állt, legjobb eredménye az utolsó, 2011-es seregszemléhez kötődik, amikor is kombinációban az ötödik, szlalomban a hatodik helyen végzett. Gyaníthatóan a technikai sí képezi a jövőben legfőbb vadászterületét, lévén mostani sikerét is döntően ennek a két számnak köszönhette. Öt dobogós helyezésből háromszor győzni tudott, összesen 14 TOP-10-es eredményt tudhat magáénak. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy Szuper-G-ben és szuper-kombinációban sem volt elveszett gyerek, lesiklás kivételével valamennyi szakágban síelt.

A szakma nagyobb tehetségként emlegeti Ryan Cochran-Siegle-t. Március végén lépett ki a junior-korból, kétszeres korosztályos világbajnoknak mondhatja magát. Már az előző szezonban is felállhatott az összetett dobogóra, a Szuper-G szakági győzelmével (4 futamot nyert) pedig jelezte igényét az idei elsőségre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a NOC első két állomásán, Lovelandben és Aspenben nem indult, s noha ott Read sem jeleskedett, azt a bizonyos 10 pontnyi különbséget valahol akkoriban, november végén kell keresni. Ryan döntően a gyors számok specialistája, a 4 győzelem és 6 dobogó ezt világosan kifejezi, ugyanakkor szlalomban és óriásban is szorgosan gyűjtögette idén a pontokat (ranglistás pontokat). Readdel ellentétben két VK- pontszerzéssel is büszkélkedik. Magabiztosan megvédte címét Szuper-G-ben, mellette lesiklásban sem talált legyőzőre.

Az összetett dobogó harmadik fokára egy újabb kanadai, Trevor Philp állhatott fel. Kiváltképp a két technikai számban, valamint kombinációban ért el jobb eredményeket, két győzelem és öt dobogó jelzi ezt. Emellett kanadai bajnoknak és junior-világbajnoki 4. helyezettnek is mondhatja magát, május elsején lép a huszonévesek közé. Az adelbodeni szlalomon bemutatkozott idén a Világkupában is.

A szakágakat csak egész röviden tekintjük át. Mint már szó esett róla, a gyors szakágat Cochran-Siegle dominálta, a jövő évi VK szempontjából rajta és Readen kívül másvalakit nem érdemes külön kiemelni. Óriás-műlesiklásban másod-unokatestvére, Robby Kelley győzött 4 ponttal Trevor Philp és hattal Read előtt, de a dobogóról épp csak leszorult norvég Leif Kristian Haugen is mindössze 12 egységgel gyűjtött kevesebbet. A döntőnek a két panoramai óriás bizonyult, mindkettőt Kelley nyerte. A technikai számokban egyébként november végén a Világkupa-kontingens is rajthoz állt, a dobogón találjuk például Marcel Hirschert, Cyprien Richardot és Mario Mattot is. Három sikerének köszönhetően a szlalom legjobbjának Will Brandenburg bizonyult, harminc ponttal előzte meg a címvédő norvég Jonathan Nordbottent. Az összetett elsőség mellé a szuper-kombinációs győzelmet is Erik Read gyűjtötte be.

Az 1990-es születésű Julia Fordot korábban nyugodtan nevezhettük a kupasorozat pechvogelének, hiszen az előző három idényben egyformán „csak” az összetett második helye jutott neki. Tavaly úgy maradt le az elsőségről, hogy a két gyors számban és kombinációban is a legjobbnak bizonyult. Problémája nem is ezekkel a szakágakkal támadt, elvégre ötödiknél rosszabb helyen sosem végzett, ellenben óriásban, de különösen szlalomban még az is gondot okozott neki, hogy a legjobb 10 közé verekedje magát. Márpedig Kiley Stapley precizitása ellen ez kevésnek bizonyult. Idénre sokat fejlődött a technikai számokban, sokat elmond teljesítményéről, hogy amikor célba ért, egy kivétellel mindig a legjobb 10 között végzett. Joggal mondhatjuk persze, hogy Aspenben alapozta meg majdani összetett győzelmét, ahol mind a négy gyors számot megnyerte, de a szlalomban, s különösen óriásban tetten érhető minőségi javulás elengedhetetlen volt a végső sikerhez. Mindezt úgy érte el, hogy a szezon első hét és az utolsó négy versenyén egyáltalán rajthoz sem állt. Nem volt rá szüksége. Jövőre minden esélye megvan arra, hogy Bad Kleinkirchheim után továbbszaporítsa pontjai számát a Világkupában.

Sokáig annak ellenére is harcban volt az összetett elsőségért Abby Ghent, hogy győznie egyszer sem sikerült az idény folyamán, hat dobogós helyezés és szép számban gyűjtött TOP-10-es helyezése – a több rajt mellett – egészen az utolsó versenyekig életben tartották reményét. Az utolsó két szlalomon azonban nullázott (egyébként is ez volt leggyengébb száma), így lemondhatott a bajnoki címről. Még előtte áll a jövő, 20 éves, Szuper-G-ben a hatodik helyen végzett az idei junior-vb-n.

Az összetett dobogó harmadik fokára Megan McJames állhatott fel. A utahi illetőségű hölgy már 25 éves, hat éve nyert már összetettet, közel 50 VK- indulásnál tart, zömében az óriás-műlesikló mezőnyből lehet sokunknak ismerős, noha kiemelkedő eredményt nem nagyon tud felmutatni, ki is került a VK- csapatból. Nála is a kiegyensúlyozottságot tudjuk kiemelni, 16 TOP-10-es helyezéséből azonban csak 3 jelentett pódiumot. Technikai számokban volt igazán elemében.

Ami a szakágakat illeti, lesiklásban két győzelmével megvédte címét Julia Ford (200), Szuper-G-ben ugyanakkor leszorult a dobogó legalsó fokára (250), miután szoros versenyben az orosz Marija Bedareva (269) és Ghent (267) is megelőzte. Az óriás-műlesiklás háromfős küzdelmet hozott, melyet végül Megan McJames (322) nyert meg a kanadai VK- csapatból idén kikerült Marie-Pier Préfontaine-t (300) és Ghentet (291) megelőzve. A szlalomot kanadaiak uralták az Észak-Amerikai Kupában. Elli Terwiel (319) mellett annyi szólt, hogy riválisával, az Ofterschwangban Világkupa-győzelmet is ünneplő Erin Miełzynskivel (250) ellentétben ő az egész idényt a tengerentúlon töltötte, s valamennyiszer a legjobb tizenegy között végzett, így Erin két győzelme és további egy dobogója kevésnek bizonyult. Harmadik helyen a már-már elfeledett amerikai, Hailey Duke (228) végzett. Szuper-kombinációban az orosz fiatalok domináltak, négyen is bekerültek a legjobb hat közé. Jelena Proszteva (160) mindkét versenyen dobogóra állt, ez döntött javára.