HTML

Síparadicsom

Köszöntünk a Síparadicsomban! Lemaradtál a hétvégi versenyekről, vagy újra szeretnéd olvasni a történéseket? Érdekelnek a háttérinformációk, többet szeretnél tudni a téli sportok történetéről? Alpesi és északi sí, biatlon és curling, minden mennyiségben! Óhaj, sóhaj, kérdés, panasz: siparadicsomblog@gmail.com

Facebook

A ti véleményeitek

Csehország győzelmével ért véget a 2009/2010-es Alpesi Sí Világkupa

2010.03.14. 17:17 :: repens

 

 

 

 

 

Idén is csapatversennyel zárult az Alpesi Sí Világkupa küzdelemsorozata. A koedukált viadalon bombameglepetésre a cseh válogatott győzedelmeskedett, Lucie Hrstková, Šárka Zahrobská, Ondřej Bank, Kryštof Krýzl felállásban.
 
2006 óta hagyomány, hogy a legsikeresebb sínemzetek kiállítanak egy-egy csapatot az aktuális világkupa-finálé helyszínén. Az érdeklődéssel együtt azonban a létszám is csökkent az évek során, a 2006-os, szintén Areben rendezett versenyen még 8 csapatból tudott nyerni Ausztria, a címvédésükkor már csak heten tették tiszteletüket, idén pedig mindössze 5 csapat jelezte indulási szándékát. A jó ötletnek gondolt kezdeményezés tehát úgy fest hamar hamvába hullt, hiszen a tavalyi vb-n sem mozgattak meg minden követ a francia szervezők, hogy az időjárás miatt elhalasztott versenyt valamikor pótolják.
 
Ezen próbáltak meg változtatni az illetékesek, alaposan megváltoztatták a szabályrendszert. Tavaly ugyanis még nemenként 2-2 szuperóriás-műlesiklást és szlalomot rendeztek, s helyezési pontokért ment a küzdelem. Amelyik csapatnak kevesebb gyűlik össze a végéig, az nyer. Idei évben – tekintettel az örvendetesen tucatnyi csapatra bővülő mezőnyre – egyenes kieséses rendszerben KO- óriás-műlesiklásban mérték össze tudásukat a felek. Mindegyik körben két férfi, két női futamot rendeznek (nincs „visszavágó”, mint a hódeszkásoknál jellemző), amennyiben 2:2 az állás, a legjobb, nyilvánvalóan férfihoz köthető időeredmény dönt.
 
Maga a formátum nem elvetendő, valóban látványos, mégis lenne rajta mit finomítani. Az mégsem járja ugyanis, hogy egy csapatversenyről az döntsön, melyik országnak van a legerősebb óriás-műlesikló csapata. Ez még akkor is igaz, ha a pálya erőssége finoman szólva sem vetekszik a VK- helyszíneken megszokottakkal.
 
A tizenkét fős csapatok nyolcaddöntővel kezdték szereplésüket. A létszámból fakadóan volt négy kiemelt csapat. A címvédő olaszok és a házigazda osztrákok (talán mint címvédő világbajnokok, de passzolom) és a kanadaiak (okát nem tudom) automatikusan a legjobb 8 között érezhették magukat. Az első két körről sajnos lemaradtunk, így töredelmesen bevallom, halvány lila gőzöm sincs, mi alapján jutott tovább mindkettő csapat a svéd-horvát és a cseh-francia párból, ill. mire fel esett ki mind az amerikai, mind a szlovén csapat? (Zárójelben hivatkoznak adott futamokra, de én ezzel sem lettem okosabb, ugyanis pl. a 8 közé került franciák neve mellett semmi sem szerepel…)
 
Szóval a homályos részletek miatt nem csavarom tovább a szót, íme a legjobb 8 mezőnye: Ausztria, Kanada, Csehország, Franciaország, Olaszország, Horvátország, Svédország, Svájc.
 
Az első párban toronymagasan esélyesnek számított az osztrák csapat, nem is izzadtak meg az Acton- Janyk- Guay- Osborne-Paradis kvartett ellen, nagyságrendileg erősebbek ebben a szakágban a sógorok. A cseh-francia negyeddöntőben már jóval kiélezettebb küzdelemre volt kilátás, ami nem is meglepő, hiszen a franciák oldaláról a lányok (Worley, Barioz, Marchand-Arvier), a cseheknél inkább a fiuk (francia részről Lizeroux, Mermillod Blondin, Missilier) tűntek valamivel erősebbnek. Ehhez képest Mermillod Blondin csak szépíteni tudott az utolsó párban.
 
Az olasz-horvát párharc is hasonló koreográfiában zajlott le. Előbb Tea Palić oktatta Manuela Mölggöt, majd Heel ellen érvényesítette nagyobb tudását Kostelić. Miután Karbon kikapott Jelušićtól, csak szépségtapasznak volt jó Manfred Mölgg győzelme Zrnčić-Dim ellen. Ügyesen taktikáztak az olaszok, de Manuela elrontotta, így a címvédő búcsúzni kényszerült.
 
Utolsóként svéd-svájci rangadó következett. A papírforma feltétlenül az alpesiek továbbjutását ígérte, ugyanis Pärson hiányában a skandinávok átvedlett szlalomosokból és lesiklókból operáltak, nem túl nagy sikerrel. Első körben Suter érvényesítette a papírformát, Gini ellen viszont rögtön egalizált Larsson. A továbbiakban viszont már nem volt apelláta, Styger majd Viletta is behúzta futamát, így Svájc is a 4 között folytathatta.
 

 

Az első elődöntőben a fő esélyes osztrákok csaptak össze a papíron leggyengébb csehekkel – mi is lehetett volna az összecsapás vége? Hát, cseh továbbjutás... Rögtön az első futamban Zettel nagy meglepetésre elmaradt Zahrobskától, majd Raich is lassabb volt Banknál (a végén még kaput is tévesztett). A csehek leggyengébb embere, Hrstková is kemény ellenfél volt, ám őt valahogy legyűrte Görgl, így maradt még némi reményük a sógoroknak. Ám a záró menetben Krýzl eloszlatott minden kételyt, döntőbe juttatta a cseheket.

A másik  elődöntőben a svájciak kihasználták a horvát lányok gyengeségét, Styger és Suter könnyen utasította maga mögé Palićot és Jelušićot. Ráadásképp Kostelić is a lehető legrosszabbkor hibázott, így a záró menetben Zrnčić-Dim már csak az eredményt tudta kozmetikázni.

A harmadik helyért tehát Ausztria és Horvátország csapott össze, a végén egyetlen század döntött. Méghozzá az első férfi futam egyetlen századmásodperce, a vezető Kostelić a szélesen vett utolsó ív miatt ennyivel szorult Hirscher mögé. Sokba került ez ekkor még vezető horvátoknak, hisz az első menetet kitűnő sízéssel nyerő Tea Palićhoz nem tudott felnőni Jelušić, az utolsó futam előtt az osztrákoknál volt az előny. Zrnčić-Dim pedig hiába győzte le Baumannt, és hozta 2-2-re a párharcot, a legjobb idő döntött, mégpedig Hirscher menete révén az osztrákok javára.

A döntőben a csehek ismét csak esélytelenként léptek pályára, ezúttal Svájc ellen. Az első futamban érvényesült is a papírforma, Zahrobská kikapott Stygertől. A cseh férfiak azonban ma verhetetlenek voltak, Ondřej Bank ismét bizonyított. Hrstková egyértelmű gyenge láncszem volt, Suter győzelme után 2-1-re vezettek a svájciak. Jött viszont az újabb verhetetlen cseh fiú, Krištof Krýzl, és kétséget nem hagyott afelől, hogy jobb Vilettánál. Márpedig a mindkét férfifutamot nyerő cseheknél volt így értelemszerűen a legjobb idő is, azaz ők nyerték az évadot záró csapatversenyt.

Vigyázat, szubjektív: Szurkolok azért, hogy a következő szezonban sok-sok ehhez mérhető nagy meglepetést láthatunk, nem mindig csak a „nagy sínemzetek” győzelmeit!

Végezetül említsük meg, hogy a nemzetközi csapatversenyt Ausztria nyerte meg mindkét nemnél és együttesen is, de ez pontosan az az eredmény, amit egy ilyen kritikán aluli idény után tényleg a hajukra kenhetnek. Az már maga lett volna az apokalipszis, ha nem ők állnának az összetett tabella élén (a németek egyébként a nőknél az utolsó napig versenyben voltak velük)...

Az Alpesi Sí Világkupa 2009/2010-es kiírása ezzel a versennyel véget ért, a Síparadicsom azonban még távolról sem zár be. A következő hetekben, egészen április elejéig tudósítunk a hátralévő sífutó- és biatlonversenyekről, a sírepülő vb-ről, a curling -vb-ről, beszámolunk az északi összetett és a freestyle sí VK utolsó fordulóiról, valamint tervezünk egy kis visszatekintést az idei alpesi síszezonra. Szóval még ne hagyjatok minket cserben!:)
 

 

 

 

komment

Címkék: alpesi sí alpesi sí világkupa parallel szlalom alpesi sí csapatverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://siparadicsom.blog.hu/api/trackback/id/tr91839245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása